A megbocsátás gyógyító balzsama
Kevin R. Duncan elder
a Hetvenektől
A megbocsátás dicsőséges, gyógyító tantétel. Nem szükséges kétszeres áldozattá válnunk. Képesek vagyunk megbocsátani.
Minden, ami Istentől való, felöleli a szeretetet, a világosságot és az igazságot. Emberi lényekként mégis egy bukott világban élünk, mely olykor sötétséggel és zavarodottsággal teli. Nem meglepő hát, ha az emberek hibákat vétenek, igazságtalanságok történnek, és bűnöket követnek el. Ennek eredményeként nincsen olyan élő lélek, aki egyszer-máskor ne válna áldozatául valaki más gondatlan tetteinek, sértő viselkedésének, sőt akár bűnös magatartásának. Olyasvalami ez, ami mindannyiunkban közös.
Hálás vagyok, hogy Isten – a gyermekei iránt érzett szeretete és irgalma miatt – módot adott arra, hogy segítsen átkelnünk az élet ilyesfajta, olykor viharos tapasztalatain. Menekülőutat biztosított mindazok számára, akik mások helytelen tetteinek áldozatává lesznek. Megtanította nekünk, hogy képesek vagyunk megbocsátani. Ha áldozatul is esünk egyszer valaminek, nem kell kétszeres áldozattá válnunk amiatt, hogy a gyűlölet, a keserűség, a fájdalom, a neheztelés, sőt akár a bosszú terhét cipeljük. Megbocsáthatunk és szabaddá válhatunk!
Sok évvel ezelőtt egy kerítés javítása közben egy apró szálka került az ujjamba. Tettem egy gyengécske kísérletet az eltávolítására, és azt gondoltam, sikerrel jártam, de kiderült, hogy nem így volt. Ahogy telt az idő, a bőr benőtte a szálkát, és egy kis púp keletkezett az ujjamon. Nagyon zavaró volt, és időnként fájdalmas is.
Évekkel később úgy döntöttem, hogy végre teszek valamit. Mindössze annyit csináltam, hogy kenőccsel bekentem a púpot, és lefedtem sebtapasszal. Ezt az eljárást gyakran megismételtem. El sem tudjátok képzelni a meglepetésemet, amikor egyik nap, amikor levettem a tapaszt, a szálka kijött az ujjamból!
A kenőcs felpuhította a bőrt, és kivezető utat biztosított annak, ami a fájdalom forrása volt oly sok éven át. Miután a szálka kikerült, az ujjam hamarosan begyógyult, és mára már nyoma sincs a sérülésnek.
Hasonlóképpen a meg nem bocsátó szív is oly sok szükségtelen fájdalmat táplál. Amikor alkalmazzuk a Szabadító engesztelésének gyógyító balzsamát, akkor Ő meglágyítja a szívünket, és segít megváltoznunk. Ő képes meggyógyítani a sebzett lelket (lásd Jákób 2:8).
Meggyőződésem, hogy a legtöbbünk szeretne megbocsátani, de nagyon nehéznek találjuk azt. Amikor igazságtalanságot tapasztalunk, hajlamosak vagyunk rögtön azt mondani: „Ez az ember helytelenül cselekedett. Büntetést érdemel. Hol van az igazság?” Tévesen azt gondoljuk, hogy ha mi megbocsátunk, akkor azzal valahogyan meghiúsul az igazságszolgáltatás, és elmarad a büntetés.
Ez egyszerűen nem így van. Isten minden jogos büntetést kimér majd, hiszen az irgalom nem lophatja meg az igazságosságot (lásd Alma 42:25). Isten szeretetteljesen erről biztosít benneteket és engem is: „Hagyjátok egyedül nálam az ítélkezést, mert az enyém az, és én fogok megfizetni. [Azonban] békesség legyen veletek” (T&Sz 82:23). Jákób, a Mormon könyvebeli próféta azt ígérte, hogy „ő meg fog vigasztalni a megpróbáltatásaitokban, és szót emel az ügyetekben, és igazságosságot küld le azokra, akik az elpusztításotokra törekednek” (Jákób 3:1).
Ha áldozatokként mi hithűek vagyunk, akkor komoly vigaszt jelenthet az a tudat, hogy Isten kárpótol majd bennünket minden elszenvedett igazságtalanságért. Joseph B. Wirthlin elder azt tanította: „Az Úr a hithű embereket minden veszteségért kárpótolja. [M]inden ma ejtett könny… az öröm és hála könnyeivel végül százszorosan vissza lesz térítve.”1
Miközben igyekszünk megbocsátani másoknak, arra is próbáljunk emlékezni, hogy mindannyian növekedünk lelkileg, viszont mindannyian különböző szinten tartunk. Míg a fizikai testben lezajló változások és növekedés könnyen megfigyelhető, addig a lelkünkben végbemenő növekedés nehezen látható.
A másoknak való megbocsátás egyik kulcsa az, hogy igyekezzünk úgy látni őket, ahogyan Isten. Időnként Isten félrevonhatja a függönyt, és megáldhat bennünket azzal az ajándékkal, hogy belelássunk egy olyan ember szívébe, lelkébe és lényébe, aki megbántott bennünket. Ez a bepillantás akár odáig is vezethet, hogy túlcsorduló szeretet ébred bennünk e személy iránt.
A szentírások azt tanítják, hogy Isten gyermekei iránt érzett szeretete tökéletes. Tudja, hogy képesek a jóra, a múltjuktól függetlenül. Nincs még egy olyan ember, aki agresszívabb vagy keményebb ellensége lett volna Jézus Krisztus követőinek a tárzusi Saulnál. Mégis, amint Isten megmutatta a világosságot és az igazságot Saulnak, a Szabadító oly elkötelezett, lelkes és rettenthetetlen tanítványa lett, mint korábban senki más. Saul lett Pál apostol. Élete csodálatos példát nyújt arra, hogy Isten nemcsak olyannak látja az embereket, amilyenek most, hanem olyannak is, amilyenekké válhatnak. Mindannyiunk életében vannak olyan sauli személyek, akikben páli lehetőségek rejlenek. El tudjátok képzelni, milyen más lenne a családunk, a közösségünk és az egész világ, ha mindannyian igyekeznénk úgy látni egymást, ahogyan Isten lát bennünket?
Túl gyakran tekintünk úgy a vétkezőre, mint egy jéghegyre – csak a csúcsát látjuk, és nem nézünk a felszín alá. Nem ismerünk mindent, ami egy ember életében zajlik. Nem ismerjük a múltját; nem ismerjük a küzdelmeit; nem tudjuk, milyen fájdalmakat hordoz. Testvérek, kérlek, ne értsetek félre! A megbocsátás nem elnézés. Nem igazoljuk a helytelen viselkedést, és nem hagyjuk, hogy bárki rosszul bánjon velünk azért, mert nehézségei, fájdalmai vagy gyengeségei vannak. De képesek lehetünk jobban megérteni őt, és békességre lelni, amikor látjuk az összképet.
Bizonyos, hogy a lelkileg kevésbé érett emberek súlyos hibákat követhetnek el – mégis, egyikünket sem szabadna meghatározni pusztán a valaha elkövetett legrosszabb cselekedete alapján. Isten a tökéletes bíró, aki képes a felszín alá látni. Mindent tud és mindent lát (lásd 2 Nefi 2:24). Azt mondta: „Én, az Úr, annak bocsátok meg, akinek megbocsátok, de tőletek megköveteltetik, hogy minden embernek megbocsássatok” (T&Sz 64:10).
Maga Krisztus, amikor jogtalanul vádolták, majd kegyetlenül rátámadtak, megverték és hagyták szenvedni a kereszten, abban a pillanatban azt mondta: „Atyám! bocsásd meg nékik; mert nem tudják mit cselekesznek” (Lukács 23:34).
Rövidlátó hajlamunk miatt olykor könnyedén táplálunk ellenérzéseket azok iránt, akik nem úgy cselekednek vagy gondolkodnak, ahogyan mi. Kirekesztő hozzáállást alakítunk ki olyan tényezők alapján, mint hogy valaki nem a mi csapatunknak szurkol, eltérő politikai nézeteket vall vagy különböző vallási hitelvei vannak.
Russell M. Nelson elnök bölcs tanácsot adott, amikor azt mondta: „A változatos vallási és politikai meggyőződéseket vallók meghallgatásának alkalmai elősegíthetik az elfogadást és a megismerést.”2
A Mormon könyve beszél egy olyan időszakról, amikor „az egyház népe kezd[ett] felemelkedni szemei kevélységében, és… kezd[tek] gúnyosak lenni egymás iránt, és üldözni kezd[ték] azokat, akik nem az ő saját akaratuk és tetszésük szerint hi[ttek]” (Alma 4:8). Emlékezzünk mindannyian, hogy Isten nem nézi a mez színét vagy a politikai pártot, hanem – Ammon kijelentése szerint – „letekint mind az emberek gyermekeire; és ismeri a szív összes gondolatát és szándékát” (Alma 18:32). Testvérek, az élet versengései közepette, ha nyerünk, akkor nyerjünk kegyesen. Ha veszítünk, veszítsünk kegyesen. Hiszen ha egymás iránti kegyelemmel élünk, akkor kegyelem lesz a jutalmunk az utolsó napon.
Éppúgy, ahogy egyszer-máskor mások helytelen tetteinek áldozataivá válunk, olykor mi magunk vagyunk az elkövetők. Mindannyiunknak vannak hiányosságai, és szükségünk van kegyelemre, irgalomra és megbocsátásra. Emlékeznünk kell arra, hogy saját bűneink és vétkeink bocsánatának feltétele az, hogy megbocsássunk másoknak. A Szabadító azt mondta:
„Mert ha megbocsátjátok az embereknek az ő vétkeiket, megbocsát néktek is a ti mennyei Atyátok.
Ha pedig meg nem bocsátjátok az embereknek az ő vétkeiket, a ti mennyei Atyátok sem bocsátja meg a ti vétkeiteket” (Máté 6:14–15).
Mindazon dolgok közül, amelyeket a Szabadító elmondhatott volna a miatyánkban – mely figyelemre méltóan rövid –, érdekes, hogy éppen azt foglalta bele: „És bocsásd meg a mi vétkeinket, miképen mi is megbocsátunk azoknak, a kik ellenünk vétkeztek” (Máté 6:12; 3 Nefi 13:11).
Éppen a megbocsátás az oka annak, hogy Isten elküldte az Ő Fiát, ezért örvendezzünk annak, hogy Ő mindannyiunk számára gyógyítást kínál. A Szabadító engesztelése nem csupán azokért adatott, akiknek bűnbánatra van szükségük, hanem azokért is, akiknek meg kell bocsátaniuk. Ha gondot okoz számotokra, hogy megbocsássatok valakinek, vagy akár saját magatoknak, akkor kérjétek Isten segítségét! A megbocsátás dicsőséges, gyógyító tantétel. Nem szükséges kétszeres áldozattá válnunk. Képesek vagyunk megbocsátani.
Tanúságomat teszem Isten minden gyermeke iránt érzett kitartó szeretetéről és türelméről, valamint az Ő azon vágyáról, hogy úgy szeressük egymást, ahogyan Ő szeret bennünket (lásd János 15:9, 12). Amint így teszünk, áttörjük e világ sötétségét az Ő mennyei királyságának dicsősége és fenségessége felé. Szabadok leszünk. Jézus Krisztus nevében, ámen.