Meglátni a jót Dorkában
Ki nem állhattuk egymást. Vajon lehetünk-e valaha is barátok?
Illusztrálta: Taia Morley
Negyedikben a legjobb osztályba jártam. Minden tökéletes volt az osztályban – kivéve Dorkát (a nevet megváltoztattuk). Szinte mindenkihez goromba volt, engem is beleértve. Láttam, hogy meglökött másokat a folyosón, sőt néha még engem is. Sírva mentem haza az iskolából, mert nem értettem, miért durva velem.
Senki sem barátkozott vele. Külön asztalnál ült ebédnél, mert senki sem akart a közelében ülni. Meséltem az anyukámnak Dorkáról, ő pedig megváltoztatta az életemet a következő bölcs szavakkal: „Talán csak barátra van szüksége.”
Ez teljesen ledöbbentett. Hogyan tudnék kedves lenni valakihez, aki gondolkodás nélkül kicsúfolna engem? Vonakodva bár, de úgy döntöttem, kedvesebb leszek Dorkához, és megpróbálom megérteni őt. Amint jobban megismertem, rájöttem, hogy ő tulajdonképpen kedves lány. Hamarosan megtudtam, hogy az élete sokkal rosszabb volt, mint valaha is gondoltam volna. Erőszakos otthonban nevelkedett, és minden olyan beszélgetést került, amiben a „család” szó előfordult.
Egy nap a barátaimmal ültem az ebédlőben. Mivel Dorka goromba volt másokkal, néhány lány vele sem volt valami kedves. Hangosan csúfolni kezdték, úgy, hogy Dorka is hallja. Olyasmiket mondtak, hogy „gyere, ülj ide hozzánk – SOHA!”. „Mi ez a szag? Ja, ez csak Dorka.” Meg ilyeneket hogy: „Tartsd magad távol tőlünk!” Csak ültem ott, és hallgattam.
Majd meghallottam egy halk hangot a az elmémben: „Tegyél valamit!” Felálltam, és éreztem, ahogy egy tucatnyi szempár rámszegeződik. „Hagyjátok abba! – mondtam. – Miért mondtok ilyen dolgokat bárkinek is? Legyetek kedvesek hozzá!” Mindenki elcsendesedett. Miközben leültem, Dorkára pillantottam. Ő megfordult, és őszinte hálával nézett vissza rám.
Hatodik osztályban közeledett a 12. születésnapom, és szerettem volna bulit rendezni néhány barátommal. Amikor az anyukám megkérdezte, hogy szeretnék-e még valakit meghívni, ugyanazt a halk hangot hallottam a fejemben: „Hívd meg Dorkát!”
„Szeretném meghívni Dorkát” – mondtam az anyukámnak.
„Tényleg?”
Bólintottam. A szülinapi buli után a barátaim és én, beleértve Dorkát is, annyira összebarátkoztunk, hogy az iskola utolsó három hónapjában minden pénteken találkoztunk. Dorka minden alkalommal csatlakozott hozzánk, és legjobb barátok lettünk.
Most nyolcadikos vagyok, és egy másik államba költöztem, de tartom a kapcsolatot Dorkával, aki még mindig az egyik legjobb barátom. A többi barátom néha azt kérdezi, hogyan kerültünk ilyen közel egymáshoz.
„Negyedikben erőszakos volt, és többnyire utáltuk egymást” – mondom ilyenkor.
„Hát akkor hogyan lettetek ilyen jó barátok?”
„Megkerestem benne a jót. Mindenkiben van valami jó, és én megpróbáltam megtalálni a benne rejlő jót.”