3. fejezet: 4. lecke – Jézus Krisztus élethosszig tartó tanítványaivá válni. Prédikáljátok evangéliumomat! – Útmutató Jézus Krisztus evangéliumának megosztásához (2023).
3. fejezet: 4. lecke. Prédikáljátok evangéliumomat!
3. fejezet: 4. lecke
Jézus Krisztus élethosszig tartó tanítványaivá válni
E lecke tanítása
A keresztelés a remény örömteli szertartása. Amikor megkeresztelkedünk, kimutatjuk azon vágyunkat, hogy kövessük Istent, és rálépjünk az örök élethez vezető ösvényre. Kimutatjuk továbbá elkötelezettségünket aziránt, hogy Jézus Krisztus élethosszig tartó tanítványaivá váljunk.
Ez a lecke a kereszteléskor kötött szövetségek szerint került rendszerezésre. A következő fő szakaszokat tartalmazza, melyek mindegyikéhez tartoznak alszakaszok:
Segíts az embereknek megérteni, hogy az általad tanított tantételek és parancsolatok részét képezik annak a szövetségnek, amelyet a keresztelkedéskor kötnek majd. Mutasd meg nekik, miként segítenek nekik e lecke egyes részei abban, hogy „Krisztushoz jö[jjenek], …és részesül[jenek] az ő szabadításában” (Omni 1:26, lásd még 1 Nefi 15:14).
Ezt a leckét számos látogatás alkalmával tanácsos tanítani. Ritkán forduljon elő, hogy egy tanítási látogatás 30 percnél hosszabb. Általában jobb, ha rövid, de gyakoribb látogatások történnek, amelyek során kisebb egységeket vesztek át az anyagból.
Tervezd meg, mit tanítasz, mikor tanítod, és mennyi időt szánsz rá. Gondold át az általad tanított emberek szükségleteit, és törekedj a Lélek útmutatására. Rugalmasan taníthatod a leckéket aszerint, hogy azok miként segítik a leginkább az embereket felkészülni a keresztelkedésre és a konfirmálásra.
E lecke néhány szakasza konkrét felkéréseket tartalmaz. Törekedj sugalmazásra a felkérés módjának és idejének meghatározásában. Tartsd szem előtt, ki mennyire érti az elhangzottakat. Segíts neki lépésről lépésre az evangélium szerint élni.
Szövetségünk, hogy hajlandóak vagyunk magunkra venni Jézus Krisztus nevét
Amikor megkeresztelkedünk, szövetséget kötünk, hogy „szív[ünk] minden szándékával” követjük Jézus Krisztust. Arról is tanúságot teszünk, hogy „hajlandók vagy[unk] Krisztus nevét… mag[unkra] venni” (2 Nefi 31:13; lásd még Tan és szövetségek 20:37).
Jézus Krisztus nevét magunkra venni annyit tesz, hogy emlékezünk Őrá, és igyekszünk az Ő élethosszig tartó tanítványaiként élni. Engedjük, hogy az Ő világossága rajtunk keresztül ragyogjon másokra. Úgy tekintünk magunkra, mint aki az Övé, és Őt tesszük az első helyre az életünkben.
A következő szakaszok két módot vázolnak fel arra, miként emlékezünk Jézus Krisztusra és követjük őt.
Imádkozz gyakran!
Az ima lehet egy egyszerű, szívből jövő beszélgetés Mennyei Atyával. Az imában nyíltan és őszintén beszélünk Ővele. Szeretetünket fejezzük ki Őiránta, és hálát adunk az áldásainkért. Segítséget, védelmet és útmutatást is kérünk. Amikor befejezzük az imáinkat, szánjunk időt arra, hogy megálljunk és odafigyeljünk.
Jézus azt tanította: „Mindig imádkozzatok… az Atyához az én nevemben” (3 Nefi 18:19, kiemelés hozzáadva; lásd még Mózes 5:8). Amikor Jézus Krisztus nevében imádkozunk, Őrá és Mennyei Atyánkra is emlékezünk.
Jézus követendő példát mutatott nekünk az imádkozásra. Sokat tanulhatunk az imáról azzal, ha tanulmányozzuk a Szabadító szentírásokban található imáit (lásd Máté 6:9–13; János 17).
Az imáinknak lehetnek az alábbiakból álló részei:
-
Kezdésként szólítsuk meg Mennyei Atyát.
-
Fejezzük ki a szívből jövő érzéseinket, például a hálánkat a kapott áldásokért.
-
Tegyünk fel kérdéseket, kérjünk útmutatást, illetve áldásokat.
-
Az imát így fejezzük be: „Jézus Krisztus nevében, ámen.”
A szentírások arra intenek minket, hogy reggel és este is imádkozzunk. Azonban bármikor és bármilyen környezetben imádkozhatunk. A személyes és a családi imáinkat jelentőségteljesebbé teheti, ha letérdelünk, amikor imádkozunk. Mindig legyen ima a szívünkben. (Lásd Alma 34:27; 37:36–37; 3 Nefi 17:13; 19:16.)
Az imáink legyenek átgondoltak és szívből jövőek. Az imádkozás során kerüljük azt, hogy ugyanazokat a dolgokat ugyanazon módon ismételjük.
Hittel, őszintén és azzal az igaz szándékkal imádkozunk, hogy a kapott válaszok szerint cselekszünk. Amikor ezt tesszük, Isten vezetni fog minket, és segíteni fog jó döntéseket hoznunk. Közelebb fogjuk érezni magunkat Őhozzá. Ő megértést és igazságot fog adni nekünk. Meg fog áldani minket vigasztalással, békességgel és erővel.
Tanulmányozd a szentírásokat!
Nefi ezt tanította: „Lakmározzatok Krisztus szavain; mert íme, [azok] minden olyan dolgot meg fognak mondani nektek, amelyet meg kell tennetek” (2 Nefi 32:3; lásd még 31:20).
A szentírások tanulmányozása elengedhetetlen módja annak, hogy emlékezzünk Jézus Krisztusra, és kövessük Őt. A szentírásokban az Ő életéről, szolgálattételéről és tanításairól tanulunk. Az Ő ígéreteit is megismerjük. A szentírások olvasása közben megtapasztaljuk az Ő szeretetét. Kitágul a lelkünk, gyarapodik az Őbelé vetett hitünk, és megvilágosul az elménk. Megerősödik a bizonyságunk az Ő isteni küldetéséről.
Jézusra emlékezünk és követjük Őt, amikor alkalmazzuk a szavait az életünkben. Tanulmányozzuk naponta a szentírásokat, különösen a Mormon könyvét.
Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyháza szentírásai a Szent Biblia, a Mormon könyve, a Tan és szövetségek, valamint a Nagy értékű gyöngy. Ezeket „alapműveknek” is nevezzük.
Szövetségünk, hogy betartjuk Isten parancsolatait
Megjegyzés: Számos módja van az ebben a szakaszban található parancsolatok megtanításának. Például taníthatod őket néhány látogatás alkalmával, de az első három lecke részeként és taníthatod némelyiket. Amikor a parancsolatokat tanítod, figyelj oda, hogy a keresztelési szövetséghez és a szabadítás tervéhez kapcsold őket.
Amikor megkeresztelkedünk, szövetséget kötünk Istennel, hogy betartjuk a parancsolatait (lásd Móziás 18:10; Alma 7:15).
Isten azért adott nekünk parancsolatokat, mert szeret minket. A legjobbat akarja nekünk, most és az örökkévalóságban is. Mennyei Atyánkként tudja, mire van szükségünk a lelki és fizikai jóllétünkhöz. Azt is tudja, mi hozza majd nekünk a legnagyobb boldogságot. Minden egyes parancsolat isteni ajándék, amely azért adatott, hogy irányt mutasson a döntéseinkben, megvédjen bennünket, és segítsen növekednünk.
Az egyik ok, amiért a földre jöttünk, az, hogy az önrendelkezésünk bölcs használata által tanuljunk és fejlődjünk (lásd Ábrahám 3:25). Ha úgy döntünk, hogy engedelmeskedünk Isten parancsolatainak – és bűnbánatot tartunk, amikor kudarcot vallunk –, ez segít nekünk eligazodni ezen a gyakran kihívást jelentő halandó utazáson.
Isten parancsolataiból erő és áldások származnak (lásd Tan és szövetségek 82:8–9). A parancsolatok betartásából megtanuljuk, hogy ezek nem terhet jelentő szabályok, amelyek korlátozzák a szabadságunkat. Az igazi szabadság a parancsolatok betartásából ered. Az engedelmesség az erő forrása, amely világosságot és tudást hoz nekünk a Szentlélek által. Nagyobb boldogságot hoz nekünk, és segít elérnünk isteni lehetőségeinket Isten gyermekeiként.
Isten megígéri, hogy megáld minket, ha betartjuk a parancsolatait. Bizonyos áldások konkrét parancsolatokhoz kötődnek. Az Ő végső áldásai pedig a békesség ebben az életben, valamint az örök élet az eljövendő világon. (Lásd Móziás 2:41; Alma 7:16; Tan és szövetségek 14:7; 59:23; 93:28; 130:20–21.)
Isten áldásai lelkiek és fizikaiak is. Időnként türelmesen kell várakoznunk rájuk, bízva abban, hogy az Ő akarata és időzítése szerint érkeznek majd (lásd Móziás 7:33; Tan és szövetségek 88:68). Ahhoz, hogy felismerjünk bizonyos áldásokat, lelkileg ébernek és figyelmesnek kell lennünk. Ez különösen igaz azokra az áldásokra, amelyek egyszerű és látszólag hétköznapi módon érkeznek.
Néhány áldás esetleg csak utólag nyilvánul meg. Mások pedig esetleg nem érkeznek el csak ez után az élet után. Isten áldásainak időzítésétől és természetétől függetlenül bizonyosak lehetünk abban, hogy elérkeznek majd, amikor igyekszünk Jézus Krisztus evangéliuma szerint élni (lásd Tan és szövetségek 82:10).
Isten tökéletesen szereti az Ő összes gyermekét. Türelmes a gyengeségeinkkel, és megbocsát, amikor bűnbánatot tartunk.
A két nagy parancsolat
Amikor Jézustól megkérdezték, hogy „melyik a nagy parancsolat”, Ő azt felelte: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből”.
Jézus ekkor azt mondta, hogy a második nagy parancsolat hasonlít az elsőre: „Szeresd felebarátodat, mint magadat” (Máté 22:36–39). „Nincs más ezeknél nagyobb parancsolat” (Márk 12:31).
Isten lélekgyermekeiként óriási képesség van bennünk a szeretetre. Ez a lelki örökségünk része. A két nagy parancsolat szerinti élet – vagyis, hogy először szeressük Istent, és szeressük a felebarátainkat – Jézus Krisztus tanítványainak meghatározó jellemvonása.
Isten szeretete
Számtalan módon fejezhetjük ki az Isten iránti szeretetünket. Betarthatjuk az Ő parancsolatait (lásd János 14:15). Őt tehetjük az első helyre az életünkben, alávetve akaratunkat az Övének. Őt helyezhetjük a vágyaink, a gondolataink és a szívünk középpontjába (lásd Alma 37:36). Hálával élhetünk az Őtőle kapott áldásokért – és nagylelkűek lehetünk ezen áldások megosztásában (lásd Móziás 2:21–24; 4:16–21). Ima és másoknak nyújtott szolgálat által kifejezhetjük és elmélyíthetjük az Őiránta való szeretetünket.
Más parancsolatokhoz hasonlóan az Isten szeretetére vonatkozó parancsolat is a javunkra szolgál. Amit szeretünk, az határozza meg, mire törekszünk. Amire törekszünk, az pedig meghatározza, hogy mit gondolunk és teszünk. Amit pedig gondolunk és teszünk, meghatározza, hogy kik vagyunk – és kikké válunk.
Mások szeretete
A mások iránti szeretetünk az Isten iránti szeretetünk kiterjesztése. A Szabadító számos módot tanított nekünk mások szeretetére (lásd például Lukács 10:25–37 és Máté 25:31–46). Kezet nyújtunk feléjük, és örömmel fogadjuk őket a szívünkben és az életünkben. Úgy szeretünk, hogy szolgálunk – azzal, hogy adunk magunkból, akár apró módokon is. Úgy szeretünk másokat, hogy az Istentől kapott ajándékainkat használva megáldjuk őket.
Mások szeretete magában foglalja azt, hogy türelmesek, kedvesek és becsületesek vagyunk. Magában foglalja azt, hogy szabadon megbocsátunk. Azt jelenti, hogy minden emberrel tisztelettel bánunk.
Amikor szeretünk valakit, akkor mi is és ő is áldottak vagyunk. Kitágul a szívünk, tartalmasabbá válik az életünk, és növekszik az örömünk.
Áldások
A két nagy parancsolat – hogy szeressük Istent és szeressük a felebarátainkat – Isten összes parancsolatának az alapja (lásd Máté 22:40). Amikor elsőként Istent szeretjük, és másokat is szeretünk, akkor az életünkben minden a megfelelő helyére kerül. Ez a szeretet hatással lesz a látásmódunkra, az időnk felhasználására, az érdeklődési körünkre, valamint a fontossági sorrendünkre.
Kövesd a prófétát
Isten prófétákat hív el, hogy az Ő képviselői legyenek a földön. Prófétái által kinyilatkoztatja az igazságot, útmutatást és figyelmeztetéseket ad.
Isten elhívta Joseph Smitht, hogy legyen az utolsó napok első prófétája (lásd 1. lecke). Joseph Smith utódait hasonlóképpen Isten hívta el egyháza vezetésére, beleértve azt a prófétát is, aki ma vezeti azt. Bizonyosságot kell szereznünk az élő próféta isteni elhívásáról, és követnünk kell a tanításait.
Az élő próféták és apostolok tanításai biztosítják az örök igazság horgonyát a változó értékek világában. Isten prófétáit követve a világ zűrzavara és viszályai nem fognak maguk alá gyűrni minket. Nagyobb boldogságra lelünk ebben az életben, és útmutatást kapunk örökkévaló utazásunk e részére.
Tartsd be a tízparancsolatot
Isten kinyilatkoztatta a tízparancsolatot egy Mózes nevű ősi prófétának azért, hogy vezessék népét. Ezek a parancsolatok ugyanúgy vonatkoznak ránk napjainkban is. Arra tanítanak minket, hogy hódoljunk Istennek és mutassunk tiszteletet Őiránta. Arról is tanítanak, miként bánjunk egymással.
-
„Ne legyenek néked idegen isteneid én előttem” (2 Mózes 20:3). Az idegen „istenek” sok mindent magában foglalhat, például vagyoni javakat, hatalmat vagy tisztséget.
-
„Ne csinálj magadnak faragott képet” (2 Mózes 20:4).
-
„Az Úrnak a te Istenednek nevét hiába fel ne vedd” (2 Mózes 20:7).
-
„Megemlékezzél a szombatnapról, hogy megszenteljed azt” (2 Mózes 20:8).
-
„Tiszteld atyádat és anyádat” (2 Mózes 20:12).
-
„Ne ölj” (2 Mózes 20:13).
-
„Ne paráználkodjál” (2 Mózes 20:14).
-
„Ne lopj” (2 Mózes 20:15).
-
„Ne tégy a te felebarátod ellen hamis tanúbizonyságot” (2 Mózes 20:16).
-
„Ne kíván[j]… semmit, a mi a te felebarátodé” (2 Mózes 20:17).
Élj a nemi erkölcsösség törvénye szerint
A nemi erkölcsösség törvénye elengedhetetlen része Isten szabadításunkra és felmagasztosulásunkra vonatkozó tervének. A férj és a feleség közötti nemi intimitást Isten rendelte el a gyermekek teremtése és a házasságon belüli szeretet kifejezése céljából. Ennek az intimitásnak, valamint az emberi élet teremtésére szolgáló hatalomnak az a célja, hogy gyönyörű és szent legyen.
Isten nemi erkölcsösségre vonatkozó törvénye az, hogy tartózkodjunk az egy férfi és egy nő törvényes házasságán kívüli nemi kapcsolatoktól. Ez a törvény azt is jelenti, hogy a házasságkötés után teljes hűséggel viseltetünk a házastársunk iránt.
Segítségképpen a nemi erkölcsösség törvényének a betartásához, a próféták arra buzdítottak minket, hogy legyünk tiszták a gondolatainkban és a szavainkban. Kerüljük a pornográfia bármely formáját. A nemi erkölcsösség törvényével összhangban legyünk visszafogottak a viselkedésünkben és a megjelenésünkben.
A keresztelkedőknek a nemi erkölcsösség törvénye szerint kell élniük.
Bűnbánat és megbocsátás
Isten szemében a nemi erkölcsösség törvényének a megszegése nagyon komoly dolog (lásd 2 Mózes 20:14; Efézusbeliek 5:3). Az ilyen viselkedés helytelenül használja azt a szent hatalmat, amelyet Ő az élet teremtésére adott. Ő azonban továbbra is szeret minket, még akkor is, ha megszegtük ezt a törvényt. Arra kér bennünket, hogy tartsunk bűnbánatot és Jézus Krisztus engesztelő áldozata által váljunk tisztává. A bűn kétségbeesését felválthatja Isten megbocsátásának édes békessége (lásd Tan és szövetségek 58:42–43).
Áldások
Isten azért adta a nemi erkölcsösség törvényét, hogy megáldjon minket és a lélekgyermekeket, akiket a földre küld. E törvény betartása elengedhetetlen a személyes békességhez, valamint ahhoz, hogy szeretet, bizalom és egység legyen a családi kapcsolatainkban.
Amikor a nemi erkölcsösség törvénye szerint élünk, védelmet kapunk a házasságon kívüli nemi intimitásból eredő lelki károktól. Elkerüljük továbbá azokat az érzelmi és fizikai gondokat is, amelyek gyakran velejárói az ilyen kapcsolatoknak. Magabiztosságunk növekedik majd Isten előtt (lásd Tan és szövetségek 121:45). Befogadóbbak leszünk a Szentlélek hatására. Felkészültebbek leszünk arra, hogy szent szövetségeket kössünk a templomban, amelyek az örökkévalóságra egyesítik a családunkat.
Tartsd be a tized törvényét
Az egyháztagsággal járó hatalmas kiváltság a tizedfizetés lehetősége. Amikor tizedet fizetünk, segítünk előremozdítani Isten munkáját és megáldani az Ő gyermekeit.
A tizedfizetés törvénye az ószövetségi időkben gyökerezik. Például Ábrahám próféta tizedet fizetett mindabból, amivel rendelkezett (lásd Alma 13:15; 1 Mózes 14:18–20).
A tized jelentése szó szerint egytized, vagyis tíz százalék. Amikor tizedet fizetünk, akkor a jövedelmünk egytizedét az egyháznak adományozzuk (lásd Tan és szövetségek 119:3–4;). Minden, amivel rendelkezünk, Istentől jövő ajándék. Amikor tizedet fizetünk, hálát tanúsítunk Őneki azzal, hogy visszaadjuk egy részét mindannak, amit Ő adott nekünk.
A tizedfizetés a hit egyik kifejezésmódja. Ezenfelül Isten tiszteletének is a módja. Jézus azt tanította, hogy keressük „először Istennek országát” (Máté 6:33), a tizedfizetés pedig ennek az egyik módja.
A tizedalapok felhasználása
A tizedalapok szentek. A tizedünket a püspökség egyik tagjának adjuk, illetve sok helyen fizethetünk elektronikus úton is. Amikor a püspökség megkapja a tizedet, azt elküldik az egyház központjába.
Az Első Elnökségből, a Tizenkét Apostol Kvórumából és az Elnöklő Püspökségből álló tanács dönti el, miként használják fel a tizedalapokat Isten munkájában (lásd Tan és szövetségek 120:1). Felhasználhatják ezeket a következőkre:
-
Templomok és gyülekezeti házak építése és karbantartása.
-
Szentírások fordítása és kiadása.
-
A helyi gyülekezetek tevékenységeinek és működtetésének támogatása.
-
A misszionáriusi munka támogatása szerte a világon.
-
A családtörténeti munka támogatása.
-
Iskolák és oktatás finanszírozása.
A tizedet nem használják a helyi egyházi vezetők fizetésére. Ők fizetés nélkül, önkéntesként szolgálnak.
Áldások
Amikor tizedet fizetünk, Isten olyan áldásokat ígér, amelyek sokkal nagyobbak annál, amit adunk. Ő megnyitja az egek csatornáit, és olyan bőséges áldást áraszt ránk, hogy nem lesz elég hely a befogadására (lásd Malakiás 3:10, 7–12). Ezek az áldások lelkiek és fizikaiak is lehetnek.
Engedelmeskedj a Bölcsesség szavának
Az Úr egészségre vonatkozó törvénye
A testünk Isten szent ajándéka. Mindannyiunknak fizikai testre van szüksége ahhoz, hogy hasonlóbbá váljunk Őhozzá. A testünk annyira fontos, hogy a szentírások templomokhoz hasonlítják (lásd 1 Korinthusbeliek 6:19–20).
Az Úr azt akarja, hogy tisztelettel bánjunk a testünkkel. Segítségképpen kinyilatkoztatott egy törvényt az egészségünkre vonatkozóan, melyet a Bölcsesség szavának nevezünk. Ez a kinyilatkoztatás arról tanít minket, hogy egészséges ételeket együnk, és ne használjunk olyan anyagokat, amelyek ártanak a testünknek – különösképpen alkoholt, dohányt és forró italokat (vagyis teát és kávét).
A Bölcsesség szavának lelkületében az újkori próféták óva intettek más ártalmas, törvénytelen vagy függőséget okozó anyagoktól is. A próféták a gyógyszerek mértéktelen és helytelen fogyasztásától is óva intenek. (A misszióelnököd fogja megválaszolni a kérdéseket arról, milyen esetleges további anyagokat nem szabad használni az adott földrajzi területen.)
Áldások
Az Úr a fizikai és lelki jóllétünk érdekében adta a Bölcsesség szavát. Hatalmas áldásokat ígér, ha betartjuk ezt a parancsolatot. Ezen áldások közé tartozik az egészség, a bölcsesség, a tudás kincsei és a védelem (lásd Tan és szövetségek 89:18–21).
A Bölcsesség szavának való engedelmesség segíteni fog fogékonyabbá válnunk a Szentlélek késztetéseire. Bár mindannyian megtapasztalunk egészségügyi kihívásokat, e törvény betartása segíteni fog egészségesebben élnünk testileg, szellemileg és lelkileg.
A keresztelkedőknek a Bölcsesség szava szerint kell élniük.
A függőséggel küszködők megsegítésére vonatkozó útmutatásért lásd 10. fejezet.
Szenteld meg a sabbat napját
A pihenés és a hódolat napja
A sabbat szent nap, melyet Isten minden héten arra különített el nekünk, hogy megpihenjünk a mindennapos fáradozásainktól, és hódoljunk Neki. A Mózesnek adott tízparancsolat egyike az, hogy „megemlékezzél a szombatnapról, hogy megszenteljed azt” (2 Mózes 20:8, lásd még 9–11. vers).
Az egyik újkori kinyilatkoztatásban az Úr ismételten megerősítette, hogy a „[sabbat]nap jelöltetett ki számodra, hogy megpihenj fáradozásaidtól, és odaadásodat leródd a Magasságosnak” (Tan és szövetségek 59:10). Azt is mondta, hogy a sabbat legyen az örvendezés, az ima és a hálaadás napja (lásd 14–15. vers).
A sabbatnapi hódolatunk részeként minden héten részt veszünk az úrvacsorai gyűlésen. Ezen a gyűlésen Istennek hódolunk és veszünk az úrvacsorából, Jézus Krisztusra és az Ő engesztelésére emlékezve. Amikor veszünk az úrvacsorából, megújítjuk az Istennel kötött szövetségeinket, és kifejezzük, hogy hajlandóak vagyunk megbánni a bűneinket. A sabbatnap megtartásának középpontjában az úrvacsora szertartása áll.
Az egyházban olyan órákon is részt veszünk, ahol Jézus Krisztus evangéliumáról tanulunk. A hitünk növekszik, amikor közösen tanulmányozzuk a szentírásokat. A szeretetünk növekszik, amikor szolgáljuk és erősítjük egymást.
Azonkívül, hogy a sabbat napján megpihenünk a fáradozásainktól, tartózkodjunk a vásárlástól, illetve egyéb olyan tevékenységektől, amelyek miatt ez a nap egyszerű hétköznapnak érződhetne. Félretesszük a világi tevékenységeket, és lelki dolgokra összpontosítjuk a gondolatainkat és a tetteinket.
A jó cselekedetek napja
A sabbat napjának megszenteléséhez legalább annyira fontos jót tenni ezen a napon, mint az, amitől tartózkodunk. Tanuljuk az evangéliumot, erősítjük a hitet, kapcsolatokat építünk, szolgálatot nyújtunk, valamint egyéb felemelő tevékenységekben veszünk részt a családunkkal és a barátainkkal.
Áldások
A sabbatnap megszentelése a Mennyei Atyánk és Jézus Krisztus iránti odaadásunk kifejezése. Ha összhangba hozzuk a sabbatnapi tevékenységeinket Isten szándékaival e napra vonatkozóan, akkor örömet és békességet fogunk érezni. Lelki táplálékot és fizikai felfrissülést kapunk. Közelebb fogjuk érezni magunkat Istenhez, és elmélyítjük a Szabadítónkkal való kapcsolatunkat. Még teljesebben megőrizzük magunkat „szeplőtelennek a világtól” (Tan és szövetségek 59:9). A sabbat gyönyörűség lesz (lásd Ésaiás 58:13, 14).
Tartsd be és tiszteld a törvényt
Az utolsó napi szentek hisznek a törvénynek való engedelmességben és abban, hogy jó állampolgároknak kell lenniük (lásd Tan és szövetségek 134; Hittételek 1:12). Az egyháztagokat arra buzdítják, hogy végezzenek szolgálatot a közösségük és nemzetük jobbá tétele érdekében. Arra is buzdítják őket, hogy képviseljenek szilárd erkölcsi értékeket a társadalomban és a kormányzatban.
Az egyháztagokat arra kérik, hogy a törvényeknek megfelelően vegyenek részt a közigazgatási és politikai folyamatokban. A kormányzati, állami tisztségeket betöltő egyháztagok ilyen minőségükben tudatos állampolgárként, nem pedig az egyház képviselőiként tevékenykednek.
Szövetségünk, hogy szolgáljuk Istent és az embereket
Szolgálat
Amikor megkeresztelkedünk, szövetséget kötünk Isten szolgálatára és mások szolgálatára. Mások szolgálata az egyik legfontosabb módja annak, ahogyan Istent szolgáljuk (lásd Móziás 2:17). Alma próféta azt tanította azoknak, akik szerettek volna megkeresztelkedni, hogy legyenek „hajlandóak… egymás terheit viselni, …gyászolni azokkal, akik gyászolnak; igen, és megvigasztalni azokat, akik vigasztalásra szorulnak” (Móziás 18:8–9).
Nem sokkal a keresztelkedés után az új egyháztagok általában elhívást kapnak, hogy az egyházban szolgáljanak. Ezek az elhívások önkéntesek és nem jár értük fizetés. Amikor elfogadjuk ezeket és szorgalmasan szolgálunk, akkor növekedni fogunk a hitben, fejlesztjük a tehetségeket, és megáldunk másokat.
Az egyházban végzett szolgálatunk másik része az, hogy szolgálattevő fivérek vagy szolgálattevő nővérek vagyunk. E feladatkörünkben hozzánk kijelölt egyéneket és családokat szolgálunk.
Jézus Krisztus tanítványaiként mindennap lehetőségeket keresünk a szolgálatra. Őhozzá hasonlóan mi is széjjeljárunk jót tévén (lásd Apostolok cselekedetei 10:38). Szolgáljuk felebarátainkat és másokat a közösségünkben. Ahol elérhető a JustServe-program, ott ezen keresztül is részt vehetünk szolgálati lehetőségekben. Támogathatjuk az egyház emberbaráti erőfeszítéseit, és részt vehetünk a katasztrófákra való reagálásban.
Az evangélium megosztása
Keresztelési szövetségünk részeként megígérjük, hogy Isten tanúiként állunk (lásd Móziás 18:9). Az egyik módja annak, hogy tanúkként álljunk, az, ha megosztjuk Jézus Krisztus evangéliumát. Mások hozzásegítése az evangélium elnyeréséhez az egyik legörömtelibb szolgálat, amelyet nyújthatunk (lásd Tan és szövetségek 18:15–16). Szeretetünk erőteljes megnyilvánulása ez.
Amikor megtapasztaljuk az evangélium szerinti élet áldásait, természetes módon meg akarjuk osztani ezeket az áldásokat. A családtagoknak, barátoknak és ismerősöknek gyakran felkelti az érdeklődését az, amikor hithű példát mutatunk, és látják, miként áldja meg az életünket az evangélium. Hétköznapi és természetes módokon is megoszthatjuk az evangéliumot (lásd Általános kézikönyv, 23. fejezet).
Megkérünk másokat, hogy vegyenek részt velünk a szolgálatban, a közösségben, a kikapcsolódásban és az egyházi tevékenységekben. Meghívhatjuk őket egy egyházi gyűlésre vagy keresztelőre. Megkérhetjük őket, hogy nézzenek meg egy internetes rövidfilmet Jézus Krisztus evangéliumáról, olvassanak a Mormon könyvéből, vagy látogassanak el templomi nyílt napokra. Sok száz felkérést tehetünk. A meghívás gyakran egyszerűen azt jelenti, hogy bevonjuk a családtagjainkat, a barátainkat és az ismerőseinket mindabba, amit már most is csinálunk.
Ha kérjük, Isten segít nekünk felismerni a lehetőségeket az evangélium megosztására, és arra, hogy elmondjuk másoknak, hogyan áldja meg az életünket.
A szeretet, megosztás és meghívás tantételeinek az alkalmazásával kapcsolatos további tudnivalókért lásd a 9. fejezetben található Fogj össze az egyháztagokkal című részt.
Böjtölés és böjti felajánlások
Isten azért vezette be a böjt törvényét, hogy ezáltal lelki erőt fejlesszünk ki és segítsünk a szükséget szenvedőknek.
A böjt azt jelenti, hogy egy ideig nem eszünk és nem iszunk. Az egyház általában minden hónap első vasárnapját a böjt napjaként határozza meg. A böjti nap során általában 24 órán keresztül nem veszünk magunkhoz ételt és italt, amennyiben fizikailag képesek vagyunk erre. A böjti vasárnap további fontos része az ima és a bizonyságtétel. Javasolt, hogy máskor is böjtöljünk, amikor szükségét érezzük.
Lelki erő kifejlesztése
A böjt segíthet alázatossá válnunk, közelebb kerülnünk Istenhez, és lelkileg megújulnunk. Szolgálattételének kezdete előtt Jézus Krisztus is böjtölt (lásd Máté 4:1–2). A szentírások sok olyan beszámolót jegyeznek fel, amikor próféták és mások böjtöltek, hogy gyarapítsák lelki erejüket, illetve különleges áldásokat kérjenek maguknak vagy másoknak.
A böjtölés és az ima együtt jár. Amikor hittel böjtöltünk és imádkozunk, akkor jobban ráhangolódunk a személyes kinyilatkoztatás elnyerésére. Fogékonyabbak vagyunk továbbá az igazság felismerésére és Isten akaratának megértésére.
A szükséget szenvedők megsegítése
Böjtöléskor pénzt adományozunk az egyháznak, hogy segítsünk gondoskodni a szükséget látókról. Ezt böjti felajánlásnak nevezzük. Arra kérnek bennünket, hogy adjunk legalább az el nem fogyasztott étkezések költségének megfelelő felajánlást. Javasolt, hogy legyünk nagylelkűek, és ha tudunk, akkor adjunk többet ezen étkezések értékénél. A böjti felajánlás az egyik módja annak, ahogyan másokat szolgálhatunk.
A böjti felajánlásokat arra használják, hogy helyben és világszerte élelmiszert és egyéb szükségleteket biztosítsanak a szükséget szenvedőknek. Böjti felajánlások adományozásának módjával kapcsolatos tudnivalókért lásd a Tized és más felajánlások adományozása című részt ebben a leckében.
Szövetségünk, hogy mindvégig kitartunk
Amikor megkeresztelkedünk, szövetséget kötünk Istennel, hogy mindvégig kitartunk a Jézus Krisztus evangéliuma szerinti életvitelben (lásd 2 Nefi 31:20; Móziás 18:13). Törekszünk arra, hogy Jézus Krisztus élethosszig tartó tanítványai legyünk.
Nefi, a Mormon könyve-beli próféta úgy jellemezte a keresztelést, mint az a kapu, amelyen keresztül rálépünk az evangélium ösvényére (lásd 2 Nefi 31:17). A keresztelkedést követően továbbra is „Krisztusba vetett állhatatossággal” (2 Nefi 31:20) törekszünk előre.
Amikor előre törekszünk a tanítványság ösvényén, felkészülünk arra, hogy elmenjünk a templomba. Ott szövetségeket kötünk Istennel, miközben templomi szertartásokban részesülünk. A templomban hatalommal ruháztatunk fel, és családokként egymáshoz pecsételhetnek minket az örökkévalóságra. A templomban kötött szövetségek betartása megnyitja az ajtót minden olyan lelki kiváltság és áldás előtt, amelyet Isten számunkra tartogat.
Ha hithűen haladunk tovább az evangélium ösvényén, végül elnyerjük Isten legnagyobb ajándékát – az örök élet ajándékát (lásd 2 Nefi 31:20; Tan és szövetségek 14:7).
A következő szakaszok elmagyarázzák annak a néhány vonatkozását, amit azért ad nekünk Isten, hogy segítsen nekünk a halandó utazásunk végéig kitartani, és örömre lelni abban.
Papsági és egyházi szervezetek
A papság Isten felhatalmazása és hatalma. Mennyei Atya a papságon keresztül végzi el a munkáját, hogy véghez vigye az Ő gyermekeinek halhatatlanságát és örök életét (lásd Mózes 1:39). Isten felhatalmazást és hatalmat ad az Ő fiainak és leányainak a földön, hogy segítsenek elvégezni ezt a munkát.
A papság mindannyiunkat megáld. Az olyan szertartásokban, amilyen a keresztelés és az úrvacsora, papsági hivatalt viselő személyek révén részesülünk. Részesülünk továbbá gyógyító, vigasztaló és tanácsot nyújtó áldásokban is.
Papsági és egyházi vezetés, valamint elhívások
Az egyházat Jézus Krisztus vezeti prófétákon és apostolokon keresztül. Ezeket a vezetőket Isten hívja el, elrendelik őket és papsági felhatalmazást kapnak arra, hogy a Szabadító nevében cselekedjenek.
Az ősi időkben Krisztus ugyanezt a papsági felhatalmazást adta apostolainak, ami lehetővé tette számukra az Ő egyháza vezetését, miután felment a mennybe. Végül ez a felhatalmazás elveszett, amikor az emberek elutasították az evangéliumot, az apostolok pedig meghaltak.
1829-ben mennyei hírnökök állították vissza a papságot Joseph Smith prófétán keresztül, és az Úr újra megalapította egyházát apostolokkal és prófétákkal. (Lásd 1. lecke.)
Helyi szinten a püspökök és a cövekelnökök rendelkeznek papsági felhatalmazással az egyházi gyülekezetek vezetésére.
Amikor férfiakat és nőket hívnak el és választanak el egyházi szolgálatra, akkor ők felhatalmazást kapnak Istentől, hogy az adott elhívásban cselekedjenek. Ez a felhatalmazás mindaddig megadatik a misszionáriusoknak, vezetőknek, tanítóknak és másoknak, amíg fel nem mentik őket az elhívásukból. E felhatalmazást a papsági kulcsokkal rendelkezők irányítása alatt adják tovább.
Papsági felhatalmazás kizárólag igazlelkűségben használható (lásd Tan és szövetségek 121:34–46). Ez a felhatalmazás szent megbízás arra, hogy valaki a Szabadítót képviselje és az Ő nevében cselekedjen. Mindig arra szolgál, hogy megáldjon és szolgáljon másokat.
Ároni papság és melkisédeki papság
Az egyházban a papság az ároni papságból és a melkisédeki papságból áll. A papsági kulcsokat viselők irányítása alatt az ároni és a melkisédeki papságot ráruházzák érdemes férfi egyháztagokra. Miután a megfelelő papságot ráruházták, az illetőt elrendelik egy hivatalba ebben a papságban, például diakónusnak vagy eldernek. Olyan valakinek kell elrendelnie, aki rendelkezik a szükséges felhatalmazással.
Amikor egy férfi vagy fiatal férfi megkapja a papságot, szövetséget köt Istennel arra, hogy szent kötelességeknek tesz eleget, szolgál másokat, és segít felépíteni az egyházat.
A fiatal férfiak azon év januárjától kaphatják meg az ároni papságot és rendelhetők diakónussá, amelyben betöltik a 12 éves kort. Tanítónak abban az évben rendelhetik el őket, amikor betöltik a 14 éves kort, papnak pedig abban az évben, amikor betöltik a 16 éves kort. A megfelelő korú férfi megtértek nem sokkal a keresztelés és a konfirmálás után megkaphatják az ároni papságot. Az áronipapság-viselők olyan szertartásokban szolgálnak, mint az úrvacsora és a keresztelés.
Miután egy ideig papként szolgált az ároni papságban, az az érdemes férfi, aki legalább 18 éves, megkaphatja a melkisédeki papságot, és elderré rendelhetik. Azok a férfiak, akik megkapják a melkisédeki papságot, olyan papsági szertartásokat is elvégezhetnek, amilyen a gyógyító áldás, valamint a vigasztaló áldás a családtagoknak és másoknak.
Az új egyháztagok papsági elrendelésével kapcsolatos tudnivalókért lásd Általános kézikönyv 38.2.9.1.
Kvórumok és egyházi szervezetek
Papsági kvórumok. A kvórum papságviselők szervezett csoportja. Minden egyházközségben van elderek kvóruma felnőtt férfiak számára. A diakónusok, a tanítók és a papok kvórumai a fiatal férfiak számára szerveződnek.
Segítőegylet. A Segítőegylethez tartoznak a 18 éves vagy annál idősebb nők. A Segítőegylet tagjai erősítik a családokat, az egyéneket és a közösséget.
Fiatal Nők. A fiatal nők azon év januárjától kezdődően csatlakoznak a Fiatal Nők szervezetéhez, amelyben betöltik a 12. életévüket.
Elemi. A 3 és 11 év közötti gyermekek az Elemi szervezetéhez tartoznak.
Vasárnapi Iskola. Minden felnőtt és fiatal részt vesz a Vasárnapi Iskolán, ahol azért gyűlnek össze, hogy közösen tanulmányozzák a szentírásokat.
A papsággal kapcsolatos további tudnivalókért lásd Általános kézikönyv, 3. fejezet.
A papsági kvórumokkal és egyházi szervezetekkel kapcsolatos további tudnivalókért lásd Általános kézikönyv, 8–13. fejezet.
Házasság és családok
Házasság
A férfi és nő közötti házasságot Isten rendelte el. Központi helyen áll az Ő gyermekeinek örökkévaló fejlődésére vonatkozó tervében.
A férj és a feleség házasságban való egyesülése legyen a legbecsesebb földi kapcsolatuk. Szent felelősségük, hogy hűségesek legyenek egymáshoz, és hűek legyenek a házassági szövetségükhöz.
A férj és a feleség egyenlő Isten szemében. Egyikük se uralkodjon a másik felett! Döntéseiket hozzák meg egységben és szeretetben, mindkettejük teljes mértékű részvételével.
Amikor a férj és a feleség szeretik egymást és együttműködnek, akkor a házasságuk a legnagyobb boldogságuk forrása lehet. Segíthetnek egymásnak és a gyermekeiknek az örök élet felé haladni.
A család
A házassághoz hasonlóan a családot is Isten rendelte el, és központi helyen áll az Ő örök boldogságunkra vonatkozó tervében. A családunk a legnagyobb valószínűséggel akkor lesz boldog, amikor Jézus Krisztus tanításai szerint élünk. A szülők Jézus Krisztus evangéliumát tanítják a gyermekeiknek, és példát mutatnak az aszerinti életre. A családok lehetőséget adnak nekünk arra, hogy szeressük és szolgáljuk egymást.
A szülők tegyék elsődleges fontosságúvá a családjukat. A szülők szent kiváltsága és feladata gondoskodni azokról a gyermekekről, akiket képesek világra hozni vagy örökbe fogadni.
Minden családnak vannak kihívásai. Amikor Isten támogatására törekszünk, és betartjuk a parancsolatait, a családi kihívások segíthetnek nekünk tanulni és növekedni. Olykor ezek a kihívások segítenek megtanulnunk bűnbánatot tartani és megbocsátani.
Az egyházi vezetők arra buzdítják az egyháztagokat, hogy tartsanak hetente otthoni estet. A szülők ezen alkalommal tanítják gyermekeiknek az evangéliumot, megerősítik a családi kapcsolatokat, és jól érzik magukat együtt. Az egyházi vezetők egy kiáltványt is kiadtak, amely fontos igazságokat tanít a családról (lásd A család: Kiáltvány a világhoz, ChurchofJesusChrist.org).
További lehetőségek a család megerősítésére: családi ima, szentírás-tanulmányozás, valamint az istentiszteleten való közös hódolat. Végezhetünk családtörténeti kutatást, összegyűjthetünk családi történeteket, és szolgálhatunk másokat.
Sokaknak korlátozott lehetőségek adódtak a házasságra vagy a szeretetteljes családi kapcsolatokra. Sokan megtapasztalták már a válást, valamint egyéb nehéz családi körülményeket. Az evangélium azonban egyénileg is megáld minket, családi körülményeinktől függetlenül. Ha pedig hithűek maradunk, Isten módot ad majd nekünk a szerető család áldásainak elnyerésére, akár ebben az életben, akár az eljövendő életben.
Templomi és családtörténeti munka elhunyt ősökért
Mennyei Atyánk minden gyermekét szereti, és a szabadulásukra, valamint a felmagasztosulásukra vágyik. Azonban emberek milliárdjai haltak meg anélkül, hogy hallották volna Jézus Krisztus evangéliumát vagy részesültek volna az evangélium szabadító szertartásaiban. E szertartások közé tartozik a keresztelés, a konfirmálás, a papsági elrendelés férfiak esetében, a templomi felruházás és az örökkévaló házasság.
Kegyelme és irgalma által az Úr egy másik módot biztosított ezeknek az embereknek az evangélium befogadására és szertartásainak az elnyerésére. A lélekvilágban prédikálják az evangéliumot azoknak, akik anélkül haltak meg, hogy megkapták volna (lásd Tan és szövetségek 138). A templomokban elvégezhetjük a szertartásokat elhunyt őseinkért és másokért. Ezek az elhunyt emberek a lélekvilágban ezután elfogadhatják vagy elutasíthatják az evangéliumot és az értük végzett szertartásokat.
Mielőtt elvégezhetnénk ezeket a szertartásokat, be kell azonosítanunk azokat az őseinket, akik még nem részesültek bennük. A családtörténeti munkánk központi célja a családtagjaink beazonosítása, hogy szertartásokban tudjanak részesülni. Amikor adatokat találunk róluk, azokat hozzáadjuk az egyház adatbázisához a FamilySearch.org oldalon. Ezután mi magunk (vagy mások) helyettes általi szertartásokat végezhetünk értük a templomban.
Amikor beazonosítjuk őseinket és szertartásokat végzünk értük, családunk az örökkévalóságra egyesülhet.
Templomok, felruházás, örökkévaló házasság és örökkévaló családok
Templomok
A templom az Úr háza. Szent hely ez, ahol szövetségeket köthetünk Istennel, amikor részesülünk az Ő szent szertartásaiban. Ha megtartjuk ezeket a szövetségeket, akkor megnyilvánul az isteniség hatalma az életünkben (lásd Tan és szövetségek 84:19–22; 109:22–23).
A felruházás
Az egyik szertartást, amelyben a templomban részesülünk, felruházásnak nevezzük. A felruházás szó ajándékra, ajándékozásra utal. A tudás és a hatalom ezen ajándékát Istentől kapjuk. A felruházás során szövetségeket kötünk Istennel, amelyek Őhozzá és az Ő Fiához, Jézus Krisztushoz kötnek minket (lásd 1. fejezet).
A felnőttek legalább egy évnyi egyháztagság után részesülhetnek a saját templomi felruházásukban. A felruházással kapcsolatos további tudnivalókért lásd Általános kézikönyv, 27.2.
Örökkévaló házasság és örökkévaló családok
Isten boldogságterve lehetővé teszi, hogy a családi kapcsolatok a síron túl is megmaradjanak. A templomban házasságot köthetünk az időre és az örökkévalóságra. Ez lehetővé teszi a családok számára, hogy örökre együtt legyenek.
Miután a házaspárok részesültek a templomi felruházásukban, az örökkévalóságra egymáshoz pecsételhetik, vagyis összeadhatják őket. A gyermekeiket pedig hozzájuk lehet pecsételni.
A templomban egymáshoz pecsételt férjnek és feleségnek meg kell tartania a megkötött szövetségeket ahhoz, hogy elnyerjék az örökkévaló házasság áldásait.