Végezd jól a részed!
Részlet az Egyházi Oktatási Szervezet fiatal felnőtteknek szóló esti beszélgetéséből, melyet a Brigham Young Egyetem – Idaho campusán tartottak 2012. március 4-én. A teljes angol nyelvű szövegért látogass el az lds.org/broadcasts/archive/ces-devotionals/2012/01?lang=eng oldalra.
Légy igazlelkű! Építs családot! Találj helyénvaló módot az anyagiak megteremtésére! Szolgálj az elhívásod szerint! Készülj fel az Istennel való találkozásra!
David O. McKay elnök (1873–1970) gyakran felemlegetett egy történetet, amely misszionárius szolgálata során esett meg vele Skóciában. Még csak rövid ideje volt misszióban, de honvágya volt. Egy alkalommal ellátogattak a közeli Stirling várához. Amikor a társával a várlátogatás után hazafelé tartottak, elhaladtak egy épület mellett, melynek ajtaja felett megpillantottak egy kőtáblába vésett feliratot, melyet általában Shakespeare-nek tulajdonítanak. Ez állt rajta: „Bármi is légy, végezd jól a részed!”
Élményére McKay elnök így emlékezett vissza: „Azt mondtam magamban, vagy talán a bennem lévő Lélek szólt így: »Te Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza tagja vagy. Sőt, most az Úr Jézus Krisztus képviselőjeként vagy itt. Elfogadtad a felelősséget, hogy az egyházat képviseld.« Majd eszembe jutott, hogy mit is csináltunk aznap délután. Városnézést tartottunk, történelmi és egyéb információkkal gazdagítottuk ismereteinket, és bevallom, igen, nagyon jól éreztem magam. […] Mindazonáltal ez nem misszionáriusi munka volt. […] Elfogadtam az arra a kőtáblára vésett üzenetet, és attól a pillanattól fogva, minden tőlünk telhetőt megpróbáltunk megtenni, hogy Skóciában misszionáriusként teljesítsük a ránk eső részt.”1
Ez az üzenet olyan fontos volt McKay elnök számára, és olyan hatással volt rá, hogy egész hátralévő életében ez inspirálta. Eltökélt volt abban, hogy bármilyen feladattal is bízzák meg, ő a tőle telhető legjobban fogja azt végezni.
Kerüljétek, hogy valódi szerepeteken kívül cselekedjetek!
Szem előtt tartva mindazt a lehetséges jót, ami bennetek, az egyház fiatalabb nemzedékében lakozik, mik is az én aggodalmaim a ti jövőtöket illetően? Milyen tanácsot adhatnék nektek? Először is, nagy lesz a nyomás rajtatok, hogy valódi szerepeteken kívül cselekedjetek, hogy – akár álarc mögé bújva – olyasvalakivé váljatok, aki nem igazán tükrözi azt a személyt, aki valójában vagytok, vagy akivé válni szeretnétek.
Egyházunk korai történelmében Joseph próféta, Emma és 11 hónapos ikreik, Joseph és Julia az Ohio állambeli Hiramben éltek John és Alice Johnson otthonában. Mindkét gyermekük kanyaróban szenvedett. Joseph a kisfiával egy pótágyon aludt a bejárati ajtó mellett.
Éjszaka egy csoport feketére festett arcú férfi betört az ajtón, és kirángatták az udvarra a prófétát, ahol megverték, majd Sidney Rigdonra és őrá is szurkot öntöttek.
A támadás legtragikusabb része az volt, hogy amikor apját kirángatták a házból, a kis Joseph is megfázott a hideg éjjeli levegőtől, melynek következményeként néhány nappal később meg is halt.2
A próféta és fivére, Hyrum mártírhalálában résztvevők is befestették arcukat, hogy elrejtsék valódi kilétüket.3
Napjainkban, amikor mindennél könnyebb névtelennek lenni, fontos alapelvek vonatkoznak arra, hogy ne viseljünk álarcot, és legyünk „hűek [a hithez], melyért mártírok haltak meg”4.
A rossz döntések meghozatala elleni egyik legnagyobb védelmünk az, hogy nem rejtőzünk a névtelenség álarca mögé. Ha bármikor azt veszitek észre, hogy ezt szeretnétek tenni, kérlek, ne feledjétek, hogy ez a veszélyre figyelmeztető egyik legkomolyabb jel, és a gonosz egyik eszköze, mellyel olyasvalami megtételére akar rávenni benneteket, amit nem kellene megtennetek.
Napjainkban egyesek gyakran névtelenül, valódi kilétük elrejtésével osztanak meg az interneten gyűlölködő, gúnyolódó és szélsőséges nézeteket. Néhányan ezt beszólogatásnak nevezik.
Pál apostol ezt írta:
„Ne tévelyegjetek. Jó erkölcsöt megrontanak gonosz társaságok.
Serkenjetek fel igazán és ne vétkezzetek; mert némelyek nem ismerik Istent” (1 Korinthusbeliek 15:33–34).
Világos, hogy a gonoszlelkű kommunikáció nem csupán merő modortalanság, hanem amennyiben utolsó napi szentek gyakorolják azt, igen káros hatással lehet azokra, akik nem ismerik Istent vagy nincs bizonyságuk a Szabadítóról.
Minden olyan viselkedés elítélendő, mely során az internetet valaki zaklatására, lejáratására vagy rossz színben való feltüntetésére használjuk. A társadalomban azt látjuk, hogy amikor az emberek a névtelenség álarca mögé bújnak, sokkal valószínűbb, hogy ilyen cselekedetekben vesznek részt, ami igen pusztító hatással van az udvarias eszmecserére. Megszegi továbbá a Szabadító által tanított alapvető tantételeket is.
A Szabadító elmagyarázta, hogy Ő nem azért jött, hogy kárhoztassa a világot, hanem hogy megszabadítsa azt. Ezután elmondta, mit is ért kárhoztatás alatt:
„[A] világosság e világra jött, és az emberek inkább szerették a sötétséget, mint a világosságot; mert az ő cselekedeteik gonoszak valának.
Mert minden, a ki hamisan cselekszik, gyűlöli a világosságot és nem megy a világosságra, hogy az ő cselekedetei fel ne fedessenek;
A ki pedig az igazságot cselekszi, az a világosságra megy, hogy az ő cselekedetei nyilvánvalókká legyenek, hogy Isten szerint való cselekedetek” (János 3:19–21; lásd még a 17–18 verseket).
Az igazlelkűeknek nincs szükségük álarcra, hogy általa elrejtsék valódi énjüket.
Az igaz hitelveitekkel összhangban cselekedjetek!
Akkor cselekedtek az igaz hitelveitekkel összhangban, amikor olyan dolgokkal töltitek az időtöket, melyek építik és fejlesztik a jellemeteket, és segítenek még inkább krisztusivá válnotok. Remélem, közületek senki sem tekinti elsősorban „szórakozásnak és játéknak” ezt az életet, hanem egy olyan időszaknak, mely során az Istennel való találkozásra készülünk fel (lásd Alma 34:32).
Azt, hogy miként végezzük jól a ránk szabott részt és használjuk megfelelően az időnket, jól szemlélteti egy mozzanat L. Tom Perry elder életéből, amikor a második világháború végén tengerészgyalogosként a Japánt megszálló amerikai erőknél szolgált. Perry elder akkor mesélt erről, amikor a Szabadítóról szóló különleges tanúságát vették fel.
„Egyike voltam azon tengerészeknek, akik elsőként szálltak partra Japánban a második világháborút követő békeszerződés aláírása után. Életem egyik legszomorúbb élménye volt, amikor Nagasaki letarolt városába értünk. A város nagy része teljes egészében elpusztult. A halottak egy részét még nem temették el. Megszálló haderő lévén felállítottuk a főhadiszállásunkat, és dolgozni kezdtünk.
Elég kilátástalan volt a helyzet, és néhányan többet akartunk tenni. Felkerestük a káplánt, és engedélyt kértünk, hogy segíthessünk keresztény templomok újjáépítésében. A háború alatt hozott megszorító intézkedések miatt ezek az egyházak majdnem teljesen beszüntették a működésüket. A még álló néhány épületük is súlyosan megrongálódott. Néhányan felajánlottuk ezeknek a kápolnáknak a rendbehozatalát és újravakolását a kimenőink alatt, hogy újra tarthassanak ott keresztény gyűléseket.
[…] Felkerestük a lelkészeket, akik a háború alatt nem szolgálhattak, és arra biztattuk őket, hogy térjenek vissza a szószékükhöz. Csodálatos élményben volt részünk, amikor az emberek ismét megtapasztalták keresztény hitük gyakorlásának szabadságát.
Amikor éppen arra készültünk, hogy Nagasakit elhagyva hazatérjünk, történt valami, amit soha nem fogok elfelejteni. Miközben felszálltunk a vonatra, amely a hajónkhoz vitt, a többi tengerész közül sokan csúfolódni kezdtek rajtunk. Mellettük voltak a barátnőik, akiktől búcsúzkodtak. Kinevettek bennünket, és a lányokra mutatva jelezték, hogy kihagytuk a Japánban való tartózkodás igazán szórakoztató részét. Szerintük csak az időnket pazaroltuk a munkánkkal és a falak vakolásával.
Még javában csúfolódtak, amikor az állomás közelében fekvő dombon feltűnt mintegy kétszáz nagyszerű japán keresztény, akiknek helyreállítottuk az imaházaikat, és a »Keresztény vitézek« című himnuszt énekelték. Odajöttek és ajándékokkal árasztottak el minket. Aztán mind felsorakoztak a vasúti sín mellé, és amikor elindult a vonat, kezünket egymás felé nyújtva összeérintettük ujjainkat. Beszélni nem tudtunk; túlságosan erőt vettek rajtunk az érzelmeink. De hálásak voltunk azért, hogy valamiképpen segíthettünk a kereszténység újraalapításában egy nemzetnek a háború után.”5
Kérlek, gondolkodjatok el ezeken, és legyetek felelősségteljesebbek abban, hogy mivel töltitek az időtöket. Ahogyan a Perry elder példájából is láttátok, nem arról beszélek, hogy kérkedjünk a vallásunkkal, vagy hogy a külvilágnak fitogtassuk hithűségünket. Ez benneteket és az egyházat is kínos helyzetbe hozhatja. Arról beszélek, hogy váljatok azzá, akikké válnotok kell.
Tűzzetek ki helyénvaló célokat!
A harmadik tanácsom azokkal a célokkal kapcsolatos, melyeken érdemes elgondolkodnotok. Nagyjából ugyanakkor, amikor a második világháború végén Perry elder a tengerészgyalogsággal Japánban állomásozott, Boyd K. Packer elnök, a Tizenkét Apostol Kvórumának elnöke szintén Japánban szolgált a légierőnél.
2004-ben másokkal együtt elkísértem Packer elnököt Japánba. Ott alkalma nyílt felidézni néhány történést, és visszaemlékezni néhány élményre, valamint olyan döntésekre, melyeket akkor hozott. Az ő beleegyezésével most megosztanám veletek néhány gondolatát és érzését.
Packer elnök olyan eseményekről számolt be, melyek egy Okinawa melletti szigeten történtek. Ezt az élményét a vadonban álló hegycsúcsként emlegeti. Személyes felkészültsége, valamint a más egyháztagokkal való találkozása elmélyítette hitét az evangélium tanításai iránt. Egyedül a megerősítés hiányzott neki – a biztos tudás mindarról, amiről már előzőleg érezte, hogy igaz.
Packer elnök életrajzírója így fogalmazta meg a történteket: „Az általa olyannyira vágyott megerősítés okozta békesség helyett az ártatlanok elleni háború poklával kellett szembenéznie. Gondolatai rendezéséhez egy félreeső helyet keresve, egy nap felmászott egy, az óceánra néző magaslatra. Odaérve egy parasztfalu maradványait találta, a közelben pedig egy elhagyatott burgonyaföldet. A kókadozó növények között egy lemészárolt anya és két kisgyermeke holttestét pillantotta meg. A látvány mélységes szomorúsággal töltötte el, mely a saját és minden család iránti szeretet érzéseivel kavargott szívében.”6
Ezt követően bement egy rozoga bunkerbe, hogy ott elmélkedjen és imádkozzon. Ezen eseményekre visszatekintve Packer elnök olyasmit fogalmazott meg, amit én megerősítő lelki élménynek neveznék. Sugalmazást érzett arra, hogy mit is kezdjen az életével. Akkor természetesen fogalma sem volt arról, hogy majd egyszer elhívják abba a magasztos és szent elhívásba, melyben most is szolgál. Az ő jövőképe annyi volt, hogy szeretett volna tanító lenni, aki a Szabadító tanításait hangsúlyozza. Határozottan eldöntötte, hogy igazlelkű életet fog élni.
Erősen érezte azt, hogy egy igazlelkű feleséget kell találnia, és hogy együtt majd egy nagy családot fognak felnevelni. Ez a fiatal katona felismerte, hogy választott szakmája szerény fizetéssel jár majd, és hogy drága társának ugyanazon prioritásokkal kell rendelkeznie, mint neki, valamint hajlandónak kell lennie nélkülöznie bizonyos anyagi javakat. Packer elnök számára Donna Packer nőtestvér volt a tökéletes társ, és mindig is az lesz. Soha nem volt felesleges pénzük, mégsem érezték, hogy bármitől is meg lennének fosztva. 10 gyermeket neveltek fel nagy áldozatok árán. Most 60 unokájuk és több mint 80 dédunokájuk van.
Azért osztom meg veletek ezt az igaz történetet, mivel a céljainkat általában a világ által nagyra értékelt dolgokra alapozzuk. Azon egyháztagok számára, akik részesültek a szabadító szertartásokban, az alapvető összetevők tényleg nagyon egyszerűek. Légy igazlelkű! Építs családot! Találj helyénvaló módot az anyagiak megteremtésére! Szolgálj az elhívásod szerint! Készülj fel az Istennel való találkozásra!
A Szabadító azt tanította, hogy „nem a vagyonnal való bővölködésben van az embernek az ő élete” (Lukács 12:15).
Építsétek az országotokat és a közösségeteket!
A személyes jellemvonások, tulajdonságok és döntések mellett, ha az a nemzedék szeretnétek lenni, akinek lennetek kell, akkor ott fogjátok építeni az országotokat és a közösségeteket, ahol éltek. A ti generációtoknak védelmeznie kell majd az igazlelkűséget és a vallásszabadságot. Az általunk birtokolt judeo-keresztény örökség nem csupán becses, hanem létfontosságú is Mennyei Atyánk tervében. Meg kell őriznünk azt a jövő nemzedékei számára is. Jó emberekhez kell csatlakoznunk, beleértve ebbe minden más hitet valló embert is, különösen azokat, akik felelősséget éreznek Isten felé saját viselkedésükért. Ők azok, akik megértik, miért beszélünk ma este arról, hogy „bármi is légy, végezd jól a részed”. A judeo-keresztény értékek és a vallásszabadság sikeres kihangsúlyozása fogja a ti nemzedéketeket azzá a nagyszerű nemzedékké tenni, amellyé válnia kell.
A világban napjainkban jelenlévő kihívások közepette az Első Elnökség és a Tizenkettek Kvóruma különös figyelmet fordít arra, hogy helyénvaló módon vegyetek részt saját országotok politikai folyamataiban. Az egyház a politikai versengésekben semleges állásponton áll, és nem támogat semmilyen jelöltet vagy pártot. Azt azonban elvárjuk, hogy az egyházunk tagjai teljes támogatással álljanak ki az általuk választott jelöltek és pártok mellett, olyan alapelveket szem előtt tartva, melyek megóvják a helyes kormányzást. A tanunk világos: „Szorgalmasan keress[ünk]… tisztességes embereket és bölcs embereket” (T&Sz 98:10).
Hatalmas bizalommal vagyunk irántatok. Az egyház vezetősége őszintén hiszi, hogy úgy vagytok képesek építeni Isten királyságát, ahogy eddig egyetlen nemzedék sem volt képes arra. Nemcsak szeretetünk és bizodalmunk van veletek, hanem imáink és áldásaink is. Tudjuk, hogy a ti nemzedéketek sikere létfontosságú az egyház folyamatos megszilárdításához és a királyság növekedéséhez. Imádkozunk azért, hogy jól végezzétek a dolgotok, miközben nem viseltek álarcot, valós énetek szerint cselekedtek, helyénvaló célokat tűztök ki, és ott építitek az országot és a közösséget, ahol éltek.