Az Ő képmására teremtve
A testünk nem azért lett megteremtve, hogy bárki is a szépségről szőtt egyéni elképzelései mentén hivalkodjon vele, dicsérgesse vagy éppen leszólja. Azért lett megteremtve, hogy örök életünk lehessen.
Fényképek a Getty Images jóvoltából
E digitális korban olyan üzenetek záporoznak ránk, miszerint a testünk csak akkor elég jó, ha bizonyos meghatározott méretű és alakú. A közösségi médiában megjelenő posztok némelyike mintha azt sugallná, hogy csakis organikus összetevőkből készült zöld turmixokat kellene fogyasztanunk, és mindennap 16 kilométert futnunk ahhoz, hogy a testünk „tökéletes” legyen, ezáltal pedig csodájára járjanak a barátaink, a családtagjaink és vadidegenek is.
Sokan szégyenkezünk a testünk vélt tökéletlenségei miatt. Úgy érezzük, hogy mivel nem lehetünk tökéletesek – hiszen nem nézünk ki úgy, mint egy Instagram-modell –, nem is érdemlünk szeretetet és elfogadást.
Csakhogy semmi sem áll messzebb az igazságtól! Testünk Isten ajándéka. Nem azért lett megteremtve, hogy bárki is a szépségről szőtt egyéni elképzelései mentén hivalkodjon vele, dicsérgesse vagy éppen leszólja. Azért lett megteremtve, hogy örök életünk lehessen.
Isteni igazságok
A halandóság előtti életben Mennyei Atya bemutatta a szabadítástervét a mennyben lévő lelkeknek: a terve részeként testet kapunk, hogy a földön megtapasztalhassuk a halandóságot. Fizikai testünkben az önrendelkezésünket használva tanulunk majd az evangéliumról, és részesülünk azokban a szertartásokban, amelyek lehetővé fogják tenni, hogy – feltámadt lényekként – visszatérve Ővele éljünk.
Működésbe hozva a tervet, „teremté tehát Isten az embert az ő képére, Isten képére teremté őt: férfiúvá és asszonynyá teremté őket” (1 Mózes 1:27). Mivel Mennyei Atyánknak húsból és csontból való teste van (lásd Tan és szövetségek 130:22), saját testet kapva megnyílik előttünk a lehetőség, hogy hasonlóvá váljunk Őhozzá. A fizikai test nem pusztán a lelkünk kényelmetlen tartálya, hanem olyasmi, ami szükséges a szabadulásunkhoz és felmagasztosulásunkhoz.
Nem az az elhívásunk, hogy megőrizzünk egy bizonyos testsúlyt, vagy hogy valamely társadalom szépségeszményeihez igazodjunk. Az az elhívásunk, hogy szolgáljuk Istent, és váljunk hasonlóbbá Jézus Krisztushoz. Az az elhívásunk, hogy hirdessük az evangéliumot, igazlelkű családokat támasszunk az Úrnak, és hogy a szövetség ösvényét követve visszatérjünk Mennyei Atyánkhoz.
Sátán hazugságai
Ha ilyen nagy áldás, hogy van testünk, akkor miért küszködik oly sok ember a testképével vagy lesz megszállottja a saját fizikai megjelenésének? Miért tekintenek oly sokan a saját testükre undorral, nem pedig azzal a szeretettel és törődéssel, amellyel meg lett teremtve?
Testünk kiváltság és ajándék. Az egyik lehetséges ok, amiért Sátán olyan irányba befolyásol bennünket, hogy nehezünkre essen szeretni vagy értékelni a testünket, az az, hogy neki nincs. Elutasította a szabadítás tervét, és kiűzetett a mennyből; soha nem tapasztalhatja meg a halandóság nagy örömeit és nagy fájdalmait. Megkísérthet bennünket, hogy azt gondoljuk, a testünk nem elég jó; hogy veszélyes vagy egészségtelen szélsőségek szükségesek ahhoz, hogy megfeleljünk a „szépség” világ által támasztott mércéinek. Amikor úgy hisszük, hogy muszáj kifogástalanul vonzónak lennünk ahhoz, hogy méltóak legyünk a szeretetre, akkor a szemléletünk kiegyensúlyozatlanná válik, és az ellenség az alkalmatlanság, értéktelenség és önutálat gondolatait suttoghatja az elménknek.
Sátán azt szeretné, ha elfelednénk, hogy Mennyei Szüleink képmására lettünk megteremtve, és hogy az örökkévaló értékünk nem függ attól, hogyan nézünk ki. Az ellenség tudja, hogy ha belefeledkezünk a testünkbe, az eltereli a figyelmünket a fontosabb dolgokról: az értékeinkről, a másokkal és Istennel ápolt kapcsolatunkról. Az ellenség azt szeretné, ha annyira lekötne a kinézetünk vagy a súlyunk, hogy elfeledkeznénk arról a munkáról, amelyre elhívtak bennünket a boldogság tervének előmozdításáért.
Felruházva hatalommal
A testünk ajándék Istentől, és alapvető jelentőséggel bír, amikor a szövetség ösvényén igyekszünk haladni. Hihetetlen erőt ad, amikor megértjük, hogy testtel rendelkezni olyan kiváltság, amely meg lett tagadva mindazoktól, akik Lucifer tervének követését választották Mennyei Atya és Jézus Krisztus követése helyett. Szükségünk van a testünkre ahhoz, hogy részesülhessünk a templom szertartásaiban, melyek során gyönyörű igazságokat is tanulunk testünk rendeltetéséről és lehetőségeiről. A papsági szertartásokban való fizikai részvételünk szükséges ahhoz, hogy felkészüljünk az örök életre. Ezért muszáj templomi munkát végeznünk a holtakért, akiknek a lelke jelenleg el van választva a testüktől – ők nem képesek saját maguk elvégezni azt.
Annak felismerése, hogy milyen igazi kiváltság testtel rendelkezni, leapaszthat minden, a testünkkel kapcsolatos bizonytalanságot, és hálával helyettesítheti ezeket a bizonytalanságokat.
Édes újraegyesülés
Egy nap majd közülünk is mindenki meg fog halni. A testünk és a lelkünk ideiglenesen különválik a feltámadásunkig. Amikor feltámadunk, fizikai lényünk minden végtagja, minden ízülete és hajszála „visszaállíttatik a saját és tökéletes testéhez” (Alma 40:23). Elképzelem, milyen édes újraegyesülés lesz ez, amint majd megújult erővel és eréllyel tapintunk, ízlelünk, szagolunk, hallunk és látunk. Elképzelem, ahogy kitárt karral lépek oda a családtagjaimhoz, hogy megöleljem őket. Azt viszont nem képzelem el, hogy a legutóbbi hirtelen növekedésemkor kialakult striák vagy a középtájon meglévő zsírfelesleg miatt fogok aggódni. Ezek már nem lesznek. Elképzelem, hogy úgy fogjuk majd látni magunkat és egymást, ahogy a Szabadító lát bennünket, és a testünkben egyesülünk újra Istennel (lásd 2 Nefi 9:4).
A testünket azért kaptuk, hogy betölthessük teremtésünk mértékét, és az Atyaisten színe előtt elnyerhessük a dicsőség koronáját (lásd Tan és szövetségek 88:19). Ezt Jézus Krisztus engesztelése és feltámadása tette lehetségessé, aki megvált minket a haláltól és a bűntől. Ha ahelyett, hogy a testünk kinézetének megszállottjai lennénk, inkább arra használjuk a testünket, hogy azt a munkát végezzük, amelyre elhívtak bennünket, akkor jobban képesek leszünk megvalósítani a bennünk rejlő lehetőségek teljességét, ebben az életben és a következőben egyaránt.