Az ötperces tanítás

Írta: Christopher James Smith

Csak öt perccel késtem le az ültetést. Ettől még bizonyosan részt vehetek a diplomaosztómon.

Az utolsó egyetemi évem végén elérkezett a diplomaosztó ünnepség ideje, amikor minden elballagó hallgató a hagyományos föveget és talárt viselve átvehette a diplomáját egy magas tisztséget viselő vendégtől. Vártam ezt a pillanatot, a négy kemény év megünneplését. Az ünnepség reggelén levelet kaptam az egyetemtől, de nem nyitottam fel.

A ceremónia 13:30-kor kezdődött, én pedig fényképet szerettem volna még készíttetni előtte. Sajnos a fényképésznél hosszú sor állt, az óra mutatója pedig vészesen közeledett az ünnepség kezdési időpontja felé. De már olyan sokat vártam, hogy eltökéltem: el fogom készíttetni a fényképet. Végül 10 perccel az ünnepség megkezdése előtt szaladtam be az iskolába.

Amikor azonban a teremhez értem, az ajtókat zárva találtam, melyek előtt biztonsági őrök álltak. Kértem, hogy engedjenek be, de az őrök visszautasítottak, mondván, az ültetés előtt 15 perccel kellett volna megérkeznem. Ekkor hallottam először erről a követelményről, úgyhogy tovább erősködtem, de az őrök nem mozdultak. Négy évig dolgoztam ezért a diplomáért, és most nem vehetem át az ünnepségen. Fenn kellett ülnöm a galérián a többi vendéggel együtt.

Amikor hazaértem, kinyitottam a reggel kapott levelet, melyben világosan leírták, hogy az ültetés előtt 15 perccel kell érkeznem, különben nem fognak beengedni. Úgy éreztem magam, mint a bolond szűzek egyike a Szabadító példázatából:

„Mikor pedig [a bolond szűzek] venni járnak vala, megérkezék a vőlegény; és a kik készen valának, bemenének ő vele a menyegzőbe, és bezáraték az ajtó.

Később pedig a többi szűzek is megjövének, mondván: Uram! Uram! nyisd meg mi nékünk.

Ő pedig felelvén, monda: Bizony mondom néktek, nem ismerlek titeket” (Máté 25:10–12).

Habár egy fontos ünnepségtől való eltiltás egy apró hiba miatt súlyos következménynek tűnhet, rájöttem, hogy ez már csak így van a döntésekkel és a következményekkel. Amikor felveszem a bot egyik végét a földről, a másik végét is felveszem vele együtt. Így van ez a döntésekkel is: nem csupán a cselekedetet választom meg, hanem a vele járó következményt is, akármilyen előreláthatatlan is legyen az a következmény.

Sátán az, aki azt akarja, hogy a következmények átgondolása nélkül hozzunk döntéseket. Ezt gyakran úgy teszi, hogy rávesz minket, hogy a fizikai éhségünkre, a test akaratára (lásd 2 Nefi 2:29) és az azonnali elégedettségre koncentráljunk.

Mennyei Atyánk azonban azt szeretné, hogy a boldogságra és az örök áldásokra koncentráljunk. Elvárja tőlünk, hogy a következményeket is figyelembe vegyük, amikor döntéseket hozunk, és hogy a következmények is részét képezzék a motivációnknak: „Az emberek… szabadon választhatják a szabadságot és az örök életet, minden ember nagy Közbenjárója által, vagy választhatják a fogságot és a halált” (2 Nefi 2:27).

Habár nem vagyok hálás azért, hogy lekéstem a diplomaosztómat, hálás vagyok azért az örök tanulságért, melyet levonhattam belőle – hogy soha ne akarjak olyan döntést hozni, amely megakadályozna benne, hogy ott lehessek a Vőlegény jelenlétében. Ahelyett, hogy kizárjon azzal, hogy „nem ismerlek téged”, arra törekszem, hogy olyan döntéseket hozzak, hogy azt mondja majd nekem: „…menj be a te uradnak örömébe” (Máté 25:21).