Marci és a giliszta
Marci szívesen segített Anyának a kertben. Földdel takarta be az apró magokat. Megöntözte őket egy kevés vízzel, de nem túl sokkal.
„Nagyon jól csinálod! – mondta Anya. – Hamarosan sok jó ennivalónk lesz.”
Marci elmosolyodott. Boldog volt, hogy segíthet.
Néhány nap múlva apró hajtások bújtak ki a földből. Marci megöntözte a növényeket. Kihúzgálta a mellettük kinövő gazokat. A növények napról napra egyre magasabbra nőttek.
Egy nap meglátott egy gilisztát. Nem tudta, mit tegyen. Nem akarta bántani. De vajon ártana a növényeknek? A családja legtöbb élelme a kertből származott.
„Anya, nézd!” A gilisztára mutatott. A földben tekergett. „Ártani fog a növényeknek?”
Anya megrázta a fejét és mosolygott. „A giliszták jót tesznek a kertnek.”
Marci figyelte, ahogy a giliszta a földbe ássa magát. „Lyukakat ás a földbe!” – mondta.
„Ez a dolga. Meglazítja a földet, hogy a gyökerek megerősödhessenek. Ez a giliszta Mennyei Atya egyik teremtménye. Saját különleges rendeltetése van.” Anya adott egy nagy puszit Marci feje búbjára. „Épp úgy, ahogy neked is.”
Marci körbeásta a növényeket. Vigyázott, hogy ne ártson a gilisztának. Még több gilisztát is látott. Mosolyogva nézte, ahogy az alagútjaikat ássák.
Marcinak tetszettek a giliszták. Tisztelettel akart bánni Mennyei Atya minden teremtményével.
Illusztrálta: Mark Stephens