„Öltsd magadra erődet, ó, Sion”
Mindegyikünk őszintén és imádságosan értékelje ki a fizikai és lelki fontossági sorrendjét.
Az Úr Jézus Krisztus tanításhoz való mesteri megközelítésének az egyik meghatározó jellemzője a példázatok alkalmazása. Egyszerűen meghatározva: a Szabadító példázatai olyan történetek, amelyek lelki igazságokat kézzelfogható dolgokhoz és halandó tapasztalásokhoz hasonlítanak. Például az Újszövetségben álló evangéliumok telve vannak olyan tanításokkal, amelyek a mennyek királyságát egy mustármaghoz hasonlítják,1 vagy egy igazgyöngyhöz,2 a gazdához és a munkásokhoz a szőlőjében,3 tíz szűzhöz,4 és még számos más dologhoz. A szentírások elmondása szerint az Úr a galileai szolgálattétele során „példázat nélkül …nem szól vala nékik”5.
A példázatok szándékolt jelentése vagy üzenete általában nem adatik meg konkrétan. Ehelyett a történet csupán a hallgatónak az Istenbe vetett hite, a személyes lelki felkészültsége és a tanulásra való hajlandósága mértékében adja át az isteni igazságot. Így tehát az egyénnek erkölcsi önrendelkezést kell gyakorolnia, valamint tevékenyen kell kérnie, keresnie és zörgetnie6 annak érdekében, hogy felfedezze a példázatba ültetett igazságokat.
Buzgón imádkozom azért, hogy a Szentlélek mindegyikünket megvilágosítson, miközben most megvizsgáljuk a királyi menyegző példázatának a jelentőségét.
A királyi menyegző
„És… Jézus… ismét példázatokban beszél vala nékik, mondván:
Hasonlatos a mennyeknek országa a királyhoz, a ki az ő fiának menyegzőt szerze.
És elküldé szolgáit, hogy meghívják azokat, a kik a menyegzőre hivatalosak valának; de nem akarnak vala eljőni.
Ismét külde más szolgákat, mondván: Mondjátok meg a hivatalosoknak: Ímé, ebédemet elkészítettem, tulkaim és hízlalt állataim levágva vannak, és kész minden; jertek el a menyegzőre.
De azok nem törődvén vele, elmenének, az egyik a maga szántóföldjére, a másik a maga kereskedésébe”7.
Az ősi időkben a zsidó élet egyik legörömtelibb eseménye a házasságkötést övező ünnepségsorozat volt, amely gyakorta egy vagy akár két héten át is tartott. Az ilyen esemény kiterjedt tervezést kívánt. A vendégeket jóval előtte értesítették, az ünnepség kezdőnapján pedig emlékeztetőt küldtek nekik. A királytól az alattvalóinak kiküldött menyegzői meghívó, amilyen ez is volt, tulajdonképpen paranccsal volt egyenértékű. Ennek ellenére a példázatban szereplő sok meghívott vendég nem jelent meg.8
„A királyi lakomán való részvétel megtagadása a királyi tekintély elleni tudatos lázadásnak minősült, személyes sértésnek mind az uralkodó, mind pedig a fia ellen. […] Az, hogy az egyik ember a gazdaságát, a másik pedig az [üzleti érdekeit] részesítette előnyben”9, az ő elhibázott fontossági sorrendjüket és a királyi akarat teljes mértékű figyelmen kívül hagyását tükrözi.10
A példázat így folytatódik:
„Akkor monda az ő szolgáinak: A menyegző ugyan készen van, de a hivatalosok nem valának méltók.
Menjetek azért a keresztútakra, és a kiket csak találtok, hívjátok be a menyegzőbe.
És kimenvén azok a szolgák az útakra, begyűjték mind a kiket csak találtak vala, jókat és gonoszokat egyaránt. És megtelék a menyegző vendégekkel.”11
Akkoriban az a hagyomány járta, hogy a menyegzői lakoma házigazdája – jelen esetben a király – felsőruhát biztosított a násznép tagjai számára. Ezek a menyegzői öltözékek egyszerű, dísztelen köntösök voltak, amelyeket minden résztvevő viselt. Ily módon kiküszöbölték a rangbéli és vagyoni különbségeket, és mindenki egyenlőként tudott elvegyülni a sokadalomban.12
Az országutakról a menyegzőre behívott embereknek nem lett volna ideje, sem pénze megfelelő ruházatot szerezni az eseményre való előkészületként, így a király valószínűleg a saját ruhatárából adott öltözékeket a vendégeknek. Mindenkinek lehetőség adatott, hogy királyi ruhát öltsön magára.13
Amikor a király belépett a menyegzői terembe, végignézett a megjelenteken, és rögtön szemet szúrt neki egy kirívó vendég, akin nem volt menyegzői öltözék. A férfit elébe hozták, a király pedig megkérdezte: „Barátom, mi módon jöttél ide, holott nincsen menyegzői ruhád? Az pedig hallgata.”14 A király lényegében azt kérdezte: „Miért nem viselsz menyegzői öltözéket, holott kaptál?”15
A férfi nyilvánvalóan nem volt a különleges alkalomhoz illően öltözve, és az „az pedig hallgata” kifejezés azt sugallja, hogy nem volt mentsége.16
James E. Talmage elder az alábbi tanulságos megjegyzést tette e férfi cselekedeteinek a jelentőségéről: „A szövegkörnyezetből egyértelmű, hogy a köntöst nem viselő vendég bűnös volt akár gondatlanságban, akár szándékos tiszteletlenségben, akár valami még súlyosabb vétségben. A király először kegyesen figyelmes volt, és kérdése csupán arra irányult, hogy miként lépett be az ember menyegzői öltözék nélkül. Ha a vendég magyarázatot tudott volna adni a szokásostól eltérő megjelenésére, ha lett volna bármilyen észszerű mentsége, bizonyára beszélt volna; ám azt olvassuk, hogy szótlan maradt. A király meghívása szabadon átadatott mindenkinek, akit csak találtak a szolgái, de mindegyiküknek a kapun át kellett belépnie a királyi palotába, és a lakomának otthont adó terembe lépés előtt – ahol majd maga a király is személyesen megjelenik – mindegyiküknek megfelelő öltözéket kellett magára öltenie; a vétkes személy azonban valamiképpen más módon jutott be, nem a kapunál szolgálatban lévő őrökön át, tehát betolakodó volt.”17
John O. Reid keresztény író megjegyezte, miszerint azzal, hogy a férfi nem volt hajlandó menyegzői öltözéket ölteni, égbekiáltó „tiszteletlenséget [tanúsított] mind a királlyal, mind pedig a fiával szemben”. Nem arról volt szó, hogy nem volt menyegzői öltözéke – úgy döntött, hogy nem veszi fel. Lázadó módon nem volt hajlandó az alkalomhoz illően öltözni. A király válasza gyors és határozott volt: „Kötözzétek meg a lábait és kezeit, és vigyétek és vessétek őt a külső sötétségre; ott lészen sírás és fogcsikorgatás.”18
A király elsődlegesen nem azért ítélte el az embert, mert nem viselt menyegzői öltözéket, hanem azért, mert az „úgy határozott, hogy nem veszi fel. A férfi… részesülni akart a menyegzői lakomán való részvétellel járó megtiszteltetésben, de… nem akart eleget tenni a király szokásainak. A saját feje után ment. A megfelelő öltözék hiánya a királlyal és az ő utasításaival szembeni belső lázadásának a megnyilvánulása volt.”19
Sokan vannak az elhívottak, de kevesen a választottak
A példázat ezzel a szívbe markoló szentírásverssel zárul: „Mert sokan vannak [az elhívottak], de kevesen a választottak.”20
Érdekes módon Joseph Smith a következő kiigazítást eszközölte Máté e versében a sugalmazott bibliafordításában: „Mert sokan vannak az elhívottak, de kevesen vannak a választottak; ennélfogva nem viseli mindenki a menyegzői öltözéket.”21
A menyegzői lakomára szólító meghívás és az azon való részvétel döntése összefügg ugyan, de nem ugyanaz. A meghívás minden férfinak és nőnek szól. Előfordulhat, hogy az ember elfogadja a meghívást és asztalhoz is ül – mégsem választják ki a részvételre, mert nem viseli az Úr Jézusba és az Ő isteni kegyelmébe vetett megtérítő hit megfelelő menyegzői öltözékét. Van tehát Isten hívása és van a mi egyéni válaszunk erre a hívásra, ezért lehetnek sokan az elhívottak, de kevesen a választottak.22
Választottnak lenni vagy azzá válni nem egy ránk ruházott kizárólagos státusz. Inkább az a helyzet, hogy ti és én végső soron megválaszthatjuk, hogy választottak leszünk-e, erkölcsi önrendelkezésünk igazlelkű gyakorlása révén.
Figyeljétek meg a választottak szót a Tan és szövetségek következő ismerős verseiben:
„Íme, sokan vannak az elhívottak, de kevesen a választottak. És miért nincsenek kiválasztva?
Mert szívüket oly nagyon e világ dolgaira helyezték, és az emberek elismeréseire törekednek”23.
Azt hiszem, e versek mondandója eléggé világos. Istennek nincs egy olyan listája a kedvencekről, amelyre reményeink szerint a mi nevünk is felkerül majd egyszer. A választottak megnevezést nem korlátozza pár emberre. Inkább a mi szívünk, a mi vágyaink, az, ahogyan mi megtartunk szent evangéliumi szövetségeket és szertartásokat, a mi engedelmességünk a parancsolatok iránt, legfőként pedig a Szabadító megváltó kegyelme és irgalma az, ami meghatározza, hogy Isten választottai közé számláltatunk-e.24
„Mert szorgalmasan dolgozunk, hogy írjunk, hogy meggyőzzük gyermekeinket, és testvéreinket is, hogy higgyenek Krisztusban, és békéljenek meg Istennel; mert tudjuk, hogy kegyelem által szabadítanak meg minket, mindaz után, amit meg tudunk tenni.”25
Mindennapi életünk teendői közepette és napjaink világának a zűrzavarában, amelyben élünk, könnyen elterelődhet a figyelmünk azon örökkévaló dolgokról, amelyek a leginkább számítanak, azáltal, hogy elsődleges helyre tesszük az élvezeteket, az anyagi javakat, a népszerűséget és az ismertséget. Rövid távú belefeledkezésünk e világ dolgaiba és az emberek tiszteletébe oda vezethet, hogy eladjuk elsőszülöttségi jogunkat egy tál lencsénél is kevesebbért.26
Ígéret és bizonyság
Elismétlem az Úr intését, amelyet az ószövetségi Aggeus prófétán keresztül adott a népének: „Most azért ezt mondja a Seregeknek Ura: Gondoljátok meg jól a ti útaitokat!”27
Mindegyikünk őszintén és imádságosan értékelje ki a fizikai és lelki fontossági sorrendjét, hogy beazonosítsuk azokat a dolgokat az életünkben, amelyek talán gátat szabnak a bőséges áldásoknak, amelyeket Mennyei Atya és a Szabadító készségesen meg akarnak adni nekünk. A Szentlélek pedig biztosan segíteni fog az igaz valónkban látni önmagunkat.28
Amikor helyénvalóan törekszünk a látó szemek és halló fülek lelki ajándékára,29 ígérem, hogy megáldatunk az arra való képességgel és az ahhoz szükséges ítélőképességgel, hogy megerősítsük az élő Úrral való szövetséges kapcsolatunkat. Meg fogjuk kapni az isteniség hatalmát is az életünkben30 – és végül mind elhívottak, mind kiválasztottak is leszünk az Úr lakomáján.
„Ébredj, ébredj, öltsd magadra erődet, Ó Sion”31.
„Mert Sionnak gyarapodnia kell szépségben és szentségben; határait ki kell szélesíteni; cövekeit meg kell erősíteni; igen, bizony mondom nektek, Sionnak fel kell emelkednie és magára kell öltenie gyönyörű ruháit.”32
Örömmel teszem tanúságomat Isten, a mi Örökkévaló Atyánk és az Ő Szeretett Fia, Jézus Krisztus isteni voltáról és élő valóságáról. Bizonyságomat teszem, hogy Jézus Krisztus a Szabadítónk és a Megváltónk, és hogy Ő él. Továbbá arról is tanúságot teszek, hogy az Atya és a Fiú megjelent a fiatal Joseph Smithnek, ezzel kezdve meg a Szabadító evangéliumának a visszaállítását az utolsó napokban. Törekedjen mindegyikünk látó szemekre és halló fülekre, és adassék meg nekünk ez az áldás. Ezért imádkozom az Úr Jézus Krisztus nevében, ámen.