Apu naplói
A történet Tahitin játszódott.
Allan a házuk előtti padon ücsörgött. A nap lenyugvóban volt. A pálmafák mögött az ég narancssárgában és rózsaszínben pompázott.
Lapozott egyet a könyvben, melyet épp olvasott. Egyáltalán nem voltak benne képek. De Allan nem bánta. Nagyon tetszett neki ez a könyv!
A tekintetével végigpásztázta Apu gyönyörű kézírását. Erre a részre emlékezett is. Mindig megnevettette.
Apu ekkor lépett ki az ajtón. „Mi olyan vicces?” – kérdezte.
„Az egyik könyvedet olvasom – vigyorgott Allan. – A kókuszdiós rész nagyon tetszik.”
„Ja, úgy érted, a naplóimat!” Apu leült Allan mellé. „Ezekben az életem történetei vannak leírva. De nem csak rólam szólnak. Te is szerepelsz bennük. És Anyu, és a bátyáid és a húgod is.”
„Mint Nefi! – csillant fel Allan szeme. – Ő is történeteket írt az életéről, és a családjáról is.”
„Úgy van!” – válaszolta Apu.
„A rólad szóló részeket szeretem a legjobban – mondta Allan. – Mint például amikor misszionárius voltál itt, Tahitin.”
„Én pedig a rólad szóló részeket szeretem a legjobban – vágta rá Apu. – Tudtad, hogy Bednar elder középső keresztnevét kaptad meg?”
„Ezt még soha nem mondtad! Alig várom, hogy ahhoz a részhez érjek!”
Apu elmosolyodott. „Rengeteg történet van a naplóimban. Nyolcéves korom óta vezetek naplót.”
„Nyolcéves korod óta? – csodálkozott Allan. – Az nagyon, nagyon hosszú idő.”
Apu felnevetett. „Na, azért annyira öreg még nem vagyok.”
Allan elgondolkodott egy kicsit. „Nemsokára én is nyolc leszek – szólalt meg. – Kaphatnék egy naplót a szülinapomra?”
„Hát persze!” – válaszolta Apu.
„Akkor én is megírhatom a saját történeteimet, hogy egy napon az én gyerekeim is el tudják olvasni.”
„Ez nagyszerű családi hagyománynak hangzik” – válaszolta Apu.
Illusztrálta: Alessia Girasole