Megváltás

LeGrand R. Curtis

a Hetvenektől

Krisztus által az emberek képesek megváltoztatni az életüket, meg is teszik ezt, és megváltást nyernek.

Számos megnevezéssel utalunk az Úr Jézus Krisztusra. Ezek a nevek számos különböző vonatkozásban nyújtanak bepillantást az Úr engesztelő küldetésébe. Vegyük például a „Szabadító” megnevezést. Mindannyiunknak van fogalmunk arról, hogy mit jelent a szabadítás, mert valamikor mindannyian szabadultunk vagy menekültünk már meg valamitől. Gyermekkoromban a nővéremmel együtt épp a folyón játszottunk egy kis csónakban, amikor balgán magunk mögött hagytuk a biztonságos játszóterületet, és az áramlat lefelé kezdett sodorni bennünket a folyón, ismeretlen veszélyek felé. Kiabálásunkra édesapánk a segítségünkre sietett, és megmentett minket a folyó veszélyeitől. Amikor szabadításra gondolok, ez az élmény jut eszembe.

A „Megváltó” megnevezés hasonló meglátásokat rejt. „Megváltani” annyit tesz, mint megvenni vagy visszavásárolni. Jogi értelemben valamely ingatlan úgy váltható meg, hogy kifizetjük a törlesztőrészleteit vagy a rajta lévő zálogokat. Az ószövetségi időkben Mózes törvénye pénz megfizetésével különféle lehetőségeket biztosított a szolga vagy valamely tulajdon felszabadítására, vagyis megváltására (lásd 3 Mózes 25:29–32, 48–55).

A megvált [és a szabadít] szó a szentírásokban sok helyen utal arra, amikor Izráel gyermekei kihozattak Egyiptom földjéről a szolgaságból. Kiszabadulásuk után Mózes azt mondta nekik: „[M]ivel szeretett titeket az Úr, …azért hozott ki titeket… hatalmas kézzel, és szabadított meg téged a szolgaságnak házából, az égyiptombeli Fáraó királynak kezéből” (5 Mózes 7:8).

A szentírásokban számos helyen visszatér annak témája, hogy Jehova megváltja vagy megszabadítja Izráel népét a szolgaságtól. Ez gyakran azért van, hogy emlékeztesse a népet az Úr abban megnyilvánuló jóságára, hogy megszabadította Izráel gyermekeit az egyiptomiak kezéből. Ám azért is, hogy megtanítsa nekik, hogy sor kerül még Izráel egy másik, sokkal fontosabb megváltására is. Lehi azt tanította: „És az idő teljességében eljön a Messiás, hogy az emberek gyermekeit megválthassa a bukástól” (2 Nefi 2:28).

A zsoltáríró szavaival élve: „Csak Isten válthatja ki lelkemet a Seol kezéből” (Zsoltárok 49:15).

Az Úr Ésaiás által kijelentette: „Eltörlöm álnokságodat, mint felleget, és mint felhőt bűneidet; térj én hozzám, mert megváltottalak” (Ésaiás 44:22).

A megváltás, amelyre ezek a szentírások utalnak, természetesen a Jézus Krisztus által hozott engesztelés. Ez az a „bőséges… szabadítás”, amelyet szerető Istenünk bocsátott rendelkezésünkre (Zsoltárok 130:7). A Mózes törvénye által biztosított és a mai jogi értelemben vett megváltással ellentétben ez a megváltás „nem veszendő holmin, ezüstön vagy aranyon” jő (1 Péter 1:18). „[Krisztusban] van a mi váltságunk az Ő vére által, a bűnöknek bocsánata az Ő kegyelmének gazdagsága szerint” (Efézusbeliek 1:7). John Taylor elnök azt tanította, hogy a Megváltó áldozata révén „az adósság ki lett fizetve, a megváltás elvégeztetett, a szövetség betöltetett, az igazság kielégíttetett, Isten akarata teljesült, és… minden hatalom Isten Fia kezébe került” (Az egyház elnökeinek tanításai: John Taylor [2001]. 43.).

E megváltás egyik eredményeként Isten minden gyermekéért legyőzetett a fizikai halál. Ez azt jelenti, hogy az időleges halál után mindenki fel fog támadni. A Krisztus általi megváltás egy másik vonatkozása a lelki halál legyőzése. Szenvedése és halála által Krisztus az egész emberiség bűneiért megfizetett, az egyéni bűnbánat feltételével.

Ha tehát bűnbánatot tartunk, bocsánatot nyerhetünk a bűneinkre, mivel Megváltónk már megfizette az árat. Ez mindannyiunk számára jó hír, „mert mindnyájan vétkeztek, és szűkölködnek az Isten dicsősége nélkül” (Rómabeliek 3:23). Akik jelentősen eltávolodtak az igazlelkűség ösvényétől, azok számára létfontosságú ez a megváltás, amelyre igényt tarthatnak, ha teljes mértékben bűnbánatot tartanak. Ám azok számára is létfontosságú, akik keményen dolgoztak és dolgoznak azon, hogy jó életet éljenek, mert Krisztus segítsége nélkül senki nem juthat be az Atya jelenlétébe. Ez a szerető megváltás tehát lehetővé teszi, hogy az igazságosság és az irgalom törvénye mindazok életében kielégíttessen, akik bűnbánatot tartanak és Krisztust követik.

A szabadítás terve

Mily csodás, mily teljes!

Az igazság s a kegyelem

Egy lett szeretetben.

(Mily nagy Isten szeretete. Himnuszok, 118. sz.)

Boyd K. Packer elnök azt tanította: „Van egy Megváltó, egy Közbenjáró, aki hajlandó és ki is tudja elégíteni az igazságosság követelményeit, és irgalmat tud kínálni azoknak, akik bűnbánók” (“The Mediator,” Ensign, May 1977, 56).

A szentírások, az irodalom és élettapasztalataink is tele vannak megváltásról szóló történetekkel. Krisztus által az emberek képesek megváltoztatni az életüket, meg is teszik ezt, és megváltást nyernek. Nagyon szeretem a megváltásról szóló történeteket.

Van egy barátom, aki fiatal korában nem követte az egyház tanításait. Fiatal felnőttként felismerte, miről maradt le azzal, hogy nem élt az evangélium szerint. Bűnbánatot tartott, megváltoztatta az életét, és az igazlelkű életnek szentelte magát. Egy napon, évekkel a fiatalkori kapcsolatunk megszakadása után, találkoztam vele a templomban. Az evangélium világossága ragyogott a szemében, és éreztem, hogy olyan elkötelezett tagja az egyháznak, aki igyekszik teljes mértékben az evangélium szerint élni. Története a megváltásról szól.

Egyszer keresztelkedési interjút tartottam egy hölggyel, akit nagyon súlyos bűn terhelt. Az interjú folyamán megkérdeztem tőle, tudatában van-e annak, hogy ezt a bűnt soha nem szabad újra elkövetnie. Szemei és hangja mély érzelmeket tükröztek, midőn azt mondta: „Ó, elnök Úr, soha nem tudnám újra elkövetni azt a bűnt. Ezért is szeretnék megkeresztelkedni, hogy megtisztuljak ennek a borzalmas bűnnek a hatásaitól.” Az ő története is a megváltásról szól.

Midőn az elmúlt évek során cövekkonferenciákat és egyéb gyűléseket látogattam, mindenütt hirdettem Thomas S. Monson elnök azon felhívását, hogy mentsük meg az egyház kevésbé tevékeny tagjait. Az egyik cövekkonferencián elmeséltem egy kevésbé tevékeny egyháztag történetét, aki azt követően tért vissza a teljes tevékenységhez, hogy a püspöke és más vezetői meglátogatták az otthonában, megmondták neki, hogy szükség van rá, és elhívták, hogy szolgáljon az egyházközségben. A történetben szereplő férfi nem csupán elfogadta az elhívást, hanem meg is változtatta az életét és a szokásait, és teljesen tevékennyé vált az egyházban.

A gyülekezetben, amelynek elmeséltem a történetet, ott volt egy barátom is. Miközben meséltem, láthatóan megváltozott az arckifejezése. Másnap küldött nekem egy e-mailt, amelyben elmondta, hogy azért reagált a történetre ilyen érzelmesen, mert nagyon hasonlított az általam elmondottakhoz az, ahogyan apósa visszatért az egyházi tevékenységhez. Azt is elmondta, hogy a püspök hasonló látogatásának és egyházi szolgálatra vonatkozó elhívásának köszönhetően apósa átgondolta az életét és a bizonyságát, lényegi változtatásokat hozott az életében, és elfogadta az elhívást. Az újra tevékennyé vált férfinak mára 88 olyan leszármazottja van, akik tevékeny tagjai az egyháznak.

Pár nappal később egy gyűlésen mindkét történetet elmeséltem. Másnap újra e-mailt kaptam, amely így kezdődött: „Ez az én édesapám története is.” Ez az e-mail, amelyet egy cövekelnöktől kaptam, elmondta, hogyan hívták édesapját egyházi szolgálatra annak ellenére, hogy korábban nem volt tevékeny és voltak olyan szokásai, amelyeken változtatnia kellett. Elfogadta a felkérést, közben bűnbánatot tartott, majd cövekelnökként és misszióelnökként is szolgált, és utódai számára lefektette annak alapjait, hogy hű tagjai legyenek az egyháznak.

Néhány héttel később egy másik cövekkonferencián mindhárom történetet elmeséltem. A gyűlés után odajött hozzám egy férfi, és azt mondta, hogy ez nem az apja története, hanem az övé. Elmesélte, milyen események vezették el a bűnbánatához és ahhoz, hogy teljes mértékben részt vegyen az egyházban. És ez így ment tovább: ahová csak elvittem a kevésbé tevékenyek megmentésére szólító felhívást, egymás után láttam és hallottam olyan emberek történeteit, akik elfogadták a meghívást, hogy jöjjenek vissza és változtassák meg az életüket. Egymást követték a megváltásról szóló történetek.

Bár soha nem fizethetjük vissza a Megváltónak azt, amit értünk fizetett, a megváltás terve elvárja, hogy mindent megtegyünk azért, hogy teljesen megbánjuk bűneinket és teljesítsük Isten akaratát. Orson F. Whitney apostol azt írta:

Szabadítóm, lelkem Megváltója,

kinek erős keze meggyógyított,

kinek csodás hatalma felemelt

és megédesítette keserű poharam!

Mely nyelv fejezhetné ki hálám,

ó Izráel kegyes Istene?

Vissza ugyan nem fizethetlek soha, Uram,

de szerethetlek. Tiszta igéd

az én gyönyörűségem,

örömöm nappal, álmom éjjel.

Hadd mondják hát ezt mindig ajkaim,

életem pedig tükrözze a Te akaratod.

(“Savior, Redeemer of My Soul,” Hymns, no. 112)

Bizonyságot teszek a Krisztus által hozott engesztelés hatalmáról. Ha bűnbánatot tartunk és Őhozzá jövünk, az örök élet minden áldásában részesülhetünk. Tegyük ezt, és éljük meg saját megváltásunk történetét, ezért imádkozom Jézus Krisztus nevében, ámen.