Végül hallgattam rá
„Ő csak egy régi barát, nem randevúzni megyek vele” – mondtam magamban. Akkor hát miért figyelmeztetett többször is a Lélek, hogy nem kellene ott lennem?
A főiskolán lehetőségem volt részt venni egy kihívást jelentő szakmai gyakorlaton, egy messzi városban, távol az otthonomtól. Egy régi lánybarátom a közelben lakott, és bár nem osztozott velem a hitemben, a különbözőségeink nem okoztak gondot abban, hogy egyszerű barátok legyünk.
Amikor először találkoztam Madeline-nel (a nevet megváltoztattuk), volt egy közös kolléganőnk, egy másik fiatal nő, aki nagyszerű utolsó napi szent példa volt számomra. Emlékszem, a Lélek rámutatott a fiatal nők közötti apró különbségekre, elmagyarázva, hogy még a kis döntések is meghatározhatják életutunkat a jövőben. Évekig emlékeztem ezekre a lelki benyomásokra.
Most, hogy évekkel később újra találkoztam Madeline-nel, szerveztem vele egy közös programot. Amikor eljött az este, meglepően ideges lettem. Vonattal utaztam hozzá, és ahogy közelítettem, egy hang az elmémben és a szívemben azt mondta: „Csak olyan emberekkel kellene randiznod, akiknek magas normáik vannak.”
„De hát ez nem randi – gondoltam. – Csak összejövök egy régi barátommal.” A Lélek megismételte a figyelmeztetést, és addig erősködött, míg rájöttem, hogy de igen, mégiscsak randi. Eltűnődtem a barátom jelenlegi normáin és életmódján. „Úgyis tudja, hogy utolsó napi szent vagyok – próbáltam ésszerűsítgetni. – Ismeri a normáimat, nem lesz baj.”
Mégis gondolkodóba ejtett azonban, hogy az „apró különbözőségeink”, melyeket korábban észrevettem, esetleg nem okoztak-e még nagyobb szakadékot kettőnk életvitele között, mint vártam. Követtem hát a Lélek sugalmazását, és felhívtam a barátomat, hogy lemondjam a találkát. Nagyon féltem, hogy megbántom. Hogyan tudnám elmagyarázni a lelki benyomásaimat egy barátnak, akinek egyáltalán nem számít a Szentlélek küldetése?
Elmagyaráztam, hogy az egyik tervezett tevékenységünk kényelmetlen lenne a számomra. Reménykedtem, hogy ez majd elfogadható indok lesz ahhoz, hogy kivonjam magam az esti program alól. Csalódott volt, de felajánlotta, hogy csináljunk valami mást. Megkönnyebbültem, és belementem a változtatásba, mert azt gondoltam: „Talán maga a tevékenység volt az, amitől óvni akart a Lélek.” De a nyugtalanságom valahogy mégsem múlt el.
Aznap este jól éreztük magunkat, de a Lélek időről időre szólt, hogy a korábbi figyelmeztetés fontos. Eleinte semmi nem tűnt aggasztónak, de később az este folyamán egyre világosabbá vált, hogy bár talán hasonló a hátterünk, teljesen más irányba tartunk. A normáink még a legkisebb dolgokban sem egyeztek. Amikor bort rendelt, elmagyaráztam neki, hogy én nem szeretnék az alkoholért fizetni. Tiszteletben tartotta a kívánságomat, és a bort ő fizette magának.
Később az este folyamán méginkább nyugtalanabb lett a lelkem. Mikor végeztünk a vacsorával, már tűkön ültem, hogy mehessünk, mert tudtam, hogy aznap este az utolsó vonat hamarosan indul, ahhoz meg túl messze laktam, hogy taxival utazzam. A barátnőm, mikor látta aggodalmamat, azt mondta, aludhatok nála is. Ekkora a Lélek már nem hagyott békén, és megerősítette bennem, amit már úgyis tudtam: szó sem lehet arról, hogy nála maradjak!
Miközben hazakísértem, igyekeztem nagyon nyugodtnak látszani. „Biztos, hogy nem akarsz itt maradni?” – kérdezte. Biztos voltam. Nem volt rámenős vagy támadó, a Lélek azonban halkan, de a mennydörgésnél is határozottabban szólt hozzám. Nem késhettem le a vonatomat!
Vártam, míg beért a házba, aztán olyan gyorsan futásnak eredtem, ahogy csak tudtam, hogy időben az állomásra érjek. Nem állhattam meg, hogy ne gondoljak az egyiptomi Józsefre, amikor elszaladt a kísértés elől (lásd 1 Mózes 39:7–12).
Visszagondolva arra az estére, egyszerre félelmet és hálát is érzek: félelmet, hogy mi történhetett volna, és hálát a Szentlélek társaságáért. A Lélek szólt, és bár korábban kellett volna, örülök, hogy végül hallgattam rá.
Nyilvánvaló, hogy az aznap esti helyzetről alkotott nézetem nem volt olyan világos, mint az Úré. Ésaiás így írt:
„Mert nem az én gondolataim a ti gondolataitok, és nem a ti útaitok az én útaim, így szól az Úr!
Mert a mint magasabbak az egek a földnél, akképen magasabbak az én útaim útaitoknál, és gondolataim gondolataitoknál!” (Ésaiás 55:8–9).
Életünkben hozunk néhány gyors döntést, mely aztán hamar feledésbe merül. Más döntések olyan leckéket eredményeznek, melyeket jól tesszük, ha sosem feledünk el. Nagyon hálás vagyok, hogy tudhatom, hogy ha hallgatunk a Szentlélek sugalmazásaira – és ezt azonnal tesszük –, könnyebben követhetjük azt az ösvényt, melyet Jézus Krisztus jelölt ki a számunkra.
Illusztráció: Jeff Ward