Házitanítás Skinner testvérrel
Tizenéves koromban keresztelkedtem meg, de nem sokkal később elmaradtam az egyházból. A hadseregben töltött három év nem állította helyre lelki egészségemet. Nem sokkal leszerelésem után azonban az Úr Lelkének gyengéd de kitartó sürgetése arra indított, hogy visszatérjek az aktivitáshoz otthoni egyházközségemben. Kötelességtudóan engedelmeskedtem hát.
Bár kissé faragatlan voltam, az elderkvórum mindenféle kérdések nélkül befogadott, és azonnal munkába is állítottak: Burniss Skinnernek, a püspökség második tanácsosának házitanítói társa lettem. Skinner testér szerető gyámsága alatt éreztem, hogy bizonyságom kezd gyökeret verni.
A hozzánk kijelölt családok között voltak, akik anyagi nehézségekkel küszködtek, másoknak fiatal gyermekeik voltak, krónikus betegséggel vagy magánnyal kellett szembenézniük, vagy gondot jelentett az egyházi aktivitás. Voltak, akik az evangélium szerinti életből fakadó békességet példázták. E családok közt is különleges volt Hazel és John Peterson. Fiuk, Mike, középiskolai barátom volt, és egyike volt azoknak a fiatal férfiaknak, akik a legnagyobb szerepet játszották megtérésemben. Fiatal érdeklődőként az ő otthonukban hallgattam meg a misszionáriusi beszélgetéseket, most pedig oda tértem vissza házitanítóként.
Minden meglátogatott otthonban Skinner testvér kedvesen és türelemmel adott szíve bőségéből. Vigaszt, áldást, gondoskodást és tanácsot nyújtó szavai és gesztusai mélyen a szívembe vésődtek, az Üdvözítő szeretetéről szóló tanításokként. A Skinner testvérrel végzett házitanítás nem terhet jelentett, hanem a legnagyobb kiváltságot és megtiszteltetést.
Egy éven belül előreléptem a papságban, majd drága feleségemmel összepecsételtek a templomban, és elköltöztem Skinner testvér és házitanítói családjaink közelségéből. Miután befejeztem a jogi egyetemet, 20 évet töltöttem a hadseregben, minek során családommal három földrész négy országában éltünk. De soha nem felejtettem el Skinner testvért, és míg különféle egyházközségekben és gyülekezetekben szolgáltam, megpróbáltam utánozni könyörületét és elkötelezettségét.
Miután a légierőtől nyugdíjba vonultam, visszaköltöztem szülővárosomba, hogy jogi tevékenységet folytassak. A közbenső 20 esztendő során sokat változtak az egyházközség határai, mégis úgy éreztem, fel kell keresnem Hazel Peterson nőtestvért, aki egyedül élt azóta, hogy férje rákban elhunyt.
Fél év múlva azonban még mindig nem látogattam meg. Egy téli reggelen éppen a jogi praxisom felé autóztam, amikor váratlanul az elmémbe ötlött Peterson nőtestvér képe. Amikor az autópályán elhajtottam az otthonához legközelebbi lejáró mellett, elhessegettem az érzést, és tovább mentem. Mire azonban a következő kijárathoz értem, azon kaptam magam, hogy lehajtok az autópályáról és visszafordulok a háza irányába. Ugyanúgy, ahogy a Szentlélek majdnem 25 évvel azelőtt gyengéden arra késztetett, hogy térjek vissza az aktivitásba, most azt suttogta, hogy meg kell látogatnom egykoron házitanított idős nőtestvéremet.
Bekopogtam Peterson nőtestvér ajtaján, és vártam. Pár perc elteltével zavarodottan azon tűnődtem, hogy vajon otthon van-e egyáltalán. Még egyszer kopogtam; megint pár percig vártam. Végül aztán az ajtó feletti ablak nyikorogva kinyílt. Peterson nőtestvér kémlelt ki rám. Aprónak és vékonynak tűnt, és az évek a legfinomabb gyapjú fehérségét kölcsönözték hajának. Arcát fájdalom torzította el. Nehézkes légzése ellenére könnyekre fakadt, amikor megismert. „Ó, Kevin – mondta –, annyira örülök, hogy itt vagy! Az ízületi fájdalmaim igen erősek, és szükségem van egy papsági áldásra. Köszönöm, hogy vártál néhány percet – kérlek, gyere be!” Aztán mielőtt még elment volna az ablakból, hozzátette: „Azt hittem, Burniss az.”
Meghökkentem a Burniss név hallatán. „Úgy érti, Skinner testvér? – kérdeztem. – Még ő is itt lakik a környéken?”
„Nem – felelte. – Jó 65 kilométerrel északra innen. De itt dolgozik a közelben, és megvan a munkahelyi száma. Körülbelül 20 perce felhívtam, és megkértem, hogy jöjjön el és adjon egy áldást. Bármelyik percben itt lehet.”
Ekkor egy autó gördült be a kocsibejáróra, amiből Skinner testvér szállt ki – sokkal őszebb hajjal, de ugyanazzal a kellemes, ruganyos járásával és kedves mosolyával. Kezet ráztunk, és a 20 évnyi távolság egyszeriben szertefoszlott. Beléptünk Peterson nőtestvér ismerős otthonába, a Skinner testvér alatti oly régi lelki tanoncságom helyszínére. Megszentelt olajjal megkentem Peterson nőtestvér fejét, majd Skinner testvér áldást adott. Ismét együtt voltunk, társakként egy rögtönzött szolgálat során, melyre maga az Úr hívott el minket.
Kevin Probasco a Utah Syracuse Nyugati Cövek Glen Eagle Egyházközségének tagja.