Apostolok osztják meg a remény üzeneteit
Egyházi vezetők osztanak meg gondolatokat azzal kapcsolatban, hogy a világjárvány közepette is közel maradhatunk Istenhez, szeretettel szolgálhatunk, és türelmesen haladhatunk előre.
Fénykép a Getty Images jóvoltából
A szerte a világon terjedő vírusra válaszul a hatóságok betiltják a nyilvános gyűléseket és karanténállapotot rendelnek el. Az iskolák bezárnak, az egyházi vezetők beszüntetik az egyházi gyűléseket, és azok, akik elhagyják az otthonukat, arcmaszkot kötelesek viselni a védelem érdekében.
1919-et írunk, és az előző évben kirobbant, tomboló influenzajárvány több tízmillió emberéletet követel majd.1 Az egyház új prófétáját, Heber J. Grant elnököt (1856–1945) 1918 novemberében választották el, de a támogatására csak 1919 júniusában kerül majd sor, mivel az áprilisi általános konferenciát elhalasztották.
Az ezen és egyéb próbára tevő időkben nyújtott szolgálata során Grant elnök a napjainkra is igaz tanácsot adott, amikor ezt mondta: „…lejöttünk erre a földre, hogy tudást, bölcsességet és tapasztalatot szerezzünk, és megtanuljuk a leckéket, elszenvedjük a fájdalmakat, kiálljuk a kísértéseket és megnyerjük a győzelmeket, amik a halandósággal kapcsolatosak…” A személyes tapasztalatainak tűzpróbáján keresztül megszerzett tudásából merítve hozzátette: „…tudom, hogy a csapás óráján az utolsó napi szentek olyan vigaszban, áldásban és megnyugtatásban részesülnek, mint senki más!”2
A „csapás óráján”, amelyet a mi esetünkben az újfajta koronavírus okoz, vigaszra és gyámolításra lelünk Jézus Krisztus visszaállított evangéliumában. A tudásunk, miszerint Mennyei Atya szereti a gyermekeit, és hogy prófétákat és apostolokat hívott el napjainkban, hogy átvezessenek minket a halandóság viharain, hatalmas áldás.
A közelmúltban adott interjúikban a Tizenkét Apostol Kvórumának több tagja is emlékeztetett minket, hogy örömöt érezhetünk, és reménnyel telve tekinthetünk a jövőbe, függetlenül a körülöttünk zajló történésektől.3
Fénykép: Welden C. Andersen
A munka halad előre
Bruce R. McConkie elder (1915–1985) egy alkalommal „egy nagy karavánhoz” hasonlította az egyházat, amely az ellenállás dacára is halad előre.4 David A. Bednar elder a karaván rendíthetetlen, lendületes előrehaladását az egyház sugalmazott felkészülésének és viszontagságos múltjának tulajdonítja.
„»Nincs az a szentségtelen kéz, mely megállíthatja a munka előrehaladását«5, és semmiféle világjárvány sem fogja megállítani ezt a munkát az előrehaladásban” – mondta. – „A kihívások közepette, amelyekkel jelenleg e vírus kapcsán szembenézünk, a munka előrehalad. […] Nem tudjuk, mennyi időbe fog telni, de felül fogunk kerekedni. És habár talán nem térünk majd vissza az élet azon korábbi mintájához, amelyet ismertünk, ezen átalakítások és változtatások nagyon is kedvezőek lesznek.”
Quentin L. Cook elder elmondta, hogy az egyház sugalmazott felkészülése magába foglalja az olyan időszerű példákat is, mint a sabbatnap megtartásának kihangsúlyozása, a melkisédeki papsági kvórumok és Segítőegyletek megerősítése, a szolgálattételre való átállás, valamint a Jöjj, kövess engem!, a Mormon könyve rövidfilmek és a Gyermekek és fiatalok program bevezetése.
„Úgy fogunk visszatekinteni erre, mint a felkészülés alapvető fontosságú időszakára, nem pedig mint olyasvalamire, amit csak ki kellett bírnunk” – mondta.
M. Russell Ballard elnök, a Tizenkét Apostol Kvórumának ügyvezető elnöke is egyetért ezzel. Az egyháztagok a templomok és gyülekezeti házak átmeneti bezárása ellenére is rendelkeznek azokkal a lelki eszközökkel, amelyekre szükségük van, hogy tovább haladjanak előre.
Ballard elder emlékszik rá, mit érzett, amikor 1941. december 7-én istentiszteletről hazaérve megtudta, hogy Pearl Harbort támadás érte, és az Amerikai Egyesült Államok hamarosan bevonódik a II. világháborúba. Ahogyan sokakat ma, úgy őt is aggodalommal töltötte el a jövő, és azon gondolkodott, vajon a saját jövője elvész-e.
„Ám nem így történt” – mondta. Ahogyan a világ szabad emberei megnyerték azt a háborút, a győzedelmeskedni fog a koronavírus elleni háborúban is. „Minden a legnagyobb rendben lesz, amikor a szívünket Mennyei Atyánk felé fordítjuk, és Őrá, valamint a Szabadítóra, az egész emberiség Megváltójára tekintünk” – mondta.
Egy másik terület, amelyen az egyház előrehalad, a misszionáriusi erőfeszítések, amelyek reflektálnak a világ változó körülményeire. Dieter F. Uchtdorf elder azt mondta, hogy az egyházi vezetők már azelőtt tanulmányozták az evangélium megosztásának új módjait, mielőtt a COVID-19 fennakadásokat okozott volna a misszionáriusi munkában. Ez a fennakadás azt is jelentette, hogy több ezer misszionáriusnak kellett hazautaznia, néhányakat hamarabb mentettek fel, mások pedig új megbízást kaptak.
„A COVID-19 hatalmas mértékben gyorsította fel a gondolkodásunk folyamatát és nyitotta fel a szemünket” – mondta. Ennek eredményeképpen a technika és a közösségi média most olyan ajtókat képes megnyitni, amelyek korábban zárva voltak a körülkerített lakóövezetekben, a megközelíthetetlen családi házakban és lépcsőházakban.
„A misszionáriusi munka a világjárvány ellenére is tovább halad majd előre – tette hozzá Uchtdorf elder. – Továbbra is igyekszünk megtanulni, hogyan fejlesszük a misszionáriusi munkát most és a jövőben. Az Úr ígéretet tett, hogy meggyorsítja a munkáját Isten minden gyermekének megáldására (lásd Tan és szövetségek 88:73). Úgy érzem, éppen a kellős közepében vagyunk ennek a folyamatnak, miközben ezt a próbára tevő időszakot is átéljük. A drága misszionáriusaink napjaink úttörői, kitaposva az ösvényt az evangéliumi üzenet megosztásának új módjai előtt, amelyek illeszkednek a körülményeinkhez, hogy Jézus Krisztus egyháza továbbgördülhessen, »mígnem az egész földet betölti«” (Tan és szövetségek 65:2)”.
Nem csak az evangélium megosztásának új lehetőségei vannak megnyílóban. A szívek is megnyílnak, mivel a nehéz időszakok gyakran alázatossá teszik az embereket, és Isten felé fordítják őket, véli D. Todd Christofferson elder.
Így fogalmazott: „Egy kissé nyitottabbá válnak arra, hogy azt gondolják: »Talán valami másra is szükségem van a bankszámlámon kívül. Talán többről szól az élet, mint ahogyan én eddig megéltem azt«”.
Christofferson elder arra buzdítja az egyház tagjait, hogy keressék a misszionáriusi lehetőségeket, mint amilyen az evangéliumi témájú üzenetek és mémek megosztása a közösségi médiában, a kommunikáció a teljes idejű misszionáriusokkal arról, hogyan támogathatnák azokat, akiket ők online tanítanak, valamint a kapcsolattartás azokkal, akiket csak ritkán láthatnak.
Közösségi távolságtartás és lelki távolságtartás
További terület, amelyen az egyház előrehalad, az utolsó napi szentek lelki válaszában nyilvánul meg az olyan fizikai kihívásokra, mint amilyen a COVID-19. A fizikai biztonságunk érdekében megnöveljük a fizikai távolságunkat másoktól, a lelki biztonságunk végett azonban közelebb húzódunk Mennyei Atyánkhoz és az Ő Fiához. A COVID-19 világjárvány sok egyháztagnak több lehetőséget biztosított a lelki védelmük megerősítésére, azáltal, hogy követték Russell M. Nelson elnök tanácsát, miszerint hallgassák az Urat.
„Atyánk tudja, hogy amikor bizonytalanság és félelem vesz minket körül, akkor az fog segíteni a leginkább, ha halljuk a Fiát” – mondta Nelson elnök a 2020. áprilisi általános konferencián. Hozzátette: „Miközben igyekszünk Jézus Krisztus tanítványai lenni, még tudatosabb erőfeszítést kell tennünk az Ő meghallására. Tudatos és következetes erőfeszítést kíván a mindennapi életünk megtöltése az Ő szavaival, tanításaival és igazságaival.”6
Habár nem örülünk az egyházi gyűlések felfüggesztésének, a templomok bezárásának vagy az állások elvesztésének, a több otthon töltött idő „lehetőséget ad nekünk, hogy elgondolkodjunk az Istenre való ráeszmélésen (lásd Alma 5:7) – mondta Cook elder. – A közelmúlt eseményei lelki ébresztőóraként szolgálhatnak, hogy azokra a dolgokra összpontosítsunk, amik a leginkább számítanak. Ha így teszünk, nagy áldás lesz, hogy ebben az időszakban azokra a dolgokra összpontosíthatunk, amelyeket tökéletesíthetünk az életünkben, valamint arra, hogy miként áldhatjuk meg mások életét, amint ráeszmélünk Istenre és előrehaladunk a szövetség ösvényén.”
Jeffrey R. Holland elder hozzátette: „Az ilyen időszakok arra hívnak minket, hogy tekintsünk a lelkünkbe, hogy meglássuk, tetszik-e, amit ott találunk. Ekkor gondol[juk] végig, kik is va[gyunk] valójában, és mi számít igazán.”
Az ilyen időszakok arra is ösztönöznek bennünket, hogy fokozzuk a hitünket, a szolgálatunkat és a hálánkat, arra sarkallva minket, hogy „átgondoljuk az Úrtól való függőségünket és a Tőle érkező áldásokat, amelyeket oly gyakran természetesnek veszünk – mondta Holland elder. – Tartozunk annyival Mennyei Atyánknak, hogy egy kicsit hálásabbak, egy kicsit lekötelezettebbek legyünk, és egy kicsit hajlandóbbak legyünk észben tartani, mennyi gond oldódik meg Isten, az angyalok, a szövetséges ígéretek és az ima által.”
A hálánk középpontjában annak áldása áll, hogy emlékezünk, „milyen irgalmas volt az Úr az emberek gyermekeihez, Ádám teremtésétől fogva egészen [mostanáig]” (Moróni 10:3). A Tizenkét Apostol Kvórumának tagjai azt mondták, hogy bármikor, amikor az otthon menedékében kell maradnunk, követhetjük Nefi és Alma példáját, emlékezve, hogy Ő, „kiben bízt[unk]” (2 Nefi 4:19), a Szabadító, Jézus Krisztus, „ezután is ki fog szabadítani” (Alma 36:27). És emlékezhetünk, hogy – ahogy Pál apostol tanította – „semmi… nem szakaszthat el minket az Istennek szerelmétől” (Rómabeliek 8:35).
Az Úr Jézus Krisztus a legbecsesebb menedékünk (lásd Zsoltárok 61:1–4), állítja Holland elder. „Bármi más történjék is, soha nem leszünk elvágva a Szabadító szeretetétől és az Ő társaságától, még akkor sem, ha nem mindig ismerjük fel azt. A Lelket nem gátolják a vírus vagy országhatárok vagy egészségügyi előrejelzések.”
Fénykép a Getty Images jóvoltából
Cselekedjetek kedvesen!
Nemrégiben, miközben egy egyházi bizottság által összeállított jelentést olvasott, Christofferson eldert elkezdte aggasztani az „erőltetett egyedüllét” lehetséges hatása az egyház egyedülálló tagjaira – idősekre és fiatalokra egyaránt.
„Az erőltetett egyedüllét magányossághoz vezethet, a magányosságnak pedig kedvezőtlen hatásai lehetnek a fizikai és mentális egészségre – mondta. – Ennek ellensúlyozására bizonyos közegészségügyi szakemberek azt javasolják, hogy a magányosság érzését átélők keressenek módokat arra, hogy kedves dolgokat tegyenek valakiért.”
Christofferson elder elmondása szerint az utolsó napi szentek módokat találhatnak a szolgálatra, és segíthetnek másokon – különösen azokon, akik magányosak –, a magányos egyháztagok pedig, akik szolgálatot nyújtanak másoknak, csökkenthetik a saját elszigeteltségük érzését.
„Összpontosítsatok a szolgálattételre – mondta. – Sokat tehetünk egymásért, hogy átéljük a valahová tartozás és a testvériség érzését. Ez az az idő, amikor az elderek kvóruma és a Segítőegylet igazán betöltheti rendeltetését, és azt nyújthatja, amelyre kizárólag őket szervezték meg.”
És ahelyett, hogy mindig csak üzenetet küldenénk valakinek, „úgy gondolom, egészséges dolog felhívni valakit, azt a telefonnak nevezett ósdi műszaki eszközt használva. Csak hívjátok fel őt beszélgetni és a kapcsolatotokat ápolni. Hadd haljanak egy emberi hangot.”
Ezeknek a kapcsolatfelvételre tett apró erőfeszítéseknek nagy hatásuk lehet – olyan módokon dobják fel valaki napját, ahogyan nem is gondolnánk. „A szolgálattételünkre nagyon is szükség van így, hogy az emberek oly nagyon elszigeteltek” – mondta Cook elder.
Holland elder ezt javasolta: „Illene a napunk egy bizonyos részét annak szentelnünk, hogy olyanokkal beszéljünk, akiknek szüksége van egy kis biztatásra. Természetesen mi is feldobódunk, ha így teszünk, így mindannyian felemeltetünk (lásd 3 Nefi 27:14, 15), ahogyan a Szabadító is mondta, hogy ennek a megtételére küldetett a földre.”
Egy másik módja annak, hogy felemeljük magunkat és másokat az, hogy felkészülünk a napra, amikor a templomok újra kinyitnak. A templomi zárvatartások – okozzák bár világjárványok, átépítés vagy takarítás – „bámulatos lehetőséget jelentenek, hogy a családtörténeti kutatásról, az indexelésről, valamint arról tanuljunk, hogy hogyan készítsünk elő sok-sok nevet arra a napra, amikor a templomok ajtajai ismét nyitva állnak majd” – mondta Bednar elder.
Függetlenül attól, hogy a templomok nyitva vagy zárva vannak-e – tette hozzá Bednar elder –, az egyháztagok továbbra is törekedhetnek az érdemességre és arra, hogy érvényes templomi ajánlásuk legyen.
A tanulságok, amelyeket az Úr szeretne, hogy megtanuljunk
Ahogy Bednar elder rámutatott, habár senki sem választaná önként a COVID-19 világjárvány átélését, az utolsó napi csapás ettől függetlenül is a nyakunkon van.
„Az örökkévalóság szemszögével, melyet a visszaállított evangélium nyújt nekünk, valamint a kegyelemmel, amely a Szabadító engeszteléséból származik, tanulságokat vonhatunk le a halandóság hányattatásaiból, amelyek felkészítenek minket az örökkévalóság áldásaira – mondta. – Imádkoznunk kell. Kutatnunk kell. Kérnünk kell. Rendelkeznünk kell szemekkel, hogy lássunk, és fülekkel, hogy halljunk. Lenyűgöző módokon áldathatunk meg, hogy megtanuljuk a leckéket, amelyek most és örökké megáldanak minket.”
Ballard elder szerint a COVID-19, amely lesújtó hatással volt a családokra szerte a világon, megtanította az embereknek, hogy jobban törődjenek másokkal.
„Kezdünk rájönni, milyen becsesek is a családok, mily becsesek is a szomszédaink, és mily becsesek is a testvéreink az egyházban – mondta. – A tanulságok, amelyeket most tanulunk, jobb emberré fognak tenni minket.”
És mire számíthatunk azután, hogy elvonul a jelenlegi vihar? Pont ugyanerre – mondta Uchtdorf elder. Isten gyermekei az egyházban és azon kívül továbbra is szembetalálják majd magukat kihívásokkal.
„Olyan időkben élünk, amelyben tanulnunk kell” – mondta. A legfontosabb lecke pedig, amelyet megtanulhatunk, az, hogy az elkövetkező kihívásokra ugyanaz a válasz, mint a mostani kihívásra: Jézus Krisztus evangéliuma.
Holland elder úgy véli, hogy mivel az utolsó napi szentek rendelkeznek Jézus Krisztus visszaállított evangéliumával, megtanulhatnak pozitívnak és derűlátónak lenni, megtéve a tőlük telhető legjobbat, és megfogadni az Úr tanácsát, miszerint „tegyük meg jókedvvel mindazon dolgokat, amikre erőnkből telik; aztán pedig hadd álljunk mozdulatlanul, a legteljesebb bizonyossággal, hogy meglássuk Isten szabadítását, és az ő karjának felfedését” (Tan és szövetségek 123:17).
„Sok mindenben lelhetünk örömet, amint finomítjuk a hitünket, jobban bízunk az Úrban, és meglátjuk az Ő szabadításának csodáját” – jelentette ki Holland elder.