Miért van nekem szükségem Jézus Krisztusra? A Fiatalság Erősségéért, 2024. márc.
Erő a Vele való kapcsolatodban
Miért van nekem szükségem Jézus Krisztusra?
A Szabadítóval való kapcsolatunk megértése elengedhetetlen.
The Master’s Touch [A Mester érintése]. Készítette: Kelsy és Jesse Lightweave
Miért van nekem szükségem Jézus Krisztusra? Fontos, hogy ezt a kérdést feltedd magadnak – nem együtt mindenkire vagy a családodra, hanem valóban rád vonatkozóan. Mi az én válaszom erre a kérdésre?
A válaszra, amelyet találtam, a hit személyes cselekedetei által leltem rá; naponta igyekezvén a szövetségeim szerint élni, beleértve a keresztelési szövetségemet is; és megtanulni hallgatni az Úr hangjára az Ő Lelke által. Ami pedig a legfontosabb: ez a válasz a Szabadítómmal való kapcsolatomra összpontosított.
Kapcsolat a Szabadítóval
Magabiztosan felsorolhatom annak az okait, hogy miért van szükségem a szüleimre vagy a legközelebbi barátaimra. Rendszeresen táplálom ezeket a kapcsolatokat. Értékük az életemben épp annyira jól látható és szilárd, mint amennyi időt és erőfeszítést fektetek abba, hogy közel legyek hozzájuk olyan egyszerű dolgokon keresztül, mint a rendszeres beszélgetések, egymás jobb megismerése, valamint hogy hagyom az igazlelkű bölcsességüknek befolyásolni az életemet.
A Jézus Krisztussal való kapcsolatunk hasonló mintát követhet. Mindennap imádkoznunk kell Mennyei Atyához Jézus Krisztus nevében. Így van ez a Szabadító megismerésével is azáltal, hogy kutatjuk a szentírásokat, olvassuk a próféták és apostolok szavait, valamint hallgatunk a Lélekre. Úgy mélyítem el ezt a kapcsolatot, hogy engedem mindannak, amit tanulok, hogy hatással legyen az életemre és a jellememre.
Gondolkozz el a szabadítás tervén is. Már az elnevezése is arra utal, hogy neked és nekem – minden embernek – szabadításra van szükségünk, és hogy a szabadítás része volt az életünkre vonatkozó tervnek. Segítségre volt szükségünk, és nem tudtuk megszabadítani magunkat.
Isten azonban egy örökkévaló ígérettel küldött minket a földre, miszerint biztosít majd egy Szabadítót, Jézus Krisztust, aki le fogja győzni azokat az akadályokat, amelyek elválasztanak minket Isten jelenlététől.1 Amikor pedig szövetséget kötünk Istennel, Ő megígéri, hogy minden Tőle telhetőt megtesz – a szabad választásunk elvételét kivéve –, hogy segítsen betartani a Neki tett szent ígéreteinket.2
Fénykép Tracy Y. Browning jóvoltából
Tudnom kellett, hogy Ő érti
16 évesen keresztelkedtem meg, amikor New Yorkban éltem. Eleinte úgy éreztem, hogy rengeteg időt töltök az újdonsült hitem, az Istennel való szövetséges kapcsolatom, valamint a barátaimmal való kapcsolatom közötti útkereséssel.
Aggódtam amiatt, hogy nem maradnak olyan barátaim az iskolában, akikkel megtalálhatom a közös hangot. Csakhogy a barátaim olyan dolgokat csináltak, amelyek, mint rájöttem, ártottak a lelkemnek és nem álltak összhangban Jézus Krisztus nevének a magamra vételével. Tudtam, hogy Jézus Krisztus azt akarja, hogy jobb döntéseket hozzak.
Amit nem tudtam, az az volt, hogy a Szabadító vajon érti-e, mennyire ellentmondásosak az érzelmeim. Minden egyes nap egyre nehezebb lett, amikor olyan dolgok megtételére buzdítottak, amelyekről tudtam, hogy nem jók. Időnként azzal igazoltam őket, hogy ártalmatlanok, de tudtam, hogy olyan dolgokat sodrok ezzel veszélybe, amelyeket nem kellene.
Tudnom kellett, hogy a Szabadító érti, milyen magányosnak és bűnösnek érzem magam már annak a gondolatától is, hogy lejjebb adjak az evangéliumi normákból csak azért, hogy ne érezzem magam kívülállónak a barátaim között. Úgy éreztem, fuldoklom. Szükségem volt valakire, aki megment. Szükségem volt Jézus Krisztusra.
Amikor elmélyült a Vele való kapcsolatom
A Jézus Krisztussal való kapcsolatom akkor mélyült el, amikor megtudtam, miért van szükségem Őrá. Ez akkor történt meg, amikor már nemcsak tudtam, hogy az evangélium szerint kellene élnem, hanem meg is értettem, hogy miért akarok az evangélium szerint élni, és segítséget kértem ennek a megtételéhez. Egyszerűen csak letérdeltem, és kiöntöttem a szívemet Istennek, abban reménykedve, hogy Ő törődik velem és a gondommal, hogy a szabadítás terve azért lett megalkotva, hogy segítsen nekem, és hogy még az én boldogságom is része a tervnek.
Russell M. Nelson elnök ezt tanította: „Miután ti és én szövetséget kötöttünk Istennel, az Ővele való kapcsolatunk sokkal szorosabb lesz, mint a szövetségkötésünk előtt. […] Az Istennel kötött szövetségünk miatt Ő soha nem fárad bele abba, hogy segítsen nekünk, és soha sem merítjük ki az Ő irgalmas türelmét irántunk.”3
Elmondtam Mennyei Atyának, milyen bűntudatom van, és hogy nem tudom, mit tegyek, hogy a normáim mellett is kitartsak és a barátaimat se veszítsem el. Elmondtam Neki, hogy boldogtalan vagyok, és nagy szükségem lenne a segítségére.
Ott, térden állva kezdtem el békességet érezni. Ez a békés érzés segített megértenem, hogy a Szabadító valóban tudja, mit érzek, és valóban törődik velem – méghozzá nagyon is.
Ahogy egyre idősebb lettem és elkezdtem nagyobb rálátással nézni a dolgokat, rájöttem, hogy minden egyes alkalommal, amikor Istenhez fordulok segítségért vagy megbocsátásért esedezve, képletesen a Gecsemáné kertjében találom magam, ahol a Szabadítónk reszketett a fájdalomtól, és testben és lélekben is szenvedni kezdett azokért a hibákért és bűnökért, amelyek elválasztanak minket Istentől.4 Ez egy emlékeztető arra, hogy Ő érti, min megyek keresztül – jobban, mint azt bárki más valaha is érthetné.
In Humility, Our Savior [Ó, Megváltónk, kérünk Téged]. Készítette: Jay Bryant Ward
Nem vagyunk egyedül
Amikor felálltam az imádkozásból, a Lélek segített felismernem néhány dolgot, és bizonyos dolgok megtételére is késztetett. Először is eszembe jutott, hogy az egyik barátom muszlim, és soha nem kértük arra, hogy engedjen a normáiból, mert tiszteletben tartottuk a hitét, és megértettük, hogy vannak olyan dolgok, amelyeket ő nem fog megtenni. Késztetést éreztem, hogy megosszam az új hitemet a barátaimmal, hogy ők is jobban megértsenek engem, és azt, hogy miért fontosak számomra az új normáim.
Apró dolgokkal kezdtem. Elmondtam az egyik barátomnak, mennyire küszködöm. Kedves és tiszteletteljes volt. Segített nekem, amikor a többi barátommal is beszéltem. Nem mindenki értett meg, de idővel láttam, hogy olyan programokat szerveznek, amelyekben én is részt vehetek, s amelyekkel nem sértem meg az Istennek tett ígéreteimet.
Tudom, hogy mindannyiunknak elkelne több erő ahhoz, hogy ellenálljunk a világ állandó hatásának. A szövetségek megtartása segít ebben, és Jézus Krisztus áll a szövetségeink középpontjában.5 Ezt értettem meg a saját életemre nézve: hogy miért van nekem szükségem Jézus Krisztusra.
Az Istenhez való hazatérést nem tudom egyedül véghez vinni. Én és mi mindannyian számos napi kis lépést teszünk majd meg és rengeteg mindennapos élményben lesz részünk ezen a hazafelé tartó utazáson. Mily áldottak vagyunk azonban szövetségkötőkként és szövetségmegtartókként is, hiszen Isten „soha nem fárad bele abba, hogy segítsen nekünk”, míg haza nem érünk!