Az utódaitokért
Ne legyetek ti a gyenge láncszem a hitnek e gyönyörű láncolatában, amelyet ti indítottatok el vagy rátok lett hagyományozva! Legyetek az, amelyik erős.
Néhány éve, amikor a Dél-Amerika Északnyugati Területen szolgáltam és Peruban éltem, volt egy nagyszerű élményem, amelyet szeretnék most megosztani veletek.
Egy megbízásokkal teli hétvégéről hazafelé történt meg velem. Miután végeztem a reptéren a határellenőrzéssel, egy barátságos taxis már várt rám a szokásos taxiszolgáltatónktól. Elsétáltunk a kocsihoz, én pedig beültem hátra, készen egy csendes, pihentető útra hazáig. Néhány kanyar után a sofőrnek csörgött a telefonja. A főnöke volt, aki közölte vele, hogy rossz taxiba szálltam be. Egy másik kocsit foglaltak le nekem, a főnöke pedig azt kérte tőle, hogy ha át szeretnék ülni a másik autóba, vigyen vissza engem a reptérre. Azt feleltem, hogy nem szükséges, nyugodtan menjünk tovább. Néhány percnyi csend után a sofőr rám nézett a visszapillantóban és megkérdezte: „Ön mormon, ugye?”
Hát, e csábító kérdés után már tudtam, hogy a csendes perceknek vége. Muszáj volt megtudnom, hová vezet ez a beszélgetés.
Elmondta, hogy Omarnak hívják, a feleségét pedig Maria Teresának. Két gyermekük van, a 14 éves Carolina és a 10 éves Rodrigo. Omar gyermekkora óta egyháztag. A családja tevékeny volt, majd a szülei egy idő után már nem jártak istentiszteletre. Omarnak 15 évesen szűnt meg a kapcsolata az egyházzal. Találkozásunkkor már 40 éves volt.
Akkor már tudtam, hogy nem a rossz taxiba szálltam be. Nem a véletlen műve volt. Elmondtam neki, ki vagyok, és hogy azért vagyok a taxijában, mert az Úr vissza akarja hívni őt a nyájába.
Aztán arról az időről beszélgettünk, amikor a családjával még tevékenyek voltak az egyházban. Boldog emlékei voltak a családi estekről és az elemis énekekről. El is énekelte halkan az Isten gyermeke vagyok1 című ének néhány sorát.
Miután elkértem a címét, a telefonszámát, és engedélyt kaptam tőle, hogy megosszam azt a püspökével, megígértem neki, hogy amikor úgy dönt, visszatér, megtalálom a módját, hogy én is ott legyek az istentiszteleten. A reptérről hazaérve a múltba vezető utazásunk is véget ért, és elváltak útjaink.
Néhány héttel később a püspöke felhívott, hogy elmondja, Omar melyik vasárnap szeretne eljönni istentiszteletre. Azt mondtam neki, hogy ott leszek. Omart aznap elkísérte a fia. A felesége és a lánya még nem érdeklődött annyira. Néhány hónappal később a püspöke ismét felhívott, most azzal a hírrel, hogy Omar megkereszteli a feleségét és a két gyermekét, és engem is szeretnének meghívni. Ez egy kép arról a vasárnapról, amikor az egyház tagjaivá konfirmálták őket.
Aznap megbeszéltem Omarral és a családjával, hogy ha felkészülnek, megtiszteltetés lenne számomra egy év múlva egymáshoz pecsételni őket a Perui Lima templomban. Ez a kép egy évvel később készült rólunk és arról a mindannyiunk számára emlékezetes napról.
Miért osztom meg veletek ezt az élményt? Két célom van vele.
Először is szeretnék azon drága egyháztagokhoz szólni, akik valamiért eltávolodtak Jézus Krisztus visszaállított evangéliumától. Másodszor pedig azon jelen lévő egyháztagokhoz szólnék ma, akik valamiért talán nem olyan hűek a szövetségeikhez, mint kellene. A döntésük mindkét esetben hatással van az őket követő nemzedékekre, hiszen az utódaik számára fenntartott áldások és ígéretek forognak veszélyben.
Nézzük az első helyzetet: azon drága egyháztagokat, akik elhagyták a szövetség ösvényét, ahogy az a perui barátommal, Omarral is történt. Amikor megkérdeztem tőle, miért döntött a visszatérés mellett, azt válaszolta, hogy a feleségével úgy érezték, a gyermekeikre boldogabb élet várna, ha annak a része lenne Jézus Krisztus evangéliuma. Úgy érezte, a gyermekei érdekében itt van az ideje visszatérnie az egyházba.
Szomorú olyan nem tevékeny egyháztagokkal vagy más olyan emberekkel találkozni, akiknek valaha jelen volt a családjában az evangélium, de elvesztették azt a szüleik vagy nagyszüleik azon döntése miatt, hogy szüneteltetik az egyházat az életükben. Ennek a döntésnek örökkévaló hatása lehet az utódaikra.
A gyermekeiket és az unokáikat meggátolják abban, hogy élvezzék Jézus Krisztus evangéliumának a védelmét és áldásait. Ennél is szívszorítóbb az, hogy elveszítik az örök család azon ígéretét, amellyel valaha rendelkeztek. Egy egyén döntése leszármazottak egész láncolatára van hatással. A hit hagyatéka megszakad.
Azonban, mint azt tudjuk, bármi ami elszakadt, összeforrasztható Jézus Krisztus által. Ezért kérlek, hogy gondolkodjatok el Nelson elnök ezen felhívásán: „Mármost, ha letértetek az ösvényről, arra szeretnélek kérni benneteket, szívem minden reménységével, hogy gyertek vissza! Legyen bármilyen aggályotok, bármilyen kihívásotok, van hely számotokra itt, az Úr egyházában! Ti is és a még meg nem született nemzedékek is áldottak lesznek, ha most cselekedtek, és visszatértek a szövetség ösvényére.”2
Most pedig nézzük a második esetet: a ma jelen lévő egyháztagokat, akik talán nem olyan hithűek, mint lenniük kellene. Ahogy a tegnap döntései hatással vannak a ma valóságára, a ma döntései is hatással lesznek a jövőnkre és a családtagjaink jövőjére.
Dallin H. Oaks elnök ezt tanította nekünk:
„Jézus Krisztus visszaállított evangéliuma arra ösztönöz minket, hogy gondoljunk a jövőre. […] Nagyszerű elgondolásokat tanít a jövőről, hogy a mostani tetteinknek irányt mutasson.
Ezzel ellentétben mindannyian ismerünk olyanokat, akik csak a jelennel törődnek: Költsd el ma, élvezd ki ma, ne gondolj a jövővel! […]
Jelenkori döntéseink meghozatalakor mindig tegyük fel a kérdést: »Hová vezet ez?«”3 Vajon a ma meghozott döntéseink örömhöz vezetnek minket most és a jövőben, vagy szomorúsághoz és könnyekhez?
Néhányan úgy gondolhatják: „nem kell minden vasárnap elmennünk istentiszteletre” vagy „majd befizetjük a tizedet, ha jobbra fordulnak a dolgok”, esetleg „ebben a témában nem támogatom az egyház vezetőit”.
„De tudjuk – mondják ők –, hogy az egyház igaz, és soha nem hagyjuk el Jézus Krisztus evangéliumát.”
Akiknek ilyen gondolataik vannak, nem ismerik fel ennek a „langymeleg” egyháztagságnak a rájuk és utódaikra gyakorolt kedvezőtlen hatását. A szülők talán tevékenyek maradnak, de magas annak a kockázata, hogy elveszítik gyermekeiket – most és az örökkévalóságban.
Azokról, akik nem örökölnek celesztiális dicsőséget a családjukkal, ezt mondja az Úr: „Ők azok, akik nem hősiesek a Jézusról való bizonyságban; nem kapják meg tehát az Istenünk királysága feletti koronát.”4 Ezt szeretnénk magunknak és a gyermekeinknek? Nem kéne-e hősiesebbnek és kevésbé langymelegnek lennünk a saját és az utódaink érdekében?
M. Russell Ballard elnök hasonló aggodalmat fejezett ki:
„Néhány ember számára továbbra is nehéz… Krisztus azon felhívás[a], hogy higgyünk és tartsunk ki. […] Néhány tanítványnak nehezére esik megérteni bizonyos egyházi eljárásrendeket vagy tanításokat. Mások a történelmünkben, illetve néhány múltbéli vagy jelenlegi egyháztag vagy vezető tökéletlenségeiben találnak aggasztó pontokat. […]
Annak a döntésnek, hogy »nem járunk többé« az egyháztagokkal és az Úr választott vezetőivel, olyan hosszú távú hatásai lesznek, melyeket jelenleg nem mindig lehet előre látni.”5
Mily szomorú hagyaték marad utánunk – és mégis mi végre? Bármi is legyen az ok, az nem lehet elégséges ahhoz, hogy figyelmen kívül hagyjuk a kedvezőtlen lelki hatást, melyet az elkövetkező nemzedékekre fog kifejteni.
Drága fivéreim és nővéreim! Ha éppen az általam említett helyzetek egyikében vagytok, kérlek, vizsgáljátok felül a tetteitek által kijelölt irányt. Tudjátok, hogy van egy terv számunkra ebben az életben. Tudjátok, hogy a családok örökkévalóak lehetnek. Miért tennétek kockára a tiéteket? Ne legyetek ti a gyenge láncszem a hitnek e gyönyörű láncolatában, amelyet ti indítottatok el vagy rátok lett hagyományozva! Legyetek az, amelyik erős. Most rajtatok a sor, az Úr pedig képes segíteni nektek.
Szívem mélyéről arra kérlek benneteket, hogy gondolkodjatok el, tekintsetek előre és vizsgáljátok meg, hogy hova vezet mindez, és ha szükséges, legyetek elég bátrak ahhoz, hogy az utódaitok érdekében kiigazítsátok a pályátokat. Jézus Krisztus nevében, ámen.