Tekerő testvérek
Ez a történet Dél-Afrikában, Gautengben játszódott. Köszönjük, S. Zamu, hogy megosztottad a történetedet!
Zamunak semmi kedve nem volt játszani, de szeretett volna élményeket szerezni Zinathival.
„A földön van egy családom… Oly nagyon szeretném, ha velük lennék örökre” (Himnuszok, 190. sz.).
Zamu a kék bringájával átszáguldott az udvaron. Kétéves öccse, Zinathi, szorosan a nyomában volt a kis piros motorján.
„Gyere, menjünk még egyszer!” – mondta Zamu, mikor az udvar végébe értek. Megfordult és olyan gyorsan tekert vissza az udvar elejébe, amilyen gyorsan csak tudott. A szél az arcába csapott.
„Zamu és Zinathi!” – kiáltotta Zamu.
Zinathi kacagott. Együtt kiabálta Zamuval:
„Zamu és Zinathi! Zamu és Zinathi!”
Az udvaron át oda-vissza, oda-vissza suhantak, amíg Zamu annyira elfáradt, hogy a lába már nem bírta a pedálozást.
„Tartsunk egy kis szünetet” – lihegte Zamu.
„Gyertek ide, pihenjetek” – szólt nekik oda Apa a trambulinról.
Zamu leparkolta a kerékpárját, és kézen fogta Zinathit. Segített az öccsének felmászni a trambulinra. Aztán ő maga is felmászott és leült Apa mellé.
„Jól szórakoztatok?” – kérdezte Apa.
„Igen!” – felelte Zinathi.
Zamu hátradőlt a trambulinon, és sóhajtott. A feje fölött kéklett az ég, és érezte a bőrén a meleg napsugarakat.
„Ugye, milyen gyönyörű ez a nap?” – szólalt meg Apa.
Zamu bólintott. Lehunyta a szemét és a madárcsicsergést hallgatta, amíg Apa Zinathival beszélgetett. Kezdett elálmosodni.
„Zamu!”
Kinyitotta a szemét. Zinathi belehajolt az arcába.
„Mi az?” – kérdezte Zamu.
„Menjünk!” – mondta a kisöccse, a kis motorjára mutatva.
„Ne most. Pihenek.”
Zinathi lebiggyesztette a száját.
„Bocsi – mondta Zamu. – Túl fáradt vagyok.”
Zinathi rángatni kezdte Zamu karját. „Gyereee!”
„Nem! Már játszottam veled!”
„Zamu” – szólalt meg Apa.
Zamu ránézett.
„Egy nap, amikor majd Zinathi idősebb lesz, emlékezni fog arra, hogy együtt játszottatok. A ma szerzett emlékek ott élnek majd a szívében.”
Zamu újra belenézett kisöccse nagy, barna szemébe.
„Légyszi!” – kérlelte őt Zinathi.
Zamunak még mindig nem volt semmi kedve játszani. De szeretett volna élményeket szerezni Zinathival.
Elmosolyodott. „Na jó!”
Zinathi arca felragyogott. „Juhú!”
Zamu leugrott a trambulinról, és segített Zinathinak visszaülni a kis motorjára. Aztán átlendítette a lábát a saját kerékpárja felett.
„Kész vagy?” – kérdezte.
„Igen!”
És együtt újra átszelték az udvart. „Zamu és Zinathi!” – kiáltották újra.
Zamu még mindig fáradt volt, de ez jó fajta fáradtság volt. Érezte, hogy a lába erős, ahogy Zinathi mögött pedálozott. Remélem, Zinathi emlékezni fog erre – gondolta. Mert én örökre emlékezni fogok rá.