Az Úrral társulva
Jézus Krisztus visszaállított evangéliuma a nő és a férfi közötti teljes partneri viszony tantételét hirdeti, a halandó életben és az örökkévalóságban egyaránt.
A házasságunk első néhány hónapjában drága feleségem kifejezte azon vágyát, hogy zenét tanuljon. Örömöt akartam szerezni neki, ezért úgy döntöttem, hogy egy hatalmas, szívből jövő meglepetést szervezek a kedvesemnek. Elmentem egy hangszerboltba, és vettem neki egy zongorát ajándékba. Izgatottan betettem a blokkot egy gyönyörű szalaggal átkötött dobozba, és átadtam neki, arra számítva, hogy a mindent elsöprő hála jelét váltom ki belőle az ő rendkívül szerető és figyelmes férje iránt.
Amikor kinyitotta a kis dobozt, és meglátta a tartalmát, szeretetteljesen rám nézett, majd azt mondta: „Ó, drágám, csodálatos vagy! De hadd tegyek fel egy kérdést: ez ajándék vagy adósság?” Miután közösen tanácskoztunk a meglepetésről, úgy döntöttünk, hogy töröljük a vásárlást. Diákjövedelemből éltünk, ahogyan sok más fiatal, friss házas is. Ez az élmény segített felismernem, milyen fontos a teljes partneri viszony tantétele a házastársi kapcsolatban, valamint hogy az alkalmazása miként segíthet a feleségemnek és nekem abban, hogy egy szív és egy elme legyünk.1
Jézus Krisztus visszaállított evangéliuma a nő és a férfi közötti teljes partneri viszony tantételét hirdeti, a halandó életben és az örökkévalóságban egyaránt. Bár mindkét fél meghatározott tulajdonságokkal és Isten által kijelölt feladatokkal rendelkezik, a nő és a férfi egyformán lényeges és elengedhetetlen szerepet tölt be Isten gyermekeinek készített boldogságtervében.2 Ez már a kezdetektől nyilvánvaló volt, amikor az Úr kijelentette, hogy „nem jó [a férfinak] egyedül lenni; alkotok tehát neki egy segítőtársat”3.
Az Úr tervében a segítőtárs olyan társ volt, aki vállvetve, teljes együttműködésben jár Ádám mellett.4 Sőt, Éva mennyei áldás volt Ádám életében. Isteni természete és lelki tulajdonságai révén Éva arra ihlette Ádámot, hogy együttműködjön vele Isten boldogságtervének a megvalósításán az egész emberiség számára.5
Gondoljunk át két alapvető tantételt, amelyek megerősítik a férfi és a nő közötti partneri viszonyt. Az első tantétel az, hogy mindannyian egyformák vagyunk Istennek.6 Az evangélium tana szerint a nő és a férfi közötti különbség nem írja felül azokat az örökkévaló ígéreteket, amelyeket Isten a fiai és leányai számára tart fenn. Egyiküknek sincs a másiknál nagyobb lehetősége a celesztiális dicsőségre az örökkévalóságban.7 Maga a Szabadító hív mindannyiunkat, Isten gyermekeit, „hogy jöjj[ünk] hozzá és részesülj[ünk] a jóságából; és senkit nem utasít vissza, aki hozzá jön”8. Ebben a tekintetben tehát mindannyian egyenlőnek számítunk Őelőtte.
Amikor a házastársak megértik és beépítik az életükbe ezt a tantételt, akkor nem tartják magukat a családjuk elnökének vagy alelnökének. A házassági kapcsolatban nincs felsőbbrendűség vagy alsóbbrendűség, és egyik fél sem jár a másik előtt vagy mögött. Egymás mellett járnak, egyenlőkként, Isten mennyei leszármazottaiként. Eggyé válnak gondolatban, vágyban és célkitűzésben Mennyei Atyánkkal és Jézus Krisztussal,9 együtt vezetve és irányítva a családi egységet.
Az egyenlő partneri viszonyban „a szeretet nem birtoklás, hanem részvétel, …része annak a közös teremtésnek, amely emberi elhívásunk”10. „Valódi részvétel esetén a férj és a feleség egybeolvad az »örökké[való uralom]« együttműködő egységében, mely »kényszerítő eszközök nélkül« áraszt majd lelki életet rájuk és utódaikra »örökkön örökké«.”11
A második idevonatkozó tantétel az aranyszabály, melyet a Szabadító a hegyi beszédben tanított: „És a mint akarjátok, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is akképen cselekedjetek azokkal.”12 Ez a tantétel a kölcsönösség, az egység és az egymásra utaltság hozzáállását jelzi, és a második nagy parancsolaton alapszik: „Szeresd felebarátodat, mint magadat.”13 Egybeolvad más keresztény jellemvonásokkal is, például a hosszútűréssel, a gyengédséggel, a szelídséggel és a kedvességgel.
E tantétel alkalmazásának a jobb megértéséhez megnézhetjük, milyen szent és örökkévaló köteléket hozott létre Isten az első szüleink, Ádám és Éva között. Egy testté váltak,14 az egység egy olyan formáját teremtve meg, amely lehetővé tette számukra, hogy tisztelettel, hálával és szeretettel járjanak együtt, megfeledkezve önmagukról, és egymás jóllétét keresve az örökkévalóságba vezető útjukon.
Ugyanezekre a jellemvonásokra törekszünk ma is egy egységes házasságban. A templomi pecsételés által a nő és a férfi belép a házasság szent rendjébe az új és örök szövetségben. A papság e rendje által örök áldásokat és isteni hatalmat kapnak családi ügyeik irányításához, miközben a megkötött szövetségeik szerint élnek. Innentől kezdve egymásra utalva és az Úrral teljes mértékben együttműködve haladnak előre, különösen a családjuk gondozására és az elnöklésre vonatkozó, Isten által kijelölt feladataik mindegyikét illetően.15 A gondozás és az elnöklés egymással összefüggő és egymást átfedő feladatok, ami azt jelenti, hogy az anyáknak és apáknak „kötelességük, hogy egyenlő partnerekként segítsék egymást”16 és osztozzanak otthonuk kiegyensúlyozott vezetésén.
A gondozás a családtagok „táplálás[á]t, tanítás[á]t és támogatás[á]t jelent[i]”, ami azzal jár, hogy szeretetteljes környezetben segítünk nekik „az evangéliumi igazságok megismerésében, valamint a Mennyei Atyába és Jézus Krisztusba vetett hit kifejlesztésében”. Az elnöklés azt jelenti, hogy „segít[ünk] a családtagok visszavezetésében Istenhez, hogy az Ő jelenlétében lakhassanak. Ez gyengéd, szelíd és tiszta szeretetből fakadó szolgálat és tanítás révén valósul meg.” „A családban történő elnökléshez tartozik [továbbá] a családtagok vezetése a rendszeres imában, az evangélium tanulmányozásában, valamint a hódolat más vonatkozásaiban.” „Jézus Krisztus példáját követve… a szülők egységben munkálkodnak e [két nagyszerű] feladat… teljesítésén”17.
Fontos megfigyelni, hogy a család kormányzása a pátriárkai mintát követi, néhány tekintetben eltérve az egyházban való papsági vezetéstől.18 A pátriárkai minta magában foglalja, hogy a feleség és a férj közvetlenül Istennek tartoznak felelősséggel a családdal kapcsolatos szent kötelességeik teljesítéséért. Teljes partneri viszonyra szólít – az igazlelkűség és a felelősségre vonhatóság minden tantételének a készséges betartására –, valamint lehetőséget ad a fejlődésre a szeretet és a kölcsönös segítőkészség környezetében.19 Ezek a különleges felelősségek nem jelentik azt, hogy az egyik fél fontosabb a másiknál, és teljes mértékben kizárják a bántalmazás bármilyen formáját vagy a hatalommal való visszaélést.
Ádám és Éva tapasztalata, miután elhagyták az Éden kertjét, gyönyörűen szemlélteti az anya és az apa közötti egymásra utaltság fogalmát a családjuk gondozásában és a család feletti elnöklésben. Amint azt Mózes könyve tanítja, együtt dolgoztak és homlokuk verejtékével művelték a földet, hogy gondoskodni tudjanak családjuk fizikai jóllétéről;20 gyermekeket hoztak a világra;21 együtt szólították az Úr nevét, és hallották az Ő hangját „az Éden kertjének irányából”;22 elfogadták az Úr által adott parancsolatokat, és igyekeztek, hogy engedelmeskedjenek nekik.23 Ezután „minden dolgot tudattak fiaikkal és leányaikkal”24, és közösen, szükségleteik szerint „nem szűnt[ek] meg Istent szólítani”25.
Drága fivéreim és nővéreim! A gondozás és az elnöklés lehetőségek, nem pedig kizárólagos korlátok. Elképzelhető, hogy valaki felelős valamiért, azonban nem ő az egyetlen, aki ezen a téren munkát végez. Amikor a szerető szülők megfelelően értik ezt a két fő felelősséget, akkor közösen igyekeznek majd óvni és gondozni gyermekeik fizikai és érzelmi jóllétét. Továbbá segítenek nekik szembenézni napjaink lelki veszélyeivel azáltal, hogy az Úrnak a prófétái által kinyilatkoztatott jó szavával táplálják őket.
Bár a férj és a feleség támogatják egymást az Isten által kijelölt feladataikban, „cselekvőképtelenség, halál vagy más körülmények szükségessé tehetik ezen szerepek egyéni átalakítását”26. Néha az egyik házastársnak vagy a másiknak egyszerre felelőssége eljárni mindkét szerepkörben, akár ideiglenesen, akár tartósan.
Nemrégiben találkoztam egy nővérrel és egy fivérrel, akik mindketten ilyen körülmények között élnek. Egyedülálló szülőkként mindketten – a családi körükön belül és az Úrral társulva – úgy döntöttek, hogy gyermekeik lelki és fizikai gondozásának szentelik az életüket. Válásuk ellenére sem veszítették szem elől az Úrral kötött templomi szövetségeiket és az Ő örök ígéreteit. Mindketten az Úr segítségét kérték minden dologban, miközben folyamatosan igyekeznek elviselni a kihívásaikat és a szövetség ösvényén járni. Bíznak abban, hogy az Úr nemcsak ebben az életben, hanem az örökkévalóságon át is gondoskodni fog a szükségleteikről. Mindketten úgy gondozzák a gyermekeiket, hogy gyengéden, szelíden és tiszta szeretettel tanítják őket, még akkor is, amikor nehéz körülményeket tapasztalnak az életben. Amennyire én tudom, ez a két egyedülálló szülő nem Istent hibáztatja a csapásaikért. Ehelyett tökéletesen ragyogó reménységgel és magabiztossággal várják azokat az áldásokat, melyet az Úr számukra tartogat.27
Fivérek és nővérek! A Szabadító tökéletes példát mutatott az egységre, valamint a Mennyei Atyánkkal célban és tanban lévő összhangra. E szavakkal imádkozott tanítványaiért: „Hogy mindnyájan egyek legyenek; a mint te én bennem, Atyám, és én te benned, hogy ők is egyek legyenek mi bennünk; …hogy egyek legyenek, a miképen mi egy vagyunk”28.
Bizonyságot teszek nektek arról, hogy ha mi – nők és férfiak – igaz és egyenlő partneri viszonyban dolgozunk együtt, akkor élvezni fogjuk a Szabadító által tanított egységet, miközben eleget teszünk a házassági kapcsolataink isteni felelősségeinek. Krisztus nevében megígérem nektek, hogy a szívek „egységbe és szeretetbe …fonódnak [majd össze] egymás iránt”29, több örömre fogunk lelni az örök élethez vezető utunkon, és jelentősen megsokszorozódik majd az a képességünk, hogy egymást és egymással szolgáljunk.30 Bizonyságomat teszem ezekről az igazságokról a Szabadító Jézus Krisztus szent nevében, ámen.