A hímzett pónilovaim
Sandra Jennings, USA, Új-Mexikó
Van egy hímzett képem, mely két tarka pónit ábrázol. Körülbelül egy évig dolgoztam rajta. Már majdnem készen volt, amikor észrevettem, hogy az egyik pónihoz rossz színt választottam. Mivel amúgy egy létező lóbőr szín volt, nem is vettem észre a hibámat, míg meg nem láttam, hogy a póni színe elütött a vászonon lévő szomszédos színektől.
Magamba roskadtam. Oly sok időt töltöttem a kép kidolgozásával! A gondolat, hogy vissza kell fejtenem a rossz színű öltéseket, teljesen lesújtott. Könnyek közt felnyitottam a szemetest, és belehajítottam a képet.
Leroskadtam az asztal mellé, ahol a varrókészletemet tartottam, hogy meggyászoljam a gyönyörű pónis képemet, és nekiálljak egy másik munkának. De nem tudtam megtenni. Nem voltam képes ilyen könnyen megszabadulni az alkotásomtól, mellyel oly sokat fáradoztam. Felnyitottam a szemetest, és kivettem az anyagot. Találtam egy csomót a hibás szín hátulján, és óvatosan lenyisszantottam. Visszafordítottam a képet, és elkezdtem kibontani belőle a fonalat.
Néha gyorsan ment a visszafejtés. Máskor nem találtam olyan könnyűnek. Nem voltam biztos benne, hogyan csináljam. Néha öltésenként el kellett vágnom a fonalat. A fiam megjegyezte, hogy szerinte lenyűgöző, hogy ennyi munkát fektetek a helyrehozásába. Hiszen ez csak egy hímzés.
Miközben az öltéseket távolítottam el, a bűnbánat jutott eszembe, és az, hogy milyen nehéz volt kijavítanom néhány elkövetett hibámat. A valódi bűnbánathoz heves vágyra, munkára és szenvedésre van szükség, de megéri az erőfeszítést.
Miközben az öltéseket szedegettem ki a képből, eszembe jutott, hogy a bűnbánat lehetővé teszi Jézus engesztelésének, hogy eltávolítsa életemből a bűn foltját, és segít mindent újrakezdenem. Az én „bűnbánat-pónijaim” az otthonom falán lógtak – gyengéd, de élénk emlékeztetőként arra, hogy tegyem, ami jó, soha ne adjam fel, még akkor sem, ha nem sikerül elérni mindazt, amit akartam, és emlékezzek rá, hogy a bűnbánat által az engesztelés kipótolja majd a hiányzó részt.