Az örökkévalóságot választani
Tudtam, hogy most kell eldöntenem, vajon ragaszkodom-e az értékeimhez.
Amikor meghallottam, hogy elnyertem egy kulturális csereprogram ösztöndíját Argentínába, amelyről mindig is álmodtam, nem képzeltem volna, hogy az egy ilyen hatalmas változás kezdetét jelenti majd az életemben.
Megérkeztem az argentínai Rosarióba, ahol egy olyan családnál szállásoltak el, akik Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza tagjai voltak. Ezzel kezdődött az az egy év, amely aztán a lelki kalandozásokról, a misszionáriusokkal folytatott beszélgetésekről, valamint az ifjúsági és felsőfokú hitoktatásra járásról szólt. Mindent tudni akartam, és éreztem, hogy mindaz, amit az evangéliumról tanulok, rengeteg módon áldást hoz rám.
Rövid idő alatt erős bizonyságot kaptam arról, hogy igazak azok a tanok, amelyeket nekem tanítottak, úgymint a hit, a szeretet, a türelem, a jószívűség, a bizalom, továbbá az engedelmesség az Úr parancsolatai iránt, melyeket azért adott nekünk, hogy megvédjen minket a fájdalomtól.
Nem az a szándéka, hogy céltalanul szenvedjünk. Nagyon szeret minket, és ezt nagyon szeretné is bebizonyítani. Néha azonban a saját döntéseink következtében bezárjuk azt az ajtót, elkülönítjük magunkat Őtőle, és a saját kezünkbe tesszük le a sorsunkat. Akkor aztán nekünk kell megtennünk azt az első lépést a szívbéli békesség visszaszerzése felé. Olyasvalami ez, amit saját magamnak kellett megtapasztalnom.
Több hónapon át folytatott tanulás, misszionáriusi leckék és tanórák után az egyik legfájdalmasabb módon tapasztaltam meg viszontagságot – olyan viszontagságot, amely szembesít az érzéseiddel a múltban, helytelen döntésekre csábít a jelenben, és megkísérli romba dönteni a jövőt, amelyről mindig is álmodtál. Megtanultam, hogy a csapás olykor – sokszor – onnan jön, ahonnan soha nem is gondolnánk.
A gondolatok és tettek mögött meghúzódó érdemesség és erény mindig is a lényem részének tűnt, egészen addig. Tudtam, hogy amire készülök, nem helyes; hogy az emberek, akikben egykor bíztam, letérni készülnek az útról; és hogy valójában már el is kezdtem éket verni önmagam és Mennyei Atyám közé. Tudtam, hogy most kell eldöntenem, vajon tovább folytatom-e ezt, avagy ragaszkodom-e az értékekhez, amelyeket mindig is nagyra becsültem. Így aztán rá kellett találnom magamban arra az erőre, amely azt mondta, hogy nem szabad ilyen könnyen lerombolnom ezeket az álmokat. Nem dönthetem romba a reményemet egy örökkévaló családra és egy szerető férjre. Volt valami helytelen az életemben, és tudtam, hogy változtatnom kell.
Ez az érzés aztán a szívemben szárba szökkenő zsenge bizonysággal és az életemben mindig segítségemre lévő valódi angyalokkal együtt megmentett attól, hogy elvesszek, és újra erőssé tett, hogy még időben az Úrhoz visszafordulás mellett döntsek. Tudom, hogy Ő mindig ott volt és megáldott az arra tett erőfeszítéseimben, hogy meghalljam az Ő hangját és érdemes maradjak az örökkévaló áldásokra.
Amikor most visszagondolok arra az időszakra, amin akkor keresztülmentem, eszembe jut a bátorság: a bátorság, hogy nem adtam meg magam, hogy mindig kimutattam az értékeimet, valamint a hit, amellyel akkor is és most is rendelkezem.
Noha az azt követő bűnbánat a fájdalom időszaka volt, a helytelen érzések és pillanatok felismeréséé, valamint az alázaté, mégis nagyon hálás vagyok érte – és mindig is az leszek. Hálás a tényért, hogy a megfelelő időben érezhettem, hogy Mennyei Atyám megbocsátott nekem, továbbra is szeret engem, és mindig is szeretni fog.
Az volt a legnehezebb az egészben, hogy megtanuljak megbocsátani önmagamnak. Emlékszem, hogyan éreztem magam: érdemtelennek és rútnak, kívül-belül. A Szabadítóm azonban mindig ott volt, erőt és sugalmazást nyújtva nekem. Az utamba helyezte a megfelelő embereket, akik segítettek még többet tanulnom az egyházról, amióta visszatértem Belgiumba. Szerettek azért, aki vagyok, és segítettek abban, hogy újra szeressem önmagamat és felismerjem, hogy ennek a tapasztalatnak nem kell olyan fájdalomnak lennie, amelyet mindörökre az élet hátizsákjában cipelek magammal. Láttam, hogy lehetőségem van a választásra és annak megtapasztalására az értékeim megvédése révén, hogy milyen erős már a bizonyságom. Most már látom, hogy mivel ezen az élményen keresztül a bizonyságom megerősödésén munkálkodtam, nagyon sok ember életére hozhatok áldást közel s távol.
Ne félj! Soha ne add fel, és mindig védd meg az értékeidet! Mindig tartsd szem előtt, milyen gyönyörű dolog és mekkora áldás az, hogy megoszthatjuk ezt a Szabadító iránti szeretetet, és hogy az Ő tiszta szeretete lehet az az alap, amelyre egy kapcsolat és egy örökkévaló család építhető. Ha úgy döntesz, hogy engedelmes leszel és minden dologban Mennyei Atyát választod, akkor előbb vagy utóbb örökkévaló áldásokban fogsz részesülni. Ne aggódj, ha most még nem látod ezeket, de bízz abban, hogy mindennap egy kicsit jobban fogod meglátni az Úr kezét az életedben. Tavaszba borul majd a szívünk és örök virágok bontanak szirmot.
2019. március 16-án keresztelkedtem meg a belgiumi egyházközségemben, és nagyon boldog vagyok, amiért megtehettem ezt az első lépést az örökkévalósághoz vezető utamon. Igen, találkozom még kihívásokkal az út során – ahogy mindannyian –, de a szívemben élő bizonyságnak köszönhetően készen állok szembenézni velük, mivel tudom, hogy Kit válasszak.