Kisgyermekeknek
Evelin templomi bizonysága
Evelin nagyon szeretett Elemibe járni. Mindig jelentkezett, hogy ő mondja az imát. A tanítóinak is szeretett segíteni.
De Evelin ma fog először beszédet mondani. Miközben a terem elejébe ment, összerándult a gyomra, és a szíve is egyre gyorsabban vert. Ta-tamm. Ta-tamm. Ta-tamm.
„Sziasztok – mondta Evelin, amikor a terem elejébe ért. – Evelinnek hívnak. A családom nemrég elment a templomba, hogy örökre együtt lehessünk.”
Evelin mesélt az elemis gyerekeknek a fehér ruháról, melyet viselt. A templom is nagyon fehér volt. Elmondta, hogy a szüleivel és a nővérével egymáshoz pecsételték őket örökre.
„Tudom, hogy Mennyei Atyánk szeret minket – mondta Evelyn. – Engedi, hogy elmenjünk a templomba, hogy örökre együtt lehessünk a családunkkal.”
Evelin visszaült a helyére. Nagyon boldog volt. Úgy érezte, mintha meleg fény ragyogná át a testét. Boldog volt, hogy elmehetett a templomba.