Csak haladjunk tovább – hittel
A Szabadítónkba, Jézus Krisztusba vetett hit gyakorlása segít legyőznünk a csüggedést, függetlenül attól, hogy milyen akadályokkal szembesülünk.
George A. Smith elder, egy apostol, nagy nehézség idején kapott tanácsot Joseph Smith prófétától: „Azt mondta nekem, hogy soha ne csüggedjek el, bármilyen nehézségek is vegyenek körül. Ha Új-Skócia legmélyebb szakadékába süllyedek is, és az egész Sziklás-hegység rám omlik, akkor sem szabad elcsüggednem, hanem tartsak ki, gyakoroljak hitet, maradjak bátor, és a végén feljutok a halom tetejére.”1
Hogy mondhatta ezt Joseph próféta egy olyan embernek, aki épp szenvedett? Úgy, hogy tudta, ez az igazság. Ő eszerint élt. Joseph nem egyszer nézett szembe komoly nehézségekkel az életében. Amint azonban hitet gyakorolt Jézus Krisztusban és az Ő engesztelésében, és csak haladt tovább, látszólag leküzdhetetlen akadályokat is legyőzött.2
Ma szeretném feleleveníteni Joseph azon kérését, mely szerint ne engedjük, hogy a csüggedés letaglózzon minket, amikor csalódással, fájdalmas élményekkel, a saját hiányosságainkkal vagy más kihívásokkal szembesülünk.
Csüggedés alatt pedig nem a klinikai depresszió, a szorongásos zavarok vagy az egyéb, különleges kezelést igénylő betegségek bénító kihívásait értem.3 Egyszerűen az élet hullámhegyeivel és -völgyeivel járó, régimódi csüggedésről beszélek.
Megihletnek a hőseim, akik csak haladnak tovább – méghozzá hittel –, bármi is történjék.4 A Mormon könyvében olvashatunk Zorámról, Lábán szolgájáról. Amikor Nefi megszerezte a rézlemezeket, Zorám azzal a döntéssel szembesült, hogy vagy követi Nefit és a fivéreit a vadonba, vagy esetleg elveszíti az életét.
Micsoda döntés! Zorám először menekülőre fogta volna, Nefi azonban visszatartotta, és megesküdött, hogy ha elmegy velük, akkor szabad lesz és helyet kap a családjukban. Zorám felbátorodott, és velük tartott.5
Zorám sok megpróbáltatást szenvedett el az új életében, mégis hittel haladt előre. Semmi jel nem mutat arra, hogy Zorám a múltjában ragadt volna, vagy neheztelt volna Istenre vagy másokra.6 Igaz barátja volt Nefinek, egy prófétának, továbbá ő és a leszármazottai is szabadságban és jólétben éltek a megígért földön. Ami hatalmas akadályt jelentett Zorám útján, végül bőséges áldásokhoz vezetett a hithűsége és azon hajlandósága miatt, hogy csak haladjon tovább – hittel.7
Nemrégiben egy bátor nővért hallgattam, aki elmesélte, miként tartott ki a nehézségek közepette.8 Kihívásai közepette egy vasárnap éppen a Segítőegyleten ült egy olyan tanítót hallgatva, akiről úgy gondolta, hogy – vele szöges ellentétben – tökéletes, idilli életet él. Fáradt és csüggedt volt. Úgy érezte, hogy nem üti meg a mércét – sőt, még csak nem is tartozik oda –, így hát felállt és elment, azt tervezve, hogy soha többé nem tér vissza az egyházba. Az autójához sétálva az alábbi határozott benyomása támadt: „Menj be a kápolnába, és hallgasd meg az úrvacsorai gyűlés beszélőjét.” Kétségbe vonta a késztetést, azonban újra erősen érezte azt, így hát bement a gyűlésre.
Pontosan arról szólt az üzenet, amire szüksége volt. Érezte a Lelket. Tudta, hogy az Úr azt szeretné, ha Ővele maradna, az Ő tanítványa lenne, és eljárna az istentiszteletre; és ő így is tett.
Tudjátok, miért volt hálás? Azért, mert nem adta fel. Csak haladt tovább – Jézus Krisztusba vetett hittel, még akkor is, amikor nehezére esett, és a családjával együtt bőséges áldásokban részesülnek, miközben ő törekedik előre.
A menny és a föld Istene segíteni fog legyőznünk a csüggedést és minden akadályt, amellyel csak szembesülünk, ha Őrá tekintünk, követjük a Szentlélek késztetéseit,9 és csak haladunk tovább – hittel.
Szerencsére az Úr meg tudja erősíteni a hitünket, amikor gyengék és tehetetlenek vagyunk. Ő olyan dolgokra is képessé tehet bennünket, amire mi magunk nem vagyunk azok. Ezt már magam is tapasztaltam. Több mint 20 évvel ezelőtt váratlanul elhívtak területi hetvenesnek, és rendkívül alkalmatlannak éreztem magam a feladatra. A képzési megbízásaimat követően először kellett elnökölnöm egy cövekkonferencián.10 A cövekelnökkel közösen aprólékosan kidolgoztunk minden részletet. Nem sokkal a konferencia előtt Boyd K. Packer elnök, aki akkor a Tizenkét Apostol Kvórumának az ügyvezető elnöke volt, felhívott, hogy csatlakozhatna-e hozzám. Ezen meglepődtem, de természetesen igent mondtam. Megkérdeztem, mit szeretne, hogyan haladjunk tovább, mivel így ő elnököl majd. Azt javasolta, hogy tegyük félre a terveket, és készüljünk fel a Lélek követésére. Szerencsére még volt 10 napom a tanulmányozásra, az imádkozásra és a felkészülésre.
Nyitott napirenddel, 20 perccel a vezetőségi gyűlés kezdete előtt fent ültünk az emelvényen. Odahajoltam a cövekelnökhöz, és azt súgtam neki: „Ez egy csodálatos cövek.”
Packer elnök gyengéden oldalba bökött, és azt mondta: „Nincs beszélgetés.”
Csendben maradtam, és „Az áhítat meghívja a kinyilatkoztatást”11 című általános konferenciai beszéde jutott eszembe. Megfigyeltem, hogy Packer elnök szentírásutalásokat jegyez le. A Lélek megerősítette számomra, hogy épp benyomásokat kap a gyűléssel kapcsolatban. A tanulási élményem ezzel kezdetét is vette.
Packer elnök beszélt az első 15 percben, és kihangsúlyozta, milyen fontos minden gyűlést a Szent Lélek irányítása szerint levezetni.12 Majd ezt mondta: „Most pedig Cook elder fog szólni hozzánk.”
A szószék felé menet megkérdeztem, meddig szeretné, hogy beszéljek, és hogy van-e olyan téma, amelyről szeretné, ha szólnék. Ezt felelte: „Legyen 15 perc, és beszélj arról, amire sugalmazást érzel.” Nagyjából 14 percig beszéltem, és elmondtam mindent, ami a fejemben járt.
Packer elnök újra felállt, és egy újabb 15 percen keresztül beszélt. Ezt a szentírást osztotta meg:
„[M]ondjátok el a gondolatokat, amelyeket a szívetekbe helyezek, és nem szégyenültök meg az emberek előtt;
Mert… az adott pillanatban megadatik nektek, hogy mit mondjatok.”13
Majd így folytatta: „Most pedig Cook elder fog szólni hozzánk.”
Megdöbbentem. Még csak fel sem merült bennem annak lehetősége, hogy egyazon gyűlés során kétszer is felkérjenek beszélni. Semmilyen megosztani való gondolatom nem volt. Buzgón imádkozva és az Úrra támaszkodva segítségért valahogy megáldattam egy gondolattal és egy szentírással, és képes voltam még egyszer 15 percig beszélni. Teljesen kimerülve foglaltam helyet.
Packer elnök ismét beszélt 15 percig a Lélek követéséről, és megosztotta Pál tanításait, mely szerint ne olyan szavakkal szóljunk, melyre „emberi bölcseség tanít, hanem a melyekre a Szent Lélek tanít”14. Képzelhetitek, mennyire letaglózott, amikor az a benyomása támadt, hogy harmadszor is azt mondja: „Most pedig Cook elder fog szólni hozzánk.”
Üres voltam. Kifogytam. Tudtam, hogy ideje több hitet gyakorolnom. Lassan vánszorogtam ki a szószékhez, Istenhez könyörögve segítségért. Amint odaléptem a mikrofonhoz, az Úr csodálatos módon megáldott azzal, hogy valamiképpen egy újabb 15 perces üzenetet mondhattam el.15
A gyűlés végre befejeződött, de hamar rájöttem, hogy a felnőtt ülés egy óra múlva fog elkezdődni. Jaj, ne! Zorámhoz hasonlóan őszintén szólva én is menekülőre fogtam volna, de ahogy Nefi visszatartotta őt, tudtam, hogy Packer elnök is visszatartana engem. A felnőtt ülés is ugyanazt a mintát követte, mint a vezetőségi. Még háromszor beszéltem. A rákövetkező napon, az általános ülésen egy beszédet mondtam.
A konferencia után Packer elnök szeretetteljesen így szólt: „Ezt ismételjük meg újra valamikor!” Szeretem és becsülöm Boyd K. Packer elnököt és mindazt, amit tanultam.
Tudjátok, miért vagyok hálás? Azért, hogy nem adtam fel – vagy álltam ellen. Ha engedtem volna azon kétségbeesett vágyamnak, hogy elmeneküljek azokról a gyűlésekről, elszalasztottam volna a lehetőséget, hogy gyarapítsam a hitemet és részem legyen Mennyei Atya szeretetének és támogatásának a bőséges kiáradásában. Tanultam az Ő irgalmáról, Jézus Krisztus és az Ő engesztelése csodálatos, képessé tevő hatalmáról, valamint a Szentlélek erőteljes hatásáról. A gyengeségem ellenére16 megtanultam, hogy tudok szolgálni és ki tudom venni a részemet, amikor az Úr mellettem áll, ha csak haladok tovább – hittel.
Az életünkben előttünk álló kihívások mértékétől, nagyságától és súlyától függetlenül mindannyian élünk át olyan időszakokat, amikor úgy érezzük, hogy meg akarunk állni, ki akarunk szállni, el akarunk menekülni vagy talán fel is akarjuk adni. A Szabadítónkba, Jézus Krisztusba vetett hit gyakorlása azonban segít legyőznünk a csüggedést, függetlenül attól, hogy milyen akadályokkal szembesülünk.
Éppen úgy, ahogy a Szabadító bevégezte a számára kijelölt munkát, az is hatalmában áll, hogy segítsen nekünk bevégezni a számunkra kijelölt munkát.17 Abban az áldásban lehet részünk, hogy előre haladhatunk a szövetség ösvényén, bármilyen rögössé is váljon az út, és végül örök életet nyerjünk.18
Amint azt Joseph Smith próféta mondta: „Álljatok szilárdan, ti Isten szentjei, tartsatok ki még egy kicsit, és az élet vihara el fog múlni, és meg fog jutalmazni benneteket az az Isten, akinek szolgái vagytok”19. Jézus Krisztus nevében, ámen.