22. Fejezet

Béke legyen lelkedben!

Miért van szükség csapásokra az Úr örök céljainak beteljesítéséhez?

Bevezetés

„Akik ezen a földön élnek, azokat mind próbára teszik majd a csapások viharai” – mondta Harold B. Lee.¹ Maga is jól ismervén a csapásokat, Harold B. Lee az 1960-as években elvesztette feleségét, Fern Tanner Lee-t, valamint leányát, Maurine Lee Wilkins-t. Emellett komoly egészségügyi problémákkal küszködött azon évek során, míg általános felhatalmazott volt. 1967-ben az általános konferencián elmondta: „Alá kellett vetnem magam bizonyos próbatételeknek, komoly próbatételeknek az Úr előtt, szerintem azért, hogy próbára tegyen és meglássa, vajon hajlandó vagyok-e minden olyan dolognak alávetni magamat, amit az Úr jónak lát kivetni rám, ahogyan a kisgyermek is aláveti magát apja akaratának”. (Lásd Móziás 3:19.)²

Ám Lee elnök elmondta, mi ad vigaszt, amikor megpróbáltatásokkal nézünk szembe: „Aki magabiztosan előretekint, és maga előtt látja a halandóságban tett erőfeszitéseiért járó örök jutalmat, az a legkomolyabb próbatételekben is állandó támaszra lel. Amikor csalódás éri a szerelemben, nem követ el öngyilkosságot. Amikor szerettei halnak meg, nem esik kétségbe; amikor alulmarad egy fontos küzdelemben, nem húzódik vissza; amikor háború és pusztítás foszlatja szerte a jövőjét, nem süllyed lehangoltságba. Saját világa felett él, és soha nem vesziti szem elől üdvözülésének célját.”³

A [felmagasztosuláshoz] vezető út rögös és meredek. Sokan megbotlanak és elbuknak, és elkeseredettségük folytán soha nem szedik magukat össze az újrakezdéshez. A gonosz erői sok ijesztő felhővel homályosítják el az utat, és gyakran megpróbálnak rossz irányba vezető ösvényekre terelni minket. Ám az utazás során – biztosított minket Lee elnök – mindig jelen van az a megnyugtató tudat, hogy ha a jót választjuk, akkor sikerrel járunk, és ennek elérése olyan személlyé formál és alakít és alkot minket, ami kiérdemli azt, hogy beengedjék Isten színe elé. Milyen nagyobb siker lehet annál, minthogy megkapjuk mindazt, amivel Isten rendelkezik?”⁴

Harold B. Lee tanításai

Hogyan segítenek nekünk a csapások abban, hogy hasonlóbbá váljunk Istenhez?

Szerintem a szenvedés olyan megtisztító folyamatot képez, amelyben másként nem lehet részünk, csak szenvedés által. Közelebb kerülünk Ahhoz, aki életét adta azért, hogy lehessen ember. Olyan rokonságot érzünk, amit azelőtt soha. Ő többet szenvedett mindannál, amit mi el tudunk képzelni. Ám úgy tűnik, amilyen mértékben szenvedünk, olyan mértékben visznek minket azok közelebb az istenséghez, segítenek nekünk lelkünk megtisztításában, valamint abban, hogy megszabaduljunk azoktól a dolgoktól, amelyek nem tetszenek Istennek.⁵

Esaiás azt mondta: „Most pedig, Uram, Atyánk vagy Te, mi sár vagyunk és Te a mi alkotónk, és kezed munkája vagyunk mi mindnyájan” (Ésaiás 64:7).

Sokszor elolvastam már ezt a verset, de mindaddig nem láttam meg annak teljes jelentőségét, amig egy pár éve le nem mentem Mexikóba, Telacapacába, ahol különböző cserépedényeket készítenek a fazekasok. Ott láttam, amint vesznek egy nyers, kezdetleges módszerrel öszszekevert agyagdarabot, amelyet a formázó a megfelelő keveredés érdekében megforgat a sárban. Ez aztán a fazekas korongjára kerül, aki kezdi formába önteni a később eladásra kerülő cserépedény bonyolult részleteit. Ezt figyelve láttuk, hogy időnként a keverék hibájának következtében szükség volt az egész agyagrög széttörésére és arra, hogy visszadobván újra sárral keverjék azt. Ennek folyamatát időnként többször is meg kellett ismételni, mielőtt megfelelő mértékben összekeveredett az agyag és a sár.

Ezt szem előtt tartva kezdtem meglátni e szentírás jelentését. Minket is próbára kell tennie a szegénységnek, a betegségnek, szeretteink halálának, a kisértésnek, és annak, hogy időnként vélt barátaink elárulnak minket, valamint a jómódnak és a gazdagságnak, a könnyű életnek és a fényűzésnek, a hamis tudományos elveknek és a világ hízelgésének. Egy apa azt mondta, amikor erről beszélt a fiának:

„És miután megteremtette első szüleinket, az erdő vadjait, az ég madarait, egyszóval mindent, ellentétnek is kellett lenni, hogy örökkévaló tervét az ember érdekében megvalósíthassa. Igen, a tiltott gyümölcs is ellentéte az élet fájának, mert az egyik édes, a másik pedig keserű” (2 Nefi 2:15).

Joseph Smith próféta volt az, aki erről a megtisztító folyamatról szólva egy nagy, érdes kőhöz hasonlította magát, amely legördül a hegyoldalról, és csak az csiszol rajta, ha valamely érdes sarok valami máshoz hozzáérve itt-ott lepattan. Ám hozzátette: „Így válók … fényezett nyílvesszővé a Mindenható tegezében” (History of the Church, 5:401. o.).

Csiszolódnunk kell tehát; próbára kell tétetnünk ahhoz, hogy bebizonyítsuk, milyen erő és hatalom rejlik bennünk.⁶

Ha az Isten szava által tanított hit irányít minket, akkor a lélek képzésének nagyszerű folyamataként tekintünk az életre. A szerető Atya mindig odafigyelő tekintete alatt az általunk elszenvedett dolgok által tanulunk, az akadályok legyőzéséből merítünk erőt, és diadalmas győzelmet szerzünk a félelem felett ott, ahol veszély leselkedik ránk (lásd Zsidók 5:8). Isten szavának tanításai értelmében hit által értjük meg, hogy ami az életben közelebb visz minket Jézus normájához: „Legyetek azért ti tökéletesek, miként a ti mennyei Atyátok tökéletes” (Máté 5:48), az jót tesz nekünk és javunkra válik, még akkor is, ha a formázás folyamatába belevegyül egy minden tekintetben bölcs Isten szigorú dorgálása, „Mert a kit szeret az Úr, megdorgálja, megostoroz pedig mindent, a kit fiává fogad” (Zsidók 12:6).

Így kioktatván és kiképezvén a sötétség erői és a lelki gonoszság elleni küzdelemre, fordulhat elő az, hogy „mindenütt nyomorgattatunk, de meg nem szoríttatunk; kétségeskedünk, de nem esünk kétségbe; üldöztetünk, de el nem hagyatunk; tiportatunk, de el nem veszünk” (2 Korinthusbeliek 4:8–9).⁷

Akinek bizonysága van az élet céljáról, az úgy tekint az élet akadályaira és próbatételeire, mint lehetőségekre, amelyek megadják az örökkévalóság munkájának elvégzéséhez szükséges tapasztalatot.

A halállal szembenézvén nem fél az ilyen ember, ha lábán „a békesség evangéliumának” saruját viseli (Efézusbeliek 6:15), és akik szeretteiket vesztik el, azok hisznek majd Moróninak, a hadsereg kapitányának a szavaiban, aki azt mondta: „Az Úr megengedi, hogy az igazakat megöljék, de igazságos ítélete lesújt a gonoszokra. És ne gondoljátok, hogy az igazak elvesztek, mert megölték őket! Nem, nem vesztek el, hanem bejutottak az Úrnak, Istenüknek nyugalmába!” (Alma 60:13)⁸

Hallgassátok meg, milyen tanulságot von le a Mester az emberi kertművelésből: „Minden szőlővesszőt, a mely … gyümölcsöt terem, megtisztítja [avagy megmetszi], hogy több gyümölcsöt teremjen” (lásd János 15:2).

Aligha találunk olyan igazán nagyszerű lelket, akit nem tettek próbára az évek és a csapások – akin ne látszódna az, hogy megmetszette őt a mesterkertész keze. A kés és a nyesőolló alkalmazásával az ág Isten mindenható terve szerint formálódik és alakul, hogy ezáltal még több gyümölcs teremjen.

Mindenkinek megpróbáltatásokat, nehézségeket, szívfájdalmakat és csalódásokat kell elviselnie. Ha bánkódtok és el vagytok keseredve, akkor a következő lecke megtanulása vigaszt adhat nektek, ha eszetekbe jut: „Mert a kit szeret az Úr, megdorgálja, megostoroz pedig mindent, a kit fiává fogad” (Zsidók 12:6) – majd ismét: „Az Úrnak fenyítését fiam, ne útáld meg, se meg ne únd az ő dorgálását. Mert a kit szeret az Úr, megdorgálja, és pedig mint az atya az ő fiát, a kit kedvel” (Példabeszédek 3:11–12).⁹

Joseph [Smith] prófétát … aggasztották a szenteket ért csapások, és – amint emlékeztek rá – gondjai közepette így kiáltott fel: „Ó, Istenem, mennyi idő telik még el addig, mig szemed meglátja és füleid meghallják a szentek esdeklő kiáltásait, és sérelmeikért bosszút állsz ellenségeiken?” (Lásd T&Sz 121:1–6.) Aztán, mintha a Mester karjaiba vonta volna az ijedt gyermeket, mondván:

„Fiam, béke legyen lelkedben! Gyötrelmed és szenvedésed csak egy pillanat rövid lesz.

És azután, ha hűségesen kitartasz, Isten felemel a magasságba, és győzedelmeskedni fogsz minden ellenségeden” (T&Sz 121:7, 8).

Aztán mondott valami megdöbbentőt:

„Fiam, … tudjad, hogy mindez tapasztalatot ad neked, és a javadra válik majd” (T&Sz 122:7).

Ezt követően azt mondta a Mester:

„Az Ember Fia mindezeknél mélyebbre szállt le. Nagyobb vagy te őnála?

Te tehát maradj meg utadon. … Ne félj … attól, amit az emberek tehetnek, mert Isten veled lesz mindörökre” (T&Sz 122:8, 9).

Olyan időszakhoz érkeztem el az életemben, amikor ezt magamra kellett vonatkoztatnom. Az Ember Fia átélte mindezt.¹⁰

Az Úr Mózesnek adott kinyilatkoztatása világosan megmondja, hogy miért vagyunk itt. Azt mondta: „Ez művem és dicsőségem, hogy létrehozzam az ember halhatatlanságát és örök életét” (Mózes 1:39). „Az ember örök élete” azt jelenti, hogy visszatérhet az Atyaisten, valamint az Ő Fia színe elé, hogy örökké Velük éljen. Nos, nem azt nevezte meg céljának, hogy minden gyermeke fényűző módon, gazdagon és könnyedén éljen itt a földön, hogy ne legyen része fájdalomban és bánatban. Nem ezt mondta. Mert időnként, Ésaiás megfogalmazásában, csodálatos mirtusz nevelkedik a bogáncs helyén (lásd Ésaiás 55:13). Ami egy ideig talán tragédiának tűnik, az a teljes képet tekintve, Atyánk bölcsessége szerint látva a kezdettől a véget, lehet nagyszerű áldás, nem pedig tragikus vég, ahogyan azt mi feltételeztük.¹¹

Hogyan találhatunk belső erőre és békére a gondok idején?

Minden olyan lélek, amely a földön jár, mindannyian – legyünk gazdagok vagy szegények, jók vagy rosszak, fiatalok vagy idősek – próbára leszünk téve, próbára tesznek minket a csapások viharos szelei, amelyek ellen védekeznünk kell. És csak azok nem vallanak kudarcot, akik sziklára építették a házukat. És vajon mi ez a szikla? A Mester tanításának értelmében a Jézus Krisztus evangéliuma tanításai és tantételei iránti engedelmesség sziklája.¹²

Nem mentegetőzőm, … amikor ma reggel arra kérlek titeket, hogy velem együtt higgyetek az igaz vallás alapvető elgondolásaiban – az Istenbe és az Ő Fiába, Jézus Krisztusba vetett hitben, hogy Ő a világ Üdvözítője, hogy az Ő nevében történtek és történnek ma csodák, és hogy csakis ezen igazságok teljes mértékű elfogadása által vethetünk horgonyt a csalhatatlan kikötőben, amikor dühöngenek körülöttünk az élet viharai.

Arra kérlek tehát titeket, hogy alázkodjatok meg, … és imádságos lélekkel merjétek elhinni mindazt, amit a szentírásokból a szent próféták kezdettől fogva tanítottak nekünk az evangéliumról.¹³

Az élet legfontosabb kérdése tehát nem az, hogy mi történik veletek, hanem az, hogy miként reagáltok arra. Ez a legfontosabb. A hegyi beszéd végén, emlékeztek rá, a Mester elmondott egy példázatot. Azt mondta:

„Valaki azért hallja én tőlem e beszédeket, és megcselekszi azokat, hasonlitom azt a bölcs emberhez, a ki a kősziklára építette az ő házát:

És ömlött az eső, és eljött az árvíz, és fújtak a szelek, és beleütköztek abba a házba; de nem dőlt össze: mert a kősziklára épittetett …” (Máté 7:24–25).

Mit próbált meg hangsúlyozni ezzel? Megpróbálta elmondani azt, hogy ezen a földön minden ember házát ostromolni fogják a csapások szelei, a katasztrófák árvizei, a nehézségek; és csak azok nem buknak el – amikor a töltés ledől, amikor elveszitetek valakit, akit szerettek, vagy bármely más katasztrófa történik, – az egyetlen dolog, amely miatt átvészeljük az élet e viharait és feszültségeit az lesz, ha Isten parancsolatainak betartása által kősziklára építünk.

Az üldöztetések és a komoly próbatételek idején türelmesen várjunk az Úrra. Az Úr azt mondta:

„Bizony mondom nektek, barátaimnak: Ne féljetek! Legyetek nyugodtak, nyugodjon meg a szívetek, sőt mindig örvendezzetek, és adjatok hálát mindenért.

Reménykedjetek türelmesen az Úrban, mert imáitok eljutottak Sabaoth Urának füléhez, és feljegyeztettek ezzel a pecséttel és szövetséggel: az Úr megesküdött és elrendelte, hogy meghallgattatnak” (T&Sz 98:1–2).¹⁴

Vajon mit mondhatunk azoknak, akik félelmeiket csillapító belső békére vágynak, amely megnyugtatja a fájó szívet, megértést eredményez, és a ma nyomorúságos megpróbáltatásain túlra emeli a tekintetet, hogy meglássák a halandóság utáni világ reményeinek és álmainak megvalósulását?

A Mester utalt rá, milyen forrásból ered a mindent meghaladó békesség, amikor azt mondta tanítványainak: „Békességet hagyok néktek; az én békességemet adom néktek: nem úgy adom én néktek, a mint a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen!” (János 14:27).¹⁵

„Tartsátok be Isten parancsolatait” – mert ennek útja vezet el ahhoz a belső békéhez, amelyről a Mester beszélt, amikor búcsút mondott a tanítványainak: „Azért beszélem ezeket néktek, hogy békességetek legyen én bennem. E világon nyomorúságotok lészen; de bízzatok: én meggyőztem a világot” (János 16:33). Így hát, a körülöttetek lévő zűrzavar közepette mindannyian rátalálhattok a mindannyiunkat szerető Mester által adott mennyei ígéretre, amely minden félelmet elűz, ha a Mesterhez hasonlóan mi is felülkerekedünk a világ dolgain.¹⁶

Hol találunk biztonságot a mai világban? A biztonság nem nyerhető el tankok, fegyverek, repülők és atombombák által. Csak egy biztonságot adó hely van, és ez a Mindenható Isten hatalmának birodalmához tartozik. Az jut el ide, aki betartja a parancsolatait, és hallgat szavára, amikor az e célra elrendelt csatornákon át szól hozzánk.

Béke legyen veletek, nem az a béke, amit a parlament termeiben született törvények adnak, hanem az a béke, amely a Mester által meghatározott módon érkezik, a világ minden dolgának legyőzése által! Segítsen nekünk Isten megérteni, és tudjátok ezt olyan biztosan, ahogyan én tudom, minden kétséget kizáróan, hogy ez az ő munkája, hogy ő ma vezet és irányít minket, amint azt az evangélium minden sáfárságában tette!¹⁷

Úgy tűnik, ma, a próféciáknak megfelelően, az egész világban nyugtalanság van, és az emberek szíve elbizonytalanodik. A nehézségek és a szerencsétlenségek idején igazán el kell várnunk azt, hogy olyan belső békével éljünk, amely Jézus Krisztus evangéliumának alkalmazásából ered. A szív elbizonytalanodása részben elkeseredés miatt éri utol az embereket, és ez figyelemreméltó módon olyan időszakban következik be, amikor kihűl az emberek szeretete. Pál Timótheusnak adott tanácsához hasonlóan nekünk is elő kell hívnunk a papság ma bennünk lévő hatalmát, és még azokat is szeretnünk kell, akik rosszindulatúan kihasználnak minket. Emellett éles eszűnek kell maradnunk. (Lásd 2 Timótheus 1:7.) Ha nem így teszünk, akkor hatástalanokká válunk. Nem fogunk megfelelő biztosítékokat kapni. És akkor az ellenségnek még arra sem lesz szüksége, hogy rávegyen minket a parancsolatok megszegésére vagy az elpártolásra. Már magunktól elvesztegettük az erőnket.¹⁸

Egy, a Georgia állambeli Atlantában élő üzletember ismerősöm … vigasztalni próbált engem egy elkeserítő veszteség folyamán. Félrevont és azt mondta: „Nos, szeretnék elmondani neked valamit. Sokkal idősebb vagyok nálad. Harmincnégy évvel ezelőtt megszólalt a telefon a bankban, amelynek igazgatója voltam. Az üzenet az volt, hogy feleségem életveszélyesen megsérült egy autóbalesetben. Én azonnal azt mondtam: ,Ó, Istenem, ne engedd, hogy valami is történjen a szerelmemmel, hisz ő olyan csodálatos, olyan kedves és olyan szép!’ Ám egy órán belül hírt kaptam róla, hogy meghalt. Akkor így kiáltott fel a szívem: ,Meg akarok halni; nem akarok élni; hallani akarom a hangját!’ Ám nem haltam meg, és nem is hallottam a hangját. Akkor leültem, és megpróbáltam gondolkozni. Mit jelenthet ez a magány és ez a tragédia, amely mindannyiunknak útjába lopakodik? És eszembe jutott, hogy ez a legnehezebb próbatétel, amivel szembe kell néznünk az élet során. Ha képesek vagyunk rá, akkor nem lesz olyan próbatétel, aminek ne tudnánk eleget tenni.”

Amikor aznap este hazarepültem, valahogy békességet éreztem, és akkor először elkezdtem kimenni az árnyékból. Aztán az is eszembe jutott, amit Pál apostol mondott a Mesterről: „Ámbár Fiú, megtanulta azokból, a miket szenvedett, az engedelmességet; és tökéletességre jutván, örök idvesség szerzője lett mindazokra nézve, a kik neki engedelmeskednek” (Zsidók 5:8–9). Nos, gondoljatok bele, az elkülönültség, a magány, a lehangoltság finomító folyamatán keresztül szerintem kapunk valamit, amivel rendelkeznünk kell, mielőtt készen állnánk arra, hogy szembenézzünk az élet más próbatételeivel.¹⁹

Nehéz feladatokat kaptunk egy nehéz korban, ám ez mindannyiunk számára lehet a nagy kaland, a sok tanulás, a hatalmas belső elégedettség ideje. A háború, a városiasodás, a tanok hígításának és az otthonok hanyatlásának egymással összefogó kihívásai minden bizonnyal ma hasonló szerepet töltenek be, mint annak idején a fennsík átszelése, a félreértések kibírása, és a királyság világszerte történő megalapítása a csapások közepette. Azért imádkozom, hogy tegyük meg részünket az út során, és legyünk ott az egyházzal – vezetve azt –, amikor belép az utolsó kiválasztott helyre – az Ő színe elé.²⁰

Javaslatok a tanulmányozáshoz és a beszélgetéshez

Milyen forrásai vannak a biztonságnak és a békének csapások idején? Mi erősített meg téged és adott neked békességet életed megpróbáltatásai közepette?
Miért van az, hogy mindenki – az igazlelkűek és a hamislelkűek is – ki van téve a próbatételeknek és a csapásoknak?
Milyen tekintetben hoz áldást életünkre a csapás? Hogyan segíthetnek nekünk a próbatételek abban, hogy megerősödjünk és még inkább képesek legyünk az Úr szolgálatára?
Miért kell Mennyei Atyánk „mindenható tervében” bíznunk? Mit jelent hasonlónak lenni az Úr kezében lévő agyaghoz?
Mit jelent türelmesen várni az Úrra a próbatételek idején? Mit tanultál meg ennek során?
Hogyan ad nekünk Isten békességet, amely aztán segít minket a csapások idején?