De itt nincs is gyülekezeti ház
Julie Ismail, Nyugat-Ausztrália
A Földközi-tenger vidékén tett körutazásom során mindig elmentem az egyházi gyűlésekre, ahol csak tehettem. A spanyolországi Sevillában egy szálloda recepciósa, a helyi telefonkönyv és egy várostérkép segítségével sikerült kiderítenem, hol van az utolsó napi szent gyülekezeti ház. Az egyház címét és nevét is leírtam, spanyolul. Szombat este imádkoztam, hogy megtudhassam, mikor kezdődnek majd a gyűlések. Erősen éreztem, hogy 10 órára kell odamennem.
Vasárnap 9:30-kor, mielőtt elindultam az egyházba, újra imádkoztam, hogy meg tudjam találni a gyülekezeti házat. A térképem alapján elindultam a szűk utcákon, melyek inkább egy útvesztőhöz hasonlítottak. Nagyon szép reggel volt. Utam több kávézó és egy csiripeléstől hangos madárpiac mellett vezetett el.
Sikerült eljutnom a megadott címre, de nem találtam ott semmit, ami kicsit is egyházi épületre emlékeztetett volna. Ide-oda sétáltam az utcában, de hiába keresgéltem. Összezavarodtam, és kezdtem ideges lenni. Már majdnem 10 óra volt.
Végül így imádkoztam Mennyei Atyámhoz: „Te azt parancsoltad nekem, hogy menjek el az egyházba. Itt vagyok, de itt nincs is gyülekezeti ház.”
Ebben a pillanatban egy öltönyös, jól öltözött férfi fordult be a sarkon. Úgy nézett ki, mint egy egyháztag, és ösztönzést éreztem, hogy megállítsam. Törve a nyelvet, elmondtam neki, hogy egy egyházat keresek. Mondott valamit, amit nem értettem. Zavartan néztem rá. Kinyitotta a táskáját, és megláttam benne két bőrkötésű könyvet, melyek szentírásnak néztek ki. Ekkor átnyújtottam neki a cetlit, amire felírtam az egyház nevét: „La Iglesia de Jesucristo” (Jézus Krisztus Egyháza). Elmosolyodott, és arra fele mutatott, ahonnan jöttem, majd visszasétált velem az egyházig. Az épület nem a megadott címen volt, néhány percre tőlünk, és könnyű volt eltéveszteni, ha az ember nem ismerte a helyet. Egy kis eldugott sarkon állt, hatalmas kapuk takarásában.
A gyülekezeti háznál hamarosan megtudtam, hogy a férfi, aki segített, nem volt más, mint az egyházközség püspöke, és hogy a gyűlések 10:30-kor kezdődnek. Még volt elég időm, mikor odaértem.
Az egyházközség böjti és bizonyságtételi gyűlésén úgy éreztem, meg kell osztanom a bizonyságomat. Egy misszionárius segítségével, aki szavaimat angolról spanyolra fordította, bizonyságomat tettem, és elmondtam, hogyan segített az Úr eljutnom az egyházba. Ezután a püspök is megosztotta velünk a bizonyságát, és elmagyarázta, hogy aznap reggel valamiért messzebb kellett parkolnia, ezért később ért oda, mint máskor. Amikor meglátott, azt gondolta, hogy úgy nézek ki, mint egy egyháztag, ezért megállt, hogy segítsen. Ezután azokról az egyháztagokról beszélt, akik lelkileg eltévelyedtek, és azt mondta, segítenünk kell nekik megtalálni az egyházat.
Sevilla városáról az évek során megfakultak az emlékeim, de az ottani gyülekezet megtalálására ma is emlékszem. Ez az emlék bizonyság nekem Mennyei Atyánk irántunk érzett hatalmas szeretetéről, és arról, hogy a keze láthatóvá válik az életemben, ha törekszem mindarra, ami a javamra van (lásd Rómabeliek 8:28).