Mit tett értünk a Szabadítónk?
Jézus Krisztus megtett mindent, ami létfontosságú a Mennyei Atyánk tervében felvázolt úti cél felé tartó, halandóságon átvezető utazásunkhoz.
Sok évvel ezelőtt egy cövekkonferencia szombat esti gyűlésén találkoztam egy nővel, akit elmondása szerint arra kértek a barátai, hogy jöjjön vissza az egyházba, miután sok évig nem volt tevékeny, de nem jutott eszébe egyetlen ok sem, amiért így kellene tennie. Buzdításként azt mondtam neki: „Amikor belegondolsz, hogy mi mindent tett érted a Szabadító, akkor nagyon sok okod van a visszatérésre, hogy hódolj Neki és szolgáld Őt.” Nagyon megdöbbentem, amikor így felelt: „Mit is tett értem?”
Mit tett mindegyikünkért Jézus Krisztus? Megtett mindent, ami létfontosságú a Mennyei Atyánk tervében felvázolt úti cél felé tartó, halandóságon átvezető utazásunkhoz. E terv fő jellemzői közül négyet fogok ma megemlíteni. Mindegyiknek az Atya Egyszülött Fia, Jézus Krisztus a központi alakja. Mindegyik mozgatórugója „Isten szeretete…, amely áthatja az emberek gyermekeinek szívét; tehát ez minden dolognál kívánatosabb” (1 Nefi 11:22).
I.
Épp húsvétvasárnap előtt lévén, időszerű először Jézus Krisztus feltámadásáról beszélni. A halálból való feltámadás a hitünk biztonságot adó személyes pillére. Értelmet ad a tanunknak, ösztönzést a viselkedésünknek, és reményt a jövőnkre nézve.
Mivel hisszük a Biblia és a Mormon könyve leírásait Jézus Krisztus szó szerinti feltámadásáról, azt a számos szentírásbeli tanítást is elfogadjuk, hogy egy hasonló feltámadás fog bekövetkezni minden halandóval, aki valaha is e földön élt.1 Miként azt Jézus tanította: „mert én élek, ti is élni fogtok” (János 14:19). Továbbá az Ő apostola azt tanította, hogy „a halottak feltámadnak romolhatatlanságban”, és „ez a romlandó test romolhatatlanságba öltözik” (1 Korinthusbeliek 15:52, 54).
A feltámadás azonban többet ad nekünk a halhatatlanság e biztosításánál. Megváltoztatja, hogy miként tekintünk a halandó életre.
A feltámadás távlatot és erőt nyújt nekünk ahhoz, hogy kitartsunk a halandó kihívásokban, amelyekkel mindegyikünknek szembe kell néznie, ahogy a szeretteinknek is. Általa egy új módon tekintünk azokra a testi, szellemi vagy érzelmi hiányosságokra, amelyekkel születünk, vagy amelyeket a halandó élet során szerzünk. Erőt ad ahhoz, hogy elviseljük a bánatainkat, kudarcainkat és bosszúságainkat. Annak köszönhetően, hogy mindegyikünk számára biztosított a feltámadás, tudjuk, hogy ezek a halandó hiányosságok és ellentétek csak átmenetiek.
A feltámadás erőteljes ösztönzést is ad ahhoz, hogy halandó életünk során betartsuk Isten parancsolatait. Amikor feltámadunk a halálból és továbblépünk a megjövendölt végső ítéletünkhöz, azt akarjuk, hogy jogosultak legyünk a feltámadott lényeknek megígért legkiválóbb áldásokra.2
Ezenkívül azon ígéret, miszerint a feltámadás magában hordozhatja a lehetőséget a családtagjainkkal – a férjünkkel, feleségünkkel, gyermekeinkkel, szüleinkkel és leszármazottainkkal – való együttlétre, erőteljes buzdítás arra, hogy a halandóságban betöltsük a családi felelősségeinket. Abban is segít, hogy szeretetben éljünk együtt ebben az életben, és vigaszt nyújt nekünk a szeretteink halálában. Tudjuk, hogy ezek a halandó elválások csak ideiglenesek, és a jövőben örömteli viszontlátásokra és kapcsolatokra számítunk. A feltámadás nyújt nekünk reményt és erőt ahhoz, hogy türelmesek legyünk, amíg várakozunk. Felkészít minket arra is, hogy bátorsággal és méltósággal nézzünk szembe a saját halálunkkal – akár még egy olyan halállal is, mely korainak mondható.
A feltámadás mindezen hatásai részét képezik az arra a kérdésre adott első válasznak, hogy „Mit tett értem Jézus Krisztus?”.
II.
Legtöbbünk számára az a lehetőség a fő jelentése Jézus Krisztus engesztelésének, hogy megbocsátást nyerhetünk a bűneinkre. Hódolatunk során áhítattal énekeljük:
Szabadítónk és Megváltónk felfoghatatlan szenvedésen ment keresztül, hogy áldozattá váljon minden halandó bűnéért, aki bűnbánatot tart. Ez az engesztelő áldozat a legnagyobb jót – a tiszta, szeplőtelen Bárányt – ajánlotta fel a legnagyobb fokú gonoszságért – az egész világ bűneiért. Ez megnyitotta az ajtót mindegyikünk számára, hogy megtisztuljunk a személyes bűneinktől, hogy újra bebocsáthassanak minket Isten, a mi Örökkévaló Atyánk színe elé. Ez a nyitott ajtó Isten minden gyermeke számára rendelkezésre áll. Hódolatunk során ezt énekeljük:
Ámulok, mert mennyei trónusát elhagyta,
Hogy büszke és lázadó lelkemet megváltsa:
Végtelen szeretetét felém kiárassza…4
Jézus Krisztus engesztelésének fenséges és felfoghatatlan hatása Isten mindegyikünk iránti szeretetén alapul. Megerősíti azt a kijelentését, miszerint „a lelkek értéke” – minden léleké – „nagy Isten szemében” (Tan és szövetségek 18:10). A Bibliában Jézus Krisztus ezt Mennyei Atyánk szeretetéhez kapcsolódva magyarázta: „Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (János 3:16). Újkori kinyilatkoztatásban a Megváltónk, Jézus Krisztus kijelentette, miszerint Ő „úgy szerette a világot, hogy saját életét adta, hogy akik hisznek, azok Isten fiaivá lehessenek” (Tan és szövetségek 34:3).
Csoda-e hát, hogy a Mormon könyve: Egy másik tanúbizonyság Krisztusról azzal a tanítással zárul, miszerint ahhoz, hogy tökéletessé váljunk és megszenteltessünk Krisztusban, nekünk teljes lelkünkkel, elménkkel és erőnkkel kell szeretnünk Istent (lásd Moróni 10:32–33)? Tervét, melynek a szeretet a mozgatórugója, szeretettel kell fogadni.
III.
Mit tett még értünk a Szabadítónk, Jézus Krisztus? Prófétái tanításain, valamint az Ő személyes szolgálattételén keresztül Jézus a szabadítás tervéről tanított minket, mely terv magában foglalja a teremtést, az élet célját, az ellentét szükségességét, valamint az önrendelkezés ajándékát. Megtanította nekünk azokat a parancsolatokat és szövetségeket, amelyeknek engedelmeskednünk kell, valamint a szertartásokat, amelyeket meg kell tapasztalnunk, hogy azok visszavigyenek minket mennyei szüleinkhez.
A Bibliában ezt a tanítását olvassuk: „Én vagyok a világ világossága: a ki engem követ, nem járhat a sötétségben, hanem övé lesz az életnek világossága” (János 8:12). Újkori kinyilatkoztatásban pedig ezt olvassuk: „Íme, én Jézus Krisztus vagyok, …világosság, amely nem rejthető el a sötétségben” (Tan és szövetségek 14:9). Ha követjük az Ő tanításait, Ő megvilágítja az ösvényünket ebben az életben, és biztosítja a sorsunkat a következőben.
Mivel Ő szeret minket, arra kér bennünket, hogy Rá összpontosítsunk, ne e halandó világ dolgaira. Az élet kenyeréről szóló nagyszerű tanításában Jézus azt tanította, hogy ne tartozzunk azok közé, akik leginkább a világ dolgaihoz vonzódnak, vagyis azon dolgokhoz, amelyekkel fenntartható a földi élet, de nem adnak semmilyen táplálékot az örökkévaló életre.5 Miként Jézus újra és újra és újra hívott minket: „kövess engem”6.
IV.
Végül pedig, a Mormon könyve azt tanítja, hogy engesztelése részeként Jézus Krisztus „mindenféle fájdalmat és megpróbáltatást és kísértést szenved[ett] el; …hogy beteljesedjen az ige, mely azt mondja, hogy magára fogja venni népének fájdalmait és betegségeit” (Alma 7:11).
Miért szenvedte el Szabadítónk ezeket a „mindenféle” halandó kihívásokat? Alma így fejtette ki: „[É]s magára veszi a gyengeségeiket, hogy bensője irgalommal telhessen meg, a test szerint, hogy a test szerint tudhassa, hogyan segítse meg népét a gyengeségeik szerint” (Alma 7:12).
Szabadítónk átérzi és ismeri a kísértéseinket, a küszködéseinket, a szívfájdalmainkat és a szenvedéseinket, mivel önszántából átélte mindet az engesztelése részeként. Más szentírások is megerősítik ezt. Az Újszövetség kijelenti: „Mert a mennyiben szenvedett, ő maga is megkísértetvén, segíthet azokon, a kik megkísértetnek” (Zsidók 2:18). Ésaiás azt tanítja: „Ne félj, mert én veled vagyok; …megerősítelek, sőt megsegítlek” (Ésaiás 41:10). Mindazok, akik bármilyen halandó gyengeségben szenvednek, emlékezzenek arra, hogy a Szabadító is átélte az efféle fájdalmat, és arra is, hogy az engesztelése által Ő mindegyikünknek erőt nyújt ennek elviseléséhez.
Joseph Smith próféta a harmadik hittételünkben összegezte mindezt: „Hisszük, hogy Krisztus Engesztelése által az egész emberiség megszabadulhat, ha engedelmeskednek az Evangélium törvényeinek és szertartásainak.”
„Mit tett értem Jézus Krisztus?” – kérdezte az a nővér. Mennyei Atyánk terve szerint megteremtette az egeket és a földet (lásd Tan és szövetségek 14:9), hogy mindegyikünknek része legyen a halandó tapasztalatban, mely elengedhetetlen isteni rendeltetésünk eléréséhez. Az Atya tervének részeként Jézus Krisztus feltámadása legyőzte a halált, hogy mindegyikünk számára biztosítsa a halhatatlanságot. Jézus Krisztus engesztelő áldozata mindegyikünknek lehetőséget ad arra, hogy megbánjuk a bűneinket, és tisztán térjünk vissza a mennyei otthonunkba. Parancsolatai és szövetségei megmutatják az utat, papsága pedig felhatalmazást ad azon szertartások elvégzésére, amelyek elengedhetetlenek ezen úti cél eléréséhez. Szabadítónk önként megtapasztalta az összes halandó fájdalmat és gyengeséget, hogy tudhassa, miként erősítsen meg minket a megpróbáltatásainkban.
Jézus Krisztus azért tette mindezt, mert Ő Isten minden gyermekét szereti. A szeretet az egésznek a mozgatórugója, és ez így volt a kezdetektől fogva. Isten újkori kinyilatkoztatásban azt mondta nekünk, hogy „ő teremtette… [a] férfit és nőt, saját képmására… És parancsolatokat adott nekik, hogy szeressék és szolgálják őt” (Tan és szövetségek 20:18–19).
Bizonyságomat teszem minderről, és imádkozom, hogy mindannyian emlékezzünk majd arra, mit tett a Szabadítónk mindegyikünkért, valamint hogy mindannyian szeressük és szolgáljuk Őt. Jézus Krisztus nevében, ámen.