2013
Csak mosolyogj, és mondj nemet!
október 2013


Csak mosolyogj, és mondj nemet!

A szerző a Fülöp-szigeteken, Metro Manilában él.

Korábban már visszautasítottam, amikor itallal kínáltak, de most a vállalat elnöke kínált meg egy pohár borral.

Kép
A woman being offered alcoholic drinks.

Illusztráció: Sudi McCollan

Egyik nyáron gyakornokként dolgoztam egy szigeten Bicolban, a Fülöp-szigeteken. Csodálatos látványt nyújtott az óceán, és minden reggel elé nagy várakozással tekintettem.

Az estéktől azonban rettegtem. Ekkor kezdtek a táborban lévők inni és bulizni. Gyakran kaptunk meghívást ezekre a partikra, melyeken a többi gyakornokkal együtt részt kellett vennem, hiszen az ellenkezője tiszteletlenségnek számított volna.

Az első összejövetel az új gyakornokok üdvözlő partija volt. Féltem, elmenni rá, mert szinte biztos voltam benne, hogy meg fognak kínálni alkohollal, és nem tudtam, hogyan utasítsam vissza. Felhívtam egy barátomat az otthoni egyházközségemben, aki ellátott néhány csodás tanáccsal, ami megerősítette az önbizalmamat.

A vendégség elején felszolgáltak italokat, de szerencsére nem volt kötelező vennünk belőle. Mivel a gyakornoktársaim elfogadták, hogy nem iszom, a továbbiakban már könnyű volt visszautasítanom az alkoholt – egészen addig az estéig, amikor az összejövetelen a vállalat elnöke maga is részt vett. Egy üveg lambanog (helyi kókuszbor) volt a kezében. Nem sokkal az érkezése után láttam, hogy kitölti a bort, majd ezt mondja: „Meg kell tanulniuk, hogyan kell igazán inni!”, és ezzel átadta a poharat az egyik gyakornoknak. A lány azonnal kiitta.

A szívem hangosan kezdett kalapálni. Hamarosan rám kerül a sor. Halkan ezt suttogtam magamnak: „Nem fogom meginni. Nem fogom meginni.” Ezután láttam, hogy az elnök úr felém nyújt egy pohár bort. Nem tudtam, mit tegyek. A gyakornoktársaim kíváncsian figyelték a reakciómat. Rámosolyogtam az elnök úrra, és alázatosan ezt mondtam: „Ne haragudjon, uram, de én nem iszom.”

Tudtam, hogy ez csalódást okozott neki. Megkérdezte, miért nem iszom, mire ezt válaszoltam: „Mormon vagyok.”

„Nem hallottam még erről a vallásról – mondta. – Úgy hangzik, mint valami étel.” Ezen mindenki jót nevetett.

Én is mosolyogtam, de nem a viccen, hanem mert tudtam, hogy helyesen cselekedtem.

Többé senki nem kínált meg alkohollal. A viccelődés azonban tovább folytatódott, még a saját barátaim is ugrattak. Egyikőjük még azt is mondta, hogy hazudok, és hogy elképzelhetetlen, hogy az egyház tagjai sohasem isznak. Ekkor éreztem csak, milyen nyomás nehezedik néha az egyház tagjaira.

A szigeten szerzett tapasztalatokból sok leckét tanultam – nem csak egyetemit, hanem lelkit is. Megtanultam, hogy bár a gúnyolódás talán sohasem szűnik meg, az Úr Lelke mindig irányítani fog, hogy a helyeset tedd.

Nyomtatás