Karolina közbelép
Hogyan segíthetne Karolina a barátjának?
Karolina próbált a tanító nénire hallgatni, de alig bírta levenni a szemét a barátjáról, Ramónról. Ramónnak egyáltalán nem volt haja.
Már jó ideje hullott neki, de most teljesen kopasz lett.
Karolina hangokat hallott a háta mögül: Daniel és Antonio röhigcsélt. Remélte, hogy nem Ramónt nevetik ki.
Ramón egész délelőtt csak gubbasztott. Nem is jelentkezett. Szomorúnak tűnt. Karolina azt kívánta, bárcsak segíthetne neki, hogy jobban érezze magát.
Végül elérkezett az udvari szünet. Ramón elsőként hagyta el az osztálytermet. Mire Karolina kiért az udvarra, sehol sem látta őt! Nem focizott. Nem is mászókázott. És nem is ugróiskolázott a tanító néni közelében.
Végül megpillantotta. Ramón az udvar sarkában álldogált. Daniel és Antonio is ott volt. Karolina közelebb ment.
„Nézd, mekkora feje van!” – kiáltotta Daniel.
Antonio vihogott. „Én is borotválnám a fejem, ha ilyen béna hajam lenne.”
Ramón keze ökölbe szorult. A sírás kerülgette.
Karolina odaszaladt Ramónhoz. „Van kedved velem játszani?” – szólította meg a fiút. Kinyújtotta felé a kezét, és együtt elsétáltak. Addig mentek, amíg a tanító néni közelébe értek. Ott senki nem fogja őket piszkálni.
„Szeretnél ugróiskolázni?” – kérdezte Karolina.
Ramón bólintott. Krétával vonalakat rajzolt a földön.
„Jól vagy?” – kérdezte Karolina.
„Most már jól – felelte mosolyogva Ramón. – Köszi, hogy segítettél nekem.”
Karolina is mosolygott. Örült, hogy megvolt a bátorsága segíteni a barátjának!
Illusztrálta: Hollie Hibbert