Rebecca Swain Williams: Szilárd és állhatatos
Annak ellenére, hogy családja ellenséges volt az egyházzal, ez a korai megtért hithű és elkötelezett maradt a munkához.
Egy fiatal anyuka, akinek azzal kellett szembesülnie, hogy édesapja kizárta őt az örökségéből, 1834 júniusában merész és megható levelet írt a visszállítással kapcsolatos meggyőződéséről. Bár tudnia kellett, hogy csekély az esélye, hogy apja meggondolja magát, Rebecca Swain Williams rendületlen maradt a várható következmények ellenére. Kijelentette apjának, Isaacnek, hogy a Mormon könyve és az egyház igaz, pontosan úgy, ahogyan Joseph Smith leírta, és hogy hallotta a három tanút „nyilvános gyűlésen kijelenteni, hogy láttak egy Szent Angyalt leereszkedni a mennyből, aki elhozta a lemezeket, és eléjük tette azt”1
Rebecca bizonysága megindító, nem csak az abból sugárzó erő miatt, hanem rendíthetetlen bizonysága és akarata miatt is. Apja elutasítása és azon tény ellenére, hogy férje, Frederick G. Williams egy ideig ellenséges volt az egyházzal, Rebecca soha nem hagyta, hogy hite meginogjon. A fáradhatatlan és hajthatatlan Rebecca napjainkban is példaként szolgál arra, hogyan tudunk szilárdak és állhatatosak maradni az élet legnagyobb kihívásai ellenére, még akkor is, amikor a hozzánk legközelebb állók elutasítják hitünket, és megvetnek bennünket.
Az egyházhoz való megtérése
Rebecca Swain 1789-ben született az Egyesült Államok Pennsylvania nevű államában. Ő volt a 10 gyermek közül a legfiatalabb.2 Körülbelül kilenc éves korában családja az Egyesült Államok és Kanada közötti határ közelében található Niagarába költözött. Elég közel voltak Fort Niagarához, hogy hallják az ágyúk dörgését, amikor az 1812-es háborúban az erődítmény ostrom alá került. Rebecca már kislányként is megmutatta bátorságát. Egyszer, mikor az erdőn át hazafelé tartott teljesen egyedül, szemtől szembe összetalálkozott egy medvével az úton. Egy napernyő volt a kezében, melyet egymás után többször kinyitott és becsukott a medve pofája előtt. Az állat végül elrohant.3
Amikor Rebecca 17 éves volt, átkelt az Ontario tavon, hogy meglátogassa Detroitban élő nővérét. Az út során találkozott a hajó magas, sötétszemű kapitányával, Frederick Granger Williamsszel. Gyakori beszélgetéseik hamarosan szerelembe csaptak át, majd 1815 végén összeházasodtak. Williamsék többször költöztek Ohió nyugati területén, mire 1828 környékén végre letelepedtek Kirtlandben. A férje orvosi pályára lépett, és képességei eléggé közismertté tették őt, Rebecca pedig megtanult segíteni neki a kezelésekben. Négy gyermekük született.
1830-ban érkeztek meg az első mormon misszionáriusok Kirtlandbe. Rebecca érdeklődve hallgatta őket, és elment a misszionáriusok minden gyűlésére. Még a gyermekeit is elvitte magával. Frederick olyan gyakran vett részt ezeken a gyűléseken, amilyen gyakran el tudott szabadulni a munkájától. Együtt tanulmányozták az evangéliumot, beszélgettek és tanultak, de Frederick kevésbé volt elkötelezett. Rebecca eközben meggyőződött az evangélium igaz voltáról.
A család egyik életrajzírója később úgy jellemezte Rebeccát, mint egyféle Évát az Éden kertjében: Ő látta meg legelőször a szükségességét annak, hogy az evangéliumi szövetség teljes értékű tagjává váljon.4 1830 októberében keresztelkedett meg.
Frederick még tétovázott. Néha ott akarta hagyni az egyházat, de végül nem tudta, mert újra és újra visszavonzotta az új szentírás: a Mormon könyve. Amint a Lélek munkálkodni kezdett benne, felismerte az evangélium igazságát, és Rebecca példáját követve megkeresztelkedett.
Elkötelezett szolgálat
Az egyház gyorsan központi szerepet kezdett betölteni Frederick és Rebecca életében, és azonnali hatással volt a családjukra. Fredericket rögtön a keresztelkedése és a konfirmálása után elderré rendelték. A rákövetkező napon lelkesen elfogadta a megbízást, hogy néhány héten belül misszióba induljon Oliver Cowderyvel. Úgy tervezték, hogy a misszió három hétig tart majd. Valójában azonban egy 10 hónapig tartó utazás lett Missouriba. Rebeccának ezt követően még számos alkalommal kellett hosszabb időre nélkülöznie a férjét. Frederick, misszionáriusi erőfeszítései és az Első Elnökségbe való elhívása miatt sokszor volt távol. Rebecca sok más korai mormon asszonyhoz hasonlóan hosszú hónapokat töltött férje nélkül, miközben gondoskodnia kellett az otthonukról, és nevelnie kellett a gyermekeket.
A rengeteg munka ellenére Rebecca hithű maradt, és készségesen szolgált. Miután Joseph Smith próféta és családja Kirtlandbe költöztek, egy ideig Williamsék otthonában laktak. Rebecca kitartott a próféta és a családja mellett, és még a legnehezebb időkben is gondoskodott róluk. Egyszer a csőcselék körülzárta a házat, mert Josephet keresték. Rebecca álruhába öltöztette Josephet: a saját fejkötőjét és köpenyét adta rá, így Josephnek sikerült elhagynia a házat, és biztonságban átjutott az embertömegen.
1832 márciusában Rebecca újra felbecsülhetetlen segítséget nyújtott a prófétának, amikor a csőcselék berontott a John Johnson farmra az Ohio állambeli Hiramban, és brutálisan bántalmazták Joseph Smitht és Sidney Rigdont. Miután eszméletlenre verték Sidneyt, és mérget akartak itatni Josephfel, a csőcselék szurokba és tollba forgatta a prófétát. Amikor Emma Smith meglátta a férjét, a szurokra azt hitte, hogy vér, ezért elájult.5 Rebecca és Frederick azzal töltötték az éjszakát, hogy eltávolítsák Joseph vérző és sebzett testéről a szurkot, és gondoskodjanak a Smith gyerekekről. A segítségük nagyon sokat ért, mert Joseph másnap reggelre elegendő erőt tudott gyűjteni, hogy prédikálni tudjon.
Az evangélium magabiztos megosztása
Rebecca kitartóan reménykedett abban, hogy családja, különösen az édesapja elfogadja a visszaállított evangéliumot, és részesül a hit örömteli áldásaiban. Lehihez hasonlóan Rebecca megízlelte Isten szeretetét, és szerette volna megosztani azokkal is, akik a legközelebb álltak hozzá (lásd 1 Nefi 8:12). Ezt szem előtt tartva Rebecca izgatottan írt családjának a megtéréséről, bizonyságáról, és arról a hatalmas örömről, melyet az egyház tagjaként érzett.
Rebecca megtérése azonban felbőszítette az édesapját. Válasza lényegre törő volt: követelte, hogy hagyja el az egyházat. Rebecca azonban nem ingott meg. Egy családtörténész szerint „soha nem volt még ennél határozottabb a mormon tanok igazságát illetően”, és leírta saját, erőteljes bizonyságát.6 Bánatára ez a levél nem hozta meg a remélt eredményt. Apja azzal fenyegetőzött, hogy kitagadja, és megesküdött, hogy minden kommunikációt megszakít vele, ha nem hagyja el az egyházat.
Rebecca mégsem adta fel, és tovább próbálkozott az evangélium megosztásával. 1834-ben újabb levelet írt édesapjának – ez volt az egyetlen, amelyik fennmaradt –, melyben feltárta hite mélységét, és amiatti fájdalmát, hogy apja mindent elutasít, ami a mormonokkal kapcsolatos.
Apja egyházellenes újságcikkeket olvasott, melyek főként a Mormon könyvével és a három tanú bizonyságtételével foglalkoztak, és ezen beszámolókkal próbálta meg eltántorítani Rebeccát is.
„Fájdalommal tölt el a hír, hogy ennyire felzaklatja a Mormon könyve” – írta Rebecca. Ezután szentírásverseket idézett a Mormon könyvéből és Joseph Smith legújabb kinyilatkoztatásaiból, hogy megossza apjával a Mormon könyvéről való bizonyságát. Elmagyarázta azt is, hogy a könyv megjövendölte a három tanú kiválasztását is. Ennek bizonyítására az ősi Ether prófétát idézte, aki azt mondta, hogy „három tanú ajka erősíti meg” a könyvet (Ether 5:4).7
Rebecca ezután leírta, hogy személyesen látta a három tanút – David Whitmert, Martin Harrist és Olivert Cowderyt –, és hallotta, amint bizonyságot tettek arról, hogy láttak egy angyalt és látták az aranylemezeket. Miután bizonyságtételük és személyük védelmére kelt, arra biztatta apját, hogy tanulmányozza a művet. „Hiszen – írta édesapjának –, ha maga és édesanyám hozzánk hasonlóan ismernék ennek a műnek a körülményeit, biztos vagyok abban, hogy elhinnék.”8
A Mormon könyve végén található, Morónitól származó ígéretet idézve Rebecca könyörgött, hogy családja kérje meg Istent, hogy „világosítsa fel elméjüket az igazság módján”. Hogy további segítséget nyújtson nekik, azt tervezte, hogy küld egy misszionáriust, aki „képes az evangéliumot úgy tanítani, ahogyan az Jézusban van”.9 Az apja azonban hallani sem akart erről.
Még a fivérének, Johnnak – akihez pedig Rebecca különösen közel állt – küldött levelei is felbontatlanul visszajöttek. Az egyik visszaküldött levél hátuljára John ezt írta: „Apám megtiltotta, hogy elolvassam a leveleidet, vagy hogy írjak neked. Ég veled, és Isten áldjon mindig! Fivéred, John.”10
Rebecca misszionáriusi erőfeszítései mégis sikerrel jártak legidősebb nővére, Sarah Swain Clark esetében. Sarah 1832-ben Michiganben csatlakozott az egyházhoz. Sarah leányai szintén csatlakoztak az egyházhoz, és egész életükön át hithűek maradtak.
Mindvégig hithűen
Nem számított, mennyi szívfájdalmat és bánatot érzett is Rebecca az édesapja döntései miatt, ő mégis szerette az apját. Ezt írta: „Szívem gyászol a test szerinti családi kapcsolataim miatt. […] Imádkozom az Úrhoz, hogy megvigasztalja az utolsó napon az Ő Szent Lelkével, és hogy azok legyenek az ön legjobb napjai. […] Remélem, elméje megnyugszik majd e munkát illetően. Biztosíthatom arról, hogy mi szilárdak vagyunk ebben, mert tudjuk, hogy az Úr kezében van az irányítás.”11
Rebeccának nemcsak édesapja hitetlenségével kellett megküzdenie, hanem azzal is, hogy a férje már nem volt olyan elkötelezett a hit iránt. 1837 és 1838 között férje, Frederick, aki akkoriban az Első Elnökség tagja volt, többször nem értett egyet más egyházi vezetőkkel. Egy időre még az egyházat is elhagyta, és ki is zárták. Nem sokkal később azonban, Frederick megalázkodott, újra csatlakozott az egyházhoz, és annak teljes értékű tagjaként halt meg. Nincsenek feljegyzéseink Rebecca akkori érzéseiről, de az biztos, hogy nem bánta meg a szentekhez való hűségét, és elkötelezett maradt.
Amikor Frederick elszakadásának híre eljutott Rebecca édesapjához, New Yorkba, Isaac azt remélte, hogy lánya is megtagadja a hitét. Rebecca azonban küldött neki egy levelet, mely állandó hűségéről tanúskodott. Miután Isaac elolvasta leánya válaszát, lassan megrázta a fejét, és így szólt: „Egy szót sem említ megbánásról.”12
Rebecca rendíthetelenül védte Joseph Smitht és a visszaállított egyházat. És az abból fakadó áldozatok ellenére, hogy az egyházat választotta édesapja helyett, Rebecca továbbra is tisztelte apját. Nagyra értékelte, hogy édesapja tanította őt, és kifejezte iránta való szeretetét és háláját. 1834-es levelét a következő megjegyzéssel zárta: „Mindig emlékezni fogok… a drága édesapámtól kapott tanításokra.”13
1839-ben Rebecca édesapja elhunyt. Alig három évvel később a férjét is elveszítette. Mindezen fájdalmas tapasztalatok ellenére, Rebecca hite és bátorsága továbbra is megmaradt. Amikor a szentek nyugatra, Utahba vándoroltak, ő a fia, Ezra családjával utazott, és saját csoportot irányított. Később Mill Creekben egy farmot is vezetett. Amikor elkészült a Salt Lake Tabernákulum, és a szentektől azt kérték, hogy adakozzanak, amennyit csak tudnak, odaajándékozta ezüstkanál-készletét, melyből aztán tálcákat készítettek az úrvacsorai asztalra. Végül pedig, 1860-ban, bár ekkorra már egészsége nagyon törékeny volt, amikor Brigham Young felkérte a családját, hogy telepedjenek át a messzi Cache Valleybe, Utahban, ő készségesen átköltözött – ismét a saját csapatát vezetve.
Rebecca 1861. szeptember 25-én hunyt el a utahi Smithfieldben. Hű maradt a hitéhez, az igazságról való tudásához, és mindahhoz, amit megtapasztalt. Mindvégig „szilárd és állhatatos” maradt (Móziás 5:15).
Illusztráció: Richard Hull