Fiatal nők és a misszió
Nézzük, hogyan alkalmazták e fiatal nők a teljes idejű misszionáriusi szolgálattal kapcsolatos prófétai tanácsot.
A 2012. évi októberi általános konferencián Thomas S. Monson elnök bejelentette, „hogy minden olyan érdemes fiatal nőt, aki szolgálni kíván, mostantól 21 helyett már 19 éves korától is lehet javasolni a misszionáriusi szolgálatra”. Hozzátette, hogy bár „nincsenek ugyanazon kötelezettség alatt, mint a fiatal férfiak”, „igen értékes misszionáriusok, és nagyra becsüljük a szolgálatukat”1.
Hogyan dönti el egy nőtestvér, hogy szolgáljon-e? A következő beszámolókból megtudjuk, hogyan vezette a Lélek a nőtestvéreket azon döntésükben, hogy számukra melyik a jó ösvény.
A hiányzó láncszem
Ha kiskoromban valaki megkérdezte volna tőlem, hogy szolgálnék-e missziót, nemmel feleltem volna. Ahogy érettebb lettem, a szívem e tekintetben lágyulni kezdett, részben talán azért, mert láttam az idősebb testvéreimet is szolgálni. De még mindig nem igazán gondoltam, hogy ez olyasvalami, amit megteszek majd.
21 évesen kezdtem eltűnődni, hogy menjek-e misszió-ba, de nem igazán imádkoztam róla komolyan. Ahogy telt-múlt az idő, kezdett hiányérzetem lenni. Édesanyámnak elmeséltem, mit érzek, ő pedig azt javasolta, hogy vegyem fontolóra a missziót. Azt mondta, az én koromban ő is hasonló érzéseken ment át, mint én. Számára a misszió volt a válasz, így lehet, hogy nekem is az lesz.
Megrémültem a gondolattól, hogy a misszióról imádkozzak. Az egyik oka annak, hogy sohasem fontolgattam korábban a missziót, az volt, hogy nem hittem, hogy elég erőm lenne hozzá. Ott kellene hagynom a kényelmet, és talán még egy új nyelvet is meg kellene tanulnom! Ezenfelül nem gondoltam, hogy elég jól ismerem az evangéliumot ahhoz, hogy tanítsam. Ám miután célzottan imádkoztam erről, éreztem, hogy a félelmeim megszűnnek. A válasz, melyet kaptam, elsöprő volt: az Úr szeret engem, és azt akarja, hogy missziót szolgáljak.
Elámultam, mennyire biztosnak éreztem magam, miután megkaptam a válaszomat. Többé nem izgultam emiatt, és nem éreztem magam képtelennek rá, hanem lelkesen vártam, hogy megoszthassam az evangéliumot, és elkezdtem kitölteni a missziós papírjaimat. Hamarosan elhívtak a Utahi Salt Lake City Templom Tér Misszióba.
Rebecca Keller Monson
Misszionáriusi élet
17 éves koromban elkezdték kérdezgetni tőlem, hogy megyek-e majd misszióba. Mivel még nem döntöttem el, mindig rövidre zártam a témát.
De ahogy közeledett a 21. születésnapom, elkezdtem gondolkodni rajta. Elolvastam a pátriárkai áldásomat, beszéltem a szüleimmel, és imádkoztam róla.
De soha nem éreztem semmit. Soha nem éreztem, hogy szolgálnom kellene. Gordon B. Hinckley elnök (1910–2008) tanácsa járt az eszemben, aki azt mondta, hogy bár „nagyon örülnek a misszionárius nővéreknek, nekik nem kötelességük misszióba menniük”2. Az Úr szavai által is emlékeztetve lettem a Tan és a szövetségekből: „Ha… Istent kívánjátok szolgálni, el vagytok hívva a munkára” (4:3).
Ez a szentírás segített meghozni a döntésemet, hogy ne szolgáljak missziót. Amikor imámban elmondtam az Úrnak a döntésemet, békét és megerősítést éreztem, hogy a teljes idejű szolgálaton kívül vannak más módok is arra, hogy misszionárius legyek. Azóta rájöttem, hogy számos módon meg tudom osztani a bizonyságomat – például az Úr gyengéd irgalmasságáról való beszélgetés által, a látogatótanítással, vagy a családtörténeti és templomi munkán keresztül. Elköteleztem magam a misszionáriusi munkára azáltal, hogy igyekszem az evangélium szerint élni és követni a Lélek sugalmazásait.
Amy Simon
Bátorság
2010 elején nehézségeim adódtak, ezért elmentem sétálni, hogy kiszellőztessem a fejem. Séta közben úgy éreztem, a Lélek azt súgja nekem, hogy ne aggódjak a múlt miatt, inkább gondoljak a jövőmre. Amint elkezdtem átgondolni az iskolavégzéssel kapcsolatos céljaimat, sugalmazást éreztem, hogy gondolkodjak el a missziós szolgálaton is. Előtte soha nem gondoltam a misszióra, de amint az ötlet megfogant, úgy jött meg a lelkesedésem és a vágyam is a szolgálatra. Úgy határoztam azonban, hogy egy ilyen nagy döntéshez több gondolkodási időre van szükségem.
A következő hónapokban sokféle sugalmazást kaptam arra, hogy missziót szolgáljak. Bár még mindig ugyanúgy éreztem rá a vágyat és ugyanolyan izgatott voltam, a sugalmazásokkal együtt felbukkantak a kétségek és félelmek is. Tudtam, hogy arra biztatják a nőket, hogy ha úgy érzik, akkor szolgáljanak missziót, de nem kötelességük. Ebben az időszakban papsági áldásokat is kaptam, melyekben azt mondták, az Úr örülni fog, bárhogy is döntök.
Következő nyáron lett egy szobatársam, aki már szolgált missziót. Elmondta, hogy ő is érzett félelmet a döntése előtt, sőt, még utána is. Segített megértenem, hogy a Lélek nem a kétségeken és félelmeken keresztül szól hozzánk (lásd 2 Timótheus 1:7). Miközben beszélgettünk, a Lélek megérintett. Visszatértem a szobámba, és elolvastam egy barátom levelét, aki épp misszióban volt. A levélben arra buzdított, hogy olvassam el a Józsué 1:9-et, a Lélek pedig nem hagyott nyugodni, míg fel nem lapoztam.
A szentírás szavai átjárták a lelkemet: „[L]égy bátor és erős[!] Ne félj, és ne rettegj, mert veled lesz az Úr, a te Istened mindenben, a miben jársz.” Úgy éreztem, mintha az Úr közvetlenül hozzám szólt volna. Tudtam, hogy szolgálhatok missziót, és nem kell félnem, mert nem egyedül végzem majd: az Úr ott lesz velem.
Egy hónappal később megkaptam az elhívásomat a Fülöp-szigeteki Iloilo Misszióba, ahol a Józsué 1:9 volt a misszió mottója.
Kristen Nicole Danner
Egy másfajta misszió
Egész életemben azt terveztem, hogy teljes idejű missziót fogok szolgálni. Amikor azonban megkezdtem tanulmányaimat a Brigham Young Egyetemen (USA, Utah), izgulni kezdtem. Honnan tudjam, hogy tényleg el kell-e mennem missziót szolgálni? A 21. születésnapom előtti évem azzal telt, hogy könyörögtem Mennyei Atyámnak, mondja meg, hogy menjek-e. Aztán az egyik vallásprofesszorom mondott valamit, ami megváltoztatta az életemet: „Az Úr nem tud egy leparkolt autót vezetni.” Úgy döntöttem, cselekszem.
Beküldtem a papírjaimat, megkaptam az elhívásomat, vettem misszionáriusi öltözéket, és hazautaztam Utahból Észak-Karolinába, mindezt úgy, hogy közben őszinte imádkozás, tanulás és böjtölés által készültem a missziómra.
Miután hazatértem Észak-Karolinába, egy fiatalember, akivel az egyetemen találkozgattam, odautazott hozzám, és komolyan átbeszéltük a kapcsolatunkat.
Az imáim újból komolyabbak és könyörgőek lettek, de továbbra is úgy éreztem, az Úr rám bízta, hogy hozzam meg a saját döntésemet. Éreztem a felelősség súlyát, de azt az édes bizonyságot is, hogy ha hittel döntök, az Úr támogatni fogja a döntésemet.
Tíz nappal a kitűzött indulási időpontom előtt a barátom megkérte a kezem. Elhalasztottam a missziómat, hogy időt hagyjak magamnak átgondolni a dolgokat. Amikor elhatároztam, hogy igent mondok a lánykérésre, a Lélek megerősítette a vőlegényemnek és nekem is, hogy helyesen döntöttünk.
Bár nem szolgáltam teljes idejű missziót, az arra való készülés megváltoztatta az életemet. Az Úrhoz való közeledésem segített olyan emberré válnom, amilyenre neki szüksége volt ahhoz, hogy betöltsem a küldetésemet feleségként és édesanyaként.
Cassie Randall
Életre szóló élmények
Már fiatal koromban megáldattam az evangéliumról való bizonysággal és az az iránti szeretettel, de nem tudnám konkrétan megmondani azt a pillanatot, amikor rájöttem, hogy missziót kell szolgálnom. Egyszerűen mindig is tudtam, hogy majd elmegyek. Már korán kitűztem célként, hogy úgy fogok élni, hogy megfeleljek a misszionáriusi szolgálatra.
Amikor nekiálltam kitölteni a misszionáriusi jelentkezésemet, böjtöltem, imádkoztam, és eljártam a templomba. A püspökömmel együtt dolgozva továbbra is ugyanazt a békét éreztem a misszióval kapcsolatban, mint előtte egész életemben.
Időnként nehéz volt a folyamat: hirtelen úgy tűnt, az élet egyre drágább lett, az iskola és a munka pedig egyre megterhelőbb. Kollégiumban laktam, távol a családomtól, és úgy tűnt, az összes barátom házasodni készül. Ijesztő volt, mikor rájöttem, hogy azok, akik fontosak számomra, megváltoznak, amíg én nem leszek ott.
Mivel nem volt konkrét lelki élményem, amely megerősített volna azon döntésemben, hogy szolgáljak, könnyű volt kételkednem, amikor a dolgok nehezebbre fordultak. De miután megkaptam az elhívásomat a Chilei Santiago Keleti Misszióba, az Úr megáldott, hogy már azelőtt szeretni tudjam az embereket a missziómban, mielőtt elindulnék. Olyan életre szóló élményekben volt részem, melyek arról tanúskodnak, hogy számomra jó döntés volt a misszió.
Madeleine Bailey
Bal oldali fényképes illusztráció: Robert Casey. Fotó a névtábláról: Emily Leishmann Beus © IRI
Fenti fényképes illusztráció: Derek Israelsen. Jobb oldali fényképes illusztráció: Jerry L. Garns