Nem is annyira magányosan
A történet Ecuadorban játszódott.
Damián azt kívánta, bárcsak az egész családja együtt jönne istentiszteletre.
Damián átnézte a hátizsákját, hogy ellenőrizze, megvan-e minden, ami kell. Vasárnapi ruhák? Megvannak. Cipők? Megvannak. Mormon könyve? Megvan. Becipzározta a táskáját, a vállára vetette, és az ajtóhoz indult.
„Anyu! – kiáltott Damián. – Elmegyek Abuelához és Abuelóhoz [nagymamához és nagypapához].”
Anyu épp a törülközőket hajtogatta. „Aztán segíts a nagyszüleidnek!” Egy pillanatra megállt, hogy szorosan megölelje Damiánt. „Tudom, hogy szeretsz velük istentiszteletre menni. Legyen szép napod holnap!”
„Úgy lesz!” – válaszolta Damián. De bárcsak eljönnél velem! – gondolta magában.
Damián kisétált a buszmegállóba. Minden szombaton átbuszozott a városon Abuelához és Abuelóhoz. Náluk töltötte az éjszakát. Aztán másnap elment velük istentiszteletre.
Vasárnap reggel Damián felvette a vasárnapi ruháját. Begombolta az ingét. Belebújt a cipőjébe. Majd Abuelával és Abuelóval elsétált a gyülekezeti házba.
Damián szerette az istentiszteletet. Szeretett énekelni és venni az úrvacsorából. Szeretett találkozni a barátaival is. De azt kívánta, bárcsak a családja többi tagja is ott lenne vele.
Aznap délután Damián, Abuela és Abuelo átsétáltak a Ruiz házaspárhoz. Közös otthoni estet készültek tartani. Abuela nassolnivalónak hozott egy nagy adag flant [sült tejdesszertet] is.
A tanítás Jézusról szólt. Damián kiszínezett egy Jézust ábrázoló képet is, amíg a leckét hallgatta. „Jézus mindent megért, amit érzünk – mondta Ruiz fivér. – Még akkor is, amikor szomorúak vagyunk.”
Damián rápillantott a Jézust ábrázoló képére. Felvidította, hogy Jézus tudja, mit érez.
A záró ima után Abuela így szól: „Hoztam flant. Ki kér belőle?”
„Én!” – mondta Damián. A krémes édesség Damián kedvenc desszertje volt. És Abuela készítette a legjobb flant.
Az otthoni est után Abuela kikísérte Damiánt a buszmegállóhoz, hogy hazamehessen. Damián a földre szegezte a tekintetét.
„Valami baj van?” – kérdezte Abuela.
Damián lebiggyesztette a száját. „Azt kívánom, bárcsak a családból mindenki eljárna velünk istentiszteletre.”
„Én is – felelte Abuela. Azzal megölelte Damiánt. – De a családod nagyon szeret téged. És Abuelo és én és még sokan mások is!”
A busz beállt a megállóba. Damián az ablak mellé ült le, és integetett, miközben a busz elindult.
Eltűnődött azon, amit Abuela mondott neki. Anyura gondolt és a testvéreire. Tudta, hogy nagyon szeretik őt. Aztán az elemis tanítója jutott eszébe. Meg a Ruiz család. No meg Abuela és Abuelo. Ők is mind szerették őt.
Ám Damián legfőképpen azt tudta, hogy Mennyei Atya és Jézus is szeretik őt. Ettől már nem is érezte magát annyira magányosnak.
Illusztrálta: Julissa Mora