A szülinapi kívánságom
Angelica Carbonell Digal, Fülöp-szigetek
Amikor 18 évesen elfogadtam az evangéliumot, tudtam, hogy egy mindennél édesebb gyümölcsöt ízleltem meg. Hatalmas örömet éreztem, de eszembe jutottak a családtagjaim, akik el voltak veszve és tévelyegtek. Nagyon fájt, hogy én vagyok az egyetlen egyháztag a családomból, de nem tudtam, hogyan nyissam fel mások szemét és fülét az igazságra.
Sokféle módon próbáltam meggyőzni a családomat, hogy hallgassák meg a misszionáriusokat, de minél jobban próbálkoztam, ők annál inkább vonakodtak.
Idővel teljesen elcsüggedtem, és már kezdtem azon gondolkodni, hogy többé nem megyek az egyházba. Amikor azonban imádkoztam, eszembe jutott egy szentírás: „[Ha] ezután megtagadtok engem, akkor jobb lett volna nektek, ha meg sem ismertetek volna engem” (2 Nefi 31:14). Ezek után kitartóbban imádkoztam, olvastam a szentírásokat, eljártam az egyházi gyűlésekre, és életem áldásaira összpontosítottam. Ennek eredményeként a fájdalom kezdett enyhülni.
Ahogy közeledett a születésnapom, sugalmazást éreztem, hogy az otthonunkban tartsam a szülinapi bulimat, és meghívjam az egyháztag barátaimat is, beleértve a teljes idejű misszionáriusokat. Azt akartam, hogy a családom közelebbi kapcsolatba kerüljön az egyháztagokkal, akik számomra a világ legboldogabb embereinek tűntek. A szülinapi bulimon úgy éreztem magam, mint egy családi esten.
Ettől kezdve a dolgok kezdtek megváltozni. A misszionáriusok szívesen látott vendégek lettek nálunk, és nagyon összebarátkoztak a családommal. Egy napon édesapám bejelentette, hogy azt szeretné, ha az egész család meghallgatná a misszionáriusokat, és elmennénk az egyházba is. Teljesen ledöbbentem.
Három évvel a keresztelkedésem után az egész családom megkeresztelkedett. A keresztelőn a bátyám bizonyságot tett, édesapám pedig köszönetet mondott a misszionáriusoknak. Az egyházközség tagjai ámuldoztak a megtérésükön.
Hogyan történt? Mindebben része volt annak a sok-sok könnynek, melyet ontottam, és a kitűzött céloknak, de édesapám szívét legfőképpen a misszionáriusok és az egyházközség tagjainak szeretete és barátsága lágyította meg. Minden egyháztag misszionárius volt, mert példát mutattak azzal, ahogy Jézus Krisztus evangéliuma szerint éltek. Hálás vagyok értük és Mennyei Atyánk tervéért, amely lehetővé teszi a családoknak, hogy örökre együtt éljenek.