A Mormon könyve – oszd meg!
Tudtam, hogy a Mormon könyve igaz, méghozzá három olyan dolog miatt, amit akkor éreztem, amikor olvastam.
Tizennyolc éves koromban a perui Limában éltem. Itt is születtem és itt nőttem fel. Akkoriban édesapám találkozott egy jóbarátjával, akit már régen nem látott.
Édesapámra nagy hatással volt az, hogy a barátja látszólag megfiatalodott, és jól volt öltözve. Megkérdezte tőle, mi történt vele, amitől így megváltozott. „Csak nem nyertél a lottón?” – kérdezte. Barátja így felelt: „Nos, még ennél is jobb történt velem. Mormon vagyok, és szeretném megosztani veled és a családoddal az evangéliumot.”
Édesapám azt hitte, barátja csak ugratja, ezért azt mondta: „Jól van, ha el akarod küldeni hozzám a misszionáriusaidat, csak nyugodtan!” A férfi azonban komolyan gondolta, és néhány napon belül eljöttek a misszionáriusok és bekopogtattak hozzánk. Egy csodás élmény kezdete volt ez.
A misszionáriusok tanítottak nekünk a Mormon könyvéről, és adtak belőle egy példányt, hogy olvassuk. Ez nyáron történt, én pedig épp a szünidőmet töltöttem, miután befejeztem az első évemet az egyetemen. Így hát fogtam a könyvet az aznap délutáni beszélgetésünket követően, és elkezdtem olvasni.
Egymás után faltam az oldalakat, és nem bírtam letenni. Valami hihetetlen varázslatot árasztott magából a könyv. Szeretek olvasni, és már sok könyvet el is olvastam, de ez teljesen más volt. Teljesen magával ragadott, és több órányi olvasás után édesanyám rám szólt: „Juan, oltsd el a lámpát! A testvéreid aludni szeretnének.” „Jó, csak egy perc, csak még egy perc” – feleltem, s azzal tovább olvastam. Még a sok órányi olvasás után sem éreztem éhséget, szomjúságot és nem voltam álmos sem.
Már azelőtt, hogy befejeztem a könyvet, tudtam, hogy van benne valami különleges. Amikor először olvastam a könyvet, három olyan élményt szereztem, amely bizonyságot adott nekem.
Az első, ami történt velem ezekben az órákban, hogy hatalmas békét éreztem, amely különbözött mindattól, amit eddig ismertem. Ez a békés érzés órákon át elkísért.
A második dolog, amit olvasás közben tapasztaltam, az öröm érzése volt. Ez nem az a fajta boldogság volt, melyet akkor tapasztaltam, amikor a barátaimmal voltam, vagy amikor megvettem valamit, ami nagyon tetszett. Nem csupán vidám voltam: valódi örömöt éreztem! Miközben olvastam, potyogtak a könnyeim, és rájöttem, hogy ez nagyon tetszik nekem!
A harmadik dolog, amit tapasztaltam, a megvilágosodás volt. Amikor elkezdtem a könyvet, nehezen értettem, mert számomra ismeretlen szavakkal volt tele, mint például Nefi, engesztelés és hasonlók. De néhány óra olvasás után megnyíltak a szemeim, és olyan volt, mintha világosság gyúlt volna az elmémben, és egyre többet és többet fogtam fel az olvasottakból.
Később megtudtam, hogy ez a három élmény a Szentlélek megnyilvánulásainak módjai közé tartozik. Befogadtam a Szentlelket, és kész voltam megkeresztelkedni, de várnom kellett a családom többi tagjára, hogy ők is mind saját bizonyságot szerezzenek. 1972. április 6-án végre édesanyámmal és a húgommal együtt megkeresztelkedtem. Az édesapám és a két fivérem is jelen voltak, és odafigyeltek arra, amin keresztül mentünk, majd néhány hónap múlva ők is megkeresztelkedtek.
Az egyház és az evangélium a megfelelő pillanatban érkezett az életembe. Az egyetem első évében sokféle emberi filozófiával, új eszmével és életstílussal kerültem szembe, melyek teljes mértékben különböztek attól, amihez addig szokva voltam. Azon értékek közül, melyeket egy másik egyházban tanultam gyerekkoromban, néhányat kihívás elé állítottak az egyetemen tanult eszmék.
Nehéz volt, mert össze voltam zavarodva. Olyan sok újdonságról hallottam, amiről úgy éreztem, nem helyesek, ám másoknak meg az volt a normális. A tudás pedig, amellyel rendelkeztem, nem volt elegendő ahhoz, hogy megvédjem az értékeimet.
Miután megkeresztelkedtem, már más volt visszamenni az egyetemre. Már tudtam reagálni szeretettel mindarra, amit mások mondtak. Magabiztosan azt tudtam mondani: „Nem, köszönöm, ez nem nekem való.” És most már tudom, miért kellett ezt mondanom. Az egyház és a Mormon könyve pont jókor érkezett számomra. Igazán hálás vagyok, mert ezek megváltoztatták az életemet.
Megáldattam azon döntésemért, hogy az egyházhoz csatlakoztam. Az egyházban találtam meg a legjobb barátaimat. Régebben eléggé félénk voltam, jobban szerettem egyedül lenni a könyveimmel, a tanulnivalóimmal, és élveztem az egyedüllétet. De miután az egyház az életembe került, megtanultam, milyenek az igaz barátok. Találtam egy csodálatos fiatal nőt is az egyházban, aki aztán a feleségem lett. Találtam papsági vezetőket és olyan embereket, akik törődtek velem. Az Úr egyházában megtaláltam mindent, amire szükségem volt.
Sokan vannak még, akik megtalálnák az egyházban, amire szükségük van. Ne félj szólásra nyitni a szádat, és azt mondani a barátaidnak: „Én ebben és ebben hiszek, és szeretném megosztani veletek.” Néha hallhatunk felnőtteket, akik megmondják, mi a helyes és mi a rossz, de amikor egy korunkbeli barátunk mondja ugyanezt, akkor rá jobban hallgatunk. Valamilyen oknál fogva a barátaink hangja erősebben hallatszik, mint a felnőtteké. Ezért legyél jó példa, mert sosem tudhatod, nincs-e egy Juan Uceda körülötted, aki csak vár. Nem tudhatod, míg ki nem nyitod a szád, és azt nem mondod: „Juan, szeretnélek meghívni az egyházamba. Szeretném, ha elolvasnád ezt a könyvet.” Ha megteszed ezt az apróságot, azzal életeket változtathatsz meg.
Uceda elder (jobbról a második) a családjával a perui Limában, nem sokkal az egyházhoz való csatlakozása után.
Miután az egyház tagja lett, Uceda eldernek teljes idejű misszionáriusként sok lehetősége adódott, hogy Peruban megossza bizonyságát a Mormon könyvéről. Balra fent: Uceda elder (jobbra) egy megtért családdal, akiket tanított. Balra lent: Uceda elder (hátsó sor jobbra) más misszionáriusokkal egy egyházi épület előtt.
A családi fotókat Uceda elder bocsátotta rendelkezésre. Illusztrációk: Brian Call