6. Fejezet

Meghallani az Úr hangját

Hogyan kaphatunk az Úrtól személyes kinyilatkoztatást ?

Bevezetés

Harold B. Lee elnök egyszer azt mondta: „Hívő szívem van, amely a gyermekkoromban kapott egyszerű tanúbizonysággal kezdődött – azt hiszem, úgy tíz-tizenegy éves lehettem. Édesapámmal kint voltunk a farmon, távol otthonunktól, és megpróbáltam elfoglalni magam a nap során addig, amíg apám készen nem áll a hazamenetelre. A kerítésen túl volt egy pár roskadozó fészer, ami magára vonta a kíváncsi fiú figyelmét, és én vakmerő voltam. Hozzáláttam, hogy átmásszak a kerítésen, és olyan tisztán, ahogyan most ti hallotok engem, hallottam egy hangot, amely nevemen szólított és azt mondta: ,Ne menj oda!’ Megfordultam, hogy apámra nézzek, vajon ő szól-e hozzám, de meszsze volt tőlem, a szántóföld másik oldalán. Senkit nem láttam. Akkor gyermekként felismertem, hogy vannak olyan személyek is, akiket nem látok, mert biztos voltam benne, hogy hallottam egy hangot. Azóta, amikor Joseph Smith prófétáról hallok vagy olvasok történeteket, és is tudom, mit jelent hangot hallani, mert részem volt ebben az élményben.”¹

Bár előfordulhat, hogy az Úr nem hallhatóan szól hozzánk, ha megtanulunk beszélgetni Vele és felismerni, hogyan kommunikál velünk, akkor elkezdjük megismerni Őt. Lee elnök azt mondta, hogy „ha ismerjük Istent és Jézus Krisztust, akit elküldött (lásd János 17:3), a Mester tanítványainak mondott szavaival élve, akkor rálépünk az útra, amely biztosan örök élethez vezet e megdicsőült lények színe elé”.²

Harold B. Lee tanításai

Miként kommunikál Mennyei Atyánk a gyermekeivel?

Hallottam egy inspirált beszédet a Brigham Young Egyetemen [J. Reuben] Clark elnöktől. Elemezte a kinyilatkoztatások különböző fajtáit. Először a theophaniáról beszélt, amelyet olyan élményként jellemzett, amelynek során az Atya és a Fiú is személyesen megjelenik vagy közvetlenül szól az emberhez. Mózes szemtől szembe beszélt az Úrral (lásd Mózes 1:1–4); Dánielnek is theophaniában volt része, vagyis személyes megjelenésben (lásd Dániel 10). Amikor a Mester eljött Keresztelő Jánoshoz, hogy megkeresztelkedjen – emlékeztek rá –, egy hang szólalt meg a mennyből, és azt mondta: „Ez amaz én szerelmes fiam, a kiben én gyönyörködöm” (Máté 3:17). Pál megtérésekor is … személyes megjelenésről volt szó, és hangos hang hallatszott (lásd Ap. csel. 9:1–6). Az elváltozáskor, amikor Péter, Jakab és János felment a Mesterrel egy magas hegyre, ahol Mózes és Illés jelent meg előttük, ismét hang hallatszott a mennyekből, mondván: „Ez az én szerelmes fiam, a kiben én gyönyörködöm …” (Máté 17:5).

Napjaink talán legnagyszerűbb theophaniája az volt, amikor az Atya és a Fiú megjelent Joseph Smith prófétának a ligetben (lásd Joseph Smith története 1:14–17). Ezt követően még számos megjelenésre került sor, amelyek egyikét a Tanok és szövetségek 110. része jegyzi fel, ahol Joseph-nek és Olivernek jelent meg az Üdvözítő.

Enosz próféta beszél a kinyilatkoztatás elnyerésének másik módjáról. Ezt a nagyon is figyelemreméltó kijelentést írja bele feljegyzésébe a Mormon könyvében: „És amíg lélekben így viaskodtam, íme, az Úr hangja ismét szólt hozzám [az elmémben]. …” (Enosz 1:10).

Más szavakkal, időnként az Úr elménkbe érkező hangját halljuk, és amikor ez történik, a benyomás éppen olyan erős, mintha trombita szólalna meg a fülünkben.

A Mormon könyve egyik történetében Nefi bűnbánatra szólítva elmarasztalja testvéreit, és ugyanezt a gondolatot fogalmazza meg, amikor azt mondja: „… amikor halk és szelíd hanggal szólt hozzátok, érzéketlenek maradtatok és nem voltatok fogékonyak szavaira …” (1 Nefi 17:45).

Így hát az Úr kinyilatkoztatás útján ültet el gondolatokat az elménkben úgy, mintha hang szólna. Elmondhatom alázatos bizonyságomat erről? Egyszer olyan helyzetben voltam, ahol segítségre volt szükségem. Az Úr tudta, hogy segítségre van szükségem, mert fontos küldetést teljesítettem. A kora hajnali órákban felébredtem, és egyenesbe hozattam egy olyan dolog tekintetében, aminek megtételét eredetileg máshogy terveztem. Amint ott feküdtem azon a reggelen, olyan világosan megjelent előttem a dolgok menetének terve, mintha valaki ott ült volna az ágyam szélén, és megmondta volna nekem, hogy mit tegyek. Igen, az Úr hangja szól az elménkhez, és utat mutathat annak.

A Szentlélek hatalma által is kapunk kinyilatkoztatást. Az Úr az egyház korai időszakábanezt mondta Joseph Smith prófétának: „Szívedben és elmédben fogok szólni a Szentlélek által, aki … szívedben fog lakozni. Íme, ez a kinyilatkoztatás szelleme. …” (T&Sz 8:2–3). A Mester, emlékeztek rá, nem sokkal keresztre feszítése előtt megvigasztalta tanítványait, amikor azt mondta: „… ha el nem megyek, nem jő el hozzátok a Vígasztaló. … De amikor eljő amaz, az igazságnak Lelke, elvezérel majd titeket minden igazságra, … a bekövetkezendőket megjelenti néktek” (János 16:7, 13), „és eszetekbe juttat [mindent] …” (János 14:26). Láthatjuk tehát a Szentlélek hatalmát. Joseph Smith próféta azt mondta ezzel kapcsolatban: „Senki nem nyerheti el a Szentlelket anélkül, hogy kinyilatkoztatásokat kapna. A Szentlélek kinyilatkoztató” (Teachings of the Prophet Joseph Smith, 328. o.).

Hadd fordítsam ezt meg, … és mondjam el, hogy az olyan utolsó napi szent, aki megkeresztelkedett, és akinek fejére tették kezeiket a szolgálattevők, megparancsolván neki a Szentlélek befogadását, és nem kapott kinyilatkoztatást a Szentlélek szellemétől, az nem nyerte el a Szentlélek ajándékát, amelyre jogosult. Ez egy nagyon fontos dolgot rejt magában. Hadd utaljak arra, amit Joseph Smith próféta mondott a kinyilatkoztatásról:

„Az egyénnek javára válhat a kinyilatkoztatás szelleme első megnyilvánulásainak észrevétele; amikor például érzitek, hogy tiszta intelligencia árad felétek, az váratlan ötleteket adhat, és ezeket észrevéve rájöhettek, hogy még aznap vagy hamarosan valóra válnak; (vagyis) azok a dolgok, amelyeket Isten Szelleme tár elmétek elé, bekövetkeznek. Ily módon megismerve és megértve Isten Szellemét, felnőhettek a kinyilatkoztatás tantételéhez, míg tökéletessé nem váltok a Krisztus Jézusban” (History of the Church, 3:381. o.).

Milyen témákban kaphattok kinyilatkoztatást? Megriaszt benneteket, amikor azt halljátok, hogy az egyház minden olyan tagja, aki befogadta a Szentlelket, kaphat kinyilatkoztatást? Nem az egyház elnöke számára, nem azzal kapcsolatban, ami az egyházközség, a cövek vagy a misszió ügyeit illeti; de mindenkinek joga van arra, hogy a saját dolgaiban kinyilatkoztatást kapjon a Szentlélek által.

Mindenkinek jogában áll ezen ajándékok és kiváltságok felhasználása, ami a saját dolgainak intézését illeti; gyermekei helyes felnevelését; üzletének vagy dolgainak igazgatását. Jogában áll élvezni a kinyilatkoztatás szellemét és a helyes dolog megtételére indító inspirációt, hogy mindenben, amit tesz, bölcs legyen és okos, igazságos és jó. Tudom, hogy ez igaz tantétel, és ez az, amiről szeretném, ha minden utolsó napi szent tudná. Akkor tehát mindannyiunknak törekedni kellene a váratlan elképzelések észrevételére és megszívlelésére, és ha megszívleljük ezeket, és kiképezzük fülünket e késztetések észrevételére, akkor mi is – mindannyian – felnőhetünk a kinyilatkoztatás szelleméhez.

Van még egy módja annak, ahogyan kinyilatkoztatást kaphatunk, és ez az álom. Ó, nem azt mondom nektek, hogy minden álmotok közvetlen kinyilatkoztatás az Úrtól. Ám attól tartok, hogy a világlátottság e korszakában vannak közöttünk olyanok, akik hajlamosak minden álom félresöprésére, azt mondván, hogy céltalanok és nem fontosak. Ám a szentírások mindenhol feljegyeznek olyan eseteket, amikor az Úr álmokon keresztül mutatott utat a népének.

Mindannyiunknak arra kell törekedni, hogy az Úr parancsolatait betartva éljünk, és ezáltal Ő megválaszolhassa imáinkat, szeretteink imáit, valamint az általános felhatalmazottak értünk mondott imáit. Mindig imádkozunk az egyház tagjaiért, és megköszönjük Istennek, ha értesülünk róla, hogy ők is imádkoznak értünk. Ha arra érdemesen élünk, akkor az Úr utat fog mutatni nekünk – személyes megjelenés, valóságos hangja, elménkhez szóló hangja, illetve szívünkre és lelkünkre tett benyomásai által. És ó, milyen hálásaknak kellene lennünk azért, ha az Úr álmot küld nekünk, amelyben kinyilatkoztatja nekünk az örökkévalóság szépségeit, illetve figyelmeztetést és útmutatást ad, hogy különleges vigaszt nyújtson! Igen, ha így élünk, akkor az Úr utat mutat nekünk, amely javunkra válik és az üdvözülésünket szolgálja.

Közöttetek legkisebbként, és elhívásomat betöltve alázatos bizonyságot szeretnék tenni nektek arról, hogy a kinyilatkoztatás hangja és hatalma által eljutott hozzám annak ismerete és megértése, hogy Isten él.

Ünnepélyes tanúbizonyságot teszek arról, hogy az egyházat ma kinyilatkoztatás irányítja. Abban minden léleknek, aki megkapta a Szentlélek befogadásának áldását, hatalmában áll a kinyilatkoztatás elnyerése. Isten segítsen meg titeket és engem, hogy mindig úgy éljünk, hogy az Úr rajtunk keresztül megválaszolhassa a hithűek imáit!³

Hogyan imádkozhatunk Mennyei Atyánkhoz úgy, hogy utat mutathasson nekünk?

Nagy különbség van aközött, hogy imát mondunk vagy beszélgetünk Istennel. Vannak páran azok között, akiket imádkozni hallottam, akik igenis beszélgettek Istennel. Közöttük volt az egykori [elder] Charles A. Callis. Amikor a templom szent oltárainál hallottam őt imádkozni, amikor nehéz küldetést teljesítve együtt térdeltünk le imában, mindig úgy tűnt, mintha beszéd közben közvetlenül Atyánk szent lakhelyéhez érne fel, és isteni lényekkel beszélgetne. Ne mondjátok, ne ismételjétek az imákat, hanem tanuljatok meg beszélgetni Istennel, és ez az Istennel történő beszélgetés az a fajta ima, amire szerintem Moróni gondolt, amikor a Mormon könyve utolsó fejezetébe azt írta…:

„Arra kérlek benneteket, hogy kérdezzétek meg Krisztus nevében Istent, az Örökkévaló Atyát, hogy mindez igaz-e. És ha ti azt akkor komolyan, Krisztusba vetett hittel, igaz szándékkal kérdezitek, a Szentlélek ereje által ki fogja nektek nyilvánítani e felől az igazságot” (Moróni 10:4).

Szerintem ez a hit imája, … az Istenbe és az Ő Fiába, Jézus Krisztusba vetett hité, ami nélkül senki nem beszélhet Istennel.⁴

Hallottam egy élményről, amelyben szeretett Richard Evansunknak [a Tizenkettek Kvórumából] volt része az egyik útján. Néhány estével azelőtt egy férfi mellett ült vacsorakor, egy sikeres iparos oldalán, aki pár mondatban egyszerűen felvázolta, hogyan néz szembe élete nehéz problémáival és a mindennapok döntéseivel. „Amikor reggel felkelek – mondta –, gyakran úgy érzem, hogy nem tudok szembenézni velük, de ha térdre ereszkedem és egyszerűen azt mondom: ,Istenem, segíts nekem a mai tennivalók elvégzésében’, akkor erőt kapok, és úgy érzem, felnövök azokhoz. És egyszerűen atyámként gondolok Őrá, egyszerűen és közvetlenül beszélek Vele, ahogyan apámmal beszéltem, amikor még itt volt a földön.”

[Elder Evans így emlékezett vissza:] „Megérintette szívemet és alázatossá tett ez a közvetlen és egyszerű barát, aki mellett azon az estén ültem. Nem az én hitemen volt, de saját őszinte hitem szerint úgy gondolom, nem beszélhetett volna Istennel ilyen elégedettséggel és magabiztossággal, ha úgy gondolt volna rá, mint csupán egy erőre, vagy jellemezhetetlen eszenciára, amelynek természetéről és céljáról semmit nem tud, vagy legalábbis semmi olyan dolgot, ami azt a biztos érzést adná neki, hogy tulajdonképpen atyjával beszél.”

Amint azt Jákób mondta a családjának …: „Ó, milyen szentséges a mi Istenünk! Mert ő mindent tud, és semmi sincs, amit ő ne tudna” (2 Nefi 9:20). Nos, tartsátok észben, hogy van egy kiindulópontotok, kapcsolat áll fenn köztetek és Őközötte! Az Ő fiai, az Ő leányai vagyunk. Ismer minket. Ismeri az előre kijelölt dolgokat és időket, valamint a helyet, ahol élni fogunk, és az időt, amelyben élni fogunk. Ebből adódik, hogy csakis Belé helyezhetünk teljes bizalmat.⁵

Az általunk birtokolható dolgok közül a legértékesebb, vagy a legértékesebb tudás, amelynek birtokában lehetünk az, hogy az Úr meghallgatja és megválaszolja az imákat – vagyis más szavakkal, hogy megtanulhatjuk, hogyan beszélgessünk Istennel. Az ima nemcsak szavak elmondását jelenti, ahogyan egyes egyházak azt tanítják, hanem annak felismerését, hogy Isten, a mi Mennyei Atyánk, valamint az Ő Fia, Jézus Krisztus élő, valóságos személyek, és hogy az Istenség harmadik tagjának, a Szentléleknek vagy Szent Szellemnek a szolgálata által kapcsolatba léphetünk Vele, a mi Mennyei Atyánkkal, és választ kaphatunk kérdésünkre, illetve napjainkhoz mért erőt.⁶

Legyetek készen arra, hogy alázatosan azt kérdezzétek Pállal együtt: „Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem?” (Ap. csel. 9:6). És rettenthetetlen bátorsággal azt mondjuk a kisfiú Sámuellel együtt: „Szólj Uram, mert hallja a te szolgád” (1 Sámuel 3:9). Legyetek alázatosak, legyetek imádságos lelkűek, és az Úr úgyszólván kézen fog titeket, és választ ad az imáitokra (lásd T&Sz 112:10).⁷

[David O.] McKay elnök egy nap erre tanított minket a templomban: „El szeretnék nektek mondani valamit: Amikor az Úr megmondja nektek, mit tegyetek, akkor legyen bennetek bátorság, hogy megtegyétek azt, vagy jobban teszitek, ha mást már nem kértek tőle.” Én is megtanultam ezt a leckét. Időnként felébredek az éjszaka közepén, és addig nem tudok aludni, amíg fel nem kelek az ágyból, és papírra nem vetem azt, amivel küszködöm. Ám nagy bátorságra van szükség ahhoz, hogy cselekedjünk, ha imáinkra válaszként utasítást kapunk.⁸

Böjtöljetek két étkezés idején át a hónap első vasárnapján, és fizessétek meg a kihagyott két étkezés teljes árát! Az Úr azt mondta Ésaiásnak, hogy akik így böjtölnek, és kenyerüket adják az éhezőknek, azok szólhatnak és az Úr válaszolni fog, fohászkodhatnak és az Úr azt mondja: „Itt vagyok” (lásd Ésaiás 58:6–9). Ez az egyik módja annak, hogy beszélő viszonyba kerüljünk az Úrral. Próbáljátok ki ebben az évben! Éljetek tökéletesen a böjt törvénye szerint!⁹

Amikor két lehetséges döntés útkereszteződésénél állunk, emlékezzünk rá, mit mondott az Úr, mit tegyünk: Tanulmányozzuk elménkben a dolgot, míg valamilyen következtetésre nem jutunk; mielőtt cselekednénk, kérdezzük meg az Urat, hogy helyes-e; és álljunk rá a lelki válasz hullámhosszára – számítva rá, hogy vagy égető érzés támad a belsőnkben, ami tudatja velünk, hogy következtetésünk helyes, vagy elhomályosodnak a gondolataink, aminek folytán elfelejtjük azt, ha helytelen (lásd T&Sz 9:7–9). Akkor, amint azt az Úr megígérte: „… a Szellem hívő imádság révén adatik [nekünk]” (T&Sz 42:14).

Ha őszintén keresünk, akkor válaszokért kinyithatjuk azt a lelki dimenziót, amely nemcsak nagy áldásokat biztosít nekünk, hanem fenséges tanúbizonyságot is tesz a szívünknek arról, hogy tetteink, életünk és munkálkodásunk az Úr, mindannyiunk Teremtője jóváhagyó pecsétjét hordozza magán.¹⁰

Mit tehetünk azért, hogy személyes kinyilatkoztatást kapjunk az Úrtól?

Az a legfontosabb dolog, amit megtehetünk, hogy megtanulunk beszélgetni Istennel. Beszéljetek Vele úgy, ahogyan az apátokkal beszélnétek, mert Ő igenis az Apátok, és azt akarja, hogy beszéljetek Vele! Azt akarja, hogy gyakorlott fülekkel meghalljátok, amikor a Szellem sugalmazásai által megmondja nektek, hogy mit tegyetek. Ha megtanuljátok megszívlelni az elmétekbe érkező hirtelen ötleteket, akkor rá fogtok jönni, hogy minden olyan órában érkeznek ilyenek, amikor szükségetek van erre. Ha a fületeket rászoktatjátok e késztetések meghallására, akkor megtanultok a kinyilatkoztatás szellemének fényénél járni.¹¹

Hogyan fejlesztjük ki természetünkben a lelki fogékonyságot, hogy teljesebb mértékben eleget tehessünk földi küldetésünknek, és ezáltal összhangba kerüljük [Isten] végtelen hatalmával …?

Ammon részben megválaszolta ezt a kérdést: „Mert csak annak, aki bűneit megbánja és hitét gyakorolja és jót cselekszik és szünet nélkül imádkozik, csak annak adatik meg, hogy megismerhesse Isten titkait …” (Alma 26:22).

Dávid, a zsoltáríró, már fiatalemberként megtanulta, honnan érkezik a lelki erő. A Szellem azt suttogta neki: „Csendesedjetek és ismerjétek el, hogy én vagyok az Isten! … Jákob Istene a mi várunk!” (Zsoltárok 46:10–11).

Az ősi próféták is megtanulták, és mindenkinek tudnia kell azt, hogy miként lépjen kapcsolatba az Úrral ima által, hogyan beszéljen Vele, majd kapjon válaszokat az Úr módján.

Az Úr azt mondta Illésnek, a prófétának: „Jőjj ki és állj meg ezen a hegyen, az Úr előtt. És ímé ott az Úr volt elmenendő. És az Úr előtt megyen vala nagy erős szél, a mely a hegyeket megszaggatta és meghasogatta a kősziklákat az Úr előtt; de az Úr nem vala abban a szélben. És a szél után földindulás lett; de az Úr nem volt a földindulásban sem.

És a földindulás után tűz jöve, de nem volt az Úr a tűzben sem. És a tűz után egy halk és szelíd hang hallatszék.

És mikor Illés ezt hallotta, befedé az ő arczát palástjával, és kimenvén, megálla a barlang ajtajában …” (1 Királyok 19:11–13).

Túl gyakran, amikor az Úr halk, szelíd hangon szól, amint Illéshez is a barlangban, nem hallja meg azt a fizikai hallásunk, mert hibás rádióhoz hasonlóan nem vagyunk egy hullámhosszon a végtelennel.

Oly gyakran fordul elő ma, hogy a férfiak és a nők oly messze élnek a lelki dolgoktól, hogy amikor fizikai hallásukhoz szól az Úr, avagy elméjükhöz, hallhatatlan hanggal, illetve hozzájuk, felhatalmazott szolgái által, akik a Szellemtől kapva irányítást olyanok, akár az ő saját hangja, akkor ők csak zajt hallanak, akár a jeruzsálembeliek. Hasonlóképpen nem kapnak inspirált bölcsességet, sem belső biztos tudatot arról, hogy próféta vezetői az Úr akarata szerint szóltak.

Enosz, Léhi unokája, elmagyarázza nekünk, miért van az, hogy egyesek megismerik Isten dolgait, mások viszont nem képesek erre. Enosz felidézi küszködését, amikor bocsánatot szeretett volna kapni a bűneire, hogy érdemes legyen magas elhívására.

E szavakkal fejezi be: „És amíg lélekben így viaskodtam, íme, az Úr hangja ismét szólt hozzám, és ezt mondta: Testvéreidet pedig akképpen fogom meglátogatni, ahogy ők az én parancsolataimat betartják …” (Enosz 1:10).

Egyszerű szavakba öntve nagyszerű tantétel áll előttetek: Nem az Úr az, aki visszatartja magát tőlünk. Mi vagyunk azok, akik visszatartjuk magunkat tőle, mert kudarcot vallunk parancsolatainak betartásában.¹²

Amikor áldást kérve közelítünk az Úrhoz, meg akarunk győződni arról, hogy érdemesek vagyunk annak elnyerésére, amiért imádkozunk.¹³

Nem szeretnétek úgy élni, hogy ha Isten szól hozzátok, akkor képesek legyetek meghallani azt, vagy érdemesek legyetek arra, hogy meglátogasson titeket egy angyali küldött, avagy talán készen álljatok arra, hogy az Úr színe elé lépjetek? Az Úr elmondta nekünk, hogyan készülhetünk fel. Egy nagyszerű kinyilatkoztatásban a következő szavakat szólta: „Bizony, így szól az Úr: Az fog történni, hogy minden lélek, aki elhagyja bűneit, és hozzám jön, és nevemen szólít, és hangomnak engedelmeskedik, és megtartja parancsolataimat, az meg fogja látni arcomat és tudni fogja, hogy én vagyok” (T&Sz 93:1).

Amikor a mennyből hang szólt a Bőség földjén összegyűlt néphez, ők nem hallották azt. Számukra csak hangzavar volt, és amikor ráhangolták a szívüket, már hallottak szavakat, de nem tudták megérteni azokat. Amikor aztán teljes szívükkel és elméjükkel arra összpontosítottak, megértették a hangot. (Lásd 3 Nefi 11:3–5.)¹⁴

Adja Isten, hogy mindannyian úgy éljünk, hogy a Szentlélek által élvezhessük ezt a kapcsolatot az Istenséggel, és kétely nélkül tudjuk, hogy Ő él, és felkészüljünk arra, hogy egy napon a színe elé lépjünk!¹⁵

Javaslatok a tanulmányozáshoz és a beszélgetéshez

Milyen témákban kaphatunk kinyilatkoztatást? Hogyan növelhetjük az Úr hangjának meghallására és arra irányuló képességünket, hogy „felnőjünk a kinyilatkoztatás tantételéhez”?
Milyen módokon kaphatunk kinyilatkoztatást a Szellem halk, szelíd hangján keresztül?
Milyen különbség van aközött, hogy imát mondunk vagy beszélgetünk Istennel? Mit jelent „igaz szándékkal” imádkozni? (Moróni 10:4.)
Milyen hatással van annak tudata, hogy Isten fia vagy leánya vagy arra, ahogyan imában közeledsz Felé? Hogyan teszi számodra lehetővé ennek tudata azt, hogy megbízzál Benne?
Amikor fontos döntések állnak előtted, mit kell tenned azért, hogy útmutatást kapj az Úrtól? Miért van szükség bátorságra ahhoz, hogy a Szellem késztetése szerint cselekedjünk?
Hogyan „tartjuk magunkat távol” időnként Mennyei Atyánktól? Hogyan kerülhetünk folyamatosan közelebb hozzá a saját életünkben és családként?