A bennük rekedt dalok
Quentin L. Cook
a Tizenkét Apostol Kvórumából
Bár minden válasz nem áll rendelkezésünkre, ismerünk néhány fontos tantételt, amelyek lehetővé teszik számunkra, hogy hittel és bizakodva nézzünk szembe a tragédiákkal.
Halandó utazásuk során sokan szembesülnek jelentős problémákkal, vagy akár tragédiával is. Szerte a világon próbatételek és csapások1 példái tárulnak elénk. Szívünkbe markolnak a televízióban látott halálesetek, sajgó szenvedés és kétségbeesés. Látjuk, amint a japánok hősi küzdelmet folytatnak a földrengés és a szökőár pusztítása ellen. A Világkereskedelmi Központ tornyainak lerombolását ábrázoló jelenetek, amelyeket nemrég újra megnéztünk, még most is fájdalmasan kísértenek. Valami megrezdül bennünk, amikor ilyen tragédia jut a tudomásunkra, különösen akkor, ha ártatlan emberek szenvedik el.
Időnként a tragédiák nagyon is személyesek. Egy életének korai szakaszában elhunyt, vagy pusztító járványnak áldozatul eső fiú vagy leány. Egy meggondolatlan tett vagy baleset folytán elvesztett szerető szülő. Ha tragédiával szembesülünk, gyászolunk és igyekszünk viselni egymás terheit.2 Siratjuk azokat az eseményeket, amelyek már soha nem fognak megtörténni, és a dalokat, amelyek már soha nem lesznek elénekelve.
Az egyházi vezetőknek leggyakrabban feltett kérdések között ezek és ehhez hasonlók szerepelnek: Miért engedi meg az igazságos Isten, hogy rossz dolgok történjenek, különösen a jókkal? Miért van az, hogy nem kerülik el az ilyen tragédiák azokat, akik igazlelkűen szolgálják az Urat?
Bár minden válasz nem áll rendelkezésünkre, ismerünk néhány fontos tantételt, amelyek lehetővé teszik számunkra, hogy hittel és abba vetett bizalommal nézzünk szembe a tragédiákkal, hogy mindannyiunk előtt fényes jövő áll. Felsorolom ezek közül a legfontosabbakat:
Először is, van egy Atyánk a mennyben, aki személyesen ismer és szeret minket, és tökéletesen tudatában van a szenvedéseinknek.
Másodszor, az Ő Fia, Jézus Krisztus a mi Szabadítónk és Megváltónk, akinek engesztelése nem csak szabadulást és felmagasztosulást eredményez, de az élet minden igazságtalanságáért kárpótolni fog.
Harmadszor, az Atya gyermekei boldogságára vonatkozó tervében nem csak a halandóság előtti és halandó élet szerepel, hanem az örök élet is, amely magába foglalja a nagyszerű és dicső találkozást mindazokkal, akiket elveszítettünk. Minden sérelem orvoslást nyer, és mi tökéletesen tisztán, hibátlan szemszögből látunk és értünk majd mindent.
Azok korlátozott látószögéből, akik nem ismerik vagy nem értik az Atya tervét, vagy nem hisznek abban – akik a halandóság lencséin át szemlélik a világot, annak háborúival, erőszakosságával, betegségeivel és gonoszságával –, ez az élet lesújtónak, zavarosnak, igazságtalannak és értelmetlennek tűnhet. Egyházi vezetőink ahhoz hasonlították ezt a látásmódot, mint amikor valaki a háromfelvonásos darab közepére ér a színházba.3 Akik nem ismerik az Atya tervét, nem tudják, mi történt az első felvonásban, vagyis a halandóság előtti létünkben, hogy ott milyen célok lettek kitűzve, és azt sem értik, hogy mi derül ki és oldódik meg a harmadik felvonásban, amely az Atya tervének dicső beteljesedését hozza.
Sokan nem méltányolják, hogy az Ő szeretetteljes és mindent átfogó terve értelmében azok, akik önhibájukon kívül vannak hátrányos helyzetben, végül nem részesülnek büntetésben.4
Néhány hónap múlva századik évfordulója lesz a Titanic óceánjáró hajó elsüllyedésének. E borzalmas esemény szerencsétlen körülményei azóta is foglalkoztatják az embereket. A 11 emeletes, közel három futballpálya hosszúságú5 új luxushajó reklámozói túlzó és indokolatlan állításokat tettek arra vonatkozóan, hogy a Titanicnak nem árthatnak a jéghegyekkel teletűzdelt téli vizek. A hajó állítólag elsüllyeszthetetlen volt, ám amikor a jeges Atlanti-óceán felszíne alá bukott, több mint 1500 lélek veszítette el halandó életét.6
A Titanic elsüllyedése sok szempontból metaforája az életnek és számos evangéliumi tantételnek. Tökéletesen példázza, milyen nehézségeket vet fel az, ha csak e halandó élet lencséin át szemlélődünk. Az életek elveszítése tragikus katasztrófa volt, ugyanakkor pusztán véletlen baleset történt. A két világháború vérontása és a Világkereskedelmi Központ lerombolásának tizedik évfordulója révén napjainkban bepillantást nyertünk az önrendelkezés helytelen gyakorlásából eredő események megrázkódtatásába, gyötrelmébe és erkölcsi kérdéseibe. A kiváltó októl függetlenül e tragédiák borzalmas utóhatásait ma is érzik a családok, a barátok és a nemzetek.
Ami a Titanicot illeti, tanulságokat rejtett a kevélység és a zavaros vizeken hajózás veszélyeiről, valamint arról, hogy „nem személyválogató az Isten”7. Minden társadalmi réteg képviselve volt. Egyesek gazdagok voltak és híresek, mint John Jacob Astor, mások viszont kétkezi munkások voltak, bevándorlók, asszonyok, gyermekek, illetve a legénység tagjai.8
Legalább két utolsó napi szent történet kapcsolódik a Titanichoz. Mindkettő megjeleníti a próbatételek, sanyargattatások és tragédiák megértésének kihívását, és bepillantást nyújt abba, hogy ezek hogyan kezelhetők. Az első azt példázza, amikor hálásak vagyunk a kapott áldásokért és a gondok elkerüléséért. Alma Sonne története ez, aki később általános felhatalmazottként szolgált.9 Ő volt a cövekelnököm, amikor a Utah állambeli Loganben megszülettem. Sonne elder készítette a misszionáriusi interjúmat. Abban az időben minden leendő misszionáriussal általános felhatalmazott készített interjút. Ez a férfi nagy hatással volt az életemre.
Fiatalkorában volt egy Fred nevű barátja, aki csak kevésbé volt tevékeny az egyházban. Sokszor beszélgettek a missziós szolgálatról, míg végül Alma Sonne meggyőzte Fredet, hogy készüljön fel és szolgáljon missziót. Mindketten a Brit Misszióba kaptak elhívást. Szolgálatuk végeztével Sonne elder, a misszió titkára, megszervezte az Egyesült Államokba való hazaútjukat. A Titanicra foglalt jegyet magának, Frednek, és négy másik eldernek, akik épp akkor fejezték be missziójukat.10
Amikor eljött az utazás ideje, Fred valamiért nem tudott idejében odaérni, ezért Sonne elder az új luxushajó első útjára szóló mind a hat foglalást törölte, és egy másnap kifutó hajóra foglalt helyet.11 A négy misszionárius, akik izgatottan várták, hogy a Titanicon utazhassanak, csalódottságuknak adtak hangot. Sonne elder válasza József és testvérei egyiptomi történetét idézte, amelyet Mózes első könyve jegyez fel: „Mimódon térhetnénk vissza a családjainkhoz, ha nincs velük a gyermek?”12 Elmagyarázta a társainak, hogy együtt jöttek Angliába, és együtt is kell hazatérniük. Sonne eldernek később tudomására jutott a Titanic elsüllyedése, és hálásan azt mondta barátjának, Frednek: „Megmentetted az életemet!” Fred így felelt: „Nem, te mentetted meg az enyémet azzal, hogy elvezettél erre a misszióra.”13 A misszionáriusok mindannyian megköszönték az Úrnak, hogy megőrizte őket.14
Időnként, amint az Sonne elderrel és misszionárius-társaival történt, nagy áldások érik azokat, akik hűségesek. Minden gyengéd irgalmasságért hálásnak kell lennünk az életünkben.15 Sok olyan áldásnak nem is vagyunk tudatában, amely a hétköznapok során ér minket. Rendkívül fontos tehát, hogy hálás lelkületet tápláljunk a szívünkben.16
A szentírások egyértelműen fogalmaznak: akik igazlelkűek, követik a Szabadítót és betartják a parancsolatait, azok boldogulnak a földön.17 A boldogulás elengedhetetlen eleme, hogy velünk legyen életünkben a Lélek.
Azonban az igazlelkűség, az ima és a hűség nem mindig eredményez boldog végkifejletet a halandóságban. Sokan súlyos próbatételeket tapasztalnak meg. Ilyen esetben helyénvaló Isten szemében az, ha gyakoroljuk a hitünket és papsági áldást kérünk. Az Úr kijelentette: „…hívják el az… [eldereket]…, és imádkozzanak ért[ük] és tegyék rá[juk] kezeiket az én nevemben; és ha meghal[nak], akkor énnekem hal[nak] meg, és ha él[nek], akkor énnekem él[nek].”18
Tanulságos annak ténye, hogy a Titanichoz kapcsolódó másik utolsó napi szent történetnek a halandóság szempontjából nem volt boldog végkifejlete. Irene Corbett 30 éves volt. A Utah állambeli Provóban lakott fiatal feleségként és édesanyaként. Nagyon tehetséges művész és zenész volt, emellett pedig tanár és ápolónő. Provói egészségügyi szakemberek biztatására részt vett egy hathónapos szülésznőképzésen Londonban. Nagyon vágyott rá, hogy jobbá tegye a világot. Óvatos volt, meggondolt, imádságos lelkű és hősies. Többek között azért döntött amellett, hogy a Titanicon tér vissza az Egyesült Államokba, mert azt hitte, együtt utaznak majd vele a misszionáriusok, és ez nagyobb biztonságot jelent. Irene azon kevés nők egyike volt, akik nem élték túl ezt a borzalmas tragédiát. A legtöbb nőt és gyermeket mentőcsónakba tették, és végül megmenekültek. De nem volt elég mentőcsónak mindenkinek. A feltételezések szerint ő azért nem szállt be a mentőcsónakokba, mert szakképzettségével azoknak az utasoknak a szükségleteit látta el, akik megsérültek a jégheggyel való összeütközéskor.19
Sokféle kihívás létezik. Vannak, amelyek szükséges tapasztalatokkal látnak el. A halandó élet kedvezőtlen kimenetelű eseményei nem a hit hiányát vagy azt bizonyítják, hogy valami nincs rendjén Mennyei Atyánk tervének egészében. A finomító tüze valóságos, és a sanyargattatás kemencéjében csiszolt jellem és igazlelkűség vonásai tökéletessé tesznek, megtisztítanak és felkészítenek minket az Istennel való találkozásra.
Amikor Joseph Smith próféta fogoly volt a Liberty börtönben, az Úr megmondta neki, hogy számos csapás érheti az emberiséget. Többek között azt mondta a Szabadító: „…ha levetnek a mélybe; ha tajtékzó hullámok ármánykodnak ellened; ha ádáz szelek válnak ellenségeiddé; …és az elemek mind összefognak, hogy eltorlaszolják az utat; …mindezen dolgok tapasztalatot adnak neked, és a javadra válnak majd.”20 A Szabadító ezzel fejezte be a tanítást: „A te napjaid ismertek, és éveid nem számláltatnak kevesebbnek; ne félj tehát…, mert Isten örökkön örökké veled lesz.”21
Léteznek más kihívások is, melyek az önrendelkezésből erednek. Az önrendelkezés elengedhetetlen az egyén lelki növekedéséhez és fejlődéséhez. A gonosz viselkedés az önrendelkezés része. Moróni kapitány kifejtette ezt a nagyon fontos tant: „…az Úr azért engedi meg, hogy megöljék az igazlelkűeket, hogy igazságossága és ítélete lesújthasson a gonoszokra”. Nyilvánvalóvá tette, hogy az igazlelkűek nem vesznek el, hanem „bemennek az Úrnak, Istenüknek nyugalmába”22. A gonoszok felelősségre lesznek vonva az általuk elkövetett kegyetlenségekért.23
Vannak olyan kihívások, amelyek az Isten törvényeivel szembeni engedetlenségből erednek. Meghökkentők a dohányzásból, alkohol- és kábítószer-fogyasztásból eredő egészségügyi problémák. Nagyon sokan ülnek börtönben alkohol- és a kábítószer-fogyasztáshoz köthető bűntettek miatt.24
Jelentős továbbá azoknak a válásoknak az aránya, amelyekre hűtlenség miatt kerül sor. E próbatételek és sanyargattatások nagy részét el lehetne kerülni Isten parancsolatainak betartásával.25
Szeretett misszióelnököm, Marion D. Hanks elder (aki idén augusztusban hunyt el), misszionáriusokként arra kért minket, hogy tanuljuk meg kívülről a következő kijelentést, mely segíteni fog ellenállnunk a halandó kihívásoknak: „Az elszánt lélek szilárd döntését semmilyen véletlen, sors vagy végzet nem hiúsíthatja vagy akadályozhatja meg.”26
Elismerte, hogy ez nem minden kihívásra vonatkozik, amellyel szembetaláljuk magunkat, de lelki vonatkozásban igaz. Egész életemben nagy becsben tartottam ezt a tanácsát.
A Titanicon többek között azért veszett oda olyan borzalmasan sok lélek, mert nem volt elég mentőcsónak. Függetlenül attól, hogy milyen próbatételekkel szembesülünk ebben az életben, a Szabadító által hozott engesztelés mindenki számára biztosít mentőcsónakot. Akik azt gondolják, hogy igazságtalan próbatételekkel szembesülnek, azoknak azt mondom: az engesztelés az élet minden igazságtalanságát lefedi.27
Akik szeretteiket veszítették el, azoknak különleges kihívást jelent, hogy ne mérlegeljék az ebben az életben elveszített lehetőségeket. Akik korán meghalnak, gyakran jelentős képességekről, érdeklődési körről és tehetségekről tanúskodtak. Korlátozott tudásunkkal siratjuk azokat az eseményeket, amelyek nem fognak megtörténni, és a dalokat, amelyek nem lesznek elénekelve. Ezt úgy is szokták mondani, hogy valaki a még benne lévő zenével hal meg. A zene ebben az esetben a be nem váltott lehetőségek metaforája. Időnként az emberek jelentős előkészületeket tesznek, de a halandóságban nem nyílik lehetőségük a kitűzött cél elérésére.28 Az egyik leggyakrabban idézett klasszikus vers, Thomas Gray: „Elégia egy falusi temetőben” című műve ilyen elszalasztott lehetőségekről szól:
Ah! hány virág sorsa: hogy észre se’ véve
Nyíljék s hervadjon el, eldugott völgyében!29
Az elveszett lehetőség vonatkozhat családra, foglalkozásra, tehetségekre, tapasztalatokra és sok minden másra. Ezek mindegyike korán lezárult Corbett nőtestvér esetében. Maradtak benne dalok, és voltak lehetőségek, amelyek nem nyíltak meg számára ebben a halandó életben. Ám ha az evangélium tág és tiszta lencséin át szemléljük az életet, nem csupán a halandó létezés korlátolt lencséin át, akkor tudjuk, milyen hatalmas örök jutalmat ígért tervében a szerető Atya. Pál apostol tanításai szerint: „A miket szem nem látott, fül nem hallott és embernek szíve meg se gondolt, a miket Isten készített az őt szeretőknek.”30 A szeretett himnusz egyik sora vigaszt, megnyugvást és tiszta lencséket biztosít: „…Ő azt a dalt is meghallja, melyet a szív dalol.”31
A Szabadító azt mondta: „Vigasztalódjon tehát a szívetek… [L]egyetek nyugodtak és tudjátok, hogy én Isten vagyok.”32 Ő megígérte nekünk, hogy gyermekeinkkel együtt „az örök öröm dalai[t]”33 fogjuk énekelni. Jézus Krisztus nevében, ámen.