A barátság mindent megváltoztatott. A Fiatalság Erősségéért, 2021. jún. 8–9.
Jöjj, kövess engem!
A barátság mindent megváltoztatott
Hat évbe telt a megtérésem. Ha nem lettek volna jó barátaim, soha nem sikerült volna.
Megtért vagyok. Hat évbe telt, hogy csatlakozzam Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyházához.
Ennek egyik oka az volt, hogy fiatalabb koromban nem voltam jó véleménnyel az egyházról. Ha te is olvastad volna az egyik tankönyvemben azt, amit én 12 évesen olvastam róla, valószínűleg te is így lettél volna vele. Nem mondtak róla valami szépeket. És mivel még soha nem találkoztam utolsó napi szenttel, elhittem, hogy igaz, amit olvasok.
Az USA Kentucky államában nőttem fel. Nagyon kevés egyháztag volt arrafelé, ahol laktam. Így aztán igen meglepődtem, amikor 13 éves koromban a környékünkre költözött a Martinez család.
Mindenki szerette őket. Kedvesek voltak és könnyű volt kijönni velük. Hat gyerekük volt – óriásinak láttuk a családjukat! Volt egy velem egyidős fiuk, aki hamarosan a legjobb barátom lett.
Valójában azt hiszem, mindenki legjobb barátja lett. Mateót körülvette valamiféle világosság, ami egyszerűen vonzotta az embereket. Így aztán bár úgy gondoltam, kicsit fura az egyháza, a barátságunk miatt ez nemsokára már egyáltalán nem zavart.
Megismerni más egyháztagokat is
Pár évre rá Mateo és én középiskolások lettünk. Ekkor találkoztam néhány további egyháztaggal is. Többen jártak a mi sulinkba, és jó néhányan voltak a közösségben is. Idővel meséltek az életükről, és természetes módokon hozták szóba az egyházat. Elkezdtem eljárni az egyházi tevékenységekre, kosaraztam más fiatalokkal, és pár hétig még kora reggeli hitoktatásra is jártam.
Sok jó barátom volt, akik úgy döntöttek, jó normák szerint fognak élni, de az utolsó napi szent barátaimban volt még valami különleges. Persze, nem ittak, nem dohányoztak és nem drogoztak. És míg néhány másik barátom kezdett intim kapcsolatot kialakítani a barátjával vagy barátnőjével, ezek a barátaim nem. De volt még más is. Volt bennük valamiféle világosság, ami vonzott. Soha nem erőltették rám az evangéliumot – egyszerűen csak aszerint éltek. A megfelelő pillanatokban megosztottak velem néhány apróbb dolgot.
A Martinez család pedig mindig nagyon nyílt és nagylelkű volt. Bármikor szívesen láttak az otthonukban. És a konyhájuk is mindig nyitva állt előttem!
Még mindig küszködtem
Ennek ellenére eléggé stabilan álltam a vallásomban, és még mindig úgy gondoltam, hogy kicsit fura pár dolog, amiben Mateo hisz. Eléggé erős volt az egóm is. Bár javarészt az egyház normái szerint éltem, nem akartam, hogy bárki is megmondja, milyen normákat kövessek.
Ugyanakkor viszont lelkileg elveszettnek éreztem magam. Úgy vélem, ez akkor történhet meg, amikor érzed az evangélium világosságának és jóságának vonzását, mégis ellököd magadtól. Bár hittem Istenben, küszködtem annak elfogadásával, hogy Isten képes-e vagy hajlandó-e tevékeny szereplője lenni az életemnek. Mégis vonzott az evangélium világossága másokban.
Valószínűleg ezért döntöttem úgy, hogy 18 évesen a barátaimmal tartok egy egyházi iskolába. A Brigham Young Egyetemre mentünk a Utah állambeli Provóba, ahol még több egyháztaggal találkoztam. Jó emberekkel. Kedves emberekkel. Akik mind ragyogtak, csakúgy, mint az otthoniak. De még mindig nem csatlakoztam az egyházhoz.
Mi hozott végül változást?
Az első tanév után elfogyott a pénzem, így aztán visszaköltöztem az apukámhoz Kentuckyba. 19 éves voltam. Minden barátom vagy misszióba ment, vagy még mindig Utah-ban volt.
Bámulatos azonban, hogy Isten további remek embereket helyezett az életembe. Martinezék még mindig a közelben laktak, és továbbra is bármikor szívesen láttak. Megtudtam, hogy más velem egyidős utolsó napi szentek is élnek a környéken. Mind mellettem álltak, miközben a hitemmel küszködtem.
Senki nem erőltetett semmit. Senki sem volt erőszakos. Egyszerűen csak jók voltak hozzám.
Végül aztán hat hosszú év után elkezdtem a misszionáriusokkal tanulni. Sok mélyreható kérdés kellett hozzá, de kedvességgel és a barátaim biztatásával végre kész voltam megnyitni a szívemet, tanulmányozni a Mormon könyvét és imádkozni róla, felismerni a Lelket és elfogadni a keresztséget.
Az utamon talán leginkább mások türelmes, kedves támogatása jelentette a legnagyobb segítséget.