Önellátás
Tanulás – Legfeljebb 45 perc


Kép
tanulás ikon
Tanulás – Legfeljebb 45 perc

Mai beszélgetés:

2 Védjétek a családotokat a viszontagságoktól!

Kép
ház rajza

A pénzügyi sáfárkodás sikertérképe

Költségvetés és költekezés ellenőrzési pont

Olvasás:Nézzétek át és frissítsétek a költségvetéseteket! Mi az, ami jól működik? Melyik kategóriákat kell módosítanotok, ha van ilyen? Tudnátok kevesebbet költeni néhány kategóriában azért, hogy gyorsabban félretegyetek a vésztartalékotokra, megszabaduljatok az adósságtól vagy félretegyetek későbbre? Az ezen a héten vállalt egyik kötelezettségetek az lesz, hogy a családi tanács során megbeszéljétek az alábbi tevékenységet.

Elmélkedés:Mit fogtok tenni, ha pénzügyi válsághelyzetbe kerültök? Eddig milyen pénzügyi vészhelyzeteket tapasztaltatok meg?

Olvasás:Az Ószövetségben József előre figyelmeztette a fáraót arra, hogy a hét bő esztendőt hét ínséges esztendő fogja követni. A fáraó azonnal hivatalnokokat jelölt ki, hogy a jó évek feleslegét félretéve felkészüljenek a rosszakra (lásd 1 Mózes 41:1–37). Bár nekünk nem jelzi mindig világosan prófécia azt, hogy mikor érkeznek el a jó és a rossz idők, a mai próféták azonban arra buzdítanak minket, hogy készüljünk fel a vészhelyzetekre, különösen akkor, amikor jól mennek a dolgok.

Ebben a fejezetben megtanuljuk, mit tegyünk akkor, amikor pénzügyi válsághelyzettel nézünk szembe, és hogyan készüljünk fel a válsághelyzetekre még azok bekövetkezte előtt.

Beszélgetés:Milyen típusú pénzügyi vészhelyzetekkel szembesülhettek? Írjátok le ide a csoport felvetéseit.

1. Tanuljátok meg kezelni a pénzügyi válsághelyzeteket!

Olvasás:A vészhelyzeti vagy tűzeseti menekülési tervhez hasonlóan nektek is legyen pénzügyi válsághelyzet esetére olyan cselekvési tervetek, amelyet egyszerű követni. Marvin J. Ashton elder azt kérdezte a próbatételek kezelését illetően: „Megtehetitek, hogy csendben leültök, áttekintitek a tényeket és felsoroljátok az összes lehetséges cselekvési irányt? Be tudjátok azonosítani az okokat és meg tudjátok határozni a gyógymódokat? A csendes elmélkedés gyorsabban meg tudja oldani a gondokat, mint az eszeveszett erő” (“Give with Wisdom That They May Receive with Dignity,” Ensign, Nov. 1981, 88). Ha előre eldöntitek, hogy miként fogjátok kezelni a pénzügyi válsághelyzeteket, akkor az lehetővé teszi számotokra, hogy érzelmileg és pénzügyileg is felkészülten nézzetek szembe a nehézség bekövetkeztével, és segíthet nektek megelőzni a későbbi válsághelyzeteket. A pénzügyi válsághelyzetek kezelése két lépést igényel: a helyzet felmérését és a megfelelő cselekedet végrehajtását.

Beszélgetés:Miért fontos már most eldönteni a pénzügyi válsághelyzet kezelésének módját? A múltban hogyan segített nektek a Lélek kezelni a válsághelyzeteket?

Mérjétek fel a helyzetet!

Olvasás:Az esetleges pénzügyi válsághelyzet felméréséhez feltehetitek a következő kérdéseket:

  • Hithűen fizetem a tizedemet és a felajánlásaimat? Oly módon élek, hogy érdemes legyek Isten áldásaira?

  • Milyen vészhelyzeti intézkedéseket tettem már, amelyek segíteni fognak nekem szembenézni a jelenlegi kihívással? Van étel- és vízkészletem? vésztartalékom? megfelelő biztosításom?

  • Miben nem bizonyulnak elegendőnek a vészhelyzeti előkészületeim?

  • Milyen biztosításaim vannak, amelyek teljesen vagy részben fedezhetik ezt?

  • Meddig tudom kihúzni a vésztartalékommal?

  • Van hely a költségvetésemben és az adósságfelszámolási tervemben ideiglenes módosításokra, ha szükséges?

Beszélgetés:Miért fontos teljes mértékben felmérni a helyzetet, mielőtt cselekednétek?

Cselekedjetek!

Olvasás:A pénzügyi válsághelyzetetek típusától függően más-más cselekedetek segíthetnek nektek legyőzni a pénzügyi kihívásaitokat. Bár lehet, hogy ezeknek a cselekedeteknek nem minden helyzetben van értelmük, az alábbi lépések mégis ötleteket adhatnak ahhoz, hogy mit tehettek pénzügyi válsághelyzet esetén.

Hívjátok fel a biztosítótársaságotokat!

Olvasás:Vannak egészségügyi vészhelyzettel, gépjárműbalesettel, ház körüli javításokkal vagy a munkahely elvesztésével járó pénzügyi válsághelyzetek. Ha ez a helyzet, akkor mielőtt pánikba esnétek vagy bármi mást tennétek, hívjátok fel a biztosítótokat, hogy ellenőrizzétek, mire terjed ki a biztosításotok. Ha a biztosításotok fedezete felől érdeklődtök, az még nem jelenti azt, hogy kárigényt nyújtotok be. Azonban ha a biztosítótok fedezi az adott helyzetet, akkor már jobban fel tudjátok mérni, hogy milyen költségekkel kell majd számolnotok.

Beszélgetés:Milyen pénzügyi válsághelyzetben érdemes felhívni a biztosítótársaságotokat?

Használjátok a vésztartalékotokat!

Olvasás:A vésztartalékotok célja az, hogy segítsen nektek átvészelni a pénzügyi válsághelyzeteket. Ne legyen bűntudatotok azért, ha ilyen helyzetekben felhasználjátok. A vésztartalékotokat bármire felhasználhatjátok, amire szükségetek van – a létfenntartási költségektől a biztosítási önrészig. Legyetek bölcsek, hogy a megfelelő dolgokra használjátok, a megfelelő időben. Ha fel kell használnotok valamennyit belőle, akkor amint lehet, újra töltsétek fel a vésztartalékotokat.

Először a legfontosabb kiadásaitokat és számláitokat fizessétek ki!

Olvasás:Vizsgáljátok meg alaposan az összes kiadásotokat és számlátokat, hogy eldöntsétek, melyiket kell azonnal elintézni, és melyik késleltethető rövid ideig anélkül, hogy komoly büntetést vonna maga után. Lehet, hogy fel kell hívnotok a számla kiállítóját, hogy megnézzétek, van-e náluk ideiglenes nehézségekre vonatkozó türelmi idő, kamatmentes fizetési opció vagy esedékességi hosszabbítás. Legyetek bölcsek annak tekintetében, hogy mely kiadásokat intézitek el először, és előre nézzetek utána, milyen kedvezőtlen hatásai vannak annak, ha késleltetitek más számlák kifizetését. Előfordulhat, hogy egy ideig vissza kell fognotok a szükségtelen kiadásokat, amennyiben ez lehetséges. Összpontosítsatok az ételre, a lakhatásra, a közművekre és a szükséges közlekedésre, mielőtt egyéb kiadásokra költenétek.

Beszélgetés:Miért olyan fontos először az imént felsorolt kiadásokat kifizetni?

Hívjátok fel a hitelezőiteket!

Olvasás:Szélsőséges körülmények között bölcs döntés lehet felhívni a hitelezőiteket, és elmagyarázni nekik a jelenlegi helyzeteteket. A válsághelyzettől függően megkérhetitek őket, hogy:

  • Ideiglenesen késleltessék vagy csökkentsék a törlesztőrészletet.

  • Hosszabbítsák meg vagy tartósan módosítsák a kölcsönfeltételeket.

Bár előfordulhat, hogy szélsőséges esetekben ez az egyetlen járható út, a kölcsönötök törlesztőrészleteinek késleltetése vagy a feltételek módosítása további illetékekkel járhat, és hosszú távon még drágábbá teheti a kölcsönt.

Azonosítsatok be más olyan forrásokat, amelyek segíthetnek!

Olvasás:A mi felelősségünk az, hogy gondoskodjunk magunkról és a családunkról. Lehetnek azonban olyan időszakok, amikor ideiglenesen másokra kell támaszkodnunk. Egyéb forrásokat keresve óvakodjatok attól, hogy hosszú távon függővé váljatok a segítségnyújtástól, mert az ilyen függés gátolja a lelki és a fizikai fejlődéseteket. Amint azt a 2. fejezetben olvastuk, Spencer W. Kimball elnök azt tanította, hogy ha fizikai segítségre van szükségünk, akkor az négyfelől érkezhet:

Kép
pénzügyi függés
  1. Önmagatok: Először is tegyetek meg minden tőletek telhetőt azért, hogy gondoskodjatok magatokról és a családotokról, és hárítsátok el a közvetlen fenyegetést.

  2. Család: Ha ti magatok már mindent megtettetek, amit csak tudtok, és így sem tudjátok kielégíteni az alapvető pénzügyi szükségleteket, akkor forduljatok a szűkebb vagy a tágabb családhoz, amennyiben lakhatás, étel vagy egyéb szükségletek terén ideiglenesen pénzügyi segítségre szorultok.

  3. Egyház: Miután minden tőletek telhetőt megtettetek és a családotoktól is kértetek segítséget, szükség lehet rá, hogy beszéljetek az egyházi vezetőitekkel (püspök, gyülekezeti elnök vagy segítőegyleti elnök), és megnézzétek, még milyen lehetőségek vannak. Ne feledjétek, hogy az egyházi vezetőitek azt a bölcs utasítást kapták, hogy ha szükséges, segítsenek az embereknek fenntartani az életüket, de nem az életmódjukat.

  4. Közösség: Számos olyan közösségi vagy állami támogatási program állhat rendelkezésetekre, amelyek pénzügyi segítséget, munkaügyi tanácsadást, lakhatási segítséget, az újszülött és az anya egészségét szolgáló támogatást és egyebeket nyújthatnak. Ne feledjétek, hogy e programok célja a rövid távú segítségnyújtás. Ne támaszkodjatok rájuk hosszú távon!

Beszélgetés:Miért kell a családunkhoz fordulni segítségért, mielőtt az egyháztól vagy a közösségtől kérnénk segítséget? A csoportotok által felsorolt források közül melyek állnak rendelkezésre a ti területeteken, hogy segítsenek átvészelni a vészhelyzeteket?

2. Növeljétek el a vészhelyzeti felkészüléseteket!

Olvasás:Mostanra rendelkeznetek kell egyhavi vésztartalékkal, vagy dolgoznotok kell a kialakításán. A felkészülésetek azonban ne álljon meg itt! Igyekezzetek megszabadulni a fogyasztói kölcsönöktől, majd képezzetek három-hathavi vésztartalékot, és kössetek biztosítást, amellyel véditek a jövedelmeteket.

Képezzetek három-hathavi vésztartalékot!

Olvasás:Miután az összes fogyasztói kölcsönötöket visszafizettétek, a következő lépés az egyhavi vésztartalékotok három-hathavi vésztartalékká duzzasztása. Ne feledjétek olyan biztonságos helyen tartani a vésztartalékotok összegét, ahol büntetés nélkül hozzá tudtok férni. A lehető leggyorsabban duzzasszátok fel ezt a tartalékot, hogy jobban fel legyetek készülve a pénzügyi válsághelyzetekre. Az ezen a héten vállalt egyik kötelezettségetek az lesz, hogy értékeljétek ki a vésztartalékotokat, és folytassátok a fogyasztói kölcsöneitek visszafizetését.

Legyen megfelelő jövedelembiztosításotok!

Megjegyzés: Lehet, hogy ezek az információk nem vonatkoznak a ti régiótokra vagy területetekre.

Olvasás:Az egyik legfontosabb támaszotok a jövedelmetek. Nézzetek utána a területeteken érvényben lévő rokkantsági és életbiztosításoknak, és amint lehet, kössetek magatokra megfelelő biztosítást.

A családi tanácsotok során beszéljetek a pénzügyi válsághelyzetekre történő felkészülésről!

Olvasás:Az ezen a héten vállalt egyik kötelezettségetek az lesz, hogy megbeszélitek a Költségvetés és költekezés ellenőrzési pont (lásd 147. oldal) című részhez írt válaszaitokat és a pénzügyi válsághelyzetekre tett előkészületeiteket. Beszéljétek meg, milyen vészhelyzetek adódhatnak a családotokban, hogyan készülhettek fel ezekre, milyen biztosításra van esetleg szükségetek saját magatok megvédéséhez, és mit terveztek, hogyan fogjátok szükség szerint felhívni a számlakibocsátókat és a hitelezőket. Felhasználhatjátok az alábbi Családi tanács beszélgetésének mintája vázlatot. Ne feledjétek, hogy ha nem vagytok házasok, akkor a családi tanácsotok részese lehet egy szobatárs, barát, családtag vagy mentor is.

Nyomtatás