Ifjúsági hitoktatás
Márk 2:23–3:6


Márk 2:23–3:6

„Szombatnapon jót cselekedni”

Kép
Filipino women walking on the street while visiting teaching a sister.

A farizeusok és más zsidó vezetők rendszeresen bírálták a Szabadítót amiatt, ahogyan a sabbat napját megtartotta. Jézus e vallási vezetőknek adott válaszai segíteni fognak abban, hogy jobban megértsd a sabbat célját, és hogy még teljesebb mértékben meghívd az életedbe az Úr áldásait.

Tanulói felkészülés: Kérd meg a tanulókat, hogy gondolják át, milyen módon szeretnek leginkább közelebb kerülni a Szabadítóhoz sabbat napján, akár egyedül, akár a családjuk körében.

Lehetséges tanulási tevékenységek

A sabbat célja

A következő tevékenységhez kialakíthatsz párokat úgy, hogy az egyik tanuló reagáljon az egyik, a másik a másik helyzetre.

Képzeljétek el az alábbi két helyzetet. Az egyikben valaki azt mondja nektek, hogy a sabbat napjára számos szabály és tiltás vonatkozik, és ha nem tartjátok be az összeset, akkor megszegitek Isten parancsolatait. A másik helyzetben valaki azt mondja, hogy a vasárnap ugyanolyan mint bármely más nap, és hogy azt tehettek vasárnaponként, amit csak akartok.

  • Szerintetek mennyire reagálnátok magabiztosan ezekre a helyzetekre?

  • Milyen kérdéseitek vannak a sabbat napjáról?

Amikor a tanulók kérdéseket tesznek fel, felírhatod azokat a táblára. Ha a tanulók nem szívesen osztják meg kérdéseiket az osztállyal, akkor javasold nekik, hogy írják le őket a tanulmányozási naplójukba. Ekkor még ne próbáld megválaszolni a kérdéseket, de biztasd arra a tanulókat, hogy keressenek válaszokat, miközben folytatják a tanulmányozást.

Miközben azt tanulmányozzátok, hogyan szentelte meg a Szabadító a sabbatot, keressetek válaszokat a kérdéseitekre. Kérjétek Mennyei Atya útmutatását és segítségét.

Mózes törvénye azt tanította, hogy Izráel népe ne dolgozzon a sabbaton (lásd 2 Mózes 31:14–15). Az írástudók és farizeusok kiegészítették Mózes törvényét a saját értelmezéseikkel, megváltoztatva annak eredeti szándékát.

Olvasd el a következő verseket, és jelöld meg azokat a kifejezéseket, amelyek megmutatják, hogyan tekint Jézus a sabbat napjára.

  • Márk 2:23–28 – A farizeusok megkérdőjelezték, hogy helyénvaló-e sabbatkor gabonát szedni és enni.

  • Márk 3:1–6 – A farizeusok megkérdőjelezték, hogy helyénvaló-e sabbatkor meggyógyítani valakit.

Megkérheted a tanulókat, hogy mondják el, mit jelöltek meg, és miért.

A Jöjj, kövess engem! – Egyének és családok számára: Újszövetség, 2023 Máté 11–12; Lukács 11-hez készült vázlata tárgyalja a sabbat napját. Ha a mai lecke időzítése illeszkedik a Jöjj, kövess engem! vázlat dátumához, megkérheted a tanulókat, hogy mondják el, mit tanultak az otthoni tanulmányozás során. Arra is biztathatod a tanulókat, hogy osszanak meg a családjukkal az osztályban szerzett meglátásokat.

Russell M. Nelson elnök a következő meglátásokat osztotta meg a sabbatnap céljairól:

Kép
Official portrait of President Russell M. Nelson taken January 2018

„Vajon mit értett a Szabadító az alatt, hogy „a [sabbat] lőn az emberért, nem az ember a [sabbatért]”? [ Márk 2:27 .] Véleményem szerint azt akarta megértetni velünk, hogy a sabbat az Ő ajándéka nekünk, ezzel biztosít számunkra valódi enyhülést a mindennapi élet fáradalmaitól, és ad lehetőséget a testi-lelki megújulásra. Isten nem szórakozásra vagy mindennapos munkára adta nekünk ezt a különleges napot, hanem a kötelességeinktől való megpihenésre, a testi-lelki megkönnyebbülésre.”

(Russell M. Nelson: A sabbat gyönyörűség. Liahóna, 2015. máj. 129.)

  • Mit tudtál meg az Úrnak a sabbat napjára vonatkozó céljairól?

  • Mit tanulhatunk a Szabadítóról a sabbat napján végzett cselekedetei és viselkedése alapján?

Segíts a tanulóknak azonosítani a következőhöz hasonló tantételeket: az Úr azért adta nekünk a sabbat napját, hogy jót cselekedjünk, és megpihenjünk a mindennapi élet fáradalmaitól.

  • Mit gondolsz, hogyan mutatkozik meg Isten irántunk való szeretete abban a parancsolatban, hogy szenteljük meg a sabbat napját?

Hogyan tarthatod tiszteletben a sabbat napját?

A sabbatnap céljainak és Isten neked szánt áldásainak a megértése ösztönözhet téged abban, hogy megszenteld a sabbat napját. Azzal, hogy megtanulod, hogyan tiszteld jobban a sabbat napját, megtanulod, hogyan hívhatod meg még teljesebben a Szabadító által nyújtott gyógyulást és enyhülést az életedbe.

Oszd ki a tanulóknak az alábbi tudnivalókat tartalmazó anyagot, vagy tedd ki az osztály elé. A tanulók önállóan vagy csoportosan is tanulmányozhatják a tudnivalókat.

Tanulmányozzátok az alábbi forrásokat, hogy még többet megtudjatok a sabbatról és arról, hogy milyen áldásokban részesülhetünk, ha tiszteletben tartjuk.

Russell M. Nelson elnök a következőket tanította arról, hogy miként fejezhetjük ki Isten iránti szeretetünket a sabbaton:

Kép
Official portrait of President Russell M. Nelson taken January 2018

„Amikor még sokkal fiatalabb voltam, azt tanulmányoztam, mit soroltak fel mások, mit tegyünk és mit ne tegyünk a sabbaton. Később azonban a szentírásokból megtanultam, hogy a sabbat napját illető viselkedésem és hozzáállásom egy jel köztem és Mennyei Atyám között [lásd 2 Mózes 31:13 ; Ezékiel 20:12, 20 ]. Ezt megértve már nem volt szükségem engedélyezett és tiltott tevékenységek listájára. Amikor el kellett döntenem, vajon egy tevékenység megfelel-e a sabbat napjának, egyszerűen csak feltettem magamnak a kérdést: »Milyen jelet küldök ezzel Istennek?« Ez a kérdés kristálytisztává tette a sabbat napjával kapcsolatos választási lehetőségeimet.”

(Russell M. Nelson: A sabbat gyönyörűség. Liahóna, 2015. máj. 130.)

Kép
Sabbath Day handout
  • Mit tudtál meg a sabbatnap céljáról és áldásairól?

 

A következő kérdés lehetőséget nyújthat a tanulóknak arra, hogy megosszák az ajánlott tanulói felkészülési tevékenységből eredő gondolataikat.

  • Milyen dolgokat teszel szívesen azért, hogy közelebb kerülj Jézus Krisztushoz vasárnaponként?

Ahogy a tanulók megosztják egymással a gondolataikat, hívd fel a figyelmüket arra, hogy mennyire máshogy láthatják, mi illik vagy nem illik a sabbat napjához. Szükség szerint emlékeztesd a tanulókat, hogy megértéssel és tiszteletteljesen viszonyuljanak egymás nézeteihez.

  • Hogyan segítettek az ebben a leckében tanultak megválaszolni a sabbat napjával kapcsolatos kérdéseidet?

  • Ha nem találtál válaszokat a kérdéseidre, mit tehetsz azért, hogy folytasd a keresést?

  • Milyen benyomásaid támadtak, mit tehetsz azért, hogy még teljesebb mértékben élvezd a sabbat tiszteletben tartásának áldásait?

Fontold meg egy bizonyság megosztását azzal kapcsolatban, hogy miért fontos megszentelni a sabbat napját. Kérd meg a tanulókat, hogy ők is tegyenek bizonyságot, ha szeretnének.

Megjegyzések és háttér-információk

Miért bírálták a farizeusok a tanítványokat azért, mert kalászt téptek a sabbaton?

Mózes törvénye szerint engedélyezett volt a kézzel való kalásztépés, ha nem éltek vissza ezzel a lehetőséggel, és nem használtak sarlót az aratáshoz (lásd 5 Mózes 23:25). A farizeusok szóbeli törvényei azonban továbbmentek Mózes törvényénél, és kimondták, hogy sabbat napján tilos a kalásztépés.

Hogyan áldhatja meg az úrvacsorával és a sabbattal kapcsolatos élményedet a hála?

A Hálát érezni a sabbat napján (3:38) című rövidfilmben Henry B. Eyring elnök arra hívja az embereket, hogy engedjék kiáradni a hála erejét a sabbat napjának megtapasztalásába. Ez a rövidfilm a JezusKrisztusEgyhaza.org oldalon érhető el.

Mit tehetek még azért, hogy meghívjam a sabbatnap áldásait?

A sabbat gyönyörűség című beszédében (Liahóna, 2015. máj. 129–132.) Russell M. Nelson elnök számos meglátással szolgált a sabbatnap lelkületének eredményes meghívásáról.   

Hogyan áldhatja meg a családomat a sabbat napjának tiszteletben tartása?

 

Kiegészítő tanulási tevékenység

Hogyan készülhetsz a sabbat napjára?

A tanulók számára hasznos lehet, ha meghallgatják egymás ötleteit azzal kapcsolatban, hogy miként lehet felkészülni a sabbatra a hét folyamán. Megkérdezheted az osztálytól a következőt: A saját életetekben milyen hétközbeni felkészülési módok bizonyultak hasznosnak, hogy még jobban áldás legyen számotokra a sabbat?

Nyomtatás