Karácsony tavasszal
Az egyik évben a családunk azt a felfedezést tette, hogy a karácsonyt és a húsvétot együtt lehet a legjobban megérteni.
Illusztrálta: Simona Love
A családunk legjobb karácsonya nem karácsony napjára esett. Húsvétkor történt.
Az egyik karácsonyt beárnyékolta a fiunk, Tanner miatti aggódás, aki egy életveszélyes betegséggel küszködött a kórházban. 10 héten át mesterséges kómában tartották. Szó szerint átaludta a karácsonyt.
Káprázatos módon Tanner lassan visszanyerte az erejét, és tavasszal hazajöhetett. A húsvét közeledtével Tanner kihagyott karácsonyáról beszélgettünk. A testvérei úgy döntöttek, kijár neki egy pótkarácsony. Arra gondoltunk, milyen klassz lenne egy kettős ünneppé tenni a húsvétot.
Hogy felkészüljünk a tavaszi karácsonyi ünnepségünkre, elővettünk egy doboz karácsonyi égősort, felállítottunk egy kis karácsonyfát, és apró karácsonyi ajándékokat vásároltunk és csomagoltunk be egymásnak.
A húsvét előtti estén, a „szentesténken” régi fürdőköpenyekbe és rögtönzött jelmezekbe bújtunk a családi betlehemes bemutatónkhoz. A szentírásokból olvastunk a Máriának és Józsefnek megjelenő angyalról, a Betlehembe tartó útjukról és arról, hogy miként kerestek szállást, de a vendégfogadónál nem volt hely.
Olvastunk arról is, hogy a pásztorok éjjel vigyázták a nyájaikat, s megjelent nekik az Úr angyala, valamint a mennyei seregek kórusa ezt énekelve: „Dicsőség a magasságos mennyekben az Istennek, és e földön békesség, és az emberekhez jó akarat” (Lukács 2:14). A bemutatónkon a pásztorok ellátogattak az istállóba, ahol a gyermekeink háziállatoknak voltak öltözve (bár abban az évben a betlehemes istállóban egy zsiráf is volt!).
A családi karácsonyi bemutatónk itt még nem ért véget. Húsvét lévén tovább olvastuk arról, miként növekedett a kisded Jézus testileg, látogatott meg és tanított tudósokat a templomban, tett csodákat, nyújtott szolgálattételt a népének, és találkozott az apostolaival egy felső szobában Jeruzsálemben, ahol bevezette az úrvacsorát.
Áhítattal olvastuk a beszámolót, amelyben Jézus belép a Gecsemáné kertjébe, hogy megkezdje hatalmas engesztelő munkáját – hogy szenvedjen, vérezzen és meghaljon értünk. Aztán elolvastuk, miként támadt fel a harmadik napon. Legyőzte a halált – a saját halálát és a miénket. Emlékeztetőt kaptunk arra, hogy Őneki köszönhetően minden lehetséges.
Húsvét reggelén már nagyon korán felkeltünk. Gyönyörködtünk a ragyogó, színes karácsonyi fényekben a hajnal előtti sötétség kontrasztjában. Izgatottan bontottuk ki az ajándékainkat, és fogyasztottuk el a szokásos karácsonyi reggelinket: a fűszeres, meleg szendvicskenyeret. Amikor a felkelő nap beragyogta a külvilágot, húsvéti tojásokra vadásztunk, és a feltámadás csodáját ünnepeltük. Az istentiszteleten vettünk az úrvacsorából, mely a Szabadító engesztelésének a valóságát előrehozta az itt és mostba.
Ez a „karácsonyos húsvét” mindegyikünkkel világosabban láttatta, hogy a karácsonyt és a húsvétot együtt lehet a legjobban megérteni. A karácsonyt azért, mert ígéreteket hordoz magában, a húsvétot pedig azért, mert tele van valóra váltott ígéretekkel.
Boldogan tekintünk vissza erre az élményre, mert Tanner ezután már csak egy karácsonyt töltött velünk, mielőtt a halandó küldetése véget ért. Ma annak a bizonyosságával tekintünk előre, hogy a Tannertől való különválásunk csupán egy időre szól, mert karácsonykor örvendezünk, hogy „egy gyermek születik” (Ésaiás 9:6), húsvétkor pedig emlékezünk – és mindig emlékezni fogunk –, hogy „feltámadott” (lásd Máté 28:6).