Arra kér minket, hogy legyünk a kezei
Cheryl A. Esplin
első tanácsos az Elemi Általános Elnökségében
A valódi krisztusi szolgálat önzetlen és másokra összpontosít.
„Egymást szeressétek; a mint én szerettelek titeket”.1 A kiváló kórus által elénekelt e szavakat Jézus jelentette ki, csupán néhány órával nagyszerű engesztelő áldozata előtt – mely áldozatot Jeffrey R. Holland elder a világ történelmében valaha is kinyilvánított tiszta szeretet legnemesebb bizonyítékának nevezett.2
Jézus nem csupán tanította nekünk, hogy szeressünk, de a tanításai szerint is élt. Szolgálata során Jézus „széjjeljárt jót tévén”3, és „mindenkit arra kért, hogy kövessék példáját”4. Azt tanította: „Mert a ki meg akarja tartani az ő életét, elveszti azt; a ki pedig elveszti az ő életét én érettem, az megtartja azt.”5
Thomas S. Monson elnök, aki megértette és életében is alkalmazza a szeretetre való intést, azt mondta: „Úgy vélem, a Szabadító azt mondja nekünk, hogy hacsak nem veszítjük el magunkat mások szolgálatában, saját életünknek sincs sok célja. Azok, akik csak maguknak élnek, …elfonnyadnak és elveszítik életüket, míg azok, akik mások szolgálatában elveszítik önmagukat, növekednek és virágba borulnak, s így megmentik az életüket.”6
A valódi krisztusi szolgálat önzetlen és másokra összpontosít. Egy rokkant férjét ápoló nőtestvér azt mondta: „Ne teherként tekints a feladatodra; tekints rá arra irányuló lehetőségként, hogy megtanuld, mi is valójában a szeretet.”7
Egy BYU-áhítaton Sondra D. Heaston nőtestvér azt kérdezte: „Mi lenne, ha valóban bele tudnánk látni egymás szívébe? Vajon akkor jobban megértenénk egymást? Ha éreznénk, amit a másik érez, látnánk, amit a másik lát, és hallanánk, amit a másik hall, akkor szakítanánk és fordítanánk-e időt mások szolgálatára, és másképp bánnánk-e velük? Vajon több türelemmel, több kedvességgel és több együttérzéssel bánnánk velük?”
Heaston nőtestvér mesélt egy élményéről, melyben akkor volt része, amikor a Fiatal Nők egyik táborában szolgált. Azt mondta:
„Az áhítatunkon… az egyik beszélő …arról tanított minket, hogy »váljunk« valakivé. Többek között… azt mondta: »Legyél az, aki tevékenyen törekszik mások megismerésére és szolgálatára – dobd el a tükröket és nézz ki az ablakon!«
Ennek szemléltetéséhez odahívta magához az egyik fiatal nőt, és megkérte, hogy álljon szembe vele. Aztán elővett egy tükröt, és kettejük közé tette úgy, hogy abba nézett, miközben megpróbált beszélni hozzá [vagyis a fiatal nőhöz]. Senki nem csodálkozott azon, hogy a beszélgetés egyáltalán nem volt hatékony vagy szívből jövő. Ez a hatásos szemléltetés megmutatta, mennyire nehéz úgy beszélgetni másokkal vagy szolgálni őket, ha közben túlságosan aggódunk magunk miatt, és csupán saját magunkat, a saját szükségleteinket látjuk. A hölgy ekkor félretette a tükröt, előhúzott egy ablakkeretet, és azt tette saját arca és a fiatal nő arca közé. […] Láttuk, hogy most már a fiatal nőre összpontosít, és a valódi szolgálathoz is arra van szükség, hogy mások szükségleteire és érzéseire összpontosítsunk. Gyakran annyira aggódunk önmagunk és saját elfoglalt életünk miatt – vagyis tükörbe nézünk a szolgálati lehetőségek keresése közben –, hogy nem látunk át tisztán a szolgálat ablakain.”8
Monson elnök gyakran emlékeztet minket arra, hogy „körül vagyunk véve olyanokkal, akiknek szükségük van a figyelmünkre, a biztatásunkra, a támogatásunkra, a vigasztalásunkra és a kedvességünkre – legyenek akár családtagok, barátok, ismerősök vagy idegenek”. Azt is mondta: „Mi testesítjük meg az Úr kezeit itt a földön, és ezért az a feladatunk, hogy szolgáljuk és felemeljük az Ő gyermekeit. Ő számít ránk.”9
Tavaly januárban a Friend és a Liahóna folyóiratok világszerte felkérték a gyermekeket Monson elnök tanácsának követésére, hogy legyenek az Úr kezei. Arra kérték a gyermekeket, hogy végezzenek kisebb-nagyobb szolgálatokat, majd egy papírlapon rajzolják körül a kezüket, vágják ki a rajzot, írják rá, milyen szolgálatot végeztek, és küldjék be a folyóiratoknak. A ma este engem hallgatók között több ezer olyan gyermek is lehet, aki elvégzett valamilyen szeretetteljes szolgálatot, és beküldte a kézlenyomatát.10
Ha a gyermekek már fiatalon megtanulják, hogyan szeressenek és szolgáljanak másokat, akkor egész életükre kialakul bennük a szolgálat szokása. Gyakran a gyermekek tanítják meg nekünk, többieknek, hogy a szeretet kimutatásának és a szolgálatnak nem kell nagynak és grandiózusnak lennie ahhoz, hogy jelentőséggel bírjon és számítson.
Egy elemis tanító a következő példát hozta erre: „Ma – mondta – az öt- és hatéveseink osztálya szeretet-nyakláncokat gyártott. Minden gyerek lerajzolta magát, Jézust, valamint a családtagjait és a szeretteit különböző papírcsíkokra. A csíkokból egymásba fonódó karikákat ragasztottunk, szeretet-nyakláncokat alkotó láncot készítve belőlük. Rajzolás közben a gyerekek meséltek a családjukról.
Heather azt mondta: »Szerintem a nővérem nem szeret engem. Folyton veszekszünk. […] Még én is utálom magamat. Rossz életem van.« Majd a kezébe temette az arcát.
Belegondoltam a családi helyzetébe, és éreztem, hogy bizony, talán valóban nehéz az élete. Azonban miután Heather ezt elmondta, az asztal másik végén ülő Anna így válaszolt: »Heather, én téged teszlek a nyakláncomban saját magam és Jézus közé, mert Ő szeret téged, és én is szeretlek!«
Amikor Anna ezt elmondta, Heather az asztal alatt átmászott Annához, és nyomban átölelte.
Az óra végén, amikor a nagymamája érte jött, Heather így szólt hozzá: »Képzeld, Nagyi! Jézus szeret engem!«”
Amikor akár egészen apró módon is szeretettel és szolgálattal közelítünk másokhoz, az megváltoztatja és meglágyítja a szíveket, mert érezni fogják az Úr szeretetét.
Időnként előfordulhat azonban, hogy oly sokaknak van körülöttünk szükségük a segítségre és a terheiktől való megszabadulásra, hogy nehéz kielégíteni a sok égető szükségletet.
Nőtestvérek, talán vannak itt olyanok közöttetek, akik már most a teljesítőképességük határán érzik magukat a családtagjaik szükségleteinek kielégítésén igyekezve. Ne feledjétek el a rutinszerű és gyakran földhözragadt feladatok végzése során, hogy „akkor is csak Istenetek szolgálatában vagytok”.11
Mások közöttetek talán ürességet éreznek, mely betölthető, ha a szomszédságotokban vagy a közösségetekben lehetőséget kerestek valaki más terheinek könnyítésére.
Mindannyian a mindennapi életünk részévé tudunk tenni némi szolgálatot. Viszályokkal teli világban élünk. Szolgálatot végzünk azzal is, ha nem kritizálunk, ha visszautasítjuk a pletykálkodást, ha nem ítélkezünk, ha mosolygunk, ha köszönetet mondunk, és ha türelmesek és kedvesek vagyunk.
Vannak olyan szolgálatok is, amelyek időt, tudatos tervezést és további energiákat kívánnak, de megérik az erőfeszítést. Kezdhetjük talán azzal, hogy feltesszük magunknak a következő kérdéseket:
-
Kinek segíthetnék ma az ismeretségi körömben?
-
Mennyi idő és milyen források állnak rendelkezésemre?
-
Hogyan használhatnám a tehetségeimet és a képességeimet mások megáldására?
-
Mit tehetnénk a családommal közösen?
Dieter F. Uchtdorf elnök azt tanította:
„…ugyanazt kell tennetek a területeteken, amit Krisztus tanítványai mindig is tettek minden adományozási korszakban: tanácskozzatok egymással, használjátok a rendelkezésetekre álló összes forrást, törekedjetek a Szentlélek sugalmazására, kérjétek az Úr megerősítését, majd pedig tűrjétek fel az [ingujjatokat], és lássatok munkához!
Megígérem nektek – mondta –, hogy ha követitek ezt a mintát, konkrét útmutatást kaptok arra vonatkozóan, hogy kiről, miről, mikor és hol gondoskodjatok az Úr módján.”12
Amikor belegondolok, vajon milyen is lesz az, amikor a Szabadító újra eljön, eszembe jut a nefitáknál tett látogatása, amikor megkérdezte:
„Van-e köztetek beteg? Hozzátok ide! Van-e béna, vagy vak, vagy sánta, vagy csonka, vagy bélpoklos, vagy sorvadásos, vagy aki süket, vagy bármely más módon nyomorult? Hozzátok ide, és én meggyógyítom őket, mert könyörülettel vagyok irántatok; irgalom tölti el a bensőmet. […]
… és [a Szabadító] mindenkit meggyógyított”.13
Egyelőre arra kér minket, hogy legyünk a kezei.
Én megtapasztaltam, hogy Isten és a felebarátaink szeretete teszi jelentőségteljessé az életet. Kövessük a Szabadítónk példáját és buzdítását, mely szerint forduljunk szeretettel mások felé.
Bizonyságomat teszem Henry B. Eyring elnök ígéretének valóságáról, hogy ha valaki más szolgálatára használjuk az ajándékainkat, akkor érezni fogjuk az Úr szeretetét az illető iránt. Az irántunk érzett szeretetét is érezni fogjuk.14 Jézus Krisztus nevében, ámen.
Megjegyzés: 2016. április 2-án Esplin nőtestvért felmentették az Elemi Általános Elnökségében betöltött első tanácsosi elhívásából.