Készen állok az olvasásra
„…nem félelemnek lelkét adott nékünk az Isten; hanem erőnek… lelkét” (2 Timótheus 1:7).
Niki nyugtalanul mocorgott a székén, miközben az Elemiben a többi gyermeket hallgatta, ahogy felváltva olvasnak a szentírásokból. Remélte, hogy rá soha nem kerül sor.
Niki egy diszlexia nevű tanulási nehézséggel küzdött. Amikor ránézett egy könyvben a betűkre, úgy tűnt, hogy azok össze-vissza szaladgálnak és helyet cserélnek az oldalon. Amikor hangosan olvasott, a szavakat lassan és néha rossz sorrendben sikerült kimondania. Néha olyan szavakat is felolvasott, melyek egyáltalán nem voltak ott.
Minél közelebb került ahhoz, hogy rá kerüljön a sor, Niki annál jobban félt. Amikor végül ő következett, nem bírta tovább.
„Ki kell mennem a mosdóba” – mondta hirtelen, és felugrott a székéről, a földre ejtve a szentírásait. Niki elszaladt a folyosó végén lévő mosdóba. Örült, hogy rajta kívül nem volt ott senki. Megállt a sarokban, és elsírta magát.
Néhány perccel később hallotta, ahogy Juhász nőtestvér a mosdó felé közeledik és őt szólongatja. „Mi a baj, Niki?”
Niki nem tudta, mit mondjon. Annyira szégyellte magát. A többi gyerek közül senkinek nem volt ilyen gondja. „Nem tudok olvasni!” – mondta sírva, és a kezébe temette az arcát.
„Nem tudsz olvasni? – kérdezte Juhász nőtestvér csodálkozva. – De hát hallottalak beszédet mondani az Elemiben. Tudom, hogy tudsz olvasni.”
Niki megrázta a fejét. „Meg szoktam tanulni a beszédeimet. Újra és újra elgyakorolom őket, hogy ne kelljen olvasnom az emberek előtt. Nem tudok hangosan olvasni, vagy ha megpróbálom, sokat hibázom. Nem szeretném, hogy a többi gyerek kinevessen.”
„Ó, Niki, nagyon sajnálom. Addig nem foglak felszólítani olvasni, amíg nem állsz készen rá – mondta Juhász nőtestvér. – És nem hiszem, hogy bárki is kinevetne téged az osztályban. Ők a barátaid.”
„Az iskolában kinevetnek a gyerekek” – suttogta Niki.
Juhász nőtestvér letörölte Niki könnyeit. „Gyere vissza az osztályba. Majd meglátod, hogy ők nem nevetnek rajtad” – mondta.
Visszasétáltak együtt a terembe. Niki barátja, Betti, Niki mellett foglalt helyet, és éppen Niki szentírásainak összegyűrődött lapjait simítgatta. Niki leült, Betti pedig visszaadta neki a szentírásait.
„Ki szeretne következőnek olvasni?” – kérdezte Juhász nőtestvér.
„Niki jön” – mondta az egyik fiú az osztályból.
Niki tétovázott, de körbenézett, és látta az osztálytársai kedves mosolyát. Juhász nőtestvér bólintott és mosolygott. Niki izgult, de megtalálta a megfelelő részt, és elkezdett olvasni.
Lassan jöttek a szavak. Néhányszor hibázott, de amikor elakadt, Betti halkan Niki fülébe suttogta a helyes szót. Niki nem olvasott olyan jól, mint a többi gyerek az osztályban, de senki sem nevette vagy gúnyolta ki. Ezután más folytatta az olvasást, az óra pedig folytatódott tovább.
Amikor óra után kisétáltak az Elemiből, Juhász nőtestvér odasúgta Nikinek, hogy büszke rá. Niki hálás volt, hogy nem kell többé rejtegetnie a problémáját. „Tovább gyakorlok majd” – gondolta, és elmosolyodott, tudván, hogy jó barátai vannak az egyházban, akik végig támogatni fogják.
Illusztrációk: AprYl Stott