Legyetek hűek Istenhez és az Ő munkájához!
Mindannyiunknak saját bizonyságra kell törekednünk Jézus Krisztusról, meg kell zaboláznunk a szenvedélyeinket, meg kell bánnunk a bűneinket, valamint hűnek kell maradnunk Istenhez és az Ő munkájához.
Tavaly októberben M. Russell Ballard elnökkel és Jeffrey R. Holland elderrel együtt megbízást kaptunk arra, hogy az Egyesült Királyságba látogassunk, ahol egykor mindhárman fiatal misszionáriusként szolgáltunk. Kiváltságunkban állt tanítani és bizonyságot tenni, valamint újraélni a korai egyháztörténetet a Brit-szigeteken, ahol ükapám, Heber C. Kimball és társai voltak az első misszionáriusok.1
Russell M. Nelson elnök e megbízásunkkal kapcsolatban viccesen megjegyezte, hogy szokatlan három apostolt is arra a területre küldeni, ahol fiatalon misszionáriusként szolgáltak. Elismerte, hogy mindenki az eredeti missziója meglátogatásának a megbízására vágyik. Arcán széles mosollyal tömören elmagyarázta a kivételes helyzetet, miszerint ha van másik három olyan apostol, akik több mint 60 évvel ezelőtt ugyanabban a misszióban szolgáltak, akkor ők is kaphatnak hasonló megbízást.
E feladatra készülve újra elolvastam a Heber C. Kimball élete című művet, melyet egyik unokája, Orson F. Whitney írt, aki később apostoli elhívást is kapott. Ezt a kötetet drága édesanyám adta nekem, amikor majdnem hétéves voltam. Épp készülődtünk, hogy elmenjünk az Ez az a hely emlékmű George Albert Smith elnök általi felszentelésére 1947. július 24-én.2 Azt akarta, hogy többet tudjak meg az ősömről, Heber C. Kimballról.
Ez a könyv tartalmaz egy Kimball elnöknek tulajdonított mélyreható kijelentést, amely jelentőséggel bír a napjainkra vonatkozóan. Mielőtt megosztanám a kijelentést, hadd adjak egy kis hátteret.
Míg Joseph Smith próféta Liberty fogházában raboskodott, Brigham Young és Heber C. Kimball apostolok feladata volt, hogy szörnyen kedvezőtlen körülmények közepette felügyeljék a szentek kimenekítését Missouriból. A kiürítésre nagyrészt a Lilburn W. Boggs kormányzó által kiadott kiirtási parancs miatt volt szükség.3
Mintegy 30 évvel később Heber C. Kimball – akkor már az Első Elnökség tagjaként – a következőket tanította ezen eset kapcsán egy új nemzedéknek: „Hadd mondjam el nektek, hogy sokan megéritek az időt, amikor részetek lesz minden afféle bajban, megpróbáltatásban és üldöztetésben, melyet képesek vagytok kiállani, valamint rengeteg lehetőségben annak a megmutatására, hogy hűek vagytok Istenhez és a munkájához.”4
Heber így folytatta: „Hogy dacolhassatok az eljövendő nehézségekkel, szükséges lesz tudással bírnotok magatok számára e munka igaz voltáról. A nehézségek oly természetűek lesznek, hogy az a férfi vagy nő, aki nincsen birtokában e személyes tudásnak vagy tanúbizonyságnak, el fog bukni. Ha nem bírtok bizonysággal, éljetek igaz módon és szólítsátok az Urat, és ne szűnjetek meg így tenni, míg szert nem tesztek rá. Ha ezt nem cselekszitek, nem fogtok talpon maradni. […] Eljő az idő, amikor egyetlen férfi vagy nő sem tarthat ki kölcsönvett világosságon. Mindegyikőtöket az őbenne lévő világosságnak kell majd kalauzolnia. […] Ha nem rendelkeztek ezzel, akkor nem maradtok talpon. Ezért keressétek Jézus bizonyságát, és ragaszkodjatok ahhoz, hogy meg ne botoljatok és el ne bukjatok, amikor eljő a próbatétel ideje.”5
Mindegyikünknek személyes bizonyságra van szüksége Isten munkájáról,6 valamint Jézus Krisztus kiemelkedő szerepéről. A Tan és szövetségek 76. szakasza említi a dicsőség három fokozatát, a celesztiális dicsőséget pedig a naphoz hasonlítja. Majd a terresztriális királyságot a holdhoz hasonlítja.7
Érdekes, hogy a napnak saját fénye van, a holdé azonban visszatükrözött fény, vagyis „kölcsönvett világosság”. Amikor a terresztriális királyságot említi, a 79. vers ezt mondja: „ők azok, akik nem hősiesek Jézus tanúbizonyságában”. Kölcsönvett világossággal nem nyerhetjük el a celesztiális királyságot, és nem élhetünk az Atyaistennel – saját bizonyságra van szükségünk Jézus Krisztusról és az Ő evangéliumáról.
Olyan világban élünk, amely bővelkedik a gonoszságban,8 és az emberek előírásai miatt szívek fordulnak el Istentől.9 Az egyik legragyogóbb példa a szentírásokban Heber C. Kimball azon aggodalmaira, amelyek az Isten munkájáról és Jézus Krisztusról való bizonyság megszerzésével kapcsolatosak, Alma tanácsában található, melyet három fiának, Hélamánnak, Siblonnak és Koriántonnak adott.10 Két fia hű volt Istenhez és az Ő munkájához. Az egyik fiú azonban hozott néhány rossz döntést. Számomra abban rejlik Alma tanácsainak a legnagyobb jelentősége, hogy apaként adta azokat saját fiai javára.
Heber C. Kimballhoz hasonlóan Almának is az volt az elsődleges megfontolása, hogy mindegyiküknek legyen bizonysága Jézus Krisztusról, valamint legyen hű Istenhez és az Ő munkájához.
Alma az ő fiához, Hélamánhoz intézett figyelemre méltó tanításában mélyreható ígéretet tesz, mely szerint „aki Istenbe helyezi a bizalmát, az támogatva lesz a próbatételeiben és a gondjaiban és a megpróbáltatásaiban, és felemeltetik az utolsó napon”11.
Bár Alma olyan megnyilatkozást kapott, mely során egy angyalt látott, ez ritka esemény. A Szentlélektől kapott benyomások sokkal jellemzőbbek. Ezek a benyomások ugyanolyan fontosak lehetnek, mint az angyali megnyilvánulások. Joseph Fielding Smith elnök ezt tanította: „A lelken hagyott, a Szentlélektől érkező benyomások sokkal jelentősebbek egy látomásnál. Amikor a Lélek szól a lélekhez, a lelken hagyott nyomot sokkal nehezebb letörölni.”12
Ez elvezet minket Almának a második fiához, Siblonhoz intézett tanácsaihoz. Siblon igazlelkű volt, akárcsak a fivére, Hélamán. Az Alma 38:12-ben szereplő tanácsot szeretném kihangsúlyozni, mely részben így szól: „figyelj, hogy minden szenvedélyedet megzabolázd, hogy szeretet tölthessen el”.
A megzaboláz érdekes szó. Lovaglás során a zablával irányítjuk az állatot. Jó rokonértelmű kifejezés lehet erre az irányítás, az uralás vagy a visszafogás. Az Ószövetség elmondja nekünk, hogy örömünkben felkiáltottunk, amikor megtudtuk, hogy fizikai testünk lesz.13 A test nem gonosz – gyönyörű és nélkülözhetetlen –, bizonyos szenvedélyek azonban – megfelelő és helyénvaló zabolázás hiányában – elválaszthatnak minket Istentől és az Ő munkájától, illetve káros hatással lehetnek a bizonyságunkra.
Beszéljünk két konkrét szenvedélyről, először is a haragról, másodszor pedig a bujaságról.14 Érdekes, hogy zabolátlanul és ellenőrzés nélkül mindkettő nagy szívfájdalmat okozhat, elhalványíthatja a Lélek befolyását, és elválaszthat minket Istentől és az Ő munkájától. Az ellenség minden lehetőséget megragad, hogy megtöltse az életünket az erőszak és az erkölcstelenség képeivel.
Néhány családban nem ritka, hogy a dühös férj vagy feleség kezet emel a házastársára vagy a gyermekeire. Júliusban részt vettem egy egyesült királyságbeli, összpárti parlamentáris fórumon Londonban.15 A nők és a fiatalok elleni erőszak jelentős világméretű problémaként kapott kiemelt szerepet. Az erőszakon túl mások szóbeli bántalmazásra vetemedtek. A családról szóló kiáltvány elmondja, hogy azok, „akik házastársukat vagy gyermeküket bántalmazzák…, egy napon mindezért felelni fognak Isten előtt”16.
Nelson elnök erőteljes hangsúlyt helyezett erre tegnap délelőtt.17 Határozzátok el magatokat, hogy függetlenül attól, hogy a szüleitek bántalmaztak-e vagy sem, ti nem fogjátok sem fizikailag, sem szóban, sem pedig érzelmileg bántalmazni a házastársatokat vagy a gyermekeiteket.
Napjainkban az egyik legjelentősebb kihívás a társadalmi témákkal kapcsolatos viszálykodás és szóbeli bántalmazás. A harag és a bántalmazó nyelvezet számos esetben felváltotta az érvelést, a beszélgetést és az udvariasságot. Sokan elhanyagolják a Szabadító rangidős apostolának, Péternek az intését az olyan krisztusi tulajdonságokra való törekvésre, amilyen a mértékletesség, a türelem, az isteniség, a testvéri kedvesség és a jószívűség.18 Elhanyagolják az alázat krisztusi tulajdonságát is.
A harag kordában tartásán, illetve egyéb szenvedélyeink megzabolázásán túl tiszta erkölcsű életet is kell élnünk gondolataink, beszédünk és tetteink kordában tartása révén. Kerülnünk kell a pornográfiát, fel kell mérnünk, mennyire helyénvaló mindaz, ami az otthonunkba bekerül, és kerülnünk kell a bűnös viselkedés minden formáját.
Ez átvezet bennünket Alma azon tanácsaihoz, melyeket Koriánton nevű fiához intézett. Fivéreitől, Hélamántól és Siblontól eltérően, Koriánton erkölcsi vétekbe keveredett.
Mivel Koriánton erkölcstelenségbe keveredett, szükség volt rá, hogy Alma a bűnbánatról tanítsa. Meg kellett tanítania neki, milyen komoly dolog a bűn, majd pedig azt, hogy miként tarthat bűnbánatot.19
Alma megelőző tanácsa tehát az volt, hogy zabolázzuk meg a szenvedélyeket, a vétkeseknek azonban azt tanácsolta, hogy tartsanak bűnbánatot. Nelson elnök mélyreható tanácsot adott az egyháztagok számára a bűnbánatról a 2019. áprilisi általános konferencián. Egyértelművé tette, hogy a mindennapi bűnbánat életünk szerves része. „A bűnbánat nem egy egyszeri esemény, hanem egy folyamat. Ez jelenti a boldogság és a nyugodt lelkiismeret kulcsát – tanította. – A mindennapi bűnbánat jelenti az ösvényt a tisztaság felé, a tisztaság pedig erőt ad.”20 Ha Koriánton megfogadta volna Nelson elnök tanácsát, akkor azon nyomban bűnbánatot tartott volna, amint a tisztátalan gondolatok megjelentek. Súlyos vétkek nem következtek volna be.
A záró tanács, amelyet Alma a fiainak adott, az összes szentírás egyik legfontosabb tana. A Jézus Krisztus által véghez vitt engeszteléshez kapcsolódik.
Alma bizonyságot tett arról, hogy Krisztus el fogja venni a bűnt.21 A Szabadító engesztelése nélkül az igazságosság örökkévaló tantétele büntetést követelne.22 A Szabadító engesztelése miatt az irgalom győzedelmeskedhet azok számára, akik bűnbánatot tartanak, és lehetővé teheti számukra, hogy visszatérjenek Isten jelenlétébe. Jól tennénk, ha elgondolkodnánk ezen a csodálatos tanon.
Senki nem térhet vissza Istenhez kizárólag a saját jó cselekedetei által: mindannyiunknak szüksége van arra, hogy a Szabadító áldozata a javunkra szolgáljon. Mind követtünk el bűnt, és kizárólag Jézus Krisztus engesztelése által kaphatunk irgalmat és élhetünk Istennel.23
Alma továbbá csodálatos tanácsot adott Koriántonnak, mely mindannyiunknak szól, akik áthaladtunk már vagy áthaladunk majd a bűnbánat folyamatán, függetlenül attól, hogy a bűnök kicsik vagy olyan súlyosak-e, mint azok, amelyeket Koriánton követett el. Az Alma 42-ben a 29-es vers így szól: „És most fiam, azt szeretném, ha nem engednéd, hogy tovább nyugtalanítsanak téged ezek a dolgok, és csak azt engednéd, hogy a bűneid nyugtalanítsanak, azzal a nyugtalansággal, mely bűnbánathoz visz le téged.”
Koriánton megszívlelte Alma tanácsát, és bűnbánatot tartott, valamint tisztességgel szolgált. A Szabadító engesztelése révén a gyógyulás mindenki számára elérhető.
Alma napjaiban, Heber napjaiban és napjainkban is mindannyiunknak bizonyosan saját bizonyságra kell törekednünk Jézus Krisztusról, meg kell zaboláznunk a szenvedélyeinket, meg kell bánnunk a bűneinket, és békességre lelnünk Jézus Krisztus engesztelése által, valamint hűnek maradnunk Istenhez és az Ő munkájához.
Egy közelmúltbeli beszédében, majd ma délelőtt újra, Russell M. Nelson elnök így fogalmazta meg ezt: „Könyörögve kérlek benneteket, hogy vegyétek kézbe a Jézus Krisztusról való bizonyságotokat. Dolgozzatok meg érte. Vállaljatok érte felelősséget. Gondoskodjatok róla. Ápoljátok, hogy növekedjen. Azután figyeljétek meg, milyen csodák történnek az életetekben.”24
Hálás vagyok azért, hogy most Nelson elnöktől fogunk hallani. Bizonyságomat teszem, hogy Nelson elnök az Úr prófétája napjainkban. Szeretem és nagyra becsülöm a rajta keresztül kapott csodálatos sugalmazást és útmutatást.
Az Úr Jézus Krisztus apostolaként biztos tanúságomat teszem a Szabadító isteni voltáról és engesztelése valóságáról. Jézus Krisztus nevében, ámen.