Ifjúsági hitoktatás
2 Korinthusbeliek 8–13


2 Korinthusbeliek 8–13

Áttekintés

Pál arra kérte a korinthusbeli szenteket, hogy kövessék a Szabadító példáját azáltal, hogy feláldozzák javaikat a szegényekről való gondoskodásért. Megosztott néhányat az általa átélt szenvedésekből és arról, hogy a Szabadító segítségével miként tudott örömre lelni ezekben a tapasztalatokban. Amikor a korinthoszi egyháztagok közül néhányan bírálni kezdték őt, ő válaszul arra kérte őket, vizsgálják meg saját kapcsolatukat Krisztussal.

Készülj a tanításra!

Az alább leírtak olyan ötleteket biztosítanak a hitoktatók számára, amelyekre az egyes leckékre való felkészüléshez szükségük lehet.

2 Korinthusbeliek 8–9

A lecke célja: Ez a lecke segíthet a tanulóknak Jézus Krisztus példáját követni azáltal, hogy megosztják a szükséget szenvedőkkel azt, amijük van.

  • Tanulói felkészülés: Kérd meg a tanulókat, hogy nézzék meg a Tized és más felajánlások nyomtatványon felsorolt tételeket, és készüljenek fel annak megosztására, hogy mit jelentenek a különböző sorok. A nyomtatvánnyal kapcsolatos bármely kérdésüket is feltehetik.

  • Megjelenítendő tartalom: A Jeffrey R. Holland eldertől származó idézet egy hiányzó szóval, valamint egy Tized és más felajánlások nyomtatvány

  • Javaslatok videókonferencián keresztül történő tanításhoz: Megkérhetsz egy helyi püspököt vagy segítőegyleti elnököt, hogy ossza meg a tanulókkal, miként használják fel a böjti felajánlási pénzalapot a szükséget szenvedők megáldására.

2 Korinthusbeliek 11–12

A lecke célja: Ez a lecke segíthet a tanulóknak az Úrra támaszkodni, miközben igyekeznek hithűen kitartani a saját kihívásaik közepette.

  • Tanulói felkészülés: Kérd meg a tanulókat, hogy készüljenek fel annak megosztására, hogy szerintük miért nem igaz a következő kijelentés: „Ha Jézus Krisztusba vetetett elegendő hittel imádkozunk, akkor Mennyei Atya minden megpróbáltatást megszüntet, amelyen keresztülmegyünk.”

  • Javaslatok videókonferencián keresztül történő tanításhoz: Miután a tanulók tanulmányozták a 2 Korinthusbeliek 12:8–10 -et, felhasználhatod A meg nem gyógyuláshoz szükséges hit című ötletet a Kiegészítő tanulási tevékenységek szakaszból.  

2 Korinthusbeliek 13

A lecke célja: Ez a lecke segíthet a tanulóknak megvizsgálni az Úr iránti hűségüket, és legyőzni a kísértést, hogy kritizálják az Ő szolgáit.

  • Tanulói felkészülés: Kérd meg a tanulókat, hogy gondolják át, mit éreznek, amikor azt hallják, hogy az emberek negatívan beszélnek a Szabadító egyházáról vagy az Ő szolgáiról.

  • Megjelenítendő tartalom: A Henry B. Eyring elnöktől származó idézet, valamint a tanulók által átgondolandó kérdések

  • Javaslatok videókonferencián keresztül történő tanításhoz: Annak érdekében, hogy a tanulók több szentírásbeli beszámolót tanulmányozhassanak, kis csoportokban külön szobákba oszthatod őket. Kérd meg őket, hogy tanulmányozzanak egy vagy több olyan beszámolót, amely azt írja le, milyen következményekkel jár az Úr szolgáinak a kritizálása. Ezután mindegyik csoport választhat egy szószólót, aki megoszt az osztály többi tagjával valamit, amit a csoportjukkal megtudtak.

Tanulásod felmérése – 9.

A lecke célja: Ennek a leckének az a célja, hogy segítsen a tanulóknak értékelni a kitűzött céljaikat, valamint a személyes fejlődést, amelyet az Újszövetség tanulmányozása során megtapasztaltak.

  • Tanulói felkészülés: Kérd meg a tanulókat, hogy gondolják át, milyen módokon próbálták alkalmazni az 1 Korinthusbeliek 8–16-ból és a 2 Korinthusbeliekből tanult tantételeket.

  • Javaslatok videókonferencián keresztül történő tanításhoz: Ha úgy tűnik, hogy a tanulók nem tudják, hogyan használják a FamilySearch.org webhelyet vagy a FamilySearch-alkalmazást, érdemes lehet nekik időt adnod az órán a felfedezésére. Az is hasznos lehet, ha megkérsz egy tanulót, aki tudja, hogyan kell használni az alkalmazást, hogy készüljön fel néhány tanács megosztására. Ez a tanuló megoszthatja a telefonja vagy a számítógépe képernyőjét, hogy az osztály többi tagja láthassa, mit csinál.

Tanismereti áttekintés – 20.

A lecke célja: Ez a lecke lehetőséget biztosít a tanulóknak az Újszövetség több tanismereti szentírásrészével kapcsolatos tudásuk elmélyítésére és az ezekből származó igazságok elmagyarázására.

  • Tanulói felkészülés: Kérd meg a tanulókat, hogy nézzék át az újszövetségi tanismereti szentírásrészeket, és válasszanak ki egyet, amelyet szeretnének jobban megérteni.

  • Megjelenítendő tartalom: Négy különálló kép Jézus Krisztusról

  • Javaslatok videókonferencián keresztül történő tanításhoz: A lecke vége felé megkérheted a tanulókat, hogy keressenek további tanismereti szentírásrészeket, amelyekkel jobban megérthetnek egy kiválasztott újszövetségi szentírásrészt. Ha gondolod, a tanulókat négy külön szobába oszthatod, és kijelölhetsz mindegyik csoporthoz más-más szentíráskurzusból származó tanismereti szentírásrészeket tanulmányozásra. Miután újra egyesítetted az osztályt, kérd meg az egyes csoportokat, hogy mondják el, milyen szentírásrészeket találtak a nekik kijelölt szentíráskönyvben. Megkérheted a tanulókat, hogy osszák meg a képernyőjüket, hogy az osztálytársaik láthassák, miként használták az Evangéliumi könyvtár alkalmazásban található eszközöket.

Nyomtatás