Első elnökségi üzenet
Nincs itt, hanem feltámadott
Napjainkban csupán egy romhalmaz emlékeztet az egykori Kapernaumra, arra a tó parti városra, mely a Szabadító galileai szolgálatának központja volt. Itt prédikált a zsinagógákban, tanított a tó partján, és gyógyított az otthonokban.
Szolgálata kezdetén Jézus Ésaiástól idézett: „Az Úr Isten lelke van én rajtam azért, mert fölkent engem az Úr, hogy a szegényeknek örömöt mondjak; elküldött, hogy bekössem a megtört szívűeket, hogy hirdessek a foglyoknak szabadulást, és a megkötözötteknek megoldást” (Ésaiás 61:1; lásd még Lukács 4:18) – mely az Isten fiainak és leányainak megmentésére irányuló isteni terv világos kijelentése volt.
Ám Jézus galileai prédikálása szolgálatának csak a kezdetét jelentette. Az Ember Fiára kezdettől fogva egy rémisztő találkozó várt a Golgota hegyén.
Jézus – miután az utolsó vacsorát követően letartóztatták a Gecsemáné kertjében, majd tanítványai elhagyták, az emberek leköpdösték, kihallgatták és megalázták – hatalmas keresztjének súlya alatt a Kálvária felé haladt botladozva. Útja az örvendezéstől az áruláson és megkínzáson keresztül a kereszten elszenvedett halálig vezetett.
A szent város című ének szavaival:
A kép megváltozott. […]
A reggel hideg lett és dermedt
Amint a kereszt árnyékot vetett
A magányos hegyen.1
Mennyei Atyánk a Fiát adta értünk. Idősebb Fivérünk pedig az életét.
A Mester visszafordulhatott volna az utolsó pillanatban. De nem tette. Mindenek alá ereszkedett, hogy mindent megmenthessen: az embert, a földet és minden élőlényt, amely azon valaha is lakott.
A kereszténység egyetlen szava sem bír nagyobb jelentőséggel számomra azoknál a szavaknál, melyeket az angyal mondott a zokogó Mária Magdolnának és a másik Máriának, amikor azok a hét első napján kimentek a sírhoz, hogy gondoskodjanak Uruk testéről: „Mit keresitek a holtak között az élőt? Nincs itt, hanem feltámadott” (Lukács 24:2–6).
E kijelentéssel megmenekültek mindazok, akik egykor éltek és meghaltak, akik most élnek és egy nap meg fognak halni, valamint azok is, akik csak a jövőben születnek és halnak meg.
Krisztus sír feletti győzelmének köszönhetően mindannyian fel fogunk támadni. Ez a lélek megváltása. Pál így írt erről:
„…vannak mennyei testek és földi testek: de más a mennyeiek dicsősége, más a földieké.
Más a napnak dicsősége és más a holdnak dicsősége és más a csillagok dicsősége; mert csillag a csillagtól különbözik dicsőségre nézve.
Épenígy a halottak feltámadása is” (1 Korinthusbeliek 15:40–42).
Mi a mennyei dicsőségre törekszünk. Mi Isten jelenlétében kívánunk élni. Mi egy örökkévaló családnak szeretnénk a tagjai lenni.
Bizonyságomat teszem, hogy Ő, aki mindannyiunkat megszabadított a végtelen haláltól, az igazság tanítója. De Ő több mint tanár. Ő a tökéletes élet mintaképe – de még egy mintaképnél is sokkal több. Ő a nagyszerű orvos – de Ő több mint egy orvos. Ő szó szerint a világ Szabadítója, Isten Fia, a Békesség Fejedelme, Izráel Szentje, vagyis a feltámadott Úr, aki kijelentette: „Én vagyok az első és az utolsó; én vagyok az, aki él, én vagyok az, aki megöletett; én vagyok a ti szószólótok az Atyánál” (T&Sz 110:4).
„Ó, mily jó ezt tudnom s mondanom: »Tudom, hogy él kegyes Megváltóm.«”2
Erről teszem tanúbizonyságomat.
Nincs itt. Készítette: Walter Rane. Másolatok készítése tilos! Krisztus és Mária a sírnál. Készítette: Joseph Brickey © IRI, 2004.
Illusztráció: Steve Kropp