Kapcsolódás
Luke P.
17 éves, Észak-Írország, Down megye
Az iskolába járás mindig is egy nagy megpróbáltatás volt számomra. Tavaly azonban azt a célt tűztem ki, hogy megpróbálok olyan boldog lenni az iskolában, amennyire csak lehet. Eleinte borzasztóan nehéz volt. Amikor azonban a Mormon könyvét olvastam és folyamatosan jártam az ifjúsági hitoktatásra, képes voltam boldogabb és jobb ember lenni.
Általában nem könnyű valami jó dolgot elérni. Rendszerint elég sokat kell küszködnünk, ahogy Jézus Krisztusnak is kellett. Szóval úgy érzem, hogy minél többet küszködünk, annál krisztusibbá válhatunk. Hiszem, hogy a Szabadító azt szeretné, ha megpróbálnál minél többet elérni és minél jobban teljesíteni, amikor kihívásokon mész keresztül.
Szeretem Jézus Krisztust azokért a dolgokért, amelyeket értem tett. A földi élete során király is lehetett volna. Megállíthatott volna bárkit, aki tiszteletlenül bánt Vele. De nem tette, mégpedig miattunk – mert szeret minket. Ez arra késztet, hogy Őmiatta többet érjek el.