A diakónusok kvóruma

Ez egy olyan cikksorozat első része, mely a papsági kvórumokról és azok céljáról szól. Ebben a cikkben az Elnöklő Püspökség tagjai a diakónusok kvórumaival kapcsolatban osztják meg gondolataikat.

Miért szervezi az egyház diakónusok kvórumaiba a 12-13 éves fiatal férfiakat?

H. David Burton püspök, elnöklő püspök (fent középen): Az egyik igen fontos ok a papsági kulcsok hatékony használata. A papsági kulcsok felhatalmazást adnak az elnöklő személyeknek, hogy útmutatást nyújtsanak és életeket áldjanak meg. A kvórum elnöke e kulcsokat a kvórumtagok és mindazok életének megáldására használja, akik részesülnek a kvórumtagok szolgálatából.

Richard C. Edgley püspök, első tanácsos az Elnöklő Püspökségben (fent balra): Elder L. Tom Perry, a Tizenkét Apostol Kvórumának tagja, azt mondta a 2003. júniusi világméretű vezetőképző gyűlésen, hogy a kvórum három dolgot jelent. Osztályt, testvériséget és a szolgálatvégzés helyét (lásd „A cövek adminisztrációja”, 6. o.; lásd még Stephen L Richards, Conference Report, 1938. okt., 118. o.). A kvórumok egy helyre tömörítik a fiatal férfiakat, hogy eleget tehessenek e három célnak. Úgy vélem, a kvórumok vezetésében a hangsúlyt leginkább az osztályteremre fektetjük, és kevés figyelem jut a testvériségre és a szolgálatvégzésre. Pedig ezek is igen fontosak.

Burton püspök: Az osztályterem, bár borzasztóan fontos, az a hely, ahol az „elméletet” tanulják. A „laboratórium”, ahol az elméletet alkalmazni lehet, az osztálytermen kívül másokért végzett szolgálat. Arra kellene a legnagyobb hangsúlyt fektetni, hogy miként végzik feladataikat a fiatal férfiak (lásd T&Sz 20:57, 59, 60).

Mi a diakónuskvórum tanácsadójának szerepköre?

Keith B. McMullin püspök, második tanácsos az Elnöklő Püspökségben (fent jobbra): A kvórum testvériséggel és szolgálattal kapcsolatos aspektusait egyfelől úgy tudjuk tágítani, ha a kvórum elnökét a megfelelő helyre tesszük. Hajlamosak vagyunk arra, hogy nagyobb hatalmat tulajdonítsunk a diakónuskvórum tanácsadójának, mint a kvórum elnökének.

Burton püspök: A tanácsadónak ki kell fejlesztenie a képességet, hogy „árnyvezetőként” tevékenykedjen, és a fiatal férfiakat kötelességeik elvégzésére indítsa anélkül, hogy ő válna a kvórum tényleges elnökévé. Túlságosan gyakran fordul elő, hogy a kvórum az adott tanácsadó egyenes tükörképévé válik.

McMullin püspök: Megítélésem szerint a diakónuskvórumaink gyakran egyszerűen csak azt teszik, amit tanácsadóik elvárnak tőlük. Amikor a tanácsadók megértik, mit jelent felemelni és megáldani a fiatal férfiakat papsági hivatalukban, akkor nagyobb erőt fogunk megtapasztalni. Amíg azonban úgy tekintünk a diakónusokra, mint olyan kölykökre, akiket a papságukhoz valamiként kapcsolódó tevékenységekkel el kell szórakoztatni, addig fiatal férfijaink azon a szinten is fognak maradni.

Edgley püspök: Gondoljatok csak bele, mi történne egy diakónuskvórummal, ha elegendő szék lenne minden kvórumtagnak, nem csak azoknak, akik rendszeresen ott vannak, és minden egyes szék háttámlájára fel lenne írva az adott kvórumtag neve! Az üres székek nagyon szembeszökőek lennének a kvórum elnöksége előtt. Ez csak egy példa arra, hogyan lehet felrázni a kvórum elnökségét és a kvórum szükségérzetét az iránt, hogy kezüket nyújtsák másoknak.

Miként segíthetnek a felnőtt vezetők és tanácsadók a diakónusoknak abban, hogy legyenek lelki élményeik, amikor a diakónusok sok feladata meglehetősen rutinszerűnek tűnik?

Edgley püspök: A fiatalokat el kell vezetni a lelki élményekhez ebben az életkorban. Ezek az élmények nem fognak maguktól kialakulni. Emlékszem, édesapám elvitt, hogy tanúja legyek, amikor papsági áldást adnak egy kevésbé aktív egyháztagnak. Nem tudtam részt venni azon felül, hogy ott voltam és éreztem a Szentlelket, de édesapám elmagyarázta a szertartást, és elvezetett ehhez a lelki élményhez.

McMullin püspök: Nincs semmi rutinszerű az úrvacsora kiosztásában – ha az ember lelkileg megvilágosodott. Ha egy diakónust inspiráló módon tanítanak a kenyér és víz jelképéről, és végiggondolja, mit jelentenek azok számára és minden embernek, aki az ajkához emeli ezeket a jelképeket, akkor az úrvacsora szent élménnyé válik minden sabbaton (lásd 3 Nefi 18:5–6; T&Sz 20:77, 79). Ám általában azt látom az ároni papság viselőin, hogy jobban aggódnak amiatt, hogy melyik sornak kell kiosztaniuk az úrvacsorát, vagy kinek kell először odanyújtaniuk az emelvényen. Így aztán tényleg rutinná válhat olyan mértékben, hogy elveszti különleges jellegét. Ha a tanácsadók már jó előre megtanítják a kiosztás részleteit, akkor azok a részletek nem vonják majd el a fiatalok figyelmét.

Mik jelentik a legnagyobb kihívásokat, melyekkel a diakónusoknak szembe kell nézniük manapság, és mit tehet a kvórum, hogy segítséget nyújtson?

Edgley püspök: A diakónus számára a legnagyobb kihívás az, hogy érezze, tartozik valahova, megtalálja önmagát és érezze, hogy fontos. Diakónus korban kezdjük elveszíteni a fiatal férfiakat. Olyan helyekre mennek, ahol úgy érzik, elfogadják őket, és ha például a kábítószeresekre tekintünk, ők mindig befogadják őket. El kell érnünk, hogy a helyes környezetben és a helyes barátok közt találjanak rá az elfogadásra – ez pedig a kvórumot jelenti. Érezniük kell, hogy tartoznak valahova, hogy biztonságban vannak és hogy fontosak. Ez a kvórum testvériséggel kapcsolatos oldala.

Burton püspök: Szem előtt kell tartanunk, hogy az ároni papság nagyon is valós értelemben előkészítő papság. Túlságosan gyakran válik az emberek végcéljává. Ha a tanácsadóink és püspökeink szem előtt tartják, hogy ez jelenti az életre és a melkisédeki papságra való felkészülést, akkor talán összpontosíthatunk arra, hogy felkészítsük a fiatal férfiakat a magasabb papság üdvözítő szertartásaira.