Fivérek, van még mit tennünk!
Papságviselőkként nélkülözhetetlen szerepünk van a társadalomban, otthon és az egyházban.
Fivérek, az elmúlt években sokat hallhattunk és olvashattunk a férfiak és a fiúk kihívásairól. Néhány erről szóló könyv például a Why There Are No Good Men Left [Hová lettek a derék férfiak?], The Demise of Guys [A pasik kihalása], The End of Men [Letűnő férfiak], Why Boys Fail [Miért vallanak kudarcot a fiúk?] és Manning Up [Férfivá válni]. Érdekes módon a legtöbb ilyen könyvet nők írták. Akárhogy is, ezeknek az elemzéseknek az az általános üzenete, hogy ma a legtöbb társadalomban a férfiak és a fiúk ellentmondásos és lealacsonyító jelzéseket kapnak a társadalomban betöltött szerepükkel és értékükkel kapcsolatban.
A Manning Up [Férfivá válni] című könyv szerzője ezt így jellemezte: „A civilizáció egyetemes szabálya volt szinte, hogy míg a lányok csupán a fizikai érettség elérésével már nővé váltak, a fiúknak bizonyos próbát kellett kiállniuk a férfivá váláshoz. Bizonyítaniuk kellett a bátorságukat, a fizikai erejüket, vagy el kellett sajátítaniuk a szükséges képességeket. Az volt a cél, hogy bebizonyítsák, képesek megvédelmezni a nőket és a gyerekeket; ez volt mindig is az elsődleges társadalmi szerepük. Ma azonban, amikor a nők együtt haladnak a fejlődő gazdasággal, a kenyérkereső férjek és apák csupán választható lehetőségek, és azok a jellemvonások, melyekre a férfiaknak korábban szükségük volt szerepük betöltéséhez – állhatatosság, tűrőképesség, bátorság, hűség – elavultak, sőt egy kicsit kínosak lettek.”1
Míg buzgón kínálnak egyre több lehetőséget a nőknek – amit mi helyeslünk –, vannak, akik lekicsinylik a férfiakat és a hozzájárulásaikat. Férfi és nő közötti versenyként gondolnak az életre, melyben az egyik félnek uralkodnia kell a másik felett, és most a nőkön a sor. Néhányan azzal érvelnek, hogy a karrier jelent mindent, a házasság és a gyermekek pedig teljesen fakultatívak, vagy annak kellene lenniük – akkor hát miért van szükségünk férfiakra?2 Túl sok hollywoodi filmben, tévé- és kábelműsorban, sőt reklámban ábrázolják tehetetlennek, éretlennek vagy önelégültnek a férfiakat. A férfiak e kulturális elférfiatlanítása káros hatású.
Az Egyesült Államokban például a következőkről számoltak be: „A lányok ma már minden téren jobban teljesítenek a fiúknál, az általános iskolától kezdve az egyetemig. Nyolcadikos korukra például a fiúknak csupán 20 százaléka tud megfelelően írni, és 24 százaléka tud megfelelően olvasni. A fiatal férfiak főiskolai felvételi eredményei 2011-ben az elmúlt 40 év legrosszabbjai voltak. Az Oktatási Statisztikai Hivatal Országos Központja (NCES) szerint a fiúk 30 százalékkal nagyobb valószínűséggel hagyják félbe a középiskolát és a főiskolát, mint a lányok. […] Előre láthatóan 2016-ra az alapdiplomák 60 százalékát, a mesterdiplomák 63 százalékát és a doktori fokozatok 54 százalékát nők fogják megszerezni. A tanulásban akadályozottak gyógypedagógiai programja keretén belül tanuló diákok kétharmada fiú.”3
Néhány férfi és fiatalember e negatív jelzéseket mentségként használva elkerüli a felelősségeket, és soha sem nő fel igazán. Megfigyeléseire alapozva egy egyetemi professzor a következő észrevételt tette, amely sajnos nagyon is hű képet fest: „A férfiak megfordított baseball sapkával a fejükön jönnek órára, olyan [gyenge] kifogásokkal, mint például: »a szövegszerkesztő megette a leckémet«. Mindeközben a nők a napi teendőiket ellenőrzik, és ajánlásokat kérnek a jogi egyetemhez.”4 Egy női filmkritikus cinikusan megjegyezte, hogy „ha párt választunk magunk mellé és szerencsénk van, legfeljebb annyit várhatunk a férfitól hogy a partnerünk lesz – valaki, akinek megvan a saját tere, és tiszteletben tartja a sajátunkat is.”5
Fivérek, mi nem lehetünk ilyenek. Papságviselőkként nélkülözhetetlen szerepünk van a társadalomban, otthon és az egyházban. Olyan férfiaknak kell lennünk, akikben bízhatnak a nők, bízhatnak a gyermekek, és bízhat Isten. Az egyházban és Isten királyságában ezekben az utolsó napokban nem engedhetjük meg, hogy olyan fiúk és férfiak legyenek közöttünk, akik csupán sodródnak az árral. Nem engedhetünk meg olyan fiatal férfiakat, akik híján vannak az önfegyelemnek és csupán a szórakozásért élnek. Nem engedhetünk meg olyan fiatal felnőtt férfiakat, akik nem jutnak egyről a kettőre az életükben, akik nem veszik komolyan a családalapítást, és akik nem tesznek valós hozzájárulást ebben a világban. Nem engedhetünk meg olyan férjeket és apákat, akik nem nyújtanak lelki vezetést az otthonukban. Nem engedhetjük meg, hogy azok, akik viselik és gyakorolják az Isten Fiának rendje szerinti szent papságot, pornográfiára pazarolják az erejüket, vagy a kibervilágban töltsék az életüket (ironikus módon a világból valóként, de nem a világban).
Fivérek, van még mit tennünk!
Fiatal férfiak! Jól kell teljesítenetek az iskolában, és tovább kell tanulnotok a középiskola után! Néhányan közületek az üzlet, a mezőgazdaság, a politika vagy más hivatások terén kívánják majd folytatni az egyetemi tanulmányaikat és a karrierjüket. Néhányan a művészetekben, a zenében vagy a tanításban fognak kitűnni. Mások a katonai karriert választják, vagy valamilyen szakmát szeretnének majd kitanulni. Az évek során számos mesterember dolgozott különböző felújítási munkálatok miatt az otthonomon, és csodálom e férfiak tehetségét és kemény munkára való képességét. Bárhogy is döntsetek, elengedhetetlen, hogy képzettek legyetek az általatok választott hivatásban, hogy el tudjátok tartani a családotokat, és jó szolgálatot tudjatok tenni a közösségeteknek és az országotoknak.
Nemrég láttam egy videofilmet, amely bemutatta egy 14 éves indiai fiú, Amar egy napját. Korán reggel kel és két munkahelyen dolgozik, iskola előtt és után, heti hat és fél napon át. Bevétele jelentős részét fedezi a családja megélhetésének. Sötétedés után hazasiet elnyűtt biciklijén a második munkahelyéről, majd valahogyan szorít néhány órát a házi feladatok elkészítésére, mielőtt éjjel tizenegy óra körül beesne a fekhelyére a földön alvó testvérei közé. Bár soha nem találkoztam vele, nagyon büszke vagyok rá a szorgalmáért és a bátorságáért. A lehető legtöbbet hozza ki korlátozott forrásaiból és lehetőségeiből, és megáldja a családját.
Ti, felnőtt férfiak – édesapák, egyedülálló felnőttek, vezetők, házitanítók –, legyetek kiváló példák és segítsetek a fiúk felnövekvő nemzedékének férfivá válni. Tanítsatok nekik társadalmi és egyéb készségeket: hogyan vegyenek részt egy beszélgetésben; hogyan ismerkedjenek és tartsanak kapcsolatot egymással; hogyan viszonyuljanak a nőkhöz és a lányokhoz; hogyan szolgáljanak; hogyan legyenek tevékenyek és élvezzék a kikapcsolódást; hogyan űzzenek hobbikat anélkül, hogy függővé válnának; hogyan javítsák ki a hibáikat és hozzanak jobb döntéseket.
Így hát akárhol is halljátok ezt az üzenetet, azt mondom nektek, amit Jehova mondott Józsuénak: „Légy bátor és erős” (Józsué 1:6). Szedjétek össze a bátorságotokat, és készüljetek fel a tőletek telhető legjobban, akármilyen körülmények között is éljetek! Készüljetek fel arra, hogy jó férjek és apák legyetek; készüljetek fel arra, hogy jó és produktív állampolgárok legyetek; készüljetek fel arra, hogy szolgáljátok az Urat, akinek a papságát viselitek! Akárhol legyetek is, Mennyei Atyátok törődik veletek. Nem vagytok egyedül. Rendelkeztek a papsággal és a Szentlélek ajándékával.
A sok hely közül, ahol szükség van rátok, az egyik legfontosabb a papsági kvórumotok. Olyan kvórumokra van szükségünk, melyek lelki táplálékot nyújtanak az egyháztagoknak vasárnap, és szolgálnak. Olyan kvórumvezetőkre van szükségünk, akik az Úr munkájának elvégzésére, valamint a kvórumtagok és családjaik támogatására koncentrálnak.
Gondoljatok a misszionáriusi munkára! Fiatal férfiak, nem vesztegethetitek az időt! Nem várhattok 17 vagy 18 éves korotokig, hogy komolyan elkezdjetek felkészülni. Az ároni papsági kvórumok segíthetnek a tagjaiknak megérteni a papság esküjét és szövetségét, és felkészülni arra, hogy elderré rendeljék őket; segíthetnek megérteniük és felkészülniük a templomi szertartásokra; és segíthetnek nekik felkészülni egy sikeres misszióra. A melkisédeki papsági kvórumok és a Segítőegylet segíthetnek a szülőknek olyan misszionáriusokat nevelni, akik ismerik a Mormon könyvét, és akik tökéletesen elkötelezetten érkeznek majd meg a missziós mezőre. Minden egyházközségben és gyülekezetben ugyanezek a kvórumok hatékonyan együttműködhetnek az ott szolgáló teljes idejű misszionáriusokkal.
Ehhez kapcsolódó, elsődlegesen a papság vállán nyugvó munka a Szabadító hívása, melyet Thomas S. Monson elnök többször elismételt nekünk, hogy mentsük meg azokat, akik eltávolodtak az evangéliumtól vagy valamilyen oknál fogva elhidegültek az egyháztól. Nagyszerű sikereket értünk el ez irányú erőfeszítéseinkben, többek között a fiatal férfiak kiváló munkájának köszönhetően. Egy ároni papsági kvórum az új-mexikói Albuquerque Rio Grande (spanyol) Egyházközségében arról tanácskozott, hogy kiket hozhatnának vissza, majd pedig együttesen meglátogatták egyenként mindegyikőjüket. Egyikőjük így reagált a látogatásra: „Amikor megjelentek az ajtómban, fontosnak éreztem magam.” Egy másik fiatal férfi ezt mondta: „Nagyon örültem, hogy valaki tényleg azt szeretné, hogy járjak az egyházba; ettől máris menni akarok.” Amikor a kvórumtagok meghívták az egyik fiatal férfit, hogy térjen vissza, megkérték, hogy csatlakozzon hozzájuk a következő látogatásra, amit meg is tett. Nemcsak az egyházba hívták meg, hanem azonnal a kvórumuk tagjaként is bántak vele.
Egy másik kihívást jelentő, ám ösztönző papsági munka a családtörténeti és templomi munka. Hamarosan érkezik majd ezzel kapcsolatban egy Első elnökségi levél, mely egy megújult felhívást és magasabb nézőpontot kínál e jelentős munka ránk váró részéhez.
Kvórumaink egymás támogatásán alapuló testvériségek. Gordon B. Hinckley elnök egyszer azt mondta: „Fivérek, csodálatos nap lesz – az Úr céljai beteljesedésének napja –, amikor papsági kvórumaink az erő horgonyává válnak minden oda tartozó férfi számára, és amikor minden ilyen férfi azt tudja mondani: »Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza egyik papsági kvórumának tagja vagyok. Készen állok, hogy segítsek fivéreimnek minden szükségletükben, és biztos vagyok benne, hogy ők is készen állnak segíteni nekem. […] Együtt munkálkodva szégyen és félelem nélkül tudunk szilárdan állni az ellenség minden vihara közepette, legyen az akár gazdasági, társadalmi vagy lelki vihar.«”6
Legnagyobb erőfeszítéseink ellenére a dolgok nem mindig alakulnak úgy, ahogy tervezzük, és egy férfi életében különösen nagy nehézséget okozhat a munkanélküliség. Egy korai egyházi jóléti füzetben ez állt: „Az egyház különösen törődik a munkanélküli emberrel, aki – örökségétől megfosztva – próbára tétetik, ahogyan Jób is próbára tétetett, a feddhetetlenségében. Ahogy a megpróbáltatás napjai hetekre, hónapokra vagy akár évekre nyúlnak, a fájdalom egyre mélyül. […] Az egyház nem tud megmenteni egy embert vasárnap, ha a hét során tétlenül nézi lelke keresztre feszítését.”7
2009 áprilisában az előző Elnöklő Püspökség egyik tanácsosa, Richard C. Edgley, elmesélt egy történetet egy példás kvórumról, akik összefogtak, hogy segítsenek egy egyháztag társuknak, aki elvesztette a munkáját:
„A Utah állambeli Phil’s Auto of Centerville arról tanúskodik, mire képes a papsági vezetés és egyetlen kvórum. Phil az elderek kvórumának tagja volt, és autószerelőként dolgozott egy helyi műhelyben. Sajnos a műhely, ahol dolgozott, gazdasági nehézségeken ment át, és el kellett bocsátaniuk Philt. Nagyon lesújtotta, hogy így alakultak a dolgok.
Amikor a püspöke, Leon Olsen, valamint az elderek kvórumának elnöksége meghallotta, hogy Phil elveszítette a munkáját, imádságos lélekkel átgondolták, hogyan segíthetnének neki talpra állni. Végtére is a kvórum egyik tagjaként a társunk, a testvérünk volt, és segítségre volt szüksége. Arra jutottak, hogy Philben megvan a saját vállalkozás vezetésének képessége. Az egyik kvórumtag felajánlotta, hogy van egy régi csűrje, melyet műhelyként lehetne használni. A kvórum többi tagja segíthet az új műhelyhez szükséges eszközök és készletek összegyűjtésében. És szinte mindenki segíthet a régi csűr kitakarításában.
Ötleteiket megbeszélték Phillel, majd a kvórum többi tagja elé tárták. Kitakarították és felújították a csűrt, összegyűjtötték az eszközöket, és mindent rendbe tettek. A Phil’s Auto sikeres volt, és végül jobb, állandó helyre költözött – mindezt annak köszönhetően, hogy testvérei a kvórumban a krízis idején felajánlották a segítségüket.”8
Természetesen, ahogyan az évek során a próféták újra és újra elismételték: „A legfontosabb dolog, amit az Úr munkájában valaha is végezni fogsz, a saját otthonod falain belül fog zajlani.”9 Sokat kell tennünk azért, hogy megerősítsük a házasságokat az olyan társadalmakban, melyek egyre inkább alábecsülik azok fontosságát és céljait. Sokat kell tennünk azért, hogy megtanítsuk gyermekeinket „imádkozni…, és arra, hogy egyenes derékkal járjanak az Úr előtt” (T&Sz 68:28). Feladatunk nem kevesebb, mint hogy segítsünk gyermekeinknek megtapasztalni azt a hatalmas változást a szívben, vagyis az Úrhoz való megtérést, melyről oly ékesszólóan beszélnek a Mormon könyvében (lásd Móziás 5:1–12; Alma 26). A Segítőegylettel karöltve a papsági kvórumok megerősíthetik a szülőket és a házasságokat, a kvórumok pedig biztosíthatják a papság áldásait az egyedülálló szülőknek.
Igen, fivérek, van még mit tennünk! Köszönjük az áldozatokat, melyeket hoztok, és azt a sok jót, amit tesztek. Ezen az úton haladjatok tovább, és az Úr meg fog segíteni benneteket. Időnként talán nem lesztek biztosak benne, mit tegyetek vagy mondjatok – de mindenképp haladjatok tovább! Kezdjetek el cselekedni, és az Úr gondoskodik róla, hogy „hatékony ajtó nyíl[jon] majd meg [nektek]” (T&Sz 118:3). Nyissátok szólásra a szátokat, és Ő megígéri, hogy „nem szégyenültök meg az emberek előtt; mert az adott órában, igen, az adott pillanatban megadatik nektek, hogy mit mondjatok” (T&Sz 100:5–6). Igaz, hogy sok tekintetben hétköznapiak és tökéletlenek vagyunk, de van egy tökéletes Mesterünk, aki tökéletes engesztelést hozott, és segítségül hívhatjuk az Ő kegyelmét és papságát. Ha bűnbánatot tartunk és megtisztítjuk a lelkünket, ígéretet kapunk, hogy tanításban részesülünk és hatalommal ruháznak fel minket a magasból (lásd T&Sz 43:16).
Az egyház, a világ és a nők férfiakért, olyan férfiakért fohászkodnak, akik fejlesztik a képességeiket és a tehetségeiket, akik hajlandóak dolgozni és áldozatokat hozni, akik segítenek másoknak boldogságot és szabadulást nyerni. Így kiáltanak: „Emelkedjetek fel, Isten fiai!”10 Isten segítsen nekünk ezt tenni. Jézus Krisztus nevében, ámen.