14. Fejezet

Szeretet otthon

Hogyan erősíthetik meg a szülők a szeretet egymáshoz és gyermekeikhez fűződő kötelékeit?

Bevezetés

„A család a legfontosabb, amikor arról van szó, hogy felmagasztosulásra törekszünk Mennyei Atyánk királyságában” – tanította Harold B. Lee elnök.¹ Ezt szem előtt tartva gyakran beszélt a szeretet fontosságáról a családi kötelékek megerősítésében. Arra biztatta a szülőket és a gyermekeket, hogy élő családtagjaikra is vonatkoztassák Illés szellemét, és szeretettel fordítsák egymás felé a szívüket. Azt mondta:

„Olyan valamire emlékeztettünk titeket, amit eddig csak a templomi munkára vonatkoztattatok – Illés próféta szellemére, amely Malakiás szerint, és ezt mai kinyilatkoztás is elismétli, a következőt foglalja magában: ,Íme, én ki fogom nyilatkoztatni nektek a papságot Illés prófétának a keze által, mielőtt eljön az Úr nagy, félelmetes napja. És ő beülteti a gyermekek szívébe az atyáknak tett ígéreteket, és a gyermekek szíve atyáikhoz fordul. Mert ha nem így lenne, akkor az egész föld teljesen elpusztulna az ő eljövetelekor’ (T&Sz 2:1–3).

Ma ez a szentírás kétségtelenül nagyobb jelentéssel bír. Ha a gyermekek szíve korunkban, a halandóság idején nem fordul szüleik felé, és a szülők szíve gyermekeik felé, akkor az Ő eljövetelekor a föld teljesen el fog pusztulni. Nem volt még olyan időszak, amikor többre lett volna szükség az utolsó napi szentek otthonában és általában a világban, mint most. A fiatalokat gyötrő mai káros dolgok legnagyobb része az otthonok leépüléséből ered. Az atyák szívét gyermekeik felé kell fordítani, és a gyermekek szívét atyáik felé, ha meg akarjuk menteni ezt a világot, és fel akarjuk készíteni az embereket az Úr eljövetelére.”²

Harold B. Lee tanításai

Hogyan biztathatunk nagyobb szeretetre és boldogságra az otthonainkban?

Részem volt abban a kiváltságban, hogy más általános felhatalmazottakkal együtt rendszeresen látogathattam népünk legkiválóbb otthonait, és ezen látogatások során megpillanthattam néhány olyan … összetevőt, amelyek erős, boldog otthont hoznak létre.

Látom, hogy ezek a családok tiszteletet tanúsítanak egymás iránt; az apa az anya iránt, és ki is mutatja iránta a szeretetét, és az anya az apa iránt; nincsenek vitatkozások, legalábbis a gyermekek előtt nincsenek civódások, értelmesen megbeszélik a félreértéseket – láttam egy ilyen otthont, kilenc csodás gyermekkel, ahol a gyermekek tanúsították annak tényét, hogy soha nem hallották vitatkozni a szüleiket. Az eredmény az, hogy e gyermekek kilenc otthonában, azt követően, amit megtanultak, és szüleik jó példája által, kilenc még csodásabb és még nagyobb biztonságban lévő család él boldogan.

A lelki kapcsolatok ápolása, a családi imák, az egyházi kötelességeknek szentelt állandó figyelem – ezek mind olyan dolgok, amelyek segítettek ezeknek az otthonoknak a sikeressé válásban.³

Néhány évvel ezelőtt odajött hozzám egy apa, aki gyötrődött annak ténye miatt, hogy családjának minden tagja – minden gyermeke – gondokkal nézett szembe a saját családjában, most, hogy már házasok voltak. Nagy szomorúan azt mondta nekem: „El nem tudom képzelni, mi a baj a családommal, ami miatt mindannyiuknak nehézségeik vannak! Úgy tűnik, egyiküknek sincs boldog, nyugodt légkörű otthona.” Hát, ezt nem mondtam el neki, de annak idején, amikor ezek a gyermekek még otthon voltak, az asztal körül, bepillantást nyertem ennek a férfinak az otthonába. Önzést láttam és azt, hogy nem hajlandók áldozatokat hozni a másik jólétéért. Birtokolni vágyást, kiabálást, feddést, hadakozást és perlekedést láttam. Tudtam, min nevelkedtek fiatal korukban. Nem lepett meg, hogy nem voltak boldog otthonaik.⁴

A boldogság önzetlen szolgálatból ered. És csak azok a boldog otthonok, ahol mindennap igyekeznek áldozatot hozni egymás boldogságáért.⁵

Az Isten iránti szeretet nem olyan dolog, amit csupán kérésre megkapunk. János volt az, aki azt mondta: „Ha azt mondja valaki, hogy: Szeretem az Istent, és gyűlöli a maga atyjafiát, hazug az: mert a ki nem szereti a maga atyjafiát, a kit lát, hogyan szeretheti az Istent, a kit nem lát?” (1 János 4:20.) Nem szerethetitek Istent, majd vethetitek meg testvéreteket, aki ott van veletek. Ha valaki lelki óriásnak képzeli magát, otthona pedig hanyagság folytán rendetlen, és nem képes gondoskodni a feleségéről és a saját gyermekeiről, akkor az illető nem azon az úton jár, amelyen erősíti az Isten iránti szeretetek.⁶

Ne felejtsük el Pál bölcs intését, amikor azt mondta, hogy tanúsítsuk szeretetet a körülöttünk lévők, és különösen azok iránt, akiket elemészt a szomorúság (lásd 2 Korinthusbeliek 2:7–8)! Péter hasonlóképpen szólt első (közönséges) levelének első fejezetében, amikor arra intette az egyháztagokat, hogy ne csak mutassák a „képmutatás nélküli … szeretetet”, hanem arról is győződjenek meg, hogy „egymást tiszta szívből, buzgón szeret[ik]” (1 Péter 1:22). Elengedhetetlenül fontos a királyságban az, hogy szeretni tudjunk, mert olyan korban élünk, amikor „az emberek szeretete elhidegül” (T&Sz 45:27).⁷

Erősítsétek meg a családi kötelékeiteket, és figyeljetek oda a gyermekeitekre! Győződjetek meg róla, hogy olyan erős hellyé teszitek az otthont, ahová a gyermekek eljöhetnek azért a horgonyért, amire szükségük lesz a gondok és a zűrzavar e napján! Akkor körülvesz majd titeket a szeretet, és egyre nagyobb lesz az örömötök.⁸

Hogyan mutathatnak nagyobb szeretetet gyermekeik iránt az apák és az anyák?

Volt egy élményem, ami nagyapaként megtanított valamire. Egy [egyházi] táncfesztivál estéje volt a stadionban, és lányom két legidősebb gyermeke … – az ő szavaival élve – nagyon az idegeire ment. Így hát megkérdeztem: „Mit szólnál hozzá, ha két fiadat elvinném a stadionba a táncfesztiválra?”

Azt mondta: „Ó, apa, igazán boldoggá tennél, ha megtennéd”.

Nem tudtam, mibe keveredek. … A műsor kezdetekor még nem tudtam, milyen nagy különbség van egy hétéves és egy ötéves között. A hétévest lenyűgözte a látvány lent a pályán. Az ötéves koncentrálóképességének időtartama elég rövid volt. Izgett-mozgott, majd el akart menni venni egy hot dogot, aztán el akart menni venni egy kis innivalót, majd ki akart menni a WC-re – állandóan mozgásban volt. Én pedig ott ültem elöl, együtt az általános felhatalmazottakkal, akik mosolyogtak, amikor látták ezt a kis előadást és azt, ahogyan megpróbálom ide-oda vonszolni az unokámat, megpróbálva rávenni őt, hogy viselkedjen. Végül ez a kis ötéves felém fordult, oldalról arcomba csattant kis ökölbe szorított keze, és azt mondta: „Nagyapa, ne lökdöss!” És tudjátok, ez fájt. A csillagfényben csak azt láttam, hogy testvéreim ezt látván kuncognak egy kicsit, és első gondolatom az volt, hogy kiviszem és jól megrakom, mert ezt érdemli. Ám korábban láttam, amint az édesanyja valami mást tesz vele. Láttam, hogyan viselkedik, amikor a fiúnak dührohama van, és volt egy mondása: „Szeretned kell a gyermekeidet akkor, amikor a legkevésbé szeretetre méltóak.” Így hát eszembe jutott, hogy kipróbálom ezt. A másik módszer ugyanis kudarcot vallott.

Karjaimba vettem tehát, és azt mondtam neki: „Kisfiam, nagyapa szeret téged. Nagyon szeretném, ha felnővén klassz nagyfiú lennél. Szeretném, ha tudnád, hogy szeretlek, fiam.” Dühös kis teste kezdett [kiengedni], nyakam köré vonta a karjait, megpuszilta az arcomat és szeretett. Legyőztem őt a szeretettel. És mellékesen, ő is legyőzött engem a szeretetével.⁹

Egy sikeres anya, fiúk és leányok anyja, elmondja nektek, hogy a tizenéveseknek szeretetre van szüksége, és akkor kell leginkább szeretni őket, amikor a legkevésbé szeretetre méltók. Gondolkozzatok el ezen, ti apák és anyák!¹⁰

Emlékszem egy esetre a saját családomban, amikor egyik fiatal unokámat kritizálta az apja, hogy nem tartja szép rendben a szobáját, nem ágyaz be stb. Ő pedig mély átérzéssel azt mondta: „Apa, miért csak azt látod meg, amit kritizálni kell, és soha nem látod meg a jó dolgokat, amiket csinálok?” Ez komoly gondolkozásra késztette az apát, és aznap este egy szeretettel, megértéssel megírt levelet helyezett leánya párnája alá, felsorolva mindazon dolgokat, amiket csodál benne, így kezdve el hidat építeni a fájdalom azon szakadéka fölé, amit állandó kritizálása eredményezett, és az, hogy nem dicsért a jóért.¹¹

Egy kisfiúkori élmény jut eszembe. Malacaink voltak, amelyek feltúrták a kertet, és nagy kárt tettek a farmon. Apám elküldött a három kilométerre lévő boltba egy szerszámért, amivel karikát tehetünk a malacok orrába. Nagy nehezen összetereltük és a karámba hajtottuk őket, én pedig ahogy ezzel a szerszámmal – amiért apám elküldött – játszadoztam, túlságosan lenyomtam és eltörött. Apámnak igaza lett volna, ha azonnal összeszid, miután kárba veszett mind a fáradtság és a pénz, de ő csak rám nézett, elmosolyodott és azt mondta: „Hát, fiam, úgy látom, ma nem rakunk karikát a malacok orrába. Hajtsd ki őket, majd holnap visszajövünk és újból megpróbáljuk!” Ó, mennyire szerettem apát azért, hogy nem szidott össze egy ártatlan kis hibáért, ami éket verhetett volna közénk!¹²

Előfordulhat, hogy az apának meg kell fegyelmeznie a fiát, de ezt soha nem szabad haragjában tennie. Aztán pedig fokozott szeretetet kell tanúsítania, hogy ne tartsa őt ellenségnek az, akit megdorgált (lásd T&Sz 121:43). Az Úr mentsen meg attól, hogy egy gyermek valaha is ellenségének érezze anyját vagy apját!¹³

Szülők, ne felejtsétek el, hogy most áll előttetek a lehetőség! Lehet, hogy bosszant titeket, amikor napról napra rakoncátlan gyermekekkel küszködtök, de életetek legboldogabb és legértékesebb napjait élitek. Amikor éjjel ágyba teszitek őket, kérlek titeket, legyetek kedvesek hozzájuk! Halljanak egy kedves hangot mindazon dühös, gonosz hangok között, amelyeket egész életükben hallani fognak! Legyen egy horgony, amihez ezek a kicsinyek visszatérhetnek, amikor minden más kudarcot vall! Az Úr segítsen nekünk ennek megtételében!¹⁴

Egyszer felkeresett engem egy orvos, egy agysebész. Kisgyermeke szánkót kapott karácsonyra, és nem volt hó.

Az első hó úgy harminc nappal karácsony után esett le abban az évben. [Az orvos] azt mondta, amikor elsietett a kórházba: „Amikor hazajövök, elmegyünk szánkózni” – a kisfiú azonban így válaszolt: „Ó, nem hiszem, apu, neked nincs időd rám”. Egész délelőtt zavarta a gyerek megjegyzése, mert túlságosan is igaz volt, annyi időt töltött a munkájával, hogy nem szakított elegendő időt arra, hogy a kisgyermekeivel legyen. A kérdés, ami aggasztotta, az volt tehát: „Beszélgetnél velem egy kicsit arról, hogyan tudnám egyensúlyba hozni az életemet? Az agysebészet olyan gyorsan fejlődik, hogy eltemethetném magam, egész nap másra sem gondolva, hogy lépést tartsak a szakmámmal.” A beszélgetés során arra jutottunk, hogy az embernek felelősségei vannak saját magával, a családjával, az egyházzal és a foglalkozásával szemben, és ha kiegyensúlyozott életet akar élni, akkor meg kell találnia annak módjait, ahogyan mindezen területeken szolgálathat.¹⁵

Ha az apa nagyon szereti a fiait, csecsemőkoruktól kezdve szerető öleléssel a karjaiba veszi őket, és hagyja, hogy érezzék irántuk érzett szeretetének a melegét, akkor szerintem az ilyen bajtársiasság az évek múlásával egyre érettebbé válik, és közel tartja őket, amikor a fiúk életében szükség van egy olyan apa megerősítő kezére, aki megérti őket. Az anya, aki alig várja leánya hazatértét egy késő esti táncos összejövetelről, hogy jó éjt puszit kapjon, és meghallgassa a becsben tartott titkokat, amelyek a leányos boldogság csúcspontját képezik, gazdagon megjutalmaztatik majd leánya soha el nem múló szeretetével, amely örök védőpajzsot képez a bűn ellen, mert édesanyja bízik benne.

Azok a szülők, akik túlságosan elfoglaltak vagy túlságosan fáradtak ahhoz, hogy foglalkozzanak a gyermekek által ártatlanul okozott zavarokkal, akik félreállítják vagy elűzik őket otthonról, mert félnek, hogy megzavarják a hibátlan háztartás rendjét, magányossá téve őket esetleg egy olyan társadalomba taszítják őket, ahol burjánzik a bún, a bűncselekmények és a hűtlenség. Mit használ az apának, aki egyébként érdemes a celesztiális királyságra, ha hanyagsága folytán elveszíti fiát vagy leányát? A világ összes segítő szándékú, kedves társaságai, legyenek bár társadalmiak vagy vallásiak, soha nem kárpótolhatják az édesanyát a saját otthonában elveszített lelkekért, míg ő az otthonán kívül az emberiség megmentésén vagy egy bizonyos ügy érdekében fáradozik, legyen az bármilyen dicső.¹⁶

Gyakran adtam a következő tanácsot, és most megint elismétlem nektek: „Az Úr munkájának legfontosabb része, amelyet valaha is végeztek majd, saját otthonotok falain belül lesz”. Ezt soha nem szabad elfelejtenünk!¹⁷

Milyen hatással lehet a tévelygő gyerekekre a szülői szeretet és az evangéliumi tanítás?

A napokban bejött hozzám egy gondterhelt házaspár. Van egy tizenhat éves lányuk, a legidősebb gyermekük, aki sok gondot okoz nekik. Már azon voltak, hogy feladják. Marvin J. Ashtont idéztem, aki azt mondta, hogy az otthon addig nem vall kudarcot, amíg nem adja fel (lásd Conference Report, 1971. április, 15. o.). Nos, ez igaz. Az otthonnak továbbra is szeretnie kell a [fiatalokat], és dolgoznia kell velük, amíg túl nem jutnak ezen a veszélyes koron. Egyetlen otthon sem vall kudarcot, hacsak próbálkozásaival meg nem szűnik segíteni.¹⁸

A Mindenható hatalmának ma látható legnagyszerűbb megnyilatkozása az, hogy az emberi lelkeket megváltja a lelki sötétségtől, és lelki világosságra hozza őket. Láttam és hallottam mostanában egy ilyen csodát, amikor egy olyan, mostanra már középkorú férfi, aki élete nagy részében javíthatatlan volt, saját kérésére beszélt idős édesanyja temetésén. Édesapja és édesanyja az Úr utasításainak engedelmeskedve kitartott gyermekei tanításai mellett, beleértve ebbe ezt a fiút is, aki energikusan és nyersen ellene szegült az erőfeszítéseiknek. Ezen ellenállás dacára az apa továbbra is kitartott szerepében, ahogy azt egy hithü apának tennie kell; nemcsak tanitotta őt, hanem minden vasárnap böjtölt és imádkozott, különösen tévelygő fiáért. Az apa egy álomban mintegy megerősítésként látta rakoncátlan fiát sürü ködben járni. Az álomban látta, amint ez a fiú a ködből kisétál a ragyogó napfényre, és megtisztítja őt az őszinte bünbánat. Most más emberként láttuk ezt a fiút, olyan emberként, aki az Úr legnagyszerűbb áldásait élvezi az egyházban hithű szülei miatt, akik nem hagyták őt cserben.¹⁹

Most szeretném a következőket mondani nektek, anyáknak: Ne mondjatok le arról a [tévelygő] fiúról vagy leányról; lehetséges, hogy egy napon, akárcsak a tékozló fiú, hazatér oda, ahonnan elindult, mint ahogy a hajó is visszatér vihar idején a biztos kikötőbe.²⁰

Lehet, hogy fiatalként elválasztotta magát a jó otthon befolyásától, lehet, hogy gondatlan lett és tévelygő, de ha jó édesanyjának gyermekkorában kapott tanításai nyomot hagytak a szívében, akkor biztonságért vissza fog térni azokhoz, ahogyan a hajó is biztos horgonyzási helyet keres a viharban.²¹

Ne mondjatok le a fiúról vagy lányról [az önzésnek] ebben a tűrhetetlen szakaszában, amelyen néhány tizenéves átesik! Könyörgök hozzátok ezekért a fiúkért és lányokért. Ne mondjatok le a fiúról vagy lányról a függetlenségnek és a családi fegyelem mellőzésének ebben a lehetetlen szakaszában! Ne mondjatok le róla, amikor a felelőtlenség megdöbbentő jeleit mutatja! A mindent tudó, önmagával elégedett egyén semmilyen tanácsot nem akar hallani, mert az olyan számára, mint egy, a fiatalsággal lépést vesztett öreg ember prédikációja.

Volt az Észak-Britanniai Misszióban egy misszionárius unokánk. Nem sok időt töltött el ott, mielőtt írt nekünk egy érdekes levelet, amelyben elmondta, hogy szüleinek tanácsai most nagy erővel térnek vissza hozzá. Akár egy polcon lévő könyv, amely tizenkilenc évig ott volt, és csak most kezdi levenni, most kezdett hozzá először az elolvasásához. Ez a ti fiatok és leányotok. Esetleg úgy gondoljátok, hogy nem is figyelnek. Esetleg ők is úgy gondolják, hogy nem figyelnek, de egyszer talán a ti könyveteket veszik majd le, és olvassák el újra akkor, amikor leginkább szükségük van arra.

Vannak bizonyos erők, amelyek színre lépnek azt követően, hogy a szülők már mindent megtettek gyermekeik tanításáért. Ilyen erő hatott az ifjabb Almára, aki Móziás fiaival együtt azon volt, hogy tönkretegye a nagyszerű apák munkáját. Emlékeztek rá, egy angyal jött el hozzá, és földre sújtotta Almát. Alma három napig feküdt, mintha halott lenne, és az angyal azt mondta:

„Az Úr meghallgatta népe imáit és szolgájának, a te atyádnak, Almának imáit is, mert ő nagy hittel imádkozott érted, hogy megismerd az igazságot. Ezért abból a célból jöttem, hogy meggyőzzelek Isten erejéről és hatalmáról, és azért, hogy szolgáink kérése hitük szerint teljesüljön” (Móziás 27:14).²²

Talán nincs olyan anya vagy apa, aki ne mondta volna el a következőket: „Segítsen nekem az Úr minden nap ,huszonöt’ órát élni, hogy az anyaságnak vagy az apaságnak szentelhessem életemet, és egyetlen gyermekem se állíthassa jogosan azt, hogy nem tettem meg minden tőlem telhetőt azért, hogy rávegyem őt a gonosszal szembeni ellenállásra”. Gyermekeink közül némelyek szilárdak maradnak és hűek, megint mások pedig kezdenek tévútra menni, és mi időnként nem értjük, hogy miért. Ám azt mindannyian elhatározhatjuk, hogy szülőkként közelebb fogunk kerülni a gyermekeinkhez, hogy tanácskozunk velük, hogy megadjuk nekik az isteni igazság tantételeinek sziklaszilárd alapját.²³

Javaslatok a tanulmányozáshoz és a beszélgetéshez

Mi segített nektek szülőkként a közöttetek és gyermekeitek közötti szeretet megerősítésében? Hogyan figyelhetnek oda a szülők minden egyes gyermek különleges szükségleteire?
Miért mutassanak a szülők mindig tiszteletet egymás iránt nyilvános helyen és otthon is?
Hogyan biztathatnak a szülők önzetlenségre és mások jólétéért hozott áldozatra otthon?
Miért fontos az, hogy a szülők akkor is szeressék gyermekeiket, amikor azok legkevésbé szeretetre méltók? Hogyan mutathatnak a szülők elismerést a gyermekeik által tett jó dolgokért?
Hogyan hozhatják a szülők egyensúlyba a családi, az egyházi és a munkahelyi feladatokat?
Szerinted mire gondolt Lee elnök, amikor azt mondta: „Az Úr munkájának általatok valaha is elvégzett legfontosabb része saját otthonotok falain belül lesz”?
Hogyan segít az evangélium a szülőknek abban, hogy gyermekeiket visszatartsák az eltévelyedéstől? Miért fontos felismerni, hogy miután minden tőlünk telhetőt megtettünk, gyermekeink még hozhatnak rossz döntéseket? Milyen ígéreteket tesz az evangélium azoknak a hithű szülőknek, akik továbbra is szeretik gyermekeiket és együtt dolgoznak velük?