A szentírások ereje
Richard G. Scott
a Tizenkét Apostol Kvórumából
A szentírások olyan fénynyalábokhoz hasonlíthatók, amelyek megvilágosítják az elménket és helyet biztosítanak a magasságból érkező útmutatásnak és sugalmazásnak.
Azok, akik e pulpitus mögött állnak ezen a konferencián, érzik az imáitok erejét. Szükségünk van rájuk, és hálásak vagyunk értük.
Mennyei Atyánk tudta, milyen nehéz kihívásokkal kell majd szembenéznünk ahhoz, hogy halandó próbatételünk során megfelelőképpen fejlődhessünk. E kihívások némelyike majdhogynem elhatalmasodik rajtunk. Ő azonban eszközöket biztosított számunkra, hogy segítsen nekünk sikerrel járni halandó próbatételünkben. Az egyik ilyen eszközkészlet a szentírások.
Mennyei Atyánk mindig is megihletett bizonyos férfiakat és nőket, akik a Szentlélek útmutatását követve megoldásokat találtak az élet legnyugtalanítóbb problémáira. Ezek a felhatalmazott szolgák sugalmazás által mintegy kézikönyvet írva feljegyezték ezeket a megoldásokat azon gyermekei számára, akik hisznek majd az Ő boldogságtervében, valamint Szeretett Fiában, Jézus Krisztusban. Ehhez az útmutatáshoz könnyedén hozzáférhetünk abban a kincsestárban, amelyet alapműveknek nevezünk: az Ó- és az Újszövetségben, a Mormon könyvében, a Tan és a szövetségekben, valamint a Nagyértékű gyöngyben.
Mivel a szentírások a Szentlélek által kapott ihletett közlésekből erednek, tiszta igazságot tartalmaznak. Az alapművekben fellelhető elképzelések érvényességét nem kell megkérdőjeleznünk, mert a Szentlélek által érkező indíttatásra és sugalmazásra cselekedtek azok, akik a szentírásokat lejegyezték.
A szentírások olyan fénynyalábokhoz hasonlíthatók, amelyek megvilágosítják az elménket és helyet biztosítanak a magasságból érkező útmutatásnak és sugalmazásnak. Megnyithatják a Mennyei Atyánkkal és az Ő Szeretett Fiával, Jézus Krisztussal való kapcsolat csatornáját.
A szentírások, ha helyesen idézzük őket, felhatalmazással töltik meg a kijelentéseinket. Derék barátokká válhatnak, akiket nem korlátoz a távolság vagy a szoros időbeosztás. Mindig rendelkezésre állnak, amikor csak szükséges. Használatuk lefekteti a Szentlélek által életre kelthető igazság alapjait. A szentírások megismerése, átgondolása, kutatása és memorizálása ahhoz hasonlít, mint amikor olyan barátokkal, értékekkel és igazságokkal töltünk meg egy iratszekrényt, akiket és amiket bármikor és a világon bárhol elérhetünk.
A szentírások memorizálása hatalmas erőt adhat. Amikor szentírást memorizálunk, új barátságot kovácsolunk. Olyan, mintha megismernénk valakit, aki segíthet a bajban, sugalmazást és vigaszt nyújthat, és rávehet minket szükséges változásokra. Nekem például az erő és a tudás forrását jelentette és jelenti ennek a zsoltárnak a memorizálása:
„Az Úré a föld s annak teljessége; a föld kereksége s annak lakosai.
Mert ő alapította azt a tengereken, és a folyókon megerősítette.
Kicsoda megy fel az Úr hegyére? És kicsoda áll meg az ő szent helyén?
Az ártatlan kezű és tiszta szívű, a ki nem adja lelkét hiábavalóságra, és nem esküszik meg csalárdságra.
Áldást nyer az Úrtól, és igazságot az idvesség Istenétől” (Zsoltárok 24:1–5).
Ha átgondolunk egy ilyen szentírást, az határozott irányt szab az életünknek. A szentírások támaszt is jelenthetnek. Hatalmas tárházát képezhetik olyan készséges barátoknak, akik a segítségünkre lehetnek. A memorizált szentírás olyan tartós baráttá válik, akit nem gyengít meg az idő múlása.
Valamely szentírásrész átgondolása utat nyithat a Szentlélektől érkező kinyilatkoztatásnak, útmutatásnak vagy sugalmazásnak. A szentírások megnyugtathatják a feldúlt lelket – békességet, reményt és visszanyert magabiztosságot adva azt illetően, hogy le tudjuk győzni az élet kihívásait. Hatalmukban áll gyógyírt adni érzelmi kihívásokra ott, ahol jelen van a Szabadítóba vetett hit. Felgyorsíthatják a test gyógyulását is.
A szentírások életünk különböző időszakaiban mást és mást jelenthetnek aszerint, hogy mire van szükségünk. A sokszor olvasott szentírásnak is lehetnek olyan jelentésárnyalatai, amelyek üdítően hatnak és meglátásokat biztosítanak számunkra olyankor, amikor új kihívással nézünk szembe.
Ti személy szerint hogyan használjátok a szentírásokat? Megjelölitek a saját példányotokat? Jegyzeteltek a lapszélen, hogy emlékezetbe véssétek a lelki útmutatás pillanatát, vagy egy olyan élményt, amely fontos dologra tanított? Használjátok az alapművek mindegyikét? Az Ószövetséget is? Jómagam olyan értékes igazságokra leltem az Ószövetség lapjain, amelyek kulcsfontosságú összetevői az életemet irányító igazság összességének, és forrásanyagként szolgálnak akkor, amikor megpróbálom megosztani az evangélium üzenetét. Ezért szeretem az Ószövetséget. Lapjain mindenhol értékes gyöngyszemeit találom az igazságnak. Például:
„Sámuel pedig monda: Vajjon kedvesebb-é az Úr előtt az égő- és véres áldozat, mint az Úr szava iránti engedelmesség? Ímé, jobb az engedelmesség a véres áldozatnál és a szófogadás a kosok kövérénél!” (1 Sámuel 15:22).
„Bizodalmad legyen az Úrban teljes elmédből; a magad értelmére pedig ne támaszkodjál.
Minden te útaidban megismerd őt; akkor ő igazgatja a te útaidat.
Ne légy bölcs a te magad ítélete szerint; féld az Urat, és távozzál el a gonosztól. […]
Az Úrnak fenyítését, fiam, ne útáld meg, se meg ne únd az ő dorgálását.
Mert a kit szeret az Úr, megdorgálja, és pedig mint az atya az ő fiát, a kit kedvel.
Boldog ember, a ki megnyerte a bölcsességet, és az ember, a ki értelmet szerez” (Példabeszédek 3:5–7, 11–13).
Az Újszövetség is ékkövekként ragyogó igazságok forrásaként szolgál:
„Jézus pedig monda néki: Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből.
Ez az első és nagy parancsolat.
A második pedig hasonlatos ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat.
E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták” (Máté 22:37–40).
„Monda pedig az Úr: Simon! Simon! ímé a Sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát;
De én imádkoztam érted, hogy el ne fogyatkozzék a te hited: te azért idővel megtérvén, a te atyádfiait erősítsed.
Ő pedig monda néki: Uram, te veled kész vagyok mind tömlöczre, mind halálra menni!
És ő monda: Mondom néked Péter: ma nem szól addig a kakas, míg te háromszor meg nem tagadod, hogy ismersz engem. […]
És meglátván őt egy szolgálóleány, a mint a világosságnál ült, szemeit reá vetvén, monda: Ez is ő vele vala!
Ő pedig megtagadá őt, mondván: Asszony, nem ismerem őt!
És egy kevéssel azután más látván őt, monda: Te is azok közül való vagy! Péter pedig monda: Ember, nem vagyok!
És úgy egy óra mulva más valaki erősíté, mondván: Bizony ez is vele vala: mert Galileából való is.
Monda pedig Péter: Ember, nem tudom, mit mondasz! És azonnal, mikor ő még beszélt, megszólalt a kakas.
És hátra fordulván az Úr, tekinte Péterre. És megemlékezék Péter az Úr szaváról, a mit néki mondta: Mielőtt a kakas szól, háromszor megtagadsz engem.
És kimenvén Péter, keservesen síra” (Lukács 22:31–34, 56–62).
Ó, hogy fáj a szívem azért, ami akkor Péterrel történt.
Ez a szentírás a Tan és a szövetségekből gazdagon megáldotta az életemet: „Ne szavam hirdetésére törekedj, hanem először törekedj szavam elnyerésére, és akkor majd megoldódik a nyelved; akkor, ha azt kívánod, rendelkezni fogsz Lelkemmel és szavammal, igen, Isten hatalmával az emberek meggyőzésére” (T&Sz 11:21).
Megítélésem szerint a Mormon könyve páratlan egyértelműséggel és hatalommal tanítja az igazságot. Például:
„És most szeretném, ha alázatosak lennétek, engedékenyek és gyengédek; könnyen kérlelhetőek; tele türelemmel és hosszútűréssel; minden dologban mértékletesek; mindig szorgalmasak Isten parancsolatainak a betartásában; kérvén amilyen dolgokra csak szükségetek van, lelkire és fizikaira; mindig hálát adván vissza Istennek mindazon dolgokért, amiket kaptok.
És figyeljetek rá, hogy legyen bennetek hit, remény és jószívűség, és akkor majd mindig bővelkedtek jó cselekedetekben” (Alma 7:23–24).
És egy másik példa:
„És a jószívűség hosszan tűrő, és kedves, és nem irigykedik, és nem fuvalkodik fel, nem keresi a maga hasznát, nem könnyű felbosszantani, nem gondol rosszra, és nem örvend a gonoszságnak, hanem az igazságnak örvend, minden dolgot elbír, minden dologban hisz, minden dolgot remél és minden dolgot elvisel.
Ezért tehát, szeretett testvéreim, ha nincs bennetek jószívűség, akkor semmik vagytok, mert a jószívűség soha el nem múlik. Ragaszkodjatok tehát a jószívűséghez, ami a legnagyobb mindenek között, mert minden dolognak el kell múlnia –
De a jószívűség Krisztus tiszta szeretete, és örökké tart; és jó sora lesz annak, akiről az utolsó napon úgy találtatik, hogy rendelkezik ezzel.
Imádkozzatok tehát, szeretett testvéreim, szívetek minden erejével az Atyához, hogy eltöltsön benneteket ez a szeretet, melyet mindenkinek megadott, aki igaz követője Fiának, Jézus Krisztusnak; hogy Isten fiaivá legyetek; hogy amikor megjelenik, akkor olyanok legyünk mint ő, mert a maga valóságában fogjuk látni őt; hogy meglehessen ez a reménységünk; hogy megtisztulhassunk, miként ő is tiszta” (Moróni 7:45–48).
Drága feleségem, Jeanene, nagyon szerette a Mormon könyvét. Fiatalon, tizenéves korában vált élete alapjává. A bizonyság és a tanítás forrásaként fordult lapjaihoz, amikor teljes idejű misszionáriusi szolgálatot teljesített az Egyesült Államok északnyugati részén. Amikor együtt szolgáltunk missziót az argentínai Córdobában, erősen hangsúlyozta, hogy térítési erőfeszítéseinkben használnunk kell a Mormon könyvét. Jeanene életében már korán megmutatkozott, hogy akik rendszeresen olvassák a Mormon könyvét, azok még nagyobb mértékben megáldatnak az Úr Lelkével, még elkötelezettebbek parancsolatainak betartása terén, és erősebb bizonyságuk van Isten Fiának isteni voltáról.1 Nem is tudom, hány éven át láttam, amint az év végének közeledtével csendben ülve, gondosan befejezi a Mormon könyvét, amelyet abban az évben megint elolvasott.
1991-ben különleges karácsonyi ajándékot szántam a családomnak. E vágyam beteljesedését feljegyeztem a naplómban: „Délután 12:38-at mutat az óra; 1991. december 18., szerda van. Most fejeztem be a Mormon könyve magnószalagra vételét a családom számára. Olyan élmény volt ez, amely tovább erősítette a bizonyságomat erről az isteni munkáról, és elmélyítette arra irányuló vágyamat, hogy oldalait még inkább megismerjem, hogy e szentírásokból igazságokat csepegtessek az Úrnak nyújtott szolgálatom során. Nagyon szeretem ezt a könyvet! Szívvel-lélekkel tanúbizonyságot teszek arról, hogy igaz, és hogy Izráel házának, a világban szétszórt minden részének megáldására készíttetett. Akik alázatosan, Jézus Krisztusba vetett hittel tanulmányozzák az üzenetét, azok egytől egyig tudni fogják, hogy igaz, és olyan kincsre lelnek, amely még nagyobb boldogsághoz, békességhez és tudáshoz vezeti őket ebben az életben. Szent tanúbizonyságomat teszem, hogy ez a könyv igaz.”
Használjuk ki mindannyian a szentírások tanulmányozásából eredő áldások gazdag tárházát! Ezért imádkozom Jézus Krisztus nevében, ámen.