Legyetek Krisztus békés követői
Tanúsítom, hogy Krisztus békés követői személyes békességre fognak lelni ebben az életben, és dicső újraegyesülésre a mennyben.
Olyan időkben élünk, amikor „Krisztus békés követői”1 egyedi kihívásokat tapasztalnak meg. Azok, akik hisznek Jézus Krisztusban, akik alázatosan hódolnak Neki és bizonyságot tesznek Róla, mindig is próbatételeket, megpróbáltatásokat és viszontagságokat tapasztalnak meg.2 Ez a feleségemmel, Maryvel, és velem sincs másként. Az elmúlt néhány évben tanúi voltunk annak, hogy sok közeli középiskolai barátunk, misszionárius társunk és becses feleségük, illetve egykori munkatársunk elhunyt. Vagy ahogy Russell M. Nelson elnök fogalmazott: a fátyolon túl folytatódott a továbbtanulásuk. Láttunk olyanokat lelépni a szövetség ösvényéről, akik vallásban és hitben nevelkedtek.
Nagy szomorúságunkra, 23 évesen elveszítettük az egyik unokánkat, aki az autójával tragikus balesetet szenvedett. Néhány kedves barát, családtag és munkatárs pedig jelentős egészségügyi kihívásokkal szembesült.
Amikor próbatételeink vannak, akkor gyászolunk és igyekszünk viselni egymás terheit.3 Siratjuk mindazt, amire már soha nem fog sor kerülni, és a dalokat, amelyek már soha nem lesznek elénekelve.4 Történnek rossz dolgok jó emberekkel e halandó utazás során. A Hawaiin – Maui szigetén –, a Dél-Chilében és a Kanadában pusztító tüzek is példák olyan szörnyű eseményekre, amelyekkel a jó emberek olykor szembesülnek.
Azt olvassuk a Nagy értékű gyöngyben, hogy az Úr kinyilatkoztatta Ábrahámnak a lelkek örök természetét. Ábrahám tudomást szerzett a földit megelőző életünkről, az előre elrendelésről, a teremtésről, a Megváltó kiválasztásáról, valamint erről a halandó életről, amely az ember második állapota.5 A Megváltó kijelentette:
„[A]lkotunk egy földet, amelyen ezek lakhatnak;
És próbára tesszük őket ezzel, hogy meglássuk, vajon megtesznek-e minden olyan dolgot, amelyet az Úr, az ő Istenük megparancsol nekik”6.
Most mindannyian itt vagyunk, a dicsőség valamely királysága felé vezető folyamatos utazásunk második állapotában, a szabadítás és felmagasztosulás nagyszerű isteni tervének a részeként. Megáldattunk önrendelkezéssel, és ki vagyunk téve a halandóság próbatételeinek. Ez az idő adatott nekünk arra, hogy felkészüljünk az Istennel való találkozásra.7 Megáldattunk azzal, hogy tudunk Jézus Krisztusról, valamint az Ő szerepéről a tervben. Kiváltságunkban áll, hogy az Ő visszaállított egyháza – Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyháza – tagjává váljunk. Krisztus békés követőiként az Ő parancsolatai szerinti életre törekszünk. Az Ő követőinek soha nem volt könnyű dolga. Mint ahogy a Szabadítónak sem volt könnyű hithűen betölteni halandó küldetését.
A szentírások világosan fogalmaznak: sokan fogják magukévá tenni az „egyél, igyál és vigadj, mert holnap meghalunk” hozzáállását.8 Más hitetlenek elkeseredett, elkülönülő csoportokba vonulnak vissza, ahol a hasonlóan gondolkodó résztvevők a „legújabb új dolgok”9 és az emberi bölcseletek mellett érvelnek.10 Nem tudják, hol találjanak rá az igazságra.11
Krisztus békés követői egyik ösvényt sem követik. Mi a helyi közösségeink szívélyes, cselekvő tagjai vagyunk. Szeretünk, megosztunk, és hívjuk Isten minden gyermekét, hogy kövessék Krisztus tanításait.12 Követjük szeretett prófétánk, Nelson elnök tanácsát: a béketeremtő szerepét választjuk – most és mindig.13 Ez a sugalmazott megközelítés összhangban áll a szentírásokkal és a prófétai iránymutatással egyaránt.
1829-ben a visszaállított egyház még nem került megszervezésre, és még a Mormon könyvét sem adták ki. Küszködő emberek egy kis csoportja, akiket Isten Lelke erre indított, követte Joseph Smith prófétát. Az Úr egy nehéz időkre szóló tanácsot nyilatkoztatott ki Josephnek: „Ne félj tehát, kicsi nyáj; tegyél jót; hadd szövetkezzen ellened föld és pokol, mert ha a sziklámra lettél felépítve, akkor ők nem győzedelmeskedhetnek.”14 A következőket is tanácsolta nekik:
„Minden gondolatban reám tekintsetek; ne kételkedjetek, ne féljetek!
[L]egyetek hűségesek, tartsátok be a parancsolataimat, és örökölni fogjátok a menny királyságát.”15
Nyilvánvaló, hogy a mennyei úti célunk nem változik meg, amikor viszontagságokat szenvedünk el. A Zsidókhoz írt levélben azt a tanácsot kapjuk, hogy „járuljunk… bizodalommal a kegyelem királyi székéhez, hogy irgalmasságot nyerjünk és kegyelmet találjunk, alkalmas időben való segítségül”16. Jézus Krisztus az „örök szabadulás szerzője”17.
Szeretem Mormon szavait, amelyeket a fia, Moróni idéz, dicsérve azokat, „akik Krisztus békés követői…, mert békességben jár[nak] az emberek gyermekeivel”18.
Ránk, akik az egyházban arra törekszünk, hogy Krisztus békés követői legyünk, ragyogóbb nap vár, midőn Urunkra és Szabadítónkra, Jézus Krisztusra összpontosítunk. A próbatételek a halandóság részét képezik, és mindenki életében előfordulnak szerte a világon. Közéjük tartoznak az országok és egyének közötti súlyos viszályok is.
Az egyházi vezetőktől gyakran kérdezik: „Miért engedi egy igazságos Isten, hogy rossz dolgok történjenek, különösen a jó emberekkel?” „Miért nem kerülik el az ilyen tragédiák azokat, akik igazlelkűek és az Urat szolgálják?”
Nem ismerjük az összes választ. Ismerünk azonban fontos tantételeket, amelyek lehetővé teszik számunkra, hogy hittel és a mindegyikünkre váró ragyogó jövőbe vetett bizalommal nézzünk szembe a próbatételekkel, megpróbáltatásokkal és viszontagságokkal. A szentírásokban nincs jobb példa a megpróbáltatások átélését illetően, mint az Úrnak Joseph Smithhez, a Prófétához intézett szava, aki ekkor Liberty fogházában raboskodott.
Az Úr egyebek közt kijelentette:
„[H]a magának a pokolnak az állkapcsa tárja is ki nagyra a száját utánad, tudjad, fiam, hogy mindezen dolgok tapasztalatot adnak neked, és a javadra válnak majd.
Az Ember Fia mindezek alá ereszkedett. Te talán nagyobb vagy őnála?
[N]e félj tehát attól, amit az emberek tehetnek, mert Isten örökkön örökké veled lesz.”19
Világos, hogy van egy Mennyei Atyánk, aki személyesen ismer és szeret minket, és tökéletesen tudatában van a szenvedésünknek. Fia, Jézus Krisztus a mi Szabadítónk és Megváltónk.
Russell M. Nelson elnök és M. Russell Ballard elnök is erőteljesen hangsúlyozta a Prédikáljátok evangéliumomat! új, második kiadásának a jelentőségét.20 Magam is osztozom a lelkesedésükben. Ez az új kiadás, amely felerősíti a szentírásokat, erőteljesen kijelenti:
„Engesztelő áldozata során Jézus Krisztus magára vette a fájdalmainkat, a megpróbáltatásainkat és a gyengeségeinket. Emiatt »a test szerint tud[ja], hogyan segítse meg népét a gyengeségeik szerint« (Alma 7:12; lásd még 11. vers). »Jőjjetek én hozzám« – hív minket, amikor pedig így teszünk, nyugalmat, reményt, erőt, távlatot és gyógyulást nyújt nekünk (Máté 11:28; lásd még 29–30. vers).
Amikor Jézus Krisztusra és az Ő engesztelésére támaszkodunk, Ő képes segíteni nekünk, hogy kitartsunk a megpróbáltatásainkban, a betegségeinkben és a fájdalmainkban. Öröm, békesség és vigasz tölthet el bennünket. Az élet minden igazságtalansága helyrehozható Jézus Krisztus engesztelése által.”21
Örömteli módon lehetünk Krisztus békés követői.
Az Atyának a gyermekei boldogságára vonatkozó tervében nemcsak a halandóság előtti és halandó élet szerepel, hanem az örök élet lehetősége is, amely tartalmaz egyebek közt egy nagyszerű és dicső újraegyesülést mindazokkal, akiket elveszítettünk. Minden sérelem orvoslást nyer, és mi tökéletesen tisztán, hibátlan szemszögből látunk és értünk majd mindent.
Egyházi vezetőink ahhoz hasonlították ezt a látásmódot, mint amikor valaki egy háromfelvonásos darab közepére ér a színházba.22 Akik nem ismerik az Atya tervét, azok nem tudják, mi történt az első felvonásban (avagy a halandóság előtti létünkben), és hogy ott milyen célok lettek kitűzve; azt sem értik, hogy mi derül ki és oldódik meg a harmadik felvonásban, amely az Atya tervének a dicső beteljesedését hozza.
Sokan nem méltányolják, hogy az Ő szeretetteljes és mindent átfogó terve értelmében azok, akik önhibájukon kívül látszólag hátrányos helyzetben vannak, végül nem szenvednek hátrányt.23
A szentírások világosak: Krisztus békés követői, akik igazlelkűek, követik a Szabadítót és betartják a parancsolatait, áldottak lesznek. Az igazlelkűek számára – élethelyzetüktől függetlenül – az egyik legfontosabb szentírásrész Benjámin királynak a népéhez szóló beszédében található. Ő azt az ígéretet teszi, hogy akik hithűen betartják a parancsolatokat, azok áldottak ennek az életnek a dolgaiban, valamint „befogadják őket a mennybe, [és] Istennel lakha[t]nak a boldogság egy soha véget nem érő állapotában”24.
Tisztában vagyunk vele, hogy szinte mindannyian tapasztaltunk már fizikai és lelki viharokat az életünkben, melyek némelyike pusztító volt. A szerető Mennyei Atya és a Fia, Jézus Krisztus, aki az Ő visszaállított egyházának a feje, szentírásokat és prófétákat biztosított számunkra, hogy felkészítsenek minket, figyelmeztessenek a veszélyekre, és útmutatást adjanak nekünk a felkészítésünkre és megóvásunkra. Vannak olyan iránymutatások, amelyek azonnali cselekvést igényelnek, és vannak, amelyek sok év múlva óvnak majd meg bennünket. Az Úr előszava a Tan és szövetségekhez, a könyv 1. szakasza, arra int minket, hogy szívleljük meg a próféták szavait.25
Az 1. szakasz ekképpen is figyelmeztet: „Készüljetek fel, készüljetek fel arra, ami eljövendő”26. Az Úr lehetőséget ad a népének, hogy felkészüljenek a kihívásokra, amelyekkel majd szembenéznek.
Az Úr erőteljes kinyilatkoztatást adott Brigham Young elnöknek 1847. január 14-én, Winter Quartersben.27 Ez a kinyilatkoztatás egy mintapéldája annak, amikor az Úr felkészíti az embereket az eljövendőkre. A hithű szentek ekkor már megkezdték kivonulásukat a Sóstó-völgy hegyvidéki menedéke felé. Korábban sikeresen felépítették a Nauvoo templomot, és szent szabadító szertartásokban részesültek. Kiűzték őket Missouriból, majd az üldözőik egy borzalmas tél során kiűzték őket Nauvooból is. A Brighamnak adott kinyilatkoztatás gyakorlati tanácsokat tartalmazott arra vonatkozóan, hogy miként készüljenek fel a kivonulásra. Az Úr kiemelt hangsúlyt fektetett a szegényekről, az özvegyekről, az árvákról, valamint azoknak a családjáról való gondoskodásra, akik a Mormon hadtestben szolgáltak, miközben a szentek fő csoportja továbbhaladt veszedelmes utazásán.
Az Úr az igazlelkű életvitelre vonatkozó egyéb tanácsok nyújtása mellett kihangsúlyozott két tantételt, amelyek ma is érvényben vannak.
Elsőként arra buzdította őket, hogy „dicsér[jék] az Urat énekkel, zenével, tánccal, valamint a dicséret és a hálaadás imájával”28.
Másodszor, az Úr azt tanácsolta arra az esetre, ha bánatosak, hogy „szólítsd fohásszal az Urat, a te Istenedet, hogy lelked örömteli lehessen”29.
Ez a két intés nagyszerű tanács a saját napjainkra vonatkozóan. A dicsérettel, zenével és hálaadással teli életek egyedülállóan áldottak. Örömtelinek lenni és ima általi mennyei segítségre támaszkodni – ezek erőteljes módjai annak, hogy Krisztus békés követői legyünk. Ha mindig igyekszünk jókedvűnek lenni, az segít elkerülni, hogy lélekben le legyünk sújtva.
Az egyik találó himnusz utolsó sora gyönyörűen tolmácsolja a legfőbb választ: „Nincs oly földi gyász, mit menny nem gyógyít.”30
Az Úr Jézus Krisztus apostolaként tanúsítom, hogy Krisztus békés követői személyes békességre fognak lelni ebben az életben, és dicső újraegyesülésre a mennyben. Biztos tanúságot teszek a Szabadító isteniségéről és az ő engesztelésének a valóságosságáról. Ő a mi Szabadítónk és Megváltónk. Jézus Krisztus nevében, ámen.