Hálás vagyok a terhesség utáni testemért
Striák és hegek: a testem már soha nem lesz olyan, mint azelőtt, hogy életet adtam volna a gyermekemnek. De én hálás vagyok azért.
A szerző az Amerikai Egyesült Államokban, Utah-ban él.
Volt már olyan, hogy végignéztél magadon és azt gondoltad: „Tyűha! Milyen jól néznék ki, ha …”? Vagy olyan, hogy az összes többi nővel összehasonlítottad magadat, aki szembejött a közösségi médiában? Velem igen. Kamaszkoromban és a házasságom, valamint a várandósságom előtt végig ilyen voltam. Még amikor a férjem azt mondta, hogy tökéletesen nézek ki, akkor is az járt a fejemben, hogy „ha csak ezt itt, meg azt ott …”, akkor jobban néznék ki és jobban is érezném magam. De vajon tényleg jobban éreznénk magunkat attól, ha mindegyik „ha” megvalósulna? Ismerve magamat, nálam a fogyás csak az első lépés lenne, aztán találtam volna valami más „javítanivalót” a testemen, és soha nem lett volna vége.
Amikor azonban várandós voltam, nagyon szerettem a hatalmas kerek pocakomat! Akkor jöttem rá, hogy a magam módján tökéletes vagyok – mind azok vagyunk! Egy apró emberke növekedett bennem. Hát van ennél jobb? Elmondanám, hogy van! Méghozzá az, amikor a karodban tartod a kisbabádat.
A kislányom, Sofia, nemrégiben jött a világra. Mindig is arról ábrándoztam, hogy természetes úton fogok szülni, gyógyszerek nélkül, utána pedig gyorsan felépülök. A vajúdás során azonban szövődmények léptek fel, és végül császármetszéssel kellett szülnöm. Bevallom, hogy önmagam és a kislányom miatt is féltem a műtéttől. Az is megrémisztett, hogy forradásom lesz.
A műtét után sokáig tartott, amíg a testem rendbe jött. Hetekig-hónapokig nem tudtam semmilyen komolyabb fizikai tevékenységet végezni, ennek ellenére csak arra vágytam, hogy edzhessek és visszanyerjem a terhesség előtti méreteimet. Aztán egy nap hirtelen rádöbbentem, hogy a testem nem ugyanaz, mint a lányom születése előtt volt, és én sem vagyok ugyanaz. Ráadásul sem a testem, sem én nem leszünk soha többé ugyanolyanok, mint Sofia érkezése előtt. És én hálás vagyok ezért.
Mostanra megszerettem a terhességem által hátrahagyott striákat és forradást, mert amikor csak rájuk pillantok, eszembe juttatják, hogy milyen csodálatos utazás van mögöttem. Azok a kis nyomok csupán kedves emlékeztetői annak, hogy milyen gyönyörűséges lányt bízott rám Mennyei Atya. Hálával töltenek el azok a nyomok a testemen – nemcsak a lányomért, hanem a testemért is, amely olyan csodálatos dolgokra képes, mint amilyen egy emberi lény megteremtése, kihordása és világra hozatala. A forradásom arra is emlékeztet engem, hogy még a legsötétebb időszakokban is, amikor a dolgaink nem a tervek szerint alakulnak, a Szabadító velünk van. Ő ott van a félelmeink és fájdalmaink idején, és tudja, hogy mi a legjobb számunkra.
Édesanyák! Gondoljatok bele: fájdalmas, ám gyökeres változást hozó utazás áll mögöttetek, melynek során a földre hoztátok Mennyei Atya gyermekeit – a ti gyermekeiteket! Micsoda rendkívüli és alázatra késztető élmény, hogy ilyen nagy szerepet játszhatunk a boldogság tervében!
Ha gondot okoz számotokra, hogy elfogadjátok és szeressétek önmagatokat, imádkozhattok segítségért. Az Úr azt szeretné, hogy boldogok legyünk, és önmagunk szeretete létfontosságú e boldogság eléréséhez. Isten mindig segíteni fog nekünk a kis dolgokban éppúgy, mint a nem annyira kis dolgokban – Ő tisztában van vele, hogy mi a fontos nekünk. Ha imádkoztok, hogy megtudjátok, hogyan szeressétek és fogadjátok el önmagatokat, Ő meg fogja mutatni nektek.