Mint egy ablak a lelkedre

Írta: Richard M. Romney

Egyházi folyóiratok

Amikor ezek a tizenévesek az egyházközségi kórusukkal felléptek egy vallásközi fesztiválon, rengeteget tanultak arról, hogyan képes a zene összehozni minden hívőt.

Megan C., Ethan M. és Romy C. egyvalamiben megegyeznek: szeretik az áhítatos zenét. Imádják, ahogy felemeli és megihleti őket, és azt, ahogyan érzik magukat tőle. Azt is szeretik látni, hogyan emel fel és ihlet meg másokat.

Megan (18), Ethan (19) és Romy (17) másvalamiben is hasonlítanak egymásra: mindannyian énekelnek a floridai egyházközségük kórusában. Nemrégiben a kórusuk még nagyobb lehetőséget adott nekik arra, hogy megosszák a zene iránti rajongásukat, azáltal, hogy részt vehettek egy vallásközi zenei fesztiválon.

„A közösségünkben olyan vallásközi összefogás van, amely sokat tesz azért, hogy a különböző felekezetű embereket összehozza” – mondja Ethan. Például a csoport levezetett egy beszélgetést, amelyet összekötött egy iftár vacsorával (esti étkezés, mikor a muszlimok megtörik a nappali böjtjüket a szent ramadán hónapjuk során), és szerveztek egy sor szolgálati projektet is – például iskolai hátizsákokat készítettek rászoruló gyermekeknek, batyus vacsorákat rendeztek, ahol az emberek, akik egymást nem ismerték, egymás mellé ülhettek az asztalnál, és beszélgettek a saját kultúrájuk ételeiről, szokásairól és hitelveiről.

A kórus tagjai élvezik a közös vacsorázást és azt, hogy együtt szolgálnak más vallású emberekkel.

Legyünk barátok

Az összefogás célja természetesen az, hogy segítsen a különböző hátterű embereknek összebarátkozni.

„Van egy török család, akiket mindig látok a vallásközi vacsorákon. Odaszaladnak hozzám, és azt mondják: Úgy örülünk, hogy újra látunk téged! – meséli Romy. – Egy olyan világban, ahol a vallást és a hitet ennyire üldözik, jó dolog, hogy mind összejöhetünk beszélgetni egymással.” Az egyik szolgálati projekt során „olyan aranyosak voltak azok a hölgyek egy másik egyházból – mondja. – Nem érdekelte őket, hogy ki milyen vallású. Csak azért voltak ott, hogy felajánlják a segítségüket. Nagyon üdítő élmény volt.”

„Talán más dolgokban hiszünk – teszi hozzá Megan – de én mindig is tiszteltem mások hitelveit, és jó volt ilyen környezetben kapcsolatba kerülni velük, ahol mindannyian szeretnénk egymásról többet megtudni.”

„Az egyházunk az egyike azoknak, akik újak ebben az összefogásban – mondja Ethan. – Szóval nagyra értékeltem, hogy mennyire kedvesek velünk és mennyire elfogadóak. Tudom, hogy bizonyos helyeken félreértik az egyházat. Így hát mindig értékelem, amikor az emberek képesek elfogadni egymás különbözőségeit és azt nézni, hogy mi a közös bennünk.”

Megtalálni a közös hangot

Ami mindegyik felekezeti csoportban közös, az a zene. A Vallásközi Zenei Fesztivál nagyszerű lehetőségnek ígérkezett a hívők számára, hogy közösen dicsőítsék Istent. Az egyházközségi kórus egyike a mintegy féltucatnyi csoportnak, amelyek a város gyülekezeteit képviselhették.

„Volt egy csengettyűkórus, egy énekes duó, egy nagy kórus, egy kis kórus, egy furulya-zongora kettős és így tovább – magyarázza Megan. – Minden csoporttól két zeneszámot kértek.”

Megan így folytatja: „Biztosak akartunk lenni abban, hogy amit éneklünk, tudatja az emberekkel, hogy Jézus Krisztusban hiszünk, és hogy hiszünk Mennyei Atyában is. A hódolat érzését kívántuk megteremteni.”

A kórus két szám mellett döntött, melyeket már korábban is előadtak. Az egyik Steven Kapp Perry „Great Things and Small Things” [Nagy dolgok és kis dolgok], a másik Janice Kapp Perry és Lynne Perry Christofferson „Sacraments and Symbols” [Úrvacsorák és jelképek] című műve volt.

„Az első dal vidám. Biztosít arról, hogy Isten által bármire képes vagy, legyen szó viszonylag csekély vagy akár nagy jelentőségű dologról – vázolja Ethan. – A második dal mélyen áhítatos. Majdnem olyan, mint a szerzetesek énekei, a hódolat valódi érzését kelti.”

Gyakorlás, gyakorlás, gyakorlás

Miközben az éneklésre készültek, Ethan egy olyan módszerhez folyamodott amelyet már korábban is használt. „Elsősorban azon igyekszem, hogy elmélyüljek a dalban – avat be. – Észrevettem, hogy amikor a dal mondanivalójára tudok figyelni, jobban is élvezem azt. Persze ügyelek rá, hogy jól el tudjam énekelni, de úgy találom, hogy ezt könnyebb megtenni akkor, ha ráhangolódok az üzenetére, amelyet közvetíteni próbál. Szeretek hangsúlyt fektetni a lelki felkészülésre.”

„Ettől még az úrvacsorai gyűlésen is énekelnünk kellett, és más eseményekre is gyakoroltunk – idézi fel Megan. – De tudtuk, hogy mennyire fontos ez a vallásközi esemény, ezért biztosak akartunk lenni abban, hogy a számok készen állnak. Sokat dolgoztunk rajtuk.”

A második zeneszámhoz a tizennégytagú kórus egy kettős kvartettre csökkent. „Keddenként, a Fiatal Férfiak és Fiatal Nők gyűlései előtt gyakoroltunk – meséli Megan. – Egész héten, sőt, egész hónapban erre gondoltam. Nem szokásom ezt tenni, de megtaláltam a dalt a YouTube-on, és újra meg újra lejátszottam. Fejlődni akartam. Azt szerettem volna, hogy olyan jól énekeljünk, hogy másokat is megérintsünk vele.”

Ethan, Megan és Romy egyetértenek abban, hogy a sok próba további előnnyel is járt. „Amikor újra és újra átismétled a dalokat, az énekek üzenete az elmédben és a szívedben marad” – mondja Romy.

A kórus előadása a Vallásközi zenei fesztiválon.

Az elmében, a szívben

Az elmében és a szívben való ottléte nyilvánvalóvá vált, amikor a kórus tagjai énekeltek. „Mindkét dal egyszerűen gyönyörű volt – ecseteli Romy. – A közönség teljesen elcsendesedett és mindenki érezte a Lelket, miközben a dalok szóltak. Mindannyian egységesnek éreztük magukat.”

„Az első ének számomra mindig vidám dal volt – mondja Megan. – Úgy érzem, hatással volt a fesztiválon megjelent emberekre. Nagyon élveztem az éneklését, és remélem, mindenki másnak is tetszett. A második ének során pedig nagyon jól egymásba olvadtak a hangok. Azt gondolom, hogy mindenki, aki hallgatta, érezte az Isten iránti tiszteletet és áhítatot.

Az est végén – folytatja Megan – tudtunk beszélgetni a többi résztvevővel és a közönség tagjaival. Tudom, hogy az emberek az általunk énekelt dalokról kérdezgették a kórusvezetőnket: »milyen ének volt ez?« vagy »hol találtad meg ezt a feldolgozást?«. Tudtunk beszélgetni egymással és arról a zenéről, amelyben osztoztunk. Úgy érzem, jobban meg tudtam őket érteni az énekeik által, és ők is jobban értettek minket a mi dalaink révén. A zene olyan, mint egy ablak a lelkedre.”

Mit jelent számomra a zene

Megan: „Okkal vannak himnuszaink, és okkal létezik a zene úgy általában. Szerintem azért van, mert az Úr azt szeretné, hogy békét érezzünk Ővele. Az egyik olyan időszak, amikor képes vagyok érezni a Lelket, az, amikor az úrvacsorai himnuszon gondolkodom. Segít emlékeznünk a Szabadítóra és mindarra, amit értünk tett.”

Ethan: „A zene arról szól, hogy érzelmet viszünk egy üzenetbe. Különbség van aközött, amikor azt mondjuk, hogy Isten átsegít engem a próbatételeken – ami jó és igaz is –, és aközött, hogy eléneklünk egy himnuszt ugyanezzel az üzenettel. Ilyenkor kicsit többet követel belőled, az énekesből. Segít valóban megérteni az üzenetet, és mélyebb szinten rákapcsolódni. A zene arra szolgál, hogy felerősítse azt, amit mondani szeretnél annak, aki éppen hallgatja.”

Romy: „Amikor szent zenét hallgatok, közelebb érzem magam Jézus Krisztushoz. Tudom, hogy Jézus Krisztus azért helyezte a zenét a földre, hogy örvendezhessünk és másokat is Őhozzá vigyünk. Amikor arra van szükségem, hogy érezzem a Szentlelket, a szívemben és az elmémben eléneklek egy himnuszt. Ez a kedvenc módom arra, hogy örvendezzek.”